Imogen Heap

Zenei irányzat: Alternative rock, indie pop, trip hop, synthpop, folktronica, ambient, dream pop
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 2504 alkalommal

Bemutatás:

Imogen Jennifer Jane Heap - aki előadóként az Imogen Heap nevet
használja - Essex városában (Anglia) született 1977. december 9-én.

Az énekesnő gyerekkorától zenél, több klasszikus hangszeren is játszik.
Fő hangszere a zongora, de játszik csellón, klarinéton, gitáron, dobon és
Array Mbirán is.
Már 11 éves kora óta zenéket, ill. dalokat is szerez.
Szülei 12 éves korában elváltak. Internátusba került, ahol a vad, féktelen
viselkedésének következtében összetűzésbe került zenetanárával, ezért
büntetésképpen egyedül hagyta őt a tanára a zenetanulmányaiban.
Ennek köszönhetően szinte mindent autodidaktaként sajátított el. később
tanulmányait BRIT School Of Performing Arts & Technology in Croydon,
Surrey iskolájában folytatta.
Az első szerződését 17 éves korábban kapta a független Almo Sounds
nevű kiadótól, és sikerült egy igen rangos helyen bemutatkoznia: négy
dalt adott elő barátaival Prince's Trust Koncerten (1996), olyan előadók
közt mint a Who és Eric Clapton.

1998-ban jelent meg a bemutatkozó albuma I Megaphone címmel.
Ezen az albumon saját szerzeményeit adja elő. Ezt követően duóban
szerepelt Guy Sigsworth mellett, és megjelent egy albumuk: Details (2002).
Ezt követően ismét szólóalbumokkal jelentkezett: Speak for Yourself (2005),
Ellipse (2009), Sparks (2014)
2014 év végén anyuka lett, így most kislányával foglalkozik.

Biográfia:

Imogen Heap dalszövegek (20 db):

Airplane

Angry Angel

Candelight

Come Here Boy

Getting Scared

Glittering Cloud hun video

Goodnight and go video

Headlock video

Hide and seek video

Just For Now video

Loose ends video

Oh Me, Oh My

Rake It In

Shine

Sleep

Sweet Religion

The moment I said it video

The Walk video

Useless

Whatever


Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2017 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább