Basshunter

Zenei irányzat: Eurodance
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 13818 alkalommal

Bemutatás:

Halmstadtban született egy híres svéd strand, Tylösand közelében. 2002-ben kezdett el zenéket írni a Fruity Loops nevű program segítségével. Még ugyanebben az éveben kiadta első albumát, a The Old Shit a saját honlapján keresztül, majd 2004-ben a The Bassmachine. Érdeklődése a zene iránt egyre növekedett. Interneten terjesztett demódalainak köszönhetően több diszkó is állásajánlattal kereste meg.
2006 áprilisában aláírta első megállapodását a Warner Musickal, és kibocsátotta a Boten Anna A dal azonnal slágerré vált Skandináviában, és ez lett az első svéd dal, amely bekerült a holland Top 40-be. Bemutatkozó albuma a Warnernél a LOL <(^^,)> címet viselte. 2007-ben Altberg kiadta a Boten Anna újrafelvételét: ez volt a Now You're Gone, amely hazánkban is nagy sikereket ért el. A The Daily Mirrornak elmondta, olyan legendákkal szeretne együttműködni, mint Madonna és Robbie Williams.

Biográfia:

Jonas Erik Altberg közismertebb nevén Basshunter 1984. december 22-én született Halmstadben, Svédországban. Szüleivel és öccsével 5 percre lakott Svédország egyik legjobb strandjától Tylösandtól. Jonas saját véleménye szerint, olyan makacs, amennyire kreatív. Első zenei produkcióját Fruitloop zeneszerkesztő szoftver segítségével készítette el (ma már FL Studio néven fut) 1999-ben. Ebben az évben kiadta az első albumait, The Old Shit-et és The Bassmachine-t a saját honlapján keresztül. Ezek után egyre komolyabban kezdett érdeklődni a zene iránt. Több demó dal után, melyeket szintén a neten tett elérhetővé, egyre több telefonhívást kapott különböző kluboktól, ahol lehetõséget kapott, hogy DJ-ként dolgozzon. A hatalmas siker és érdeklődés hatására hamarosan a lemezkiadó cégek is felfigyeltek rá. 2006 áprilisában, pedig aláírta elsõ lemezszerzõdését a Warner Musickkal, s még az évben jelent meg első hivatalos albuma LOL címmel, mely a Laughing out loud rövidítéséből kapta a nevét. 2007-ben elkészítette az egykoron nagysikerű Boten Anna című számának feldolgozását Now You’re Gone címmel, mellyel meghódította az európai slágerlistákat, ami az Egyesült Királyságban az első helyen végzett, és rövidesen platinalemez lett a több, mint 300.000 megvásárolt lemezzel. Több, mint 2 hétig tanyázott a slágerlista élén. A harmadik albuma a Bassgeneration 2009 szeptember 28-án jelent meg. Ezt az albumot szintén igyenesen letölthetővé tette a rajongói számára. 2010-ben megjelentette a negyedik albumáról az első kislemezt, ami Saturday nevet viselte. A szám alapjául szolgál a Real 2 Real nagy slágere az I like to move it című szám. Közben még ebben az évben a brit Celebrity Big Brother reality műsorában, ahonnan a finálé előtt, a negyedik helyen végzett. Northern Lights száma 2012-ben, április végén jelent meg, ezt követően a Dream on Dancefloor klipje október 1-én debütált, amit Spanyolországban, Majorca-n forgatott. MAGÁNÉLET: 2010 december 15-én a rendőrség megvádolta nemi erőszakkal. A vád szerint két rajongóját erőszakolta meg a Skócia egyik nightclubjában. A vádakat ő, és a menedzsere is tagadta. 2011 január 12-én részt vett a meghallgatáson, majd június 14-én felmentették a vádak alól.

Basshunter dalszövegek (42 db):

All I Ever Wanted hun video

Angel in the Night hun video

Bass Creator video

Beer in the Bar hun video

Boten Ana (swedish) video

Boten Anna hun video

Camilla hun video

Can You hun video

Counter Strike the Mp3

DotA hun video

Dream Girl hun video

Du gamla, Du fria

Every Morning hun video

Far Far Away video

Farväl farväl

Hallå där video

I Can Walk on Water hun

I Miss You hun video

I Promised Myself hun video

I Will Learn to Love Again video

In Her Eyes

Jingle bells hun video

Love You More video

Masterpiece video

Mellan oss två hun

Northern Light video

Now You're Gone hun video

Numbers video

Patrik Och Lillen-Vifta Med Händerna

Plane to Spain video

Please Don't Go hun video

Professional Party People video

Saturday hun video

Saturday (Szombat) hun video

Strand Tylösand

Utan stjärnorna hun

Var är jag

Vi sitter här i venten och spelar lite DOTA video

Walk on Water hun video

We Are the Waccos video

Why hun video

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

szaszagirl Hozzászólás ideje: 2011-05-04 18:04:36

Utolsó bejelentkezés:
2012-04-03 18:04:11

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

a legjobb zene ez jár a fejembe egyfolytában :)

ZuPeRMeN Hozzászólás ideje: 2011-04-01 22:01:21

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-20 01:00:27

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Nekem nagyon tetszik ez a szám, bár hiányolom belőle a szöveget, de nagyon jó így is!

er.dorottya Hozzászólás ideje: 2011-03-05 09:36:58

Utolsó bejelentkezés:
2015-09-26 12:42:29

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Marha jó ez a szám!! :)

JACKO2009 Hozzászólás ideje: 2011-02-08 14:59:33

Utolsó bejelentkezés:
2011-05-25 18:46:54

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

ha szerinted a camilla fordítása hülyeség, akkor nézd meg az every morning-ot

Cunaa*.* Hozzászólás ideje: 2011-02-04 10:38:19

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-02 20:28:27

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

imádom ezt.:))

sophie11 Hozzászólás ideje: 2011-01-09 21:11:10

Utolsó bejelentkezés:
2011-01-11 21:00:33

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Most ez a jó dalszöveg, ami fent van?

raul7 Hozzászólás ideje: 2010-11-20 16:22:20

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-20 17:16:07

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

nem tom ho ki volt az aki a Google fordítót használta ha valaki még nem tudná most elmondom hogy a Google fordító szó szerint fordít vagyis nem érdemes vele egy hosszabb szöveget lefordítani mert hülyeséget fog kiadni

Kriszbaby Hozzászólás ideje: 2010-11-13 17:26:29

Utolsó bejelentkezés:
2010-12-20 19:08:58

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Ezt a számot énekelte a 2009-es Viva Cometen

tomi2210 Hozzászólás ideje: 2010-09-28 12:34:37

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-05 23:18:07

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

www.basshunter.hu Élatrajz:Basshunter avagy Jonas Altberg 1984-ben született Svédországban, Halmstadban.Családjával és öccsével él 5 percre svédország legszuperebb strandjától, Työlsandtól. Ha röviden szeretnénk jellemezni akkor egy konok, de kreatív személyiség.1999-ben kezdett el zenéket írni egy „Fruityloops” nevű számítógépes programmal. A zene iránti érdeklődése egyre növekedett. Miután számos demója elterjedt az interneten, egyre több hívást kapott kluboktól, hogy dj-ként szerepeljen.2006-ban az első komoly zenei felkérését is megkapta a Warner Music-tól, ekkor került bele az igazi zenei iparba. Bemutatta az első „Boten Anna”-t mely rögtön sláger lett. Minden gyorsan ment, gyorsabban mint azt basshunter valaha is elképzelte volna.

szasza.sweet Hozzászólás ideje: 2010-09-27 19:45:19

Utolsó bejelentkezés:
2011-11-17 20:21:34

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

sziasztok ezt a számot imádom a vidi klippet én küldtem remélem tetszik!!!!!!!!!!!!!!!:D

messmorify Hozzászólás ideje: 2010-09-18 07:43:26

Utolsó bejelentkezés:
2010-09-18 09:41:04

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Atya.Úr.Isten. Ilyen rossz "fordítását" ennek a számnak még nem olvastam. Csak "gratulálni" tudok.

lili02 Hozzászólás ideje: 2010-08-10 14:00:07

Utolsó bejelentkezés:
2011-07-04 14:22:19

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Mi van? hogyan lehetne német meg román ha svéd????????!!!!!!!

Kate20 Hozzászólás ideje: 2010-07-31 18:45:26

Utolsó bejelentkezés:
2011-07-21 20:54:47

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

hát ezért ez a román meg németezés kicsit gáz:S ha nem tudja arra ott a google beírja és 100 hogy megtudja... am meg basshunter kirély :D nagyon bírom :)

Burns Hozzászólás ideje: 2010-07-19 23:17:49

Utolsó bejelentkezés:
2017-07-29 20:45:45

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Könyörgöm, a dal címe azt jelenti, hogy megígértem magamnak, nem pedig azt a blöd marhaságot, amit "fordításnak" odaírtak. A moderálás ilyen triviális dolgokra miért nem terjed ki?

Szandee05 Hozzászólás ideje: 2010-07-04 11:43:11

Utolsó bejelentkezés:
2011-07-28 11:19:15

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

nagyon jó a Saturday száma (L)

Rencs^^ Hozzászólás ideje: 2010-06-29 13:53:38

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-21 15:48:22

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

basszus -.-" miért lenne Román:/ ő nem Inna

Timi-mimi Hozzászólás ideje: 2010-06-18 11:10:32

Utolsó bejelentkezés:
2013-10-22 18:11:39

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Basshunter svéd!!!!

karcsi12 Hozzászólás ideje: 2010-06-08 10:42:42

Utolsó bejelentkezés:
2010-06-08 12:37:25

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

találkoztam Basshunterr-al és svéd I give you nem értettem mit mondot XD jo gépezést mindenkinek na hello

emoke1216g Hozzászólás ideje: 2010-05-10 17:22:34

Utolsó bejelentkezés:
2013-02-17 14:09:55

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

a szám svédül van de angolul is éneklik de irjátok be a youtube-ba hogy botten anna magyarul az elsőre katt és szétröhögitek az agyatokXD :P

ildikhee Hozzászólás ideje: 2010-05-09 12:34:53

Utolsó bejelentkezés:
2010-05-31 16:31:38

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

a német-ez mega román-hoz elég messze ál a szám angulul van de asszem a svédek angulul beszélnek vagy !!! nem vagyok benne biztos!!!!! de hogy német meg román az mrá már egy kicsit ciki

tamara0 Hozzászólás ideje: 2010-05-06 10:57:36

Utolsó bejelentkezés:
2012-09-29 20:02:49

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Nagyon szeretem Basshunter-t fantasztikusak a számai. Egyébként ő Svéd nem tudom honnan találtok ki ilyeneket, hogy német meg román.

Norgi Hozzászólás ideje: 2010-03-26 17:39:41

Utolsó bejelentkezés:
2011-11-22 19:03:54

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Bakker ezek sík hülyék. román meg német. nem egyértelmű hogy svéd

klaudia2310 Hozzászólás ideje: 2010-03-22 19:43:51

Utolsó bejelentkezés:
2012-11-18 11:40:06

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Rajongók vagytok és még azt se tudjátok h milyen származású!!! Tisztelet a kivételnek!!!!SVÉD!!!!!!de hadjuk.......d(-.-)b

Aogerin2 Hozzászólás ideje: 2010-03-21 20:33:10

Utolsó bejelentkezés:
2016-01-19 21:54:04

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

am BassHunter román származású

BassHunter4 ever Hozzászólás ideje: 2010-03-21 08:54:12

Utolsó bejelentkezés:
2010-05-24 18:11:00

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Naon cool!!!!!!

BassHunter4 ever Hozzászólás ideje: 2010-03-21 08:52:29

Utolsó bejelentkezés:
2010-05-24 18:11:00

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

svéd

Kaoo Hozzászólás ideje: 2010-03-15 19:10:23

Utolsó bejelentkezés:
2011-09-10 22:00:53

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

azt hiszem, hogy német

hoh153 Hozzászólás ideje: 2010-03-14 21:08:46

Utolsó bejelentkezés:
2011-10-22 22:37:59

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

ez milyen nyelven van??? és BASSHUNTER 4ever

BassHunter4 ever Hozzászólás ideje: 2010-03-06 15:27:41

Utolsó bejelentkezés:
2010-05-24 18:11:00

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Ez a világ legjobb előadója!!!!!!!

ESzuskaa Hozzászólás ideje: 2010-02-14 20:13:29

Utolsó bejelentkezés:
2010-02-19 21:10:22

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Ő a világon a legeslegjobb az összes számát imádom nincs olyan 1 amit nem! I love you basshunter forever!

szelliszirup Hozzászólás ideje: 2010-02-12 18:49:00

Utolsó bejelentkezés:
2010-02-12 19:32:38

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Ő a legnagyobb kedvencem!Sztem nagyon jó számai vannak és am is jó pasi!I love Basshunter!

Bellalove Hozzászólás ideje: 2010-02-09 16:40:36

Utolsó bejelentkezés:
2010-12-24 15:17:47

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Szeretem Basshunter számait..:) sztem tök jók, pörgősek :D A kedvencem az Every morning :)

Painfull Hozzászólás ideje: 2010-02-04 20:41:06

Utolsó bejelentkezés:
2010-02-15 13:42:49

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Az elözöt ide akartam..

Painfull Hozzászólás ideje: 2010-02-04 20:39:55

Utolsó bejelentkezés:
2010-02-15 13:42:49

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Könnyü lefikázni egy ijen énekest.Amugy meg bárki megtudná tanulni a szöveget de nem hinném,hogy igy el is énekelnéd amugy a sok basshunter szám között nagy dolog,hogy most van egy kisseb szöveges dal is.

BassHunter4 ever Hozzászólás ideje: 2010-01-30 13:30:10

Utolsó bejelentkezés:
2010-05-24 18:11:00

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Szerintem jó zene! :)

vivcike1997 Hozzászólás ideje: 2010-01-20 16:29:25

Utolsó bejelentkezés:
2011-02-12 17:12:21

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

A táncosoknak nehezebb dolguk van mint Basshunter-nek. Hát nem??? ott táncolnak a háttárbe mig basshunter csak mondja azt a 4 soros szöveget ezt én is meg tudnám tanulni naon hamar a fanok ne vegyék sértésnek mert én is szeretem csak elmondtama véleményemet. szép napot...

Freiheit89 Hozzászólás ideje: 2010-01-13 20:29:39

Utolsó bejelentkezés:
2012-06-12 12:21:41

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Imádom Basshunter 4 ever a Walk on water meg a DotA a legeslegjobb pux

Dina0731 Hozzászólás ideje: 2010-01-13 06:13:18

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-03 14:02:16

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

ez nem semmi, egy 4 perces zenéhez 4 sor szöveg?

Norczyka Hozzászólás ideje: 2010-01-04 21:44:21

Utolsó bejelentkezés:
2010-01-04 22:42:59

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Ez a szöveg svéd,akinek van ideje az keressen egy fordítóprogramot.

rürüke Hozzászólás ideje: 2010-01-03 17:44:19

Utolsó bejelentkezés:
2017-06-11 18:20:48

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Pár perce küldtem be az I Promised Myself-et. :) Remélem hamarosan elbírálják és láthatjátok. ;)

@Virágocska@ Hozzászólás ideje: 2010-01-02 21:33:36

Utolsó bejelentkezés:
2011-07-31 18:35:36

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Rakja fel valaki az I promised myself-et!!!!!!!Kérlek!!!!!

attila97 Hozzászólás ideje: 2009-12-25 13:53:48

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-16 18:49:50

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Valaki rakja már fel az I Promised Myself-et is! Köszi.

aRieeel Hozzászólás ideje: 2009-11-29 17:45:42

Utolsó bejelentkezés:
2009-11-29 18:44:07

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Szerintem nagyon jo, imádom énis Basshuntert :)

Kristen98 Hozzászólás ideje: 2009-11-23 14:36:34

Utolsó bejelentkezés:
2018-12-09 13:17:22

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Uhh.. Nem valami komoly a szövege....:$

Kristen98 Hozzászólás ideje: 2009-11-23 14:34:04

Utolsó bejelentkezés:
2018-12-09 13:17:22

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Nekem nagyon tetszik, de nincs meg valakinek a magyar szövege???

cegline0 Hozzászólás ideje: 2009-11-22 12:12:11

Utolsó bejelentkezés:
2010-05-19 18:41:31

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

király az a zene

ubulina Hozzászólás ideje: 2009-11-21 21:12:43

Utolsó bejelentkezés:
2009-11-28 13:09:28

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

ez olyan zene amit alap kedvelni..:) :$

vivus* Hozzászólás ideje: 2009-11-13 17:29:34

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-03 21:23:57

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

imádom <3 minden számát, minden klipjét :) és persze őőőt (:

edikeh Hozzászólás ideje: 2009-11-10 15:06:24

Utolsó bejelentkezés:
2012-03-08 21:41:39

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

naon naon jó csak nincs fent az I promised myself :((

cascada Hozzászólás ideje: 2009-11-07 08:24:35

Utolsó bejelentkezés:
2009-11-07 09:23:56

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Ez a szam az egyik kedvencem!!!!!

W yrág Hozzászólás ideje: 2009-10-25 19:51:02

Utolsó bejelentkezés:
2010-06-28 17:04:30

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Ez a kedvenc számom tőle!Tök jó

Nyuszika16 Hozzászólás ideje: 2009-10-09 16:56:27

Utolsó bejelentkezés:
2011-07-31 15:59:16

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Nagyon szeretem basshuntert!!!!!!!!

edikeh Hozzászólás ideje: 2009-10-06 13:22:09

Utolsó bejelentkezés:
2012-03-08 21:41:39

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

non jók a számai csak kár hogy nincs fent az every morning

Olcsika02 Hozzászólás ideje: 2009-09-06 17:32:29

Utolsó bejelentkezés:
2013-08-20 17:33:40

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Imádom Basshuntert! Ez az 1ik legjobb zenéje!

Kriszbaby Hozzászólás ideje: 2009-09-01 16:34:25

Utolsó bejelentkezés:
2010-12-20 19:08:58

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Király a Jonas Erik Altberg vagyis Basshunter!LOVE!

gyagyi98 Hozzászólás ideje: 2009-08-30 08:17:20

Utolsó bejelentkezés:
2020-06-22 18:11:35

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Nagyon jó számai vannak a Basshunter-nek!!!!!

tortaaa Hozzászólás ideje: 2009-08-27 15:25:52

Utolsó bejelentkezés:
2011-05-18 15:41:20

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

sztem is jó számok csak csenibabe-nak igaza van kár hogy pornostar és a klippjeiben szereplő fekete hajú csaj szintén meztelenkedik ami sztem undi

qwerqwer1 Hozzászólás ideje: 2009-08-26 13:27:07

Utolsó bejelentkezés:
2013-05-24 14:06:46

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Megjelent Basshunter új klipje naon állat lett sak szomorú a vége lassa n megjelenik az új album is már naon várom

Lolazz Hozzászólás ideje: 2009-08-24 13:12:13

Utolsó bejelentkezés:
2012-09-14 19:42:23

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

király az a szám de a dota a kedvencem ja és bocsi az előzőért mert már irni se tok

Lolazz Hozzászólás ideje: 2009-08-24 13:10:23

Utolsó bejelentkezés:
2012-09-14 19:42:23

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

király az a szám ez a kedvencem

csenibabe Hozzászólás ideje: 2009-08-23 09:57:02

Utolsó bejelentkezés:
2009-08-31 14:25:07

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

sztem is szupcsi ez a szám ,(csak kár h Basshunter pornóstar...) :):):):):):):):):):):)

sonic Hozzászólás ideje: 2009-08-19 08:49:08

Utolsó bejelentkezés:
2012-01-19 19:59:22

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

basshunter a király

Princilla Hozzászólás ideje: 2009-08-05 14:15:38

Utolsó bejelentkezés:
2013-08-18 18:49:14

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

imádom ezt a számot :] pls wegyetek fel msn: [*** moderálva ***]

Jacksonimádó25 Hozzászólás ideje: 2009-08-03 08:16:23

Utolsó bejelentkezés:
2009-11-21 11:15:04

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Bocsi ha szólok imádom ezt a számot de pontosítanék I will never be afraid again, I will keep on fighter till the end, I can walk on water, I can fly, I will keep on fighter till I die Köszi szépen azér h feltetted:D

~ÁGI~ Hozzászólás ideje: 2009-08-01 13:44:19

Utolsó bejelentkezés:
2011-09-04 18:02:59

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Nekem Basshunter a kedvenc férfi énekesem

gyozelem11 Hozzászólás ideje: 2009-07-29 17:51:39

Utolsó bejelentkezés:
2013-09-11 15:07:10

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

nagyon jó zeneszámjai vannak Basshunternek

Basshunterwolf Hozzászólás ideje: 2009-07-28 14:08:26

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-17 22:41:28

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

nagy yo szám...!!!!!!!!!!

@Dorottya@ Hozzászólás ideje: 2009-07-28 10:48:54

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-22 15:19:28

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Tök jó a walk on water!!!!

vircse96 Hozzászólás ideje: 2009-07-25 19:09:21

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-02 18:40:01

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

EZ A SZÁM KIRÁLY!!!!!!!!!!!!NEM RÉG TALÁLTAM MEG ÉS MOST ÉJJEL-NAPPAL EZT HALLGATOM A BARÁTNŐIMMEL EGYÜTT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

timike011 Hozzászólás ideje: 2009-07-25 14:54:24

Utolsó bejelentkezés:
2013-12-08 15:44:34

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

ez a basshunter-től a kedvenc számom es az unokatesómnak is!!!!!!!!! marha jó szám!!!!!!!!!!!!!

parti.adam Hozzászólás ideje: 2009-07-23 19:01:51

Utolsó bejelentkezés:
2009-07-24 09:16:42

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

szerintem is k...va jó zenéi vannak a basshunternek.

xXxEmoDollxXx Hozzászólás ideje: 2009-07-21 19:02:56

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-17 14:35:24

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

józene:D

kalika95 Hozzászólás ideje: 2009-07-18 12:19:37

Utolsó bejelentkezés:
2013-02-17 20:44:21

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Nagyon jó szám az egyszer biztos!!! :D

bubu2202 Hozzászólás ideje: 2009-07-14 12:45:39

Utolsó bejelentkezés:
2012-07-27 12:23:46

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Imádommm minden számát XD :)

Patruss Hozzászólás ideje: 2009-07-10 14:10:28

Utolsó bejelentkezés:
2011-11-03 20:26:48

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

én íímádomm mindegyik számát!!!=D<3

Markne Hozzászólás ideje: 2009-07-09 21:06:12

Utolsó bejelentkezés:
2010-06-01 14:20:16

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

love_zsu ha adsz 1 címet ahova elküldhetem, akkor szívesen átküldöm. (de ha msn cagy e-mail címet írsz, akkor úgy írd, h pl.: valaki [*** moderálva ***] example pont com) másképp nem engedi XD

Pék Család Hozzászólás ideje: 2009-07-09 14:12:34

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-03 18:38:12

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Nagyon jó ez a szám.

love_zsu Hozzászólás ideje: 2009-07-03 15:35:34

Utolsó bejelentkezés:
2012-11-15 21:14:58

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

nagyon jó ez a szám:) valaki letudná írni nekem kiejtés szerint?:$

Niki98 Hozzászólás ideje: 2009-06-29 08:15:54

Utolsó bejelentkezés:
2009-07-31 18:27:27

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Nekem ez a kedvencem Basshuntertől

Stevie Hozzászólás ideje: 2009-06-23 09:28:12

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-19 15:38:30

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Én is elküldtem talán jó helyre:)

lehokrisz Hozzászólás ideje: 2009-06-22 20:54:09

Utolsó bejelentkezés:
2018-01-02 01:11:40

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Erik egyik legjobb száma

Selene11 Hozzászólás ideje: 2009-06-18 14:02:41

Utolsó bejelentkezés:
2017-04-23 21:12:49

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Köszönöm! Küldtem egy e-mailt. Remélem jó helyre :)

Tibukrazbonc Hozzászólás ideje: 2009-06-16 18:24:44

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-28 18:52:44

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Igen, el tudom küldeni, megadom az elektronikus címem, de jól figyelj, :) Az én felhasználó nevem, [*** moderálva ***] és freemail szolgáltató. Írj valamilyen rövid levelet és akkor el tudom küldeni Neked.

Selene11 Hozzászólás ideje: 2009-06-16 06:12:30

Utolsó bejelentkezés:
2017-04-23 21:12:49

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

de mire elfogadják :( vhogy nem tudnád elküldeni? *.*

Tibukrazbonc Hozzászólás ideje: 2009-06-15 20:07:47

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-28 18:52:44

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

I miss you - t már beküldtem. :)

Bogee_ Hozzászólás ideje: 2009-06-06 17:25:07

Utolsó bejelentkezés:
2009-07-16 17:50:56

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

hy. miért nemlátom a dalszveget?

Selene11 Hozzászólás ideje: 2009-06-04 19:23:07

Utolsó bejelentkezés:
2017-04-23 21:12:49

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Tibukrazbonc ha lehet nekem is? *.*

Tibukrazbonc Hozzászólás ideje: 2009-04-10 16:58:03

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-28 18:52:44

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Ó, már megelőztek :)

Tibukrazbonc Hozzászólás ideje: 2009-04-10 16:49:21

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-28 18:52:44

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Basshunter - Walk on water Dalszöveg fordítása. Lá, lá, lá, lá, lá, lá, lá, lá. Sose fogok félni újra, Folytatni fogom a harcot a végéig ! Tudok sétálni a vizen, tudok repülni, Tovább fogok küzdeni, amíg meghalok ! Soha se fogok újra félni, Tovább fogok harcolni a végéig ! Tudok vizen sétálni, tudok szállni, Folytatni fogom a küzdelmet, amíg meghalok !

Selene11 Hozzászólás ideje: 2009-03-09 16:48:32

Utolsó bejelentkezés:
2017-04-23 21:12:49

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

én nem találom az i miss you fordításást:(:(:(

dodokockafej Hozzászólás ideje: 2009-02-16 19:19:29

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-06 12:30:55

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Olyan sok hiba van a dalszövegekben! Nekem megvan a cd és másolom a szöveget is be, csak nem győzöm javítani a régi hibás szövegeket! Aki nem tudja pontosan annak szerintem nem kéne írnia, mert hallás után mindenki tud hablatyolni. De nincs igazam? Egyébként meg azt gondolom, hogy bárki belejavíthat az én szövegembe is, ha nem jól írtam. Sajnálom ha esetleg belerondítottam mások írásába, de nem voltak helyesen leírva a szavak! Folyamatosan fordítom a szövegeket!

Tibukrazbonc Hozzászólás ideje: 2009-02-16 17:40:53

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-28 18:52:44

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Nekem meg van az "I miss you", és az "Angel in the night" fordítása, aki nem szeretne várni, annak elküldöm e-mailban, csak előtt írjon nekem : [*** moderálva ***]

Uzsimosolyfej Hozzászólás ideje: 2009-02-01 10:58:59

Utolsó bejelentkezés:
2009-02-15 20:11:30

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Nekem már nagyon kéne ennek a rendes fordítása!!!!! valaki küldje el kérlek!!! [*** moderálva ***]

portugal9 Hozzászólás ideje: 2009-01-30 18:37:27

Utolsó bejelentkezés:
2010-07-02 17:37:48

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

hát az meg még jó hogy ilyen sokat kell rá várni míg [*** moderálva ***]

BeÁdOm Hozzászólás ideje: 2009-01-25 19:04:55

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-04 12:47:11

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

habár én nem értem mire jó ez másoknak..:(h más munkályát összebarmolja csak nemtom mit szólna ha az ővét valaki átírogatná:(eléggé szomorú dolog:(:'(!!!!

portugal9 Hozzászólás ideje: 2009-01-23 16:57:19

Utolsó bejelentkezés:
2010-07-02 17:37:48

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

jaja hát tudom...

BeÁdOm Hozzászólás ideje: 2009-01-17 14:28:36

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-04 12:47:11

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

De maugy tök szar mert hónapokat várok amég elfogadják..:Sazután meg más átírogatja nekik meg várniuk kell egy napot és [*** moderálva ***] naon utálom:S!!!!

BeÁdOm Hozzászólás ideje: 2009-01-17 14:25:47

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-04 12:47:11

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Jaja:)

portugal9 Hozzászólás ideje: 2009-01-14 13:32:05

Utolsó bejelentkezés:
2010-07-02 17:37:48

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Na akkor 2x lesz fent mert én is beküldtem de am sok helyen hibás a szöveg...:S Rendesen szinte sehol sem találni meg a neten, de nem baj most már legalább itt meglesz...:)

BeÁdOm Hozzászólás ideje: 2009-01-13 15:27:14

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-04 12:47:11

Véleménye a(z) "Basshunter" előadóról:

Sziasztok!!!!Aki szereti Basshuntertől az I miss you-t akkor örülhettek mert beküldtem a fordítást is:):)!!!!!Én is lovelom...:D:D:D:)Imáddddooommm!!Nah puszka sziasztok!!!!!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább