Európa Kiadó koncert @ Kobuci Kert AUG. 19.


JÁTÉK!
Válaszolj helyesen alábbi kérdésünk 2014. augusztus 17-ig a zeneszoveg@zeneszoveg.hu e-mail címre és nyerj páros belépőt a rendhagyó koncertre!

Mikor játszott először a zenekar a Zichy kastély kertjében?



A tavalyi sikeres turné és az új lemez kiadása után idén kevesebb alkalommal lépett fel az Európa Kiadó Budapesten, így az augusztus 19-ei koncert közel egy évvel követi a legutóbbi fővárosi koncertet. Ez az este a hagyományok felelevenítéséről fog szólni az óbudai Kobuci Kertben, hiszen a Kiadó ismét együtt lép fel a Balatonnal - Víg Mihályékkal a pályafutás különböző stációiban jó párszor koncerteztek közösen. A mostani helyszínen, vagyis a Zichy kastélyban (illetve annak kertjében) például 1986-ban és '87-ben játszott közösen a két zenekar.

A koncertre a zenekar nemcsak látogatókat, hanem mindenféle Kiadós relikviákat és dokumentumokat is vár. Ennek oka, hogy Menyhárt Jenőék egyetemi tananyaggá váltak: a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Média Design tanszékén, egy 2014 őszi mesterképzés keretében ugyanis egy egyedülálló oktatási program indul, "Az Európa Kiadó zenekar 21. századi online archívumának tervezése" címmel.
Az archívum elkészítéséhez a rajongók segítségét kérik, hiszen a legtöbb forrásanyag nyilvánvalóan az ő gyűjteményeiben rejlik. Akik szeretnének segíteni az archívum létrehozásában, és rendelkeznek bármilyen kazettás, szalagos vagy videofelvétellel, fényképekkel, korabeli plakátokkal, jegyekkel, illetve bármilyen egyéb tárggyal, amely az Európa Kiadóhoz kötődik, azok hozzák el ezeket a Kobuci Kertbe, és viszonzásul a helyszínen is elővételes áron vehetnek jegyet. Ha pedig már megvan a belépőjük, akkor a zenekar vendégei egy italra – a részletekről a bejáratnál tájékozódhatunk.

További hírek

További hírek
© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább