Elindult Zeneszöveg beszélgetések sorozatunk!

A Zeneszöveg.hu oldalt több, mint 10 évvel ezelőtt indítottuk azzal a szándékkal, hogy összegyűjtve megőrizzük, és mindenki számára hozzáférhetővé tegyük azt a hatalmas kincsestárat, amelyet az anyanyelvünkön született dalok jelentenek. Legkedvesebb népdalainktól az 1930-as évek kupléin át a napjainkra aranykorát élő alternatív zenei költészetéig. Úgy tűnik, a missziónk közös, mert az elmúlt évek alatt zenehallgatók és előadók közös együttműködésével mára hatalmas adatbázis őrzi zenével írt anyanyelvünket. Mi, a Zeneszöveg.hu, megköszönve mindenkinek az eddigi közös munkát, arra gondoltunk, megmutatjuk, kik rejlenek a versszakok, rímek és gondolatok mögött.

Zeneszöveg.hu beszélgetések sorozatunkban dalszerzőket kérdezünk, akik a legkülönfélébb zenei stílusokból érkeznek. Lesznek dalszövegírók, akik a háttérben írják a nap, mint nap dúdolt sorokat, és lesznek előadók, akik saját szavaikat éneklik. Bár a beszélgetések elsősorban a dalszerzésről és a dalszerző pályájáról szólnak, a különböző személyiségek végül kibújnak a kérdések sora mögül, és abban a formában mutatkoznak, ahogy talán ritkán látni őket.
Az első beszélgetésünk a kemény rock szerelmeseinek kedvez sok kulisszatitokkal és történettel. Hogy kivel is készült az interjú? Ma este 8-kor kiderül!... :)

További hírek

További hírek
© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább