Guano Apes

Zenei irányzat: Alternative Rock
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 7640 alkalommal

Bemutatás:

Biográfia:

A csapat története Göttingenben kezdődött 1994-ben, Henning Rümenapp, Stefan Ude, és Dennis Poschwatta alapította. Később aztán Dennis egyik haverja bemutatta nekik Sandrát, aki végül csatlakozott hozzájuk. A kiugrási lehetőségre 1996-ban került sor, amikor megnyerték a VIVA tehetségkutató versenyét. A díj egy videokészítési lehetőség volt, valamint lemezszerződés egy kis kiadóval. Ez volt a nagy alkalom a kitörésre, hamarosan meg is jelent az Open Your Eyes című első kislemez mely hamar fel is került a német toplistákra. A siker következtében a Guano Apes leszerződött a Gun Records-al, így aztán 1997-ben kiadták a Proud Like A God című első Guano albumot. A következő nagy dobás az 1998-as ausztriai Snowboard Világbajnokság hivatalos száma volt "Lord of the Boards" címmel. Az őszinte, kiabálós rockzene, a kemény riffek akkoriban nagyon mentek, és kifejezetten üdítő volt, hogy nem férfi áll az élen, hanem egy karizmatikus nő, Sandra Nasic. Ezek után beindult a koncertgépezet is: az élőben igazán hatásos banda körüljárta a világot, többször is eljutott Magyarországra, a Szigetre. A második albumot készítette elő a "Big in Japan" című maxilemez. Ez nem más, mint a nagysikerű Alphaville sláger feldolgozása. A második lemez a "Don't Give Me Names" címet kapta, melyet 2000-ben adtak ki már nem zavart túl sok vizet: kikerült róla néhány kisebb sláger, de új rajongókat nem szereztek. 2003-ban megjelent a harmadik nagylemez, a "Walking On A Thin Line", mellyel a Guano Apes megint egy érdekes alkotást rakott le az asztalra. A crossover helyett rock, a vagány őrület helyett felfogható stílus mutatkozott. A "You Can't Stop Me" című számban a nagyszerű gitárriffek összetalálkoznak Sandra Nasic extravagáns hangjával. Másfelől az albumon nyugodtabb oldalát is prezentálja a Guano Apes, ezt a "Quietly" című számban figyelhetjük meg. Még 2003-ban kiadták a negyedik lemezüket (Live), melyen kizárólag élő felvételek szerepeltek. Mivel Stefan elvette barátnőjét, Jessicát, egyértelművé vált, hogy a 2004-es évet az együttes pihenésre, szólókarrierjük építésére használja fel, alkalomadtán 1-2 fellépéssel. Az év végén megjelent a csapat új maxija a "Break the Line", nemsokkal később pedig a "Planet of the Apes" CD, amely Best Of kiadványként jött ki. Nemsokkal a Break the Line kiadása után hivatalosan bejelentette az együttes és a kiadó is, hogy vége a karriernek, feloszlanak. Tíz évnyi közös munka után váltak szét, és kezdtek szólókarrierbe. Az utolsó koncertturné 7 állomása németországi helyszínekkel 2005 februárjában zajlott le.

Tagok:

Henning Rümenapp

ritmus gitár

Stefan Ude

basszus gitár

Guano Apes dalszövegek (30 db):

Ain' got time

Anne Claire

Big in Japan hun video

Break the line video

Candy love

Crossing the deadline

Dick

Diokhan video

Don't you turn

Get busy

Gogan

Heaven

I want it

Kiss the dawn

Living in a lie hun video

Loards of boards hun video

Mine all mine

Money & Milk

Never born

No speech video

Oh, What A Night video

Open your eyes hun video

Plastic mouth

Pretty in scarlet

Quietly video

Scratch the patch video

Sing that song

Suzie

Wash it down

You can’t stop me video

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

twilight95 Hozzászólás ideje: 2010-04-08 16:32:53

Utolsó bejelentkezés:
2012-02-08 15:50:22

Véleménye a(z) "Guano Apes" előadóról:

Hát bocsi de a honlapról szedtem le XD

Gabci21 Hozzászólás ideje: 2010-03-26 15:57:28

Utolsó bejelentkezés:
2012-10-26 20:43:07

Véleménye a(z) "Guano Apes" előadóról:

ok semmi... már jó :)

Gabci21 Hozzászólás ideje: 2010-03-08 18:51:11

Utolsó bejelentkezés:
2012-10-26 20:43:07

Véleménye a(z) "Guano Apes" előadóról:

én is szeretem őket :) nem akarok beleszólni de sztem a living in a lie dalszövegét egy picit (nagyon) elírtad ... x) na mind1 beküldök egy másikat oszt' majd lesz vmi :D

twilight95 Hozzászólás ideje: 2010-02-05 15:10:42

Utolsó bejelentkezés:
2012-02-08 15:50:22

Véleménye a(z) "Guano Apes" előadóról:

Bocsi de jól írtam, és tawaly a SZÍN-en újra feltüntek.Reméljük új album is lesz(L) hajrá Sandra! Szeretünk!

Gabee29 Hozzászólás ideje: 2010-01-30 22:54:26

Utolsó bejelentkezés:
2014-02-13 20:33:37

Véleménye a(z) "Guano Apes" előadóról:

jah meg nem felbomlott, hanem feloszlott xD... álmosság teszi, elnézést

Gabee29 Hozzászólás ideje: 2010-01-30 22:52:49

Utolsó bejelentkezés:
2014-02-13 20:33:37

Véleménye a(z) "Guano Apes" előadóról:

Én is imádőm ezt a bandát! Kár hogy már egy jó ideje felbomlott... jah és amúgy nem loards of the boards, hanem csak lords..

twilight95 Hozzászólás ideje: 2010-01-27 19:34:50

Utolsó bejelentkezés:
2012-02-08 15:50:22

Véleménye a(z) "Guano Apes" előadóról:

A wilág egyik legsikeresebb bandája! Én imádom őket, és megpróbálom bőwíteni az adatbázist, amint csak tudom =)

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább