Klippremier gyerekeknek: Hahó Együttes: Éljen a Szeretet ereje!

Új klip és lemez, játékok, koncertek, tavaszi újdonságok a gyerkőcöknek!

Hamarosan megjelenik a Hahó Együttes: Rózsi néni, sok a szatyor! című gyermeklemeze, elkészült egy friss videóklip Éljen a Szeretet ereje! címmel, s még számos izgalmas újdonság vár a gyerkőcökre tavasszal!

          


A dalok ezúttal is a környezetvédelem fontosságához, az egymáshoz való hozzáállásához, valamint a gyerekek életének fontosabb témaköreihez is kapcsolódnak. A zenekar frontembere, Kardos-Horváth János, akit a Kaukázuszenekar énekeseként is ismerhet a közönség, ezúttal olyan témákat állított a középpontba, mint a barátság, a szeretet, az egymás iránti tisztelet, az Anyák napja, az ovis ballagás és a fogtündér legendája. Mind a lemez dalai, mind az új klip, mind pedig az együttes tavaszi megmozdulásai alátámasztják a fentieket.

Janót rendszeresen hallhatjuk az Anyám tyúkja című, gyerekeknek szóló, hétvégente a Petőfi rádióban hallható műsor műsorvezetői székében. Vendégeivel a zenész egyik dalát dolgozza át, s ír hozzá gyerekeknek szóló tartalommal bíró szöveget, melyet aztán közösen elő is adnak. Ennek eredménye a szívhez szóló Ballagós dal is. A dalt a Quimby – Most múlik pontosan zenei alapja alkotja, s biztos, hogy az óvodás ballagási ünnepségek kedvencévé válik.

Ahogyan az összes szülő szeme könnyes lesz ettől a daltól, úgy fognak meghatódni az Anyukák az Anyák napi címet viselő nótától, amely a Tavaszi szél dallamára íródott. Mindkét dal felkerült a lemezre karaoke vezióban is, hogy a gyerkőcök ezekkel köszönthessék majd az Anyukákat és búcsúztathassák a vidám ovis éveket.

A lemez címadó dala, a Rózsi néni, sok a szatyor!, amely önmagában mosolyra fakaszt, egy mindannyiunk számára ismerős, olykor bosszantó, ám mégis szórakoztató pillanatot örökít meg a bevásárlás mozzanatai közül. Ehhez a dalhoz a Nickelodeon segítségével egy nagyon izgalmas klip is készül, amelyben a legfontosabb feladata a gyerekeknek lesz. A videóval kapcsolatban hamarosan több részletet is elárulunk, mind a zenekar, mind pedig a Nickelodeon felületein.


A lemezen énekel a zenekar billentyűsének kislánya, Domokos Kamilla, verset mond Kardos-Horváth János kislánya, Lenke, valamint énekel a Keveháza utcai Általános Iskola Alsótagozatos kórusa illetve cajun-on játszik Bánházi Gábor, aki a dalok maszterizálását is végezte. A dalok hamarosan az összes digitális zeneáruházban elérhetőek lesz, s természetesen a koncerteken fizikai formátumban is hozzá lehet majd jutni a koronghoz. Az első videóklip az Éljen a Szeretet ereje! című dalhoz készült: a legfontosabb dologról szól, amellyel a gyerkőcöket körülvehetjük. A klipet Regős Ábel rendezte és a fenti linkre kattintva tudjátok megnézni. A Hahó Együttes tavasszal olyan eseményeken is fellép, amelyeknek központi témái a tagok számára is fontosak: hallhatjuk majd őket környezetvédelemmel és tudatos életmóddal, valamint egészséges táplálkozással foglalkozó és Föld napi rendezvényeken is, ahol a gyerkőcök játékos formában tanulhatják meg a fentiekkel kapcsolatos hasznos tudnivalókat.

További izgalmas történés az együttes életében hogy Gyereknapon (május 29.) kerül adásba a Petőfi rádió Akusztik című műsorában a Hahó Együttes programja, az Anyám tyúkja meghívott zenészeivel, friss dalokkal és gyerkőcökkel a közönségben, melyek közül néhányan egy játék keretében belépőt nyerhetnek majd a műsor felvételére, a Magyar Rádióba. Figyeljétek a Hahó Együttes online felületeit a legfrissebb tudnivalókért!

A CD előrendelhető IDE KATTINTVA!

A lemez digitális formában is megvásárolható lesz világszerte az összes zeneáruházban, az ECDC jóvoltából!

  1. Dallista:
  2. Lelkecském
  3. Rózsi néni, sok a szatyor!
  4. Éljen a Szeretet ereje!
  5. Barátság
  6. Miért féljek?
  7. Anyák napi köszöntő vers
  8. Anyák napi köszöntő dal
  9. Ballagós dal
  10. Szabályos korosztályos paródia
  11. Ha én felnőtt leszek
  12. Fogtündér
  13. Anyák napi köszöntő dal (karaoke verzió)
  14. Ballagós dal (karoke verzió)

     

      Kardos-Horváth János további dalszövegei a Zeneszöveg.hu oldalán IDE kattintva tekinthetőek meg.

      További hírek

      További hírek
      © 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
      Kedves Látogatónk!

      A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

      Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

      Tovább