Flyleaf

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 6196 alkalommal

Bemutatás:

A texasi zenekar 2005-ben platinalemezzel debütált.

Az elmúlt években a könnyűzene megkerülhetetlen tényezőjévé vált a Flyleaf (Szálló levelek) nevű texasi zenekar - írja a mindennapi.hu videobetétekkel illusztrált cikkében.

Biográfia:

Az öttagú együttes zenéje és szövegei markánsan jelenítik meg azt a szándékot, hogy a jelen kihívásaira is lehetséges keresztény válaszokat adni, s ennek megfelelően élni. A szerzők úgy vélik, hogy a fiatalok elsősorban folyamatos bírálatok és képmutató megjegyzések formájában találkoznak a kereszténységgel, ezért úgy döntöttek, hogy dalaikkal próbálják megmutatni Isten igazi arcát. A 2005-ben debütáló Flyleaf című albumuk bombaként robbant a tengerentúlon: platinalemez lett, ami a korlátlan letöltések korában – ráadásul egy bemutatkozó zenekartól - húzós teljesítmény. Dalaik az alternatív rock és a post grunge jellegzetességeit hordozzák, nyersebb, karcosabb hangzással átitatva. Az énekesnő, Lacey Mosely hangja a zenekar igazi ereje, amely annyira egyedi, hogy a rádiókból és az internetről hömpölygő zeneáradatban is könnyen felismerhető. A Flyleaf különleges szövegeivel is megalapozta hírnevét. Az I’m sorry című daluk például Krisztus megváltó szeretetét hangsúlyozza, a Perfect pedig a második korintusi levél (12:9) fejezetének tart tükröt. Az első albumukon található Cassie című daluk egy 17 éves lány a koloradói Columbine középiskolában 1999-ben történt mészárlás során bekövetkező tragikus halálának állít emléket. Cassie-re fegyvert fogtak, s csak annyit kérdeztek tőle: hisz-e Istenben. Ő igent mondott, mire fejbe lőtték. „Do you believe in God/Written on the bullet/Say yes to pull the trigger” - énekli Mosley. A tavalyelőtt az afganisztáni Bagram repülőtéren az ott állomásozó amerikai csapatok előtt fellépő Flyleaf tagjai folyamatosan tartják a kapcsolatot a közönséggel blogbejegyzések és videó-üzenetek formájában. „Ezen a világon mindenki értékes, ezért megmutatjuk az embereknek, hogy ők értéket képviselnek” – fejtették ki egy interjúban nemrég. Vallásosságukról az együttes tagjai egy blogbejegyzésükben elárulták, hogy – noha mindannyian hithű keresztények - nem tekintik magukat keresztény zenekarnak, mivel helytelennek tartanák Jézus nevét felhasználni a hírnév növelése vagy a lemez- eladások érdekében. Ugyanakkor Lacey Mosely szívesen nyilatkozik igencsak durva tinédzserévei után bekövetkező megtéréséről. A Flyleaf tavaly jelentkezett utoljára a Memento Mori című lemezzel. Keresztény eszmeiségű szövegeiket John Eldredge amerikai író Wild at Heart című önsegítő könyve ihlette. A bónusz számokkal együtt közel húsz dalt hallgatva azonban felmerül: kevesebb több lett volna, sok dalból felesleges erőlködés érződik. Lacey Nicole Mosley 1981. szeptember 4-én született. Amerikai énekes, legjobban vezető énekesként ismert és fő dalszövegíróként a Texas-i alternatív rock bandából. Kedvenc bandái: Greatness in Tragedy, Resident Hero, POD, Incubus, Nirvana, Audioslave, Chevelle, és Envoy Sameer Samuel Bhattacharya 1984. augusztus 31-én született. Ő az egyik gitáros a kettő közül a Texas-i alternatív rock bandában. Érdekesség: hegedűvonóval gitározik néhány számban. A módszer a híres gitárostól, Jimmy Page-től származik, aki a Led Zeppelinben játszott. Kedvenc bandái: Radiohead, The Smashing Pumpkins, U2, Pedro the Lion, Mutemath, Nirvana, Bjork, és Our Lady Peace James Austin Culpepper 1981. június 21-én született. Kedvenc bandái: Greatness In Tragedy, Coldplay, Weezer, Incubus, Third Eye Blind, Jimmy Eats World és Foo Fighters

Tagok:

Flyleaf dalszövegek (17 db):

Again hun video

All around me hun video

Arise hun

Beautiful Bride hun video

Breathe Today hun

Broken Wings hun video

Cassie hun video

Fully Alive hun video

I'm So Sick hun video

In The Dark hun video

Missing video

New Horizons video

Perfect hun video

Red Sam hun video

So I Thought hun video

Sorrow hun video

There For You hun video


Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

HellGo97 Hozzászólás ideje: 2010-12-20 16:14:43

Utolsó bejelentkezés:
2011-05-21 09:42:39

Véleménye a(z) "Flyleaf" előadóról:

ennek a szamnak nagyon orultem mikor megkaptam...olyan kedvemben voltam,kiuttem volna magamat a vilagbol,na de ez,eeez a szaaaam haaaat ;;).<3

misslo Hozzászólás ideje: 2010-10-26 16:09:13

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-10 19:31:54

Véleménye a(z) "Flyleaf" előadóról:

tényleg nagyon jók :D:D

lovemusic95 Hozzászólás ideje: 2010-03-17 13:31:22

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-14 09:09:14

Véleménye a(z) "Flyleaf" előadóról:

szerintem ez egy nagyon jó együttes jók a számaik szeretem őket. kár hogy ilyen kevés dal van fönt tőlük. mind1 majd segitünk a helyzeten. :D

© 2017 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább