Selena Gomez and the Scene

Zenei irányzat: Pop
Albumok: 3 db
Megtekintve: Ma 3, összesen 13174 alkalommal

Bemutatás:

A Selena Gomez and the Scene nevű amerikai együttes 2008-ban alakult Hollywoodban, Kaliforniában. A banda öt tagból áll: Selena Gomez (énekes), Ethan Roberts (gitáros), Joey Clement (basszusgitáros), Greg Garman (dobos) és Dane Forrest (billentyűs).

Biográfia:

Első albumuk, a Kiss & Tell 2009 szeptember 29-én jelent meg. Első kislemezük a Falling Down volt (2009. augusztus 21), melyet a világsikert meghozó Naturally követett (2009. december 11). Eredetileg Selena nem akarta, hogy ez a dal az albumon legyen, mert szerinte nem illett a többi dal stílusához, végül mégis rákerült az albumra és a döntést nem bánták meg. A Naturally az egész világon a dallisták élére tört. 2010. szeptember 17-én megjelent az együttes második albuma A Year Without Rain címmel. Az albumról két kislemez került ki. A Round & Round 2010. június 18-án debütált. A klipet Budapesten forgatták. A második kislemez, mely egyben az album címadó dala 2010. szeptember 7-én jelent meg. A dalnak spanyol változata is készült Un Año Sin Ver Llover címmel, melyhez szintén forgattak videoklipet. Az együttes következő albuma 2011. június 18-ára várható. A címe eredetileg Otherside lett volna, de később When the Sun Goes Down-ra változtatták. A lemezre Katy Perry (That's More Like It), Pixie Lott (We Own the Night) és Britney Spears (Whiplash) is írt dalt. Az első kislemez, a Who Says (2011. március 14) volt. A második kislemez (Love You Like a Love Song) 2011. június 21-n jelenik meg a videoklippel együtt. A klipforgatás nem zajlott problémamentesen. Selena rózsaszín lovakat szeretett volna, amiket meg is kapott. Az állatvédők viszont kicsit sem örültek ennek és állatkínzással vádolták az együttest. Selena azzal védekezett, hogy csak természetes alapanyagokat tartalmazó festéket használtak a lovak befestéséhez, de a jeleneteket mégis kivágták a videóból. Albumok: Kiss & Tell (2009) 1. Kiss&Tell 2. I Won't Apologize 3. Falling Down 4. I Promise You 5. Crush 6. Naturally 7. The Way I Loved You 8. More 9. As A Blonde 10. I Don't Miss You At All 11. Stop&Erase 12. I Got U 13. Tell Me Something I Don't Know A Year Without Rain (2010) 1. Round&Round 2. A Year Without Rain 3. Rock God feat. Katy Perry 4. Off The Chain 5. Summer's Not Hot 6. Intuition feat. Eric Bellinger 7. Spotlight 8. Ghost Of You 9. Sick Of You 10. Live Like There's No Tomorrow 11. Un Ano Sin Ver Llover When the Sun Goes Down (2011) 1. Love You Like a Love Song 2. Bang Bang Bang 3. Who Says 4. We Own the Night (Featuring Pixie Lott) 5. Hit the Lights 6. Whiplash 7. When the Sun Goes Down 8. My Dilemma 9. That's More Like It 10. Outlaw 11. Middle of Nowhere 12. Dices ('Who Says spanyol változata) Selena Gomez: Selena Marie Gomez (Grand Prairie, Texas, USA, 1992. július 22.) mexikói származású amerikai színésznő, énekesnő. Apja Ricardo Gomez, anyja Mandy Cornett-Teefey. Szülei 1997-ben (amikor Selena 5 éves volt) elváltak. Selena édesanyjával él Los Angelesben. Nevelőapjával, Brian Teefy-vel mára nagyon jó a viszonyuk. Selena UNICEF-nagykövet, a világon ő a legfiatalabb. Mostohaapjával mindketten szenvedélyesen szeretnek segíteni a rászorulókon. Karrierjét a Barney & Friends (Barney és barátai) című gyerekeknek szóló sorozatban kezdte, ahol két évadon keresztül játszotta Gianna szerepét. Ennek a sorozatnak a szereplőválogatásán ismerkedett meg Demi Lovatoval, akivel a legjobb barátnők voltak,amíg Demi össze nem omlott. 2003-ban egy kis szerepet kapott a Kémkölykök 3D - Game Over-ben, majd a Walker, a texasi kopó filmváltozatában. 2006-ban megkapta Emily Grace García szerepét a Brain Zapped nevű mozifilmben. 2007-ben kezdődött a Varázslók a Waverly helyből című Disney-sorozat, amelyben Selena játssza az egyik főszereplőt Alex Russo-t. 2008-ban két filmben is szerepelt. Az egyik a Horton című animációs film, ahol az ő hangján szólalt meg a polgármester lánya. A másik a Los Angeles-i tündérmese folytatása, az Another Cinderella Story, ahol Drew Seeley volt a partnere. A történet Hamupipőke meséjét mutatja be, csak modern környezetben. 2009-ben elkezdődött a Hercegnő védelmi program forgatása, amiben Demi Lovatoval együtt szerepel. Szintén 2009-ben jelent meg a Varázslók a Waverly helyből filmváltozata is. 2010. július 23-án az amerikai mozikban bemutatták Selena új filmjét a Ramona And Beezus.Ramonát Joey King, a 11 éves szinésznő, Selena pedig Beezus szerepét kapta. 2010-ben forgatta Monte Carlo című filmjét, melyet 2011. július 1-jén mutatnak be. Zenei karrierje 2006-ban kezdődött a Brain Zapped című filmben. A Wizards of Waverly Place betétdala lett az Everything Is Not What It Seems. A 101 kiskutya DVD-hez énekelte el a Cruella de Vil című számot, amihez videoklip is készült. 2008-ban szerepelt a Jonas Brothers egyik klipjében, a Burnin’ Up-ban. Az Another Cinderella Story című filmjében 3 dala is elhangzik: a Tell Me Something I Don't Know, a Bang a Drum és a Drew Seeley-vel közös dal, a New Classic. A Csingiling című animációs filmhez is énekelt egy dalt, a Fly to Your Heartot. Éppen a 16. születésnapja előtt (2008) aláírt egy szerződést a Hollywood Records-szal, bár azt mondta, inkább énekelne együttesben, mint szólóban. 2009. szeptember 29-én megjelent Selena első szólóalbuma Kiss & Tell címmel, amelyben a The Scene is közreműködött. A CD-nek azért lett ez a címe mert Selena édesanyjának a kedvenc dala az albumról a Kiss and Tell. Az albumra tizenkét új dal és a már korábban is ismert Tell Me Something I Don't Know remix változata került fel. Az albumra Selenának csak egy saját szerzeménye került fel I Won't Apologize címmel. A lemez többnyire Demi Lovato, Avril Lavigne és Lady Gaga és Vanessa Hudgens stílusához, zenéjéhez hasonlít. Sor került Selena első koncertjére is, amelyet a hollywoodi The Roxy-ban tartottak. 2010-ben Selena elindult első saját turnéjára az együttesével, a The Scene-nel. 2010. június 20-án mutatták be a Round & Round videoklipjét, amelyet Budapesten forgatott. Második albuma 2010. szeptember 28-án jelent meg, és a címe A Year Without Rain. Selena énekli az "Risza fel!" (Shake It Up!) c. sorozat betétdalát. Harmadik stúdió albuma 2011. június 28-án fog megjelenni, és címe When the Sun Goes Down lesz. Film-és sorozatszerepei : Barney és Barátai (1990-2009) szerep:Gianna Zack és Cody élete (2006) szerep:Gwen Brain Zapped (2006) szerep:Emily Grace Garcia Varázslók a Waverly helyből (2007-) szerep:Alex Russo Horton (2008) szerep:polgármester lánya (hang) Hamupipőke-történet (2008) szerep:Mary Santiago Hercegnő védelmi program (2009) szerep:Carter Mason Varázslók a Waverly Helyről – A Film (2009) szerep:Alex Russo Ramona és Beezus (2010) szerep:Beatrice Quimby (Beezus) Sonny, a sztárjelölt (2010) szerep:önmaga Monte Carlo (2011) szerep: Grace/Cordelia Joey Clement: született: 1981. május 21 (Rapid City, Dél-Dakota) A Selena Gomez and the Scene nevű formáció mellett a Midwest Kings nevű együttes basszusgitárosa is. (A bandának eddig 7 albuma jelent meg.) Greg Garmant: 12 évesen kezdett dobolni. Ethan Roberts Dane Forrest

Tagok:

Joey Clement

basszus gitár

Ethan Roberts

szóló gitár

Dane Forrest

szintetizátor

Nick Foxer

szintetizátor

Selena Gomez and the Scene dalszövegek (56 db):

A year without rain hun video

As a blonde hun video

Bang Bang Bang hun video

Bang Bang Bang hun video

Britney Spears medley hun video

Crush hun video

Dices (Who Says - Spanish Version) hun video

Falling down hun video

Fantasma De Amor (Ghost of you - Spanish version) hun

Ghost of you hun video

Hit the Lights hun video

Hot N Cold hun video

I don't miss you at all hun video

I got you hun video

I promise you hun video

I won't apologize hun video

Intuition (feat. Eric Bellinger) hun video

Island in the sun (Weezer cover) hun video

Kiss and tell hun video

Live like there's no tomorrow hun video

Love You Like a Love Song hun video

Love you like a love song hun video

Magic hun video

Mama do (Pixie Lott cover) hun video

Middle of Nowhere hun video

More hun video

My Dilemma hun video

My Dilemma video

Naturally hun video

Not over it hun video

Off the chain hun video

Outlaw hun video

Parachute (Cheryl Cole cover) hun video

Redlight hun video

Rock God hun video

Round and round hun video

Round and round (preview)

Rule the world

Shake it up! hun video

Sick of you hun video

Spotlight hun video

Stop and erase hun video

Summer's not hot hun video

Tell me something I don't know hun video

That's more like it hun video

The way I loved you hun video

Un año sin ver llover video

Un año sin ver llover (Spanish version of A year without rain) hun video

We Own the Night (Featuring Pixie Lott) hun video

When the Sun Goes Down hun video

Whiplash hun video

Who Says hun video

Who Says hun video

Winter wonderland hun video

You belong with me (Taylor Swift cover) hun video


Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

kidrauhl fan Hozzászólás ideje: 2011-05-31 18:56:31

Utolsó bejelentkezés:
2013-03-20 18:57:27

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

én is várom! Ja és sztem nem csak a filmes karrierre akar jobban odafigyelni, hanem Justinrs is időt akar hagyni ;D , de ez csak saját gondolat :)

JB1991 Hozzászólás ideje: 2011-05-21 11:30:01

Utolsó bejelentkezés:
2017-08-03 19:49:34

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Sziasztok! Seli új albumának címe elég sűrűn változik, de most már tutira megvan az eredeti cím, mert a borítót is elkészítették és Seli fel is tette twitterre. Szóval az album címe : When The Sun Goes Down. És hamarosan új videóra is számíthatunk, mert Sel épp most forgatja a Love You Like A Love Songhoz a klipet :) már nagyon várom :)

JB1991 Hozzászólás ideje: 2011-05-14 08:50:16

Utolsó bejelentkezés:
2017-08-03 19:49:34

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Sziasztok! Lefordítottam egy új számot. A címe: Not over it. A Kiss&Tell albumon jelent volna meg, de végül a kiadó nem engedélyezte, pedig egész jó dal lett. Egyébként az új album jún. 28-án jön és a címe Otherside lesz. Az albumra Britney (Whiplash), Pixie Lott (We Own The Night) és Katy Perry (That's How I Like It) is írt dalt. Sajnos azt mondták, hogy ez lesz Seli utolsó albuma, mert most filmes karrierjére szeretne koncentrálni. Remélem azért később még hallunk róla.

dodó2000 Hozzászólás ideje: 2011-04-29 10:30:38

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-19 13:28:21

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Szerintem remek szám, és nem lehet megunni! :-D

Love love Hozzászólás ideje: 2011-04-19 14:41:02

Utolsó bejelentkezés:
2013-05-01 20:51:06

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

annyira, de annyira jó ez a szám! és annyira igaz!!! :DD

fruzsina0614 Hozzászólás ideje: 2011-04-11 16:58:06

Utolsó bejelentkezés:
2012-10-15 21:17:48

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Húúú......Imádom ezt a számot....már vagy 50-szer halggatam meg és nem unom!!

hszabina10 Hozzászólás ideje: 2011-04-11 15:51:01

Utolsó bejelentkezés:
2014-06-29 18:45:46

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Imádom ezt a számot!Gyönyörű!

Owner13 Hozzászólás ideje: 2011-04-02 18:24:04

Utolsó bejelentkezés:
2011-05-02 18:56:03

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Szerintem akkor is classak én is odavagyok érte jól tetted szerintem.

JB1991 Hozzászólás ideje: 2011-03-28 19:29:06

Utolsó bejelentkezés:
2017-08-03 19:49:34

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

már tudom, hogy nem az övé, de sajna egy csomó hamis vidit tesznek fel youtubera és ezt a számot pont akkoriban találtam amikor Seli az új cd-jét csinálta...:S azt hittem arról való...nem tudom miért jó az embereknek, hogy bizonyos számokat másokénak tüntetnek fel :S és sajna nem tudom hogy tudnám törölni innen :S sorry

gabo97 Hozzászólás ideje: 2011-03-27 18:48:53

Utolsó bejelentkezés:
2013-05-17 00:11:08

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Bocsi, de a REd Light nem Selena száma, hanem Malese Jow-é. Hasonlóan néznek ki, a hangjuk is hasonló ebben, de ez nem Selena szám (énis rajongója vagyok ezt úgy írom) MAlese Jow-ot a Vámpírnaplókból ismerhettétek már, ő játszotta Annat. Csak azért írtam, hogy tudjátok, ez nem Selena szám

fan001 Hozzászólás ideje: 2011-03-27 12:20:21

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-23 15:11:17

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥ én imádom Selenát szerintem nagyszerű lány színészkedik énekel és még sok mindennel foglalkozik amikor még csak idén lesz 18 szép tőle és olyan gyönyörű a lány is meg a hangja is szenzációs a Naturally volt a kedvencem a Round & Round-ért oda vagyok a A year without Rain-t éjjel nappal hallgattam most ez nem bírok ki 1 órát hogy ne hallgassam a többi számáról nem is beszélve:) nekem ez a rövid véleményem

Owner13 Hozzászólás ideje: 2011-03-20 09:36:37

Utolsó bejelentkezés:
2011-05-02 18:56:03

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

nekem nagyon bejön

JB1991 Hozzászólás ideje: 2011-03-20 07:00:42

Utolsó bejelentkezés:
2017-08-03 19:49:34

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Én is nagyon szeretem a klipet és tényleg szép smink nélkül... nem sok ilyen sztár van....

kidrauhl fan Hozzászólás ideje: 2011-03-19 19:11:25

Utolsó bejelentkezés:
2013-03-20 18:57:27

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

úúú. nagyon szépen köszi! már annyi mindent kértem (ilyet) tőled, hogy jajj! és láttam a klipet... iszonyatosan jóóóóó! imádom! és lehet hogy nem értetek velem egyet, de sztem smink meg csini-báliruha nélkül sokkal szebb! és jaj de ♥esen lettem volna a végén a rajongók helyében!!!! :D :P :) ♥♥♥♥♥♥♥♥

Ádám20010228 Hozzászólás ideje: 2011-03-18 17:19:52

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-19 20:59:25

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Ti szeretitek Selena Gomezt? Mert én imádom!

JB1991 Hozzászólás ideje: 2011-03-18 16:26:12

Utolsó bejelentkezés:
2017-08-03 19:49:34

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Aki meg akarja nézni a klipet írja be youtube-on: Selena Gomez & The Scene - Who Says - Music Video - Radio Disney (ez még egyenlőre működik)

JB1991 Hozzászólás ideje: 2011-03-18 16:18:37

Utolsó bejelentkezés:
2017-08-03 19:49:34

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Semmi baj...mindjárt megnézem mit tehetek érted...:)

kidrauhl fan Hozzászólás ideje: 2011-03-17 16:55:23

Utolsó bejelentkezés:
2013-03-20 18:57:27

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

JB1991! megkérhetnélek rá, hogy a Justinos részre tedd fel a Chris Brown-nal közös: Next 2 U c. számot... Bocsika, hogy itt írom meg ezt a Selenáson.... előre is köszike!!!

Réka988 Hozzászólás ideje: 2011-03-17 13:51:56

Utolsó bejelentkezés:
2011-05-23 14:57:55

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Nagyon szép ez a szám állandóan ezt hallgatom ♥♥♥♥

Smiley66 Hozzászólás ideje: 2011-03-17 11:59:57

Utolsó bejelentkezés:
2013-06-17 14:56:03

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Nagyon szeretem ezt a számot,imádom,imádom,imádom,imádom!♥♥♥ Csak a klipet nem tudom megnézni

cinimini Hozzászólás ideje: 2011-03-14 17:44:33

Utolsó bejelentkezés:
2012-10-10 19:23:39

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

én is nagyon szeeretem ezt a számot :D

kidrauhl fan Hozzászólás ideje: 2011-03-14 17:17:02

Utolsó bejelentkezés:
2013-03-20 18:57:27

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

folyamatosan ez jár a fejemben :P IMÁDOM!!!!!!!!!

kidrauhl fan Hozzászólás ideje: 2011-03-14 17:11:40

Utolsó bejelentkezés:
2013-03-20 18:57:27

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

már ez a kedvenc számom és szerintem holnap már meg tudom nézni, mert a VEVO-nál ma van premierje

JB1991 Hozzászólás ideje: 2011-03-14 15:35:36

Utolsó bejelentkezés:
2017-08-03 19:49:34

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

hát sajnálom, hogy nem tudtad megnézni...pedig nagyon jó...de remélem nemsokára már a TV-ben is látható lesz :)

kidrauhl fan Hozzászólás ideje: 2011-03-14 10:20:48

Utolsó bejelentkezés:
2013-03-20 18:57:27

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

nem tudtam meg nézni, mert a VEVO eltávolította.. :( de a 30 mp-es sneak peaket láttam :) és .....imádom!!!!! ♥

Kristen98 Hozzászólás ideje: 2011-03-12 15:22:03

Utolsó bejelentkezés:
2015-07-21 18:35:26

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Imádom ezt a számot és Selenát is.:)

kutyulimutyuli11 Hozzászólás ideje: 2011-03-12 13:38:35

Utolsó bejelentkezés:
2014-11-11 15:00:40

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Fantasztikus ez a szám.

kidrauhl fan Hozzászólás ideje: 2011-03-12 10:38:30

Utolsó bejelentkezés:
2013-03-20 18:57:27

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

az tök jó... akkor megyek is a youtube-ra

JB1991 Hozzászólás ideje: 2011-03-12 08:22:54

Utolsó bejelentkezés:
2017-08-03 19:49:34

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

köszi kidrauhl fan! Igyekszem.... most jelent meg a klip...nézzétek meg youtube-on....szerintem nagyon jó lett...Seli nagyon szép benne....

kidrauhl fan Hozzászólás ideje: 2011-03-11 20:19:45

Utolsó bejelentkezés:
2013-03-20 18:57:27

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

tényleg nagyon jó a Who says? c. szám.... nagyon tetszik nekem grat Selinek hozzá JB1991-nek meg a fordításhoz! :D A Ramona és Beezus c. film sajna csak DVD-n fog megjelenni úgy hallottam... ja és persze én is várom a klipet! ♥♥♥

brávádydorottya Hozzászólás ideje: 2011-03-09 18:39:18

Utolsó bejelentkezés:
2011-05-15 17:33:18

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

szerintem a shake it up szám nagyon szuper! !!!!!!!!!!!:)

JB1991 Hozzászólás ideje: 2011-03-08 20:37:08

Utolsó bejelentkezés:
2017-08-03 19:49:34

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

ma jelent meg a who says...nagyon jó szám....amint tudom lefordítom...várom a klipet....

Gery1995 Hozzászólás ideje: 2011-03-08 14:35:44

Utolsó bejelentkezés:
2012-09-14 20:56:49

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

sziasztok! youtube-n már meg lehet nézni selena gomez-who says című számából egy 9 másodperces sneak peak-et. sztem a szám jónak ígérkezik!

JB1991 Hozzászólás ideje: 2011-02-23 16:24:13

Utolsó bejelentkezés:
2017-08-03 19:49:34

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Pont most olvastam, hogy az új album június 28-án jön és azon lesz hallható a Who says, amit egyébként Selena márciusban élőben elő fog adni több műsorban is. Nagyon várom.....:D

Kristen98 Hozzászólás ideje: 2011-02-20 18:11:09

Utolsó bejelentkezés:
2015-07-21 18:35:26

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Nyugi, nem csak te... Én is naon kíváncsi vok.... :D

JB1991 Hozzászólás ideje: 2011-02-16 20:58:18

Utolsó bejelentkezés:
2017-08-03 19:49:34

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Sziasztok!!!Selena írta twitteren, hogy az új száma, amihez klipet készít a Who says lesz. Tud valaki valamit a dalról??? Még nem hallottam de nagyon várom...

Muzikális Katalin Hozzászólás ideje: 2011-02-13 13:58:47

Utolsó bejelentkezés:
2016-07-13 22:45:18

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Nagyon szép!

Rixey^^ Hozzászólás ideje: 2011-02-07 21:48:58

Utolsó bejelentkezés:
2012-04-16 16:19:29

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

gyönyörűűű

Kristen98 Hozzászólás ideje: 2011-01-21 17:53:19

Utolsó bejelentkezés:
2015-07-21 18:35:26

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Szia JB1991! Kösz az infót, okvetlen megnézem netmozin, és ha megjelenik DVD-n, megveszem!!!!:):$

JB1991 Hozzászólás ideje: 2011-01-17 13:40:48

Utolsó bejelentkezés:
2017-08-03 19:49:34

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Én is úgy tudom, hogy 2011-ben jön a Monte Carlo. Kíváncsi vagyok milyen lesz. De a Ramona és Beezus-t tényleg ajánlom a Seli rajongóknak. Nagyon jó!!!:P

kidrauhl fan Hozzászólás ideje: 2011-01-16 12:42:52

Utolsó bejelentkezés:
2013-03-20 18:57:27

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

és ez a szám tényleg nagyon szép! bár a dallam egy kicsit ismerős

kidrauhl fan Hozzászólás ideje: 2011-01-16 12:37:54

Utolsó bejelentkezés:
2013-03-20 18:57:27

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

óóóóóóóóó!!!! arról a filmról már én is hallottam :) JB1991! egyébként, ha jól tudom idén fog megjelenni a Magyarországon forgatott filmje a Monte Carlo! Nagyon várom már!!!!

adri0724 Hozzászólás ideje: 2011-01-13 22:07:09

Utolsó bejelentkezés:
2012-05-04 22:25:27

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Egyszerűen imádom!! A szövege is nagyon találó!! ;)

JB1991 Hozzászólás ideje: 2011-01-13 18:06:59

Utolsó bejelentkezés:
2017-08-03 19:49:34

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Szia Kristen98! Láttad már Seli új filmjét a Ramona and Beezus't??? Abban van ez a szám. Nagyon jó kis film. Ajánlom neked. Sajnos még csak feliratosan van. :S

Kristen98 Hozzászólás ideje: 2011-01-13 16:36:58

Utolsó bejelentkezés:
2015-07-21 18:35:26

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Ez egy annyira gyönyörű szám, a szövegének is van értelme.... Komolyan mondom, elsőre elsírtam magam rajta....:)

csak11csajszi Hozzászólás ideje: 2010-12-22 13:28:08

Utolsó bejelentkezés:
2011-05-13 21:05:06

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Ez a szám nagyon király !!!!!!!! Nekem az a kedvenc számom Selenától !!! eddig nem tudtam hogy mit jelent de szerettem de így sokkal jobb hogy tudom miről énekel!!!!!

JB1991 Hozzászólás ideje: 2010-12-05 17:06:34

Utolsó bejelentkezés:
2017-08-03 19:49:34

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

az tök jó! szeretem azt a számot!!!

SellyLove Hozzászólás ideje: 2010-12-05 08:16:38

Utolsó bejelentkezés:
2012-03-26 17:15:33

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Szia JB1991! bocsi, csak annyit akarok mondani,hogy Selly azt mondta a Rock God-hoz szeretne klippet katy Perry-vel

JB1991 Hozzászólás ideje: 2010-11-29 14:23:27

Utolsó bejelentkezés:
2017-08-03 19:49:34

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Nem tudjátok Seli melyik számhoz forgatja a következő klipjét??? Annyira várom már...remélem nemsokára láthatunk valami újat....mondjuk az Off the chain-t vagy a Rock god-t de én a Ghost of you-nak is nagyon örülnék....nehéz választás lehet de hajrá Seli!!!!!!!!!!!4

niki23 Hozzászólás ideje: 2010-11-19 22:59:29

Utolsó bejelentkezés:
2012-03-10 13:12:24

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

tök jó, hogy már van spanyol klip is! :))

JB1991 Hozzászólás ideje: 2010-11-19 08:17:38

Utolsó bejelentkezés:
2017-08-03 19:49:34

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Új klip!!! Igaz szinte ugyanaz, mint az A year without rain de azért nagyon jó, hogy végre egy spanyol klip is van. Nézzétek meg!!!:P

hollyreka Hozzászólás ideje: 2010-11-17 09:48:15

Utolsó bejelentkezés:
2013-04-01 11:24:39

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

gyönyörű♥♥

JB1991 Hozzászólás ideje: 2010-11-16 16:40:30

Utolsó bejelentkezés:
2017-08-03 19:49:34

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Szívesen! Örülök, hogy segíthettem.

Weronyc@@@69 Hozzászólás ideje: 2010-11-16 10:42:29

Utolsó bejelentkezés:
2012-06-04 16:04:56

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Nagyon szeretem Selenat de ezt az eneket kivetelesen :D a forditas nagyon jo :))

patriciamartin Hozzászólás ideje: 2010-11-15 16:54:12

Utolsó bejelentkezés:
2013-03-04 16:08:29

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

jó fordítás:);)

kidrauhl fan Hozzászólás ideje: 2010-11-15 16:41:12

Utolsó bejelentkezés:
2013-03-20 18:57:27

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Nagyon szépen köszi JB1991! puszi

JB1991 Hozzászólás ideje: 2010-11-13 08:09:21

Utolsó bejelentkezés:
2017-08-03 19:49:34

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Sziasztok! Youtubeon írjátok be, hogy made of sick of you selena gomez. Eszméletlen videó!!!!Nagyon jól énekel.

cseni14 Hozzászólás ideje: 2010-11-11 12:59:15

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-12 18:34:39

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

ez a szám valami fantasztikus , a shake it up -al és a ghost of you , a year without rain - és még sorolhatnám--al együtt csodálatosak az új albumon a dalok :D:D nagggyon jóóó!!!!:D love sel♥♥♥

Tinci. Hozzászólás ideje: 2010-11-11 10:36:17

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-06 17:56:17

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Őrület!! Nagyon fiatal de mégis egy befutott tehetség lett pár pillanat alatt.Nagyon szép és a számai egytől-egyig jók.Csak jókat tudok róla mondani.

Draculaura Hozzászólás ideje: 2010-11-06 15:44:04

Utolsó bejelentkezés:
2015-02-10 12:44:08

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

<3 immádom ezt a számot!! í3

JB1991 Hozzászólás ideje: 2010-11-02 07:18:55

Utolsó bejelentkezés:
2017-08-03 19:49:34

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

A Disney-nek van egy új műsora, Shake it up a címe.Valami táncos sorozat....nem tudom,nem láttam még...és ennek a kezdődésében van ez a zene

SellyLove Hozzászólás ideje: 2010-11-01 16:10:03

Utolsó bejelentkezés:
2012-03-26 17:15:33

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Ja közben megtaláltam, tényleg ő énekli. =) tök jóóó Kíváncsi vagyok mit jelenthe magyarul. Szerintem tök jó szám!

SellyLove Hozzászólás ideje: 2010-11-01 15:41:53

Utolsó bejelentkezés:
2012-03-26 17:15:33

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Ezt a Shake it up-ot biztos a Selena énekli? És milyen műsorhoz van?

selena0408 Hozzászólás ideje: 2010-10-30 15:42:31

Utolsó bejelentkezés:
2011-10-31 13:00:14

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Ez a kedvenc számom, Ti hallottátok már??

kidrauhl fan Hozzászólás ideje: 2010-10-29 12:26:51

Utolsó bejelentkezés:
2013-03-20 18:57:27

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Tényleg nagyon szép szám!

sevenup Hozzászólás ideje: 2010-10-26 18:00:32

Utolsó bejelentkezés:
2012-09-05 21:04:27

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

:×) imádom ezt a számot egyfolytában ma 7X meghallgattam xD

niki23 Hozzászólás ideje: 2010-10-26 15:19:05

Utolsó bejelentkezés:
2012-03-10 13:12:24

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

ez a Shake it up! tényleg nagyon jó szám! *_*

JB1991 Hozzászólás ideje: 2010-10-25 13:41:07

Utolsó bejelentkezés:
2017-08-03 19:49:34

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Sziasztok! Találtam egy új Selena számot: Shake it up! A Disney új műsorának (Shake it up)a főcímdala. Nagyon jó szám!!! Hallgassátok meg!!!:P:P:P

Fufubaba97 Hozzászólás ideje: 2010-10-23 19:12:58

Utolsó bejelentkezés:
2016-03-14 12:19:45

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

jujj ez de szép szám O.o *.*új kedvenc lett a listámon :D

niki23 Hozzászólás ideje: 2010-10-23 14:25:36

Utolsó bejelentkezés:
2012-03-10 13:12:24

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

ez olyan szép szám! :'( most hallottam először.. jaj, olyan gyönyörű :'(

JB1991 Hozzászólás ideje: 2010-10-22 15:21:01

Utolsó bejelentkezés:
2017-08-03 19:49:34

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

akkor jó...:)szia

kidrauhl fan Hozzászólás ideje: 2010-10-20 13:21:46

Utolsó bejelentkezés:
2013-03-20 18:57:27

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Nem nincsen semmi... csak hát nem volt hozzá fűzni valóm a dolgokhoz teljesen egyet értek veletek!!! és teljesen jól vagyok! :) Puszi

JB1991 Hozzászólás ideje: 2010-10-19 12:36:55

Utolsó bejelentkezés:
2017-08-03 19:49:34

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

kidrauhl fan mi van veled? már régen hallottam felőled....remélem nincs semmi gáz...puszi

Bogi6 Hozzászólás ideje: 2010-10-15 18:12:27

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-05 14:41:25

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

annyira gyönyörű... :'(

cseni14 Hozzászólás ideje: 2010-10-12 13:05:56

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-12 18:34:39

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Ez a dal valami őrületes, most hallottam először és nagyon jóóó!!!!

JB1991 Hozzászólás ideje: 2010-10-11 05:33:11

Utolsó bejelentkezés:
2017-08-03 19:49:34

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Annyira imádom ezt a számot!!!!!!!!!Sajnos igaz is rám....:S Kár, hogy ennek nincs klipje..:(

bellsiam Hozzászólás ideje: 2010-10-09 12:46:34

Utolsó bejelentkezés:
2012-04-05 21:47:26

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Jajj de imádom ezt a számot. :) <3

Brunette Hozzászólás ideje: 2010-10-06 17:38:53

Utolsó bejelentkezés:
2012-10-28 13:59:33

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Fú, ezt imádom! Az az a szám ami az előző cd-jén a way i loved you

JB1991 Hozzászólás ideje: 2010-09-27 15:17:44

Utolsó bejelentkezés:
2017-08-03 19:49:34

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Sziasztok! Feltöltöttem Emily Osment új albumát a Fight or flight-ot fordításokkal együtt. Akinek van kedve nézze meg. Szerintem egész jó kis albumra sikeredett.(ja és bocsi, hogy ide írtam be...tudom, hogy itt minden Seliről szól csak már többen is érdeklődtek, hogy miket szoktam még fordítani és gondoltam beírom ide is.)puszi

Markesz Hozzászólás ideje: 2010-09-27 11:07:03

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-10 17:08:11

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

nekemis nagyon bejön az új ablum,szeretem az összes számot,naponta sokszor meghallgatom mind a 2 ablumot :P Nagyon szép számok

JB1991 Hozzászólás ideje: 2010-09-25 10:38:55

Utolsó bejelentkezés:
2017-08-03 19:49:34

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Ez olyan szép szám....nagyon szeretem...:P

JB1991 Hozzászólás ideje: 2010-09-25 10:37:39

Utolsó bejelentkezés:
2017-08-03 19:49:34

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Nekem nagyon tetszik az új album és nem is tudok választani kedvencet, mert olyan sok jó szám van. De az Off the chain és a Sick of you nagyon bejön. :P

Mirtiill Hozzászólás ideje: 2010-09-25 08:37:31

Utolsó bejelentkezés:
2013-11-30 10:37:58

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Imádom az összes számát, főleg az Intuition-t :P

Gery1995 Hozzászólás ideje: 2010-09-24 16:13:03

Utolsó bejelentkezés:
2012-09-14 20:56:49

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Sziasztok! Jóók a fordítások! nekem a year without rain még sponyolul jobban tetszik:D Hamarodan MTV EMA díjátadó. Selenát jelölték a legjobb push előadóra! Szavazzatok ti is rá!

JB1991 Hozzászólás ideje: 2010-09-23 11:58:14

Utolsó bejelentkezés:
2017-08-03 19:49:34

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Sziasztok! Köszi kidrauhl fan...igyekszem.... Hát igen tényleg nincs olyan jó hangja a koncerteken de amúgy szépen tud énekelni csak azért koncerten sokkal nehezebb, mert a sok sikítozástól nem nagyon lehet hallani, hogy mit énekel az ember és elég sok énekesnek vannak hasonló problémái.Remélem ez értelmes volt. XD De azért legalább egy piros pont Selinek, azért mert élőben énekel és nem csak tátog.

kidrauhl fan Hozzászólás ideje: 2010-09-22 15:56:52

Utolsó bejelentkezés:
2013-03-20 18:57:27

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Na ennek a számnak a klipjéből lehet hallani hogy Seli-nek igaziból nincs is olyan tökéletes hangja mint amilyen a stúdió verziói. (de akkor is szászor jobb hangja van mint nekem xD)

kidrauhl fan Hozzászólás ideje: 2010-09-22 15:53:07

Utolsó bejelentkezés:
2013-03-20 18:57:27

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Ez még spanyolul is tök jól hangzik. Ja és a fordítása is nagyon tetszik! (nagyon ügyi vagy JB1991)

JB1991 Hozzászólás ideje: 2010-09-22 13:35:11

Utolsó bejelentkezés:
2017-08-03 19:49:34

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Előre szeretnék szólni mielőtt valaki reklamálna, hogy nem ugyanaz a spanyol és az angol szöveg szóval ezért nem ugyanaz magyarul a fordítás. De ezért szerintem eléggé hasonlít és még jól is hangzik...remélem a jövőben csinál még pár spanyol dalt Seli

JB1991 Hozzászólás ideje: 2010-09-20 19:04:41

Utolsó bejelentkezés:
2017-08-03 19:49:34

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Végre megjelentek a fordításaim!!!!!!!Remélem tetszeni fog nektek!!! Puszi

patriciamartin Hozzászólás ideje: 2010-09-19 12:05:41

Utolsó bejelentkezés:
2013-03-04 16:08:29

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

na, ez a szám naon jó:)

JB1991 Hozzászólás ideje: 2010-09-19 11:28:10

Utolsó bejelentkezés:
2017-08-03 19:49:34

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Kész a Spotlight és a Summer's not hot is....asszem kész vagyok az összessel....jupppíííííííííí...remélem nemsokára elolvashatjátok őket...

Lady Suzy Hozzászólás ideje: 2010-09-16 18:07:25

Utolsó bejelentkezés:
2013-01-18 16:59:02

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Nekem tetszik ez a szám már egy ideje hallgatom :) Selena egyébként nagyon tehetséges énekesnő :)

JB1991 Hozzászólás ideje: 2010-09-15 20:34:21

Utolsó bejelentkezés:
2017-08-03 19:49:34

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Sziasztok! Ma lefordítottam az Intuition-t és a Ghost of you-t. Puszi

JB1991 Hozzászólás ideje: 2010-09-14 12:35:44

Utolsó bejelentkezés:
2017-08-03 19:49:34

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Német, angol és most kezdtem a spanyolt de az nehezen megy mert csak netről tanulok...tanár nélkül...most készülök az angol érettségire meg a nyelvvizsgára de tanulás helyett inkább fordítgatok...pedig nem ártana átnézni pár nyelvtani részt...de mindegy :D puszi

kidrauhl fan Hozzászólás ideje: 2010-09-14 10:34:49

Utolsó bejelentkezés:
2013-03-20 18:57:27

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Hány nyelven tudsz JB1991? És melyek azok?...puszika

JB1991 Hozzászólás ideje: 2010-09-13 16:06:44

Utolsó bejelentkezés:
2017-08-03 19:49:34

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Sziasztok! Megtaláltam az A year without rain spanyol változatát és már le is fordítottam kisebb nagyobb sikerrel. (Még a spanyol nem nagyon megy)Szóval nemsokára már itt is látható lesz...remélhetőleg...puszi

JB1991 Hozzászólás ideje: 2010-09-12 15:38:30

Utolsó bejelentkezés:
2017-08-03 19:49:34

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Sziasztok! Kész vagyok még két dal fordításával: Off the chain és Sick of you. Remélem nemsokára látható lesz az oldalon. Puszi

vancsi1997 Hozzászólás ideje: 2010-09-11 16:33:41

Utolsó bejelentkezés:
2013-07-23 12:24:12

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Amióta meghallottam az A year without rain-t azóta az a kedvenc számom. Előtte a Round and round volt de az A year without rain még jobb. De a Live like there's no tomorrow meg a Winter wonderland borzalmas. Naaaagyooon láááááágy.

kidrauhl fan Hozzászólás ideje: 2010-09-11 11:14:05

Utolsó bejelentkezés:
2013-03-20 18:57:27

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Tényleg a te fordításaid a legjobbak és az angol szövegekről ne is beszéljünk!!!

JB1991 Hozzászólás ideje: 2010-09-10 19:41:11

Utolsó bejelentkezés:
2017-08-03 19:49:34

Véleménye a(z) "Selena Gomez and the Scene" előadóról:

Nagyon szívesen kidrauhl fan vagyis Csenge! Örülök ha van értelme annak amit csinálok. Pont azért kezdtem el Seli meg Emily dalait feltölteni mert akkoriban még nem nagyon voltak híresek és reméltem, hogy így ti is megismeritek na meg megszeretitek őket. Justint meg úristeeeeeeeeen azóta imádom amióta először meghallottam a One time-t.....és az se ma volt...Puszi

© 2017 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább