PLÁZS - SIÓFOK NAGYSTRAND - ZENEI KÍNÁLAT ÉS DIZÁJN!

Tudom, min napozol a jövő nyáron

Innovatív, praktikus, kreatív, kényelmes és nem utolsó sorban egyedi strandbútokokra írt ki pályázatot a balatoni ellazulás központjának már tavaly kikiáltott siófoki PLÁZS. A tervek beérkeztek, júniusban élőben is láthatjuk, min napozunk majd a jövő nyáron.

 

Nem nagyon fordult elő még a történelemben, hogy egy luxi strand pályázat útján tervezteti meg egyedi napozó-, pihenő bútorait. A siófoki PLÁZS szervezői azonban úgy döntöttek, hogy ezzel az előremutató kezdeményezéssel nem csupán a jövő strandbútorait készítik majd el, de teret engednek az ifjú formatervezőknek is a kibontakozásra.

 

A PLÁZS pályázatára több tucat mű érkezett, s a neves formatervezőkből, építészekből egyetemi oktatókból és a PLÁZS képviselőiből álló zsűri négy pályaművet emelt ki, jutalmazta a tervezőket, s a négyből kettő kerül majd megvalósításra.

 

A két megvalósítandó “kiemelt” nyertes pályamű prototípusai már idén júniusban ott díszelegnek majd a strand fehér homokján, jövőre pedig mindegyikből több tucat várja majd a nagyérdeműt.

 

S lássuk a nyerteseket:

Molnár Melinda: "Vitorla napozóágy" 


Szabó Nándor: "Calypso napozóágy"




A nappali, igen színes programkínálat mellett este zenei nagykoncertekkel vár mindenkit a Siófoki Plázs, erről részletesebb infót IDE KATTINTVA találtok.


Csak néhány név a fellépők közül:









További hírek

További hírek
© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább