Átadták az Artisjus-díjakat

A Fishing on Orfű fesztivál jubileumi kiadása lett az év könnyűzenei produkciója, Wolf Péter életműdíjat vehetett át az Artisjus 2018-as díjainak átadóján. A Hajolj bele a hajamba és a Metróhuzat sorait is jegyző Tariska Szabolcs kapta az év szövegírójának járó Artisjus-szobrot, míg Závodi Gábor vihette haza az év zeneszerzőjét illető díjat – ő Koncz Zsuzsa legutóbbi lemezére írt tíz dalt. A komolyzenében Jeney Zoltánnak és Brandenburg Ádámnak ítélte az elismerést a zsűri. Február 1-jén a zenész társadalom és szakma reggeltől estig a zenei alkotókat ünnepelte: napközben a Dalszerző Expón, este az Artisjus Díjátadón.

 

Rendhagyó módon idén egy szerzőcsapat is díjat kapott az Artisjustól: a Margaret Island háromfős szerzői közösségének Junior Artisjus-díjat ítélt a zsűri. Lábas Viki, Füstös Bálint és Törőcsik Kristóf munkájának értékelésénél kifejezetten a dalszerzői együttműködést díjazták. Nemzetközi szinten is egyre több az olyan törekvés, amely a csapatmunkát ösztönzi a zenék szerzői között. Ezt támasztja alá például, hogy a Dalszerző Expón külön programot szenteltek a „közös dalszerzés erejének” – de az is, hogy február másodikától háromfős csapatokban írnak zenét magyar és külföldi szerzők a BP/SC dalszerző táborban, ahova a svéd szervezők többek között az immár Junior- Artisjus-díjas Törőcsiket is beválasztották.

 

Az Artisjus-díjak célja 18. éve az, hogy az előadók mellett tevékenykedő szerzőkre irányítsa a figyelmet, őket ünnepelje. Az Artisjus-díjat a zenei szakma ítéli oda: a beérkező ajánlásokat az Artisjus vezetőségének tagjai összesítik és ők döntenek a díjazottak személyéről. Az Artisjus-díjazottak kiválasztásában részt vettek az Artisjus vezetőségi tagjai mellett a junior díjakat odaítélő bizottság tagjai is. Nevezetesen Bágyi Balázs, Both Miklós, Czutor Zoltán, Hollós Máté, Jónás Vera, Madarász Iván, Malek Miklós, Sebestyén Áron, Sugár Miklós, Szabó Áron, Szakos Krisztián, Tihanyi László és Victor Máté határoztak a díjazottakról idén.

 

Hét zenei kategóriában díjazták a szerzőket, valamint idén is átadták a tavalyi év legjobb produkciójának járó díját.

 

Könnyűzenei alkotói életműdíj: Wolf Péter

 

Az Év Könnyűzeneszerzője: Závodi Gábor

 

Az Év Könnyűzenei Szövegírója: Tariska Szabolcs

 

Az Év Könnyűzenei Produkciója: Fishing on Orfű

 

Az Év Junior Könnyűzenei Alkotói: a Margaret Island szerzői közössége (Füstös Bálint, Lábas Viki, Törőcsik Kristóf),  Szeder-Szabó Krisztina, Szendrői Csaba

 

Az Év Komolyzenei Műve Jeney Zoltán: Aus tiefer Not

 

Az Év Junior Komolyzenei Alkotója: Brandenburg Ádám

 

Az Év Magyarnótaszerzője: Tóth János István

További hírek

További hírek
© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább