Fall Out Boy

Zenei irányzat: Rock
Albumok: 8 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 18834 alkalommal

Bemutatás:

A Fall Out Boy (gyakori rövidítés: FOB) egy 2001-ben alakult amerikai rockegyüttes az illinois-i Wilmette-ből (Chicago egyik külvárosa).

Biográfia:

Tagjai Patrick Stump (énekes, ritmusgitáros, zeneszerző), Pete Wentz (basszusgitáros, háttérénekes, dalszövegíró), Joe Trohman (szólógitáros) és Andy Hurley (dobos). Felléptek az NBC Saturday Night Live, The Tonight Show with Jay Leno, a Late Night with Conan O’Brien, a CBS The Late Show with David Letterman és az ABC Jimmy Kimmel showműsorában is. Sugar, We’re Going Down és a Dance, Dance című kislemezdaluk egyaránt Top 5-ös sláger volt. A 2005-ben megjelent From Under The Cork Tree című bemutatkozó lemezükből több mint 3 millió talált gazdára, az album 72 hétig szerepelt a Billboard 200-as listán. 2007 februárjában megjelent nagy sikerű,Infinity On High című lemezük munkálataiban részt vett az R&B producer, Babyface és Jay-Z, a rapmogul is hallatta hangját a Thriller című dalukban.Az Infinity on High rögtön az #1 lett a Billboard 200-on, és 260 000 példányt adtak el az első héten. A This Ain't a Scene, It's an Arms Race című kislemezük a Pop 100-on az #1, a Billboard Hot 100-on a #2 helyre került. A csapat fellépett a július 7-i Live Earth koncerten. 2007 közepén a Honda Civic Tour elnevezésű koncerten léptek fel, majd szeptember 9-én részt vettek az MTV Video Music Awards díjkiosztón. A Fall Out Boy bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, mikor is Pete és Patrick a tegnapi 2008. november 1-jén 72 rádióinterjút adott szerte a Államokban. A srácok december 16-án dobták piacra ötödik, Folie a Deux című albumukat,[1] melyet egy héttel a megjelenés előtt már teljes egészében meg lehetett hallgatni a zenekar MySpace oldalán. A lemez 'America's Suitehearts' című dalához készült videoklipben szerepelt Cassadee Pope, a Hey Monday énekese is. Pete Wentz és felesége, Ashlee Simpson is szerepelt a hazánkban is vetített ’CSI: New York-i helyszínelők’ egyik epizódjában. A pár egy ’Bonnie and Clyde’ típusú karaktert játszik majd, melyet az amerikai nézők március 18-án tekinthettek meg.2009 elején a csapat rögzített egy feldolgozást a The Simpsons című zseniális rajzfilmsorozat főcímdalához, amit az alkotók a január 25-én az amerikai Fox csatornán vetítendő rész előtt helyeztek el. A banda egyébként régebben is kötődött a családhoz, hiszen a zenekar nevét az egyik részben felbukkant Fallout Boy nevű karakterről kapta. A banda vendégszerepelt Timbaland 2007-es albumán egy szám erejéig a One & Only-ban. A Fall Out Boy Lil Wayne “Rebirth” cmű albumán közösen ad elő egy számot a hip-hop sztárral. Az együttműködés a srácok között egyébként nem újkeletű, hiszen a “This ain’t a scene” című dalhoz készített remix után, Lil Wayne megjelenik a FOB új lemezének “Tiffany Blews” című számában is. 2009 nyarán Pete Wentz egy rajongói fórumban megemlítette: a csapat legutóbbi lemeze, a ‘Folie a Deux’ amolyan hattyúdal volt. Bár később Pete annyit módosított a dolgon, hogy egyelőre a felbomláson nem gondolkodnak, de új lemez belátható időn belül biztosan nem lesz! Bár a Fall Out Boy világszerte nagy népszerűségnek örvend, a ‘Folie a Deux’ lemez igencsak langyos fogadtatása után a közeljövőben nem nagyon akarják erőltetni a folytatást. Az Every Time I Die új, ’New Junk Aesthetic’ című lemezén Pete Wentz vokálozik. A szeptember 14-én az Epitaph gondozásában megjelenő album nem mindennapi kollaborációjáról Wentz a következőket nyilatkozta: “Csak felnyomtam néhány vokál sávot az új ETID lemezre. Remélem ezzel nem rontottam el! Ha esetleg mégis akkor bocsi srácok (srácok a bandából, és nem a srácok a netről, ők úgyis utálnak).” A Fall Out Boy 'A Weekend at Pete Rose's' videojában az együttes frontemberét egy tengerparton találják holtan, méghozzá nem más, mint Brendon és Spencer, a Panic! at the Disco két tagja. Az együttes így szerette volna kifejezni, hogy a jelenleg még tartó, Blink 182 turné után kicsit visszavonulnak pihenni.

Tagok:

Joe Trohman

ritmus gitár

Pete Wentz

basszus gitár

Fall Out Boy dalszövegek (105 db):

(Coffee's For Closers) video

20 Dollar Nose Bleed hun video

27 video

7 Minutes In Heaven video

Alone Together hun video

America's suitehearts video

American Beauty/American Psycho video

Bang the Doldrums video

Beat It video

Calm Before The Storm video

Centuries hun video

Champagne For My Real Friends, Real Pain For My Sham Friends video

Chicago Is So Two Years Ago video

Dance Dance video

Dance, Dance hun video

Dead On Arrival video

Death Valley hun video

Disloyal Order of Water Buffaloes video

Don't Matter video

Don't You Know Who I Think I Am? video

Fame < Infamy video

Favorite Record video

Fourth of July video

Get Busy Living Or Get Busy Dying (Do Your Part To Save The Scene And Stop Going To Shows) video

Ghostbusters (I'm Not Afraid) video

Golden video

Grand Theft Autumn / Where Is Your Boy video

Grand Theft Autumn/Where Is Your Boy hun video

Grenade Jumper video

Growing Up video

Hand Of God video

Headfirst Slide Into Cooperstown On A Bad Bet video

Homesick at Space Camp video

Honorable Mention video

Hum Hallelujah video

I Don't Care hun video

I Slept With Someone In Fall Out Boy And All I Got Was This Stupid Song Written About Me video

I'm Like a Lawyer... (Me & You) video

Immortals video

Irresistible video

Jet Pack Blues video

Just One Yesterday (ft. Foxes) hun video

Let's Get It On video

Love, Sex, Death video

Miss Missing You hun video

Moving Pictures video

My Songs Know What You Did In The Dark hun video

Nobody Puts Baby In The Corner video

Novocaine video

Of All The Gin Joints In All The World video

One & Only video

Our Lawyer Made Us Change the Name Of This Song So We Wouldn video

Parker Lewis Can't Lose

Phoenix video

Pretty in Punk

Rat A Tat (ft. Courtney Love) hun video

Reinventing The Wheel video

Reinventing the Wheel to Run Myself Over video

Saturday video

Save Rock And Roll (ft. Elton John) hun video

Sending Postcards from a Plane Crash (Wish You Were Here) video

She's My Winona

She’s My Winona video

Short, Fast and Loud video

Sophomore Slump Or Comeback Of The Year video

Sugar, We're Going Down video

Switchblades and Infidelity video

Tell That Mick He Just Made My List Of Things To Do Today video

Thanks for the memories hun video

The (After) Life of the Party video

The (Shipped) Gold Standard video

The Carpal Tunnel Of Love video

The Kids Aren't Alright video

The Mighty Fall (ft. Big Sean) hun video

The Patron Saint of Liars and Fakes video

The Phoenix hun video

The Pros and Cons of Breathing video

The Take Over,The Breaks Over hun video

This Ain't A Scene, It's An Arms Race hun video

Thnks fr th mmrs hun video

Thriller (featuring Jay-Z) video

Tiffany Blews video

Twin Skeletons (Hotel in NYC) video

Uma Thurman video

w.a.m.s. video

West Coast Smoker video

What a Catch Donnie hun video

What's this? hun video

Where did the party go hun video

XO video

You're Crashing, but You're No Wave video

Young Volcanoes hun video

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Falloutboymaniac Hozzászólás ideje: 2014-04-30 18:33:09

Utolsó bejelentkezés:
2014-05-02 23:02:00

Véleménye a(z) "Fall Out Boy " előadóról:

Én a fall out boy-ban azt szeretem ,-webhivatkozás moderálva-

Pinkie Hozzászólás ideje: 2011-05-06 16:15:28

Utolsó bejelentkezés:
2014-08-14 16:52:19

Véleménye a(z) "Fall Out Boy " előadóról:

Lécci valaki fordítsa le ezt a dalt,mert ez a 3. kedvencem és én nem tudok angolul :((((( Nekem is örök kedvencek :/

nicki16 Hozzászólás ideje: 2011-05-03 20:09:56

Utolsó bejelentkezés:
2020-02-14 10:20:32

Véleménye a(z) "Fall Out Boy " előadóról:

ááá nem bomlottak fel :P <3 Patrick kijelentette h szó sincs arról h vége a fOB-nak Ezaz! <3<3 :)

Lollipop_Rock Hozzászólás ideje: 2011-01-04 12:42:45

Utolsó bejelentkezés:
2012-05-22 20:55:59

Véleménye a(z) "Fall Out Boy " előadóról:

még nem biztos h végleg vége... olyan mit a system of a down! ők is azt mondták 2005 ben h szünetet tartanak és majd 2008 körül visszatérnek... közben 2 tagnak együttese lett de most 20110 ben egy laza 3 éves késéssel megint újra összeállnak!!! úgyhogy szerintem ők is összeállnak megint mivel őszintén szerintem nem nagyon lesznek sikeresek külön-külön... de ha mégse akkor LÁZADJUNK :D

nicki16 Hozzászólás ideje: 2010-12-14 15:05:41

Utolsó bejelentkezés:
2020-02-14 10:20:32

Véleménye a(z) "Fall Out Boy " előadóról:

örök kedvencek:))))))))))))

nicki16 Hozzászólás ideje: 2010-12-14 15:04:21

Utolsó bejelentkezés:
2020-02-14 10:20:32

Véleménye a(z) "Fall Out Boy " előadóról:

olyan kárrrr........ hogy nincs többé Fall out boy :(((((( Pete Wentz és Patrich Stumpf már külön bandát alakitott.... szóval: végleg vége van Fob-nak :((((((((((((((((((

Gex Hozzászólás ideje: 2010-12-11 21:09:53

Utolsó bejelentkezés:
2010-12-11 21:57:39

Véleménye a(z) "Fall Out Boy " előadóról:

Nem tudom kki fordította de ez egy GOOGLE fordító színtjével vetekszik! De szeretem nagyon Fall out bboy-t!:)és nem csak lányok írnak!:P

rostad Hozzászólás ideje: 2010-12-07 13:46:14

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-29 15:56:39

Véleménye a(z) "Fall Out Boy " előadóról:

Imádom a zenéjüket de a 2009-es szünet óta nem is zenéltek nem tom mi lesz lesz még valaha fall out boy?

Lollipop_Rock Hozzászólás ideje: 2010-11-09 18:11:39

Utolsó bejelentkezés:
2012-05-22 20:55:59

Véleménye a(z) "Fall Out Boy " előadóról:

IMÁDOM!!!!!!!!!!!!! F.O.B 4EVER nagyon rég óta a kedvenceim és imádom minden számukat és albumukat :P (L) Pete (L) :P

dzsee Hozzászólás ideje: 2010-09-13 14:13:35

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-09 16:40:12

Véleménye a(z) "Fall Out Boy " előadóról:

A kedvenc együttesem már elég rég óta és imádom az összas számukat ♥ nagyon állat a zenéjük!!! FALL OUT BOY 4EVER

Gabee29 Hozzászólás ideje: 2010-08-07 14:42:28

Utolsó bejelentkezés:
2014-02-13 20:33:37

Véleménye a(z) "Fall Out Boy " előadóról:

Nagyon jók! Viszont itt is kiszúrtam egy számot ami nincs fenn. Egyébként.. mért van az, hogy itt legtöbb helyre szinte csak nők írnak kommentet? :D Hát na mind1...

rekababa97 Hozzászólás ideje: 2010-07-01 13:11:39

Utolsó bejelentkezés:
2010-07-01 15:09:05

Véleménye a(z) "Fall Out Boy " előadóról:

Sztem ők a legjobbak am meg fatka-chan pete egy koncerten millio ember előtt vágatta le a haját ha meg akarod nézni milyen ird be a google-ba h pete wentz 2010 ott már szinte csak olyan képek vannak amin rövid a haja F.O.B 4EWER!!!!!!!!!!!!!

Wild Girl Hozzászólás ideje: 2010-06-01 12:29:12

Utolsó bejelentkezés:
2012-10-14 12:11:28

Véleménye a(z) "Fall Out Boy " előadóról:

Ők A Legjobbak.<333Imádom.<333 Patrick.<333 Pete.<333

Mágika309 Hozzászólás ideje: 2010-05-17 18:18:21

Utolsó bejelentkezés:
2010-06-24 17:15:31

Véleménye a(z) "Fall Out Boy " előadóról:

Sztem qrva jók!!!=) <3

anime boy Hozzászólás ideje: 2010-05-11 17:57:09

Utolsó bejelentkezés:
2015-07-24 16:45:09

Véleménye a(z) "Fall Out Boy " előadóról:

sztem naon állat a banda nekem teccik. de vki nem tudná megírni tőlük a Thanks for the memories-t?

fairy tale Hozzászólás ideje: 2010-04-22 10:11:03

Utolsó bejelentkezés:
2012-11-23 21:07:31

Véleménye a(z) "Fall Out Boy " előadóról:

Egyik best banda :P :D Minden egyes számuk jó :D Nagyon király :)

Bernykee^^ Hozzászólás ideje: 2010-03-20 19:06:36

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-01 13:42:18

Véleménye a(z) "Fall Out Boy " előadóról:

Áááá a Fall Out Boy a kedvecem!^^ Annyira jók főleg az énekes,Patrick!(= Áááj lááv júúú Patriiick:D:D

Fatka-chan Hozzászólás ideje: 2010-02-12 19:28:00

Utolsó bejelentkezés:
2016-05-10 17:19:28

Véleménye a(z) "Fall Out Boy " előadóról:

Rohadt jó a hangjuk, és annyira állatok a klipjeik! :D Téll, elvileg Pete levágta a haját, de ahogy én látom per pillanat ugyan-úgy áll a haja, mint volt xD

grééh Hozzászólás ideje: 2010-01-24 18:58:35

Utolsó bejelentkezés:
2016-04-19 17:53:01

Véleménye a(z) "Fall Out Boy " előadóról:

(Y)jo:D

AliceCullen98 Hozzászólás ideje: 2010-01-07 19:45:57

Utolsó bejelentkezés:
2012-05-15 22:18:37

Véleménye a(z) "Fall Out Boy " előadóról:

Bírom a zenéjüket, nem rosszak ;D

edikeh Hozzászólás ideje: 2009-11-09 14:26:25

Utolsó bejelentkezés:
2012-03-08 21:41:39

Véleménye a(z) "Fall Out Boy " előadóról:

IMÁDOM a Fall Out Boy-t!!!!Pete a legcukibb leghelyesebb legaranyosabb legszexibb mind közül!!!Nélkülük nem élet az élet

*Babrie* Hozzászólás ideje: 2009-09-04 18:29:39

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-02 18:34:00

Véleménye a(z) "Fall Out Boy " előadóról:

févörit:D <3

julcsi88 Hozzászólás ideje: 2009-08-28 19:10:26

Utolsó bejelentkezés:
2011-10-23 15:41:17

Véleménye a(z) "Fall Out Boy " előadóról:

nem is emosok csak Pete az dse neki jól áll mert cuki:) dance dance alap:D(L)

hen819 Hozzászólás ideje: 2009-08-10 09:13:38

Utolsó bejelentkezés:
2012-02-26 18:44:49

Véleménye a(z) "Fall Out Boy " előadóról:

én is bírom őket!

emoboyka Hozzászólás ideje: 2009-07-30 15:25:26

Utolsó bejelentkezés:
2011-02-09 14:41:25

Véleménye a(z) "Fall Out Boy " előadóról:

A lejobb emo zenekar!!! naon cípem!!!!

huhuhuh2 Hozzászólás ideje: 2009-07-11 13:10:09

Utolsó bejelentkezés:
2011-12-05 19:24:42

Véleménye a(z) "Fall Out Boy " előadóról:

IMÁDOOOOM ŐKEEET!!!

petriiina Hozzászólás ideje: 2009-07-08 08:32:52

Utolsó bejelentkezés:
2011-09-01 21:54:23

Véleménye a(z) "Fall Out Boy " előadóról:

ez egy alap szám. aki szereti őket akkor ezt ismerni kell. tsók mindenkinek.

lehokrisz Hozzászólás ideje: 2009-06-22 20:40:10

Utolsó bejelentkezés:
2018-01-02 01:11:40

Véleménye a(z) "Fall Out Boy " előadóról:

szerintem ez a legjobb számuk

dodokockafej Hozzászólás ideje: 2009-02-16 19:23:34

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-06 12:30:55

Véleménye a(z) "Fall Out Boy " előadóról:

Nincs meg valakinek a legutolsó cd-jük? Elküldhetné nekem postán! Ha valakinek felkeltettem az érdeklődését kérem írjon! E-mail: [*** moderálva ***] is köszönöm!

szyszey Hozzászólás ideje: 2009-02-06 19:18:01

Utolsó bejelentkezés:
2012-05-16 08:53:51

Véleménye a(z) "Fall Out Boy " előadóról:

Nagyon szeretem a FOB-ot, mert Pete olyan cuki benne, de Patrick is! Imadom minden szamukat, kulonoskeppen a Saturday-t, az I don't care-t, a Tiffany Blews-t, az America's suitehearts-t, a Thnks fr th mmrs-t es a Dance Dance-t!!!

No thanx csenge Hozzászólás ideje: 2008-06-15 17:49:34

Utolsó bejelentkezés:
2008-11-28 20:08:10

Véleménye a(z) "Fall Out Boy " előadóról:

I love the Fall out boy, because Pete is very good-looking and all theirs songs very good. My favourute song's by they is the Saturday.=Szeretem a Fall out boy-t, mert Pete tök jól néz ki éa minden számuk nagyon jó. A kedvenc számom tőlük a Saturday.=)

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább