Pointer Sisters

Zenei irányzat: R&B, Soul, Pop, Dance, Jazz, Country, Gospel, Post-disco
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 1932 alkalommal

Bemutatás:

A The Pointer Sisters egy amerikai rhythm and blues együttes, amely 1969-ben alakult. Tagjai a Pointer nővérek: Ruth Pointer, Issa Pointer és Sadako Pointer. Korábbi tagok szintén ebbe a családfába tartoznak: Bonnie Pointer, Anita Pointer és June Pointer. (June azonban 2006-ban elhunyt.) A banda a kaliforniai Oakland-ből indult. A nővérek szülei nem engedték, hogy ivadékaik rockzenét hallgassanak, mondván, hogy a rock az "ördög zenéje", és ezért egyházi gospel zene hallgatására kényszerítették őket. A "Pointerek" azonban kiléptek ebből a körből, és megalapították saját együttesüket. Zenei stílusuk sokrétegű: többek között country, soul, pop és diszkózenét játszanak. A banda első lemeze 1973-ban jelent meg. Második albumuk 1974-ben került piacra, harmadik albumukra sem kellett sokat várni: 1977-ben már a boltok polcain szerepelt. Az együttes fennállása során 16 lemezt adott ki. 2000-ben meghalt a nővérek anyja, 2003-ban pedig Anita gyereke, Jada halt meg. Bonnie Pointert 2011-ben letartóztatták kábítószer-tartás miatt. A banda a mai napig működik.

Forrás: wikipédia

Biográfia:

Pointer Sisters dalszövegek (12 db):

Automatic video

Baby, Come and Get It

Dance Electric

He's So Shy

Jump (For My Love)

Neutron Dance video

Slow Hand

Sweet Lover Man

The Love Too Good to Last

The Love Too Good to Last

Wang Dang Doodle

Yes We Can Can video

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább