Bemutatás:
Négyéves korában ismerkedett meg a zene alapjaival, ekkor énekelni kezdett. Első dalát, a Hometown Glory-t tizenhat éves korában írta. Zenei tanulmányait a híres BRIT Schoolban végezte, amit 2006 májusában fejezett be, ugyanott, ahol korábban Leona Lewis, Katie Melua, Kate Nash, a The Kooks tagjai, vagy éppen Amy Winehouse is tanultak.
Egy iskolai projekt keretein belül felvett egy háromdalos demót, melyet egyik barátja feltöltött a MySpace-re, ahol hatalmas sikere lett a hallgatók körében. Ezek után futott be egy ajánlat az XL lemezkiadótól. Habár eleinte voltak kétségei a kiadóval szemben, de menedzsere, Jonathan Dickins szava és kedvenc előadója, Jamie T ottléte elégnek bizonyult ahhoz, hogy 2006 szeptemberében ő is leszerződjön a kiadóval.
Adele debütáló dala, a Hometown Glory 2007 októberében jelent meg. Ez a dal meghozta neki az áttörést: megkapta a BRIT Awardson a „Kritikusok díját”, és elnyerte a BBC szavazásán a „2008 hangja” címet. Második dala, a Chasing Pavements pedig olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy az angol kislemezlistán a második helyig jutott.
Biográfia:
Adele a híres BRIT School-ban tanult, ahol Leona Lewis osztálytársa volt. Iskolaévei alatt A&R igazgató (Arts and Relations) szeretett volna lenni és azt remélte, hogy beindítja néhány ember karrierjét. 2006. májusában érettségizett le az iskolában.
Adele felvett egy 3 dalos demót egy iskolai projekt keretein belül, amit odaadott egy barátjának, aki feltette a Myspace-re, ahol igen népszerű lett az anyag. Ezek után keresték meg az XL lemezkiadótól egy ajánlattal. Adele-nak voltak kétségei ezzel kapcsolatban, ugyanis csak a Virgin lemezkiadót ismerte, így a találkozóra egy barátjával ment el.
2006. júniusában Jonathan Dickins kezdte el egyengetni az énekesnő útját, aki a September Management alkalmazottja volt. Ebben az időben szintén a September menedzselte Adele egyik kedvenc előadóját, Jamie T-t, ami végül meggyőzte a lányt, és 2006. szeptemberében leszerződött az XL lemezkiadóval.
Adele debütáló dala, a Hometown Glory 2007. októberében jelent meg. Ez a dal meghozta neki az áttörést: megkapta a BRIT Awards-on a "Kritikusok díját", és elnyerte a BBC szavazásán a "2008 hangja" címet.
2008. január 14-én jelent meg a második dala a Chasing Pavements, ami az angol kislemezlista 2. helyéig jutott. Január 28-án pedig megjelent első nagylemeze, a 19. Az album rögtön első helyen nyitott az angol albumeladási listán.
2008. márciusában Adele szerződést kötött a Columbia lemezkiadóval, így albuma június 20-án Amerikában is megjelent.
2009-ben, az 51. Grammy Gálán megnyerte a "Legjobb új előadó" és a "Legjobb női pop vokál előadás" kategóriáját. Ezek mellett pedig még 2 kategóriában volt jelölve.
2010-ben ismét Grammy-re jelölték a "Legjobb női pop vokál" kategóriában, de a díjat Beyoncé nyerte meg.
Adele második stúdióalbuma 21 címmel 2011. január 24-én jelent meg Angliában, majd február 22-én Amerikában. Az album első kislemeze, a Rolling in The Deep Angliában a második helyig menetelt. Február közepén fellépett a BRIT Awards-on a Someone Like You című számával. A dal azonnal a lista elején nyitott, albumával hasonlóan. Ezek mellett pedig a 19 is feljött a lista 2. helyére. Ezzel Adele lett a The Beatles óta az első olyan előadó akinek az angol listákon 2 top 5-ös albuma és slágere is van egyszerre.
Az album Amerikában első helyen debütált: 352 000 példányt adtak el belőle. 2011. májusában a Rolling in the Deep felkerült a Billboard Hot 100 élére, ahol több hétig vezette a listát.
2011. március 21-én kezdte el Adele Live nevezetű turnéját. A 66 állomásos körút során Európa több országába, Amerikába, és Kanadába is ellátogat.
2012-ben jelent meg a Skyfall című albuma, amely a hasonló című James Bond sorozat aktuális címadó dalát is viseli.
Adele úgy gondolja, zenéje nem a szemnek, hanem a fülnek szól. Egy interjúban elárulta nagy hatással volt rá a Spice Girls zenéje. Ezek mellett pedig oda van Alison Krauss-ért, Lady Antebellum-ért és Wanda Jackson-ért is, akik nagy szerepet játszottak a 21 hangzásának kialakulásában. A britek gyakran emlegetik az új Amy Winehouse-ként. Adele mára már igazi példakép, zeneileg nagyon meghatározó, ezt bizonyítja az is, hogy Beyoncé-t negyedik stúdió albuma készítése közben a Rolling in the Deep énekesnője inspirálta.
Adele sosem tartozott a csontsovány énekesnők közé, ám őt ez egyáltalán nem zavarja, elégedett a testével. Bevallása szerint szeret finom ételeket enni és jó borokat inni.
Adele-nak eddig még csak 2 albuma jelent meg, ám azok sikerei megkérdőjelezhetetlenek. Debütáló lemezéből, a 19-ből 2.8 millió darabot adtak el világszerte. Ezeket a számokat pedig a második albuma, a 21 eladási felül is múlták: eddig 6 millió darab talált gazdára az egész világon. Angliában 16 hétig állt a lemezlista élén, 2.4 millió példány kellt el belőle. Amerikában 10 hétig volt listavezető, a lemezből 2.3 millió darab fogyott el.
Tagok:
Adele dalszövegek (57 db):
A Million Years Ago
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: 25
Kiadás éve: 2015
All I Ask
Zeneszerzők:
Bruno Mars,
Christopher Brown,
Phillip Lawrence,
Adele,
Szövegírók:
Bruno Mars,
Christopher Brown,
Phillip Lawrence,
Adele,
Album címe: 25
Kiadás éve: 2015
Best for Last
Zeneszerzők:
Adele,
Szövegírók:
Adele,
Album címe: 19
Kiadás éve: 2008
Best For Last
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Can't Let Go
Zeneszerzők:
Linda Perry,
Adele,
Szövegírók:
Linda Perry,
Adele,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Chasing Pavements
Zeneszerzők:
Adele,
Eg White,
Szövegírók:
Adele,
Eg White,
Album címe: 19
Kiadás éve: 2008
Cold Shoulder
Zeneszerzők:
Sacha Skarbek,
Adele,
Szövegírók:
Adele,
Album címe: 19
Kiadás éve: 2008
Cold Shoulder
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Crazy for You
Zeneszerzők:
Adele,
Szövegírók:
Adele,
Album címe: 19
Kiadás éve: 2008
Crazy For You
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Daydreamer
Zeneszerzők:
Adele,
Szövegírók:
Adele,
Album címe: 19
Kiadás éve: 2008
Daydreamer
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Don't You Remember
Zeneszerzők:
Adele,
Dan Wilson,
Szövegírók:
Adele,
Dan Wilson,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
First Love
Zeneszerzők:
Adele,
Szövegírók:
Adele,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
He Won't Go
Zeneszerzők:
Adele,
Paul Epworth,
Szövegírók:
Adele,
Paul Epworth,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Hello
Zeneszerzők:
Greg Kurstin,
Szövegírók:
Greg Kurstin,
Album címe: 25
Kiadás éve: 2015
Hiding My Heart
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Hiding my heart away
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Hometown Glory
Zeneszerzők:
Adele,
Szövegírók:
Adele,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
I Can't Make You Love Me
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
I found a boy
Zeneszerzők:
Adele,
Szövegírók:
Adele,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
I Miss You
Zeneszerzők:
Adele,
Paul Epworth,
Szövegírók:
Adele,
Paul Epworth,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
I'll Be Waiting
Zeneszerzők:
Adele,
Paul Epworth,
Szövegírók:
Adele,
Paul Epworth,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
If it hadn
Zeneszerzők:
Chris Stapleton,
Szövegírók:
Chris Stapleton,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Lay Me Down
Zeneszerzők:
Adele,
Szövegírók:
Adele,
Album címe: 25
Kiadás éve: 2015
Love In The Dark
Zeneszerzők:
Adele,
Szövegírók:
Adele,
Album címe: 25
Kiadás éve: 2015
Lovesong
Zeneszerzők:
Robert Smith,
Simon Gallup,
Pearl Thompson,
Lol Tolhurst,
Boris Williams,
Szövegírók:
Robert Smith,
Simon Gallup,
Pearl Thompson,
Lol Tolhurst,
Boris Williams,
Album címe: 21
Kiadás éve: 2011
Make you feel my love
Zeneszerzők:
Bob Dylan,
Szövegírók:
Bob Dylan,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Many Shades Of Black
Zeneszerzők:
Jack White,
Brendan Benson,
Szövegírók:
Jack White,
Brendan Benson,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Melt My Heart to Stone
Zeneszerzők:
Adele,
Eg White,
Szövegírók:
Adele,
Album címe: 19
Kiadás éve: 2008
Melt My Heart To Stone
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Need you now
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Now and Than
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
One And Only
Zeneszerzők:
Greg Wells,
Adele,
Dan Wilson,
Szövegírók:
Greg Wells,
Adele,
Dan Wilson,
Album címe: 21
Kiadás éve: 2011
Painting pictures
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Promise This
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Remedy
Zeneszerzők:
Ryan Tedder,
Adele,
Szövegírók:
Ryan Tedder,
Adele,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Right As Rain
Zeneszerzők:
Adele,
Szövegírók:
Adele,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Rolling in the deep
Zeneszerzők:
Adele,
Paul Epworth,
Szövegírók:
Adele,
Paul Epworth,
Album címe: 21
Kiadás éve: 2011
Rumour Has It
Zeneszerzők:
Ryan Tedder,
Adele,
Szövegírók:
Ryan Tedder,
Adele,
Album címe: 21
Kiadás éve: 2011
Send my love (to your new lover)
Zeneszerzők:
Max Martin,
Szövegírók:
Max Martin,
Album címe: 25
Kiadás éve: 2015
Set Fire to The Rain
Zeneszerzők:
Adele,
Fraser T. Smith,
Szövegírók:
Adele,
Fraser T. Smith,
Album címe: 21
Kiadás éve: 2011
Someone Like You
Zeneszerzők:
Adele,
Dan Wilson,
Szövegírók:
Adele,
Dan Wilson,
Album címe: 21
Kiadás éve: 2011
Someone Like You
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Sweetest Devotion
Zeneszerzők:
Adele,
Paul Epworth,
Szövegírók:
Adele,
Paul Epworth,
Album címe: 25
Kiadás éve: 2015
Take It All
Zeneszerzők:
Adele,
Eg White,
Szövegírók:
Adele,
Eg White,
Album címe: 21
Kiadás éve: 2011
That's It, I Quit, I'm Movin' On
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Turning Tables
Zeneszerzők:
Ryan Tedder,
Adele,
Szövegírók:
Ryan Tedder,
Adele,
Album címe: 21
Kiadás éve: 2011
Water Under The Bridge
Zeneszerzők:
Greg Kurstin,
Adele,
Szövegírók:
Greg Kurstin,
Adele,
Album címe: 25
Kiadás éve: 2015
When We Were Young
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Why Do You Love Me
Zeneszerzők:
Rick Nowels,
Adele,
Szövegírók:
Rick Nowels,
Adele,
Album címe: 25
Kiadás éve: 2015
Zeneszöveg hozzászólások
Utolsó bejelentkezés:
2016-12-21 21:45:44
Véleménye a(z) "Adele" előadóról:
Mért az én nevem van kiírva az Adele helyett???
Utolsó bejelentkezés:
2012-12-23 02:20:08
Véleménye a(z) "Adele" előadóról:
A biográfia itt fentebb abban nyilván téved, hogy Adele Leona Lewis osztálytársa lett volna a The Brit School-ban. Leona Lewis Katie Melua, Luke Pritchard (és a teljes Kooks), és Polly Scattergood évfolyamán végzett, és amikor ők befejezték az iskolát, Adele akkoriban iratkozhatott be oda. Vagyis ugyanabba a (brit lemezkiadók által alapított, közel ingyenes) iskolába jártak, de nem azonos időben.
Mert Adele még náluk is évekkel fiatalabb.
Utolsó bejelentkezés:
2011-05-30 15:04:05
Véleménye a(z) "Adele" előadóról:
Bocs, csak így sikerült betenni :)
Utolsó bejelentkezés:
2011-05-30 15:04:05
Véleménye a(z) "Adele" előadóról:
Azt halottam, hogy megállapodtál valahol Találtál egy lányt és megházasodtál Azt halottam, hogy az álmaid valóra váltak gondolom ő megadott neked mindent amit én nem tudtam Drága barátom, ne légy szégyenlős Látod én nem bújok el, vállalom önmagam. Utálom ha hívatlanul kell megjelennem De nem tudtam már távol maradni Azt reméltem ha látod az arcom Akkor rájössz majd Te is, hogy nincs még vége. De mindegy, találok majd valaki olyat mint Te Csak a legjobbakat kívánom neked Könyörgöm, csak ne felejts el soha Emlékszem mikor azt mondtad: "Néha a szerelem kitart Néha viszont csak a fájdalom marad" Néha a szerelem kitart Néha viszont csak a fájdalom marad Tudod, hogy az idő elrepül A tegnap volt csak a miénk A nyári nap hevében születtünk Minden nap csodálatos volt és meglepetés Utálom ha hívatlanul kell megjelennem De nem tudtam már távol maradni Azt reméltem ha látod az arcom Akkor rájössz majd Te is, hogy nincs még vége. De mindegy, találok majd valaki olyat mint Te Csak a legjobbakat kívánom neked Könyörgöm, csak ne felejts el soha Emlékszem mikor azt mondtad: "Néha a szerelem kitart Néha viszont csak a fájdalom marad" Néha a szerelem kitart Néha viszont csak a fájdalom marad Semmi sem hasonlitható ehhez Nincs aggódás se törődés Se sajnálat, se hibák, mind már csak emlék Ki tudta előre hogy mindez ennyire keserű lesz? De mindegy, találok majd valaki olyat mint Te... (2x) Ez a fordítás szerintem jobb.
Utolsó bejelentkezés:
2017-12-24 01:37:05
Véleménye a(z) "Adele" előadóról:
ez is nagyon jó és igen a rolling in the deep is az.de ennek a fordítása viszont nem egyszerű.ha vki le tudná normálisan fordítani azt megköszönném!
Utolsó bejelentkezés:
2015-07-18 09:08:43
Véleménye a(z) "Adele" előadóról:
ahh de szeretem ezt a számot (L) valaki nem tudja beküldeni a lefordítását?
Utolsó bejelentkezés:
2013-02-21 14:06:38
Véleménye a(z) "Adele" előadóról:
nagyon szép szám, de a fordításon lehetne csiszolni mert néhol félre van fordítva és nem adja vissza a dolgokat úgy ahogy szánták
Utolsó bejelentkezés:
2021-05-01 20:08:49
Véleménye a(z) "Adele" előadóról:
Nagyon tetszik ez a szám Adele-től.Ráadásul végre nem egy botsáska énekesnő.