Jason Derulo

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 5 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 15233 alkalommal

Bemutatás:

Jason Derülo (született Jason Desrouleaux néven, 1989. szeptember 21-én Miamiban) egy amerikai pop, R&B és dance énekes, dalszövegíró, színész és táncos.

Biográfia:

Jason Miamiban született 1989. szeptember 21-én; szülei Haiti származásúak. Vezetékneve Desrouleaux, de ezt később a könnyebb kimondhatóság érdekében megváltoztatta. Öt évesen már színpadon szerepelt, nyolc évesen pedig már megírta első dalát (Crush on You). Az Amerikai Musical és Dráma Akadémián végzett New York-ban. Jason 16 évesen olyan előadóknak kezdett el dalokat írni, mint P. Diddy, Pitbull vagy Sean Kingston. 2006-ban megnyerte a Showtime at the Apollo tehetségkutató TV-műsor nagydíját. Erre J. R. Rotem zenei producer fel is figyelt, aki nem sokkal ezután rögtön szerződést is kötött Jasonnel. Zenei karrierje 2007-ben kezdődött, amikor ráénekelte a Bossy című dalt Birdman egyik albumán (5* Stunna). 2009. augusztus 4-én megjelent Jason első dala Whatcha Say címmel. Rögtön a TOP 100-as slágerlista 54. helyén landolt , de novemberre feltornázta magát az 1. helyre. A második dala az In My Head 2009. december 8-án jelent meg. A slágerlistákon a 63. helyet szerezte meg kezdetben, mára már azonban tartósan az 5. helyen áll. 2010. februárjában megjelent harmadik dala is The Sky's The Limit címmel a MySpacen. Debütáló albumát 2010. március 2-án adta ki Jason Derülo néven. Jelenleg ezen album promóciójával foglalatoskodik, amelyben Lady Gaga segít neki a The Monster Ball turnéja keretében. Jason az angol és az ír toplistákon 2010. márciusa óta az első helyet foglalja el.

Albumok:

Jason Derulo dalszövegek (61 db):

Algebra video

Be Careful hun video

Bleed Out video

Blind hun video

Bombs Away

Breathing hun video

Calling My Angel video

Don't wanna go home hun video

Dumb hun video

Encore hun video

Fairytale video

Fallen hun video

Fight For You hun video

Fire (ft. Pitbull) video

Get Ugly video

Givin' Up

In My Head hun video

It Girl hun video

Locked In Love hun video

Love Before I Die

Love Hangover hun video

Love Like That

Make It Up as We Go video

Marry Me video

Message in the bottle video

Perfect video

Perfect Timing

Pick Up the Pieces hun video

Rest Of Our Life video

Ridin' solo hun video

She Flys Me Away video

Side FX (ft. The Game) video

Strobelight video

Stupid Love video

Talk Dirty (ft. 2 Chainz) video

Tattoo video

Temporary Love hun video

That's My Shhh video

The Other Side hun video

To the other side video

Trumpets hun video

Undefeated video

Vertigo (ft. Jordin Sparks) hun video

Want To Want Me hun video

Watcha Say hun video

What if hun video

With The Lights On video

X video

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

torresniki22 Hozzászólás ideje: 2011-01-14 15:04:01

Utolsó bejelentkezés:
2013-06-11 18:45:16

Véleménye a(z) "Jason Derulo" előadóról:

Szerintem ez Jason legjobb száma! Nagyon tetszik a szöveg és a fordítás! Köszi!

Pinkie Hozzászólás ideje: 2010-12-03 15:08:30

Utolsó bejelentkezés:
2014-08-14 16:52:19

Véleménye a(z) "Jason Derulo" előadóról:

Nekem nagyon tetszik ez a szám.És a videoklipje is szerintem nagyol jó!

JB1991 Hozzászólás ideje: 2010-10-24 05:45:07

Utolsó bejelentkezés:
2023-04-01 18:54:13

Véleménye a(z) "Jason Derulo" előadóról:

Sziasztok! Megjelent Jason felfedezettjének, Alyssa Shouse-nak az első videoklipje (Overnight Celebrity)és Jason is benne van...:P:P:P

JB1991 Hozzászólás ideje: 2010-10-11 13:33:31

Utolsó bejelentkezés:
2023-04-01 18:54:13

Véleménye a(z) "Jason Derulo" előadóról:

Lefordítottam végre a Love Hangover-t....nem lett a legjobb de azért igyekeztem..és sajna a nevem se írják ki...nem tom miért :S

JB1991 Hozzászólás ideje: 2010-10-07 14:07:33

Utolsó bejelentkezés:
2023-04-01 18:54:13

Véleménye a(z) "Jason Derulo" előadóról:

Megjelent a The sky's the limit videoklipje. Úgy szeretem Jason összes vidijét. :P

JB1991 Hozzászólás ideje: 2010-10-02 16:50:07

Utolsó bejelentkezés:
2023-04-01 18:54:13

Véleménye a(z) "Jason Derulo" előadóról:

Sziasztok! Lefordítottam a Queen of Hearts-t is. Imádom ezt a számot!!!!!!!!!!!!!!!!!Olyan gyönyörű!!!!!!!!!:P:P:P:P:P Mondjuk Jason összes dala nagyon jó. :P Alig várom, hogy ti is megnézhessétek. puszi

JB1991 Hozzászólás ideje: 2010-10-01 16:56:40

Utolsó bejelentkezés:
2023-04-01 18:54:13

Véleménye a(z) "Jason Derulo" előadóról:

Sziasztok! Lefordítottam az Encore-t és a The sky's the limit-et is de valamiért nem ide tette be őket hanem külön. :S Szóval most két Jason Derulo van az oldalon. Nem vágom miért na de mindegy. Nézzétek meg ha van kedvetek.

JB1991 Hozzászólás ideje: 2010-09-07 13:43:27

Utolsó bejelentkezés:
2023-04-01 18:54:13

Véleménye a(z) "Jason Derulo" előadóról:

Sziasztok! Jason felfedezett egy nagyon tehetséges lányt, a neve Alyssa Shouse. Tettem fel pár számot, bár a legtöbb csak feldolgozás de igyekszem a saját számaiból is feltenni. Ha van kedvetek nézzétek meg.Szerintem megéri. Nagyon szép hangja van.

lica96 Hozzászólás ideje: 2010-08-28 20:31:05

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-24 11:48:04

Véleménye a(z) "Jason Derulo" előadóról:

imádlak Jasoooon :D

Renikeh Hozzászólás ideje: 2010-08-28 12:39:26

Utolsó bejelentkezés:
2012-03-19 18:10:50

Véleménye a(z) "Jason Derulo" előadóról:

Maga a dal nekem sem tetszik de a szövege az nagyon ott van Imádom Jasont <3

k_viki99 Hozzászólás ideje: 2010-08-20 09:01:10

Utolsó bejelentkezés:
2013-03-30 21:23:05

Véleménye a(z) "Jason Derulo" előadóról:

Reira55 Hozzászólás ideje: 2010-08-19 23:06:23

Utolsó bejelentkezés:
2016-08-25 21:00:24

Véleménye a(z) "Jason Derulo" előadóról:

Nekem nem tetszik ez a szám, de ahogy olvastam a szöveget és ha jól van fordítva akkor tök ügyes szövegíró ahhoz képes hogy milyen fiatal.:)

WW95 Hozzászólás ideje: 2010-08-19 12:19:39

Utolsó bejelentkezés:
2014-09-01 22:23:56

Véleménye a(z) "Jason Derulo" előadóról:

Télleg jó számai vannak, kár hogy nincs több fönn

lilo07 Hozzászólás ideje: 2010-08-16 13:13:57

Utolsó bejelentkezés:
2012-02-04 21:17:38

Véleménye a(z) "Jason Derulo" előadóról:

Annyira szép szám... és annyira át tudom érezni ezt az érzést. nagyon szeretem Jason számait... ^^

Reby697 Hozzászólás ideje: 2010-08-13 20:01:11

Utolsó bejelentkezés:
2012-06-26 10:46:51

Véleménye a(z) "Jason Derulo" előadóról:

Imádom.. 1.helyees,de nagyon és a számai is nagyon jóók:D

zsanettstoppen Hozzászólás ideje: 2010-08-13 18:09:26

Utolsó bejelentkezés:
2010-08-13 20:03:50

Véleménye a(z) "Jason Derulo" előadóról:

imádom ezt a számot sok sok puszi valakitől valakinek Király Heninek küldi legjobb barátnője örökké S.Zsani

Perch Hozzászólás ideje: 2010-08-12 12:19:16

Utolsó bejelentkezés:
2012-06-23 15:52:51

Véleménye a(z) "Jason Derulo" előadóról:

Imádom ezt a számot, tőle ez az örök kedvencem:) szép szám :)

Chlau Hozzászólás ideje: 2010-08-07 15:42:09

Utolsó bejelentkezés:
2012-03-28 14:57:23

Véleménye a(z) "Jason Derulo" előadóról:

azta nagyonjó szám imádom Jasont:P:$$

diasd Hozzászólás ideje: 2010-08-04 21:39:48

Utolsó bejelentkezés:
2010-10-03 17:22:29

Véleménye a(z) "Jason Derulo" előadóról:

nagyonjó zenéket csinál Jason Derulo : )

fants04444 Hozzászólás ideje: 2010-07-05 16:15:51

Utolsó bejelentkezés:
2012-06-11 17:53:48

Véleménye a(z) "Jason Derulo" előadóról:

naagyonszereetemJason-t a szövegeit a dallamait..MINDENT:$:)

ediiit97 Hozzászólás ideje: 2010-06-23 10:50:03

Utolsó bejelentkezés:
2019-06-01 20:29:53

Véleménye a(z) "Jason Derulo" előadóról:

hát nagyon jó a száma de senki nem fordítja meg brrr

Szimcs.a Hozzászólás ideje: 2010-06-22 11:08:50

Utolsó bejelentkezés:
2011-11-29 16:54:00

Véleménye a(z) "Jason Derulo" előadóról:

Kissé hasonlít a csávó Chris Brown-raa.<33 De jószám.és a valóság.

make55 Hozzászólás ideje: 2010-06-09 16:46:14

Utolsó bejelentkezés:
2011-12-12 19:00:35

Véleménye a(z) "Jason Derulo" előadóról:

annyira jó szám imádom(L)(L)(L)(L)(L)

encih. Hozzászólás ideje: 2010-05-31 13:29:03

Utolsó bejelentkezés:
2012-08-05 01:54:22

Véleménye a(z) "Jason Derulo" előadóról:

tudom, hogy még a szövege sincs meg, de nem tudná valaki elküldeni a SOLO szövegének a fordítását???pls. nagyon megköszönném!!:D erre a [*** moderálva ***]

floorszika Hozzászólás ideje: 2010-05-26 09:51:33

Utolsó bejelentkezés:
2010-05-26 11:47:03

Véleménye a(z) "Jason Derulo" előadóról:

Egyszerűen szeretem a legjobb !!!! És milyen igaz...

csibeeeh Hozzászólás ideje: 2010-04-21 18:14:14

Utolsó bejelentkezés:
2018-04-22 12:28:32

Véleménye a(z) "Jason Derulo" előadóról:

<3 ;)

Ramcsy Hozzászólás ideje: 2010-03-25 18:16:55

Utolsó bejelentkezés:
2012-09-23 15:43:42

Véleménye a(z) "Jason Derulo" előadóról:

[: it's very cool [:

soulja girl Hozzászólás ideje: 2010-03-12 19:33:23

Utolsó bejelentkezés:
2014-12-27 15:20:58

Véleménye a(z) "Jason Derulo" előadóról:

Imádom!!!♥♥

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább