Pat Benatar

Zenei irányzat: Rock, hard rock, pop rock
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 20823 alkalommal

Bemutatás:

Patricia Mae Andrzejewski (New York City, 1953. január 10.)
Négyszeres Grammy-díjas amerikai énekesnő, valamint
dalszerző és színész.
Első férje után Patricia Mae Benatar.
Művészneve: Pat Benatar

Édesapja lengyel, édesanyja német/angol/ír származású.
A színház és a színpadi szereplés már egészen kis korában
felkeltette az érdeklődését. Szülei ilyen jellegű iskolába adták.
Édesanyja inspirálására később operaéneklést tanult. Néhány
év múlva 4,5 oktáv hangterjedelmével a Lindenhurst High's
Musical Theater foglalkoztatta, valamint a New York-i Opera
kórusában énekelt.
Az 1970-es években szólistaként is rendszeresen fellépett
New York vonzáskörzetében.
1972-ben házasodott össze Dennis T. Benatarral, akinek
felvette a nevét, és ezen a néven ismerte meg a világ, bár
a karrierje valójában 1979-ben bekövetkezett válásuk után
indult be igazán.
A házasságuk alatt Pat bankpénztárosként dolgozott és a
háziasszonyi teendőket látta el, amelyeket unalmasnak talált,
ezért csatlakozott a Coxon's Army nevű kabaréegyütteshez.
Az együttes egyre sikeresebb lett, és Pat New Yorkba költözött,
hogy korábbi álmait megvalósíthassa.
Ebben az időben az 1953-as filmmusical, a Torch Song és Judy
Garland dalait énekelte.
1977-ben a „Catch a Rising Star” csapata figyelt fel rá, akiknek
köszönhetően szerződést írt alá a Chrysalis lemezkiadóval. A
Rising Star zenekarának gitárosa Neil Geraldo (későbbi férje)
mellett fedezte fel, hogy a rock az ő igazi műfaja.

Bemutatkozó albuma, az 1979. augusztus 27-én jelent meg
In the Heat of the Night címen, amely 1980. márciusára arany,
majd decemberre platina lemez lett. Innentől beindult a karrierje.

Hosszú pályafutása alatt 12 stúdióalbuma, valamint több mint 30
válogatás albuma jelent meg.
Számos díja és elismerése közül kiemelkedik a 4 Grammy-díj.

Biográfia:

Tagok:

Neil Giraldo

szóló gitár

Pat Benatar dalszövegek (16 db):

Don't Let It Show

Heartbreaker video

Hit Me with Your Best Shot hun video

I Need a Lover video

In The Heat Of The Night

Invincible video

Love Is A Battlefield hun video

My Clone Sleeps Alone

No You Don't

Rated X

So Sincere

We Belong video

We Live for Love video

Wuthering Heights


Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2019 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább