Papa Roach

Zenei irányzat: hard-rock, nu-metál, rock
Albumok: 11 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 14610 alkalommal

Bemutatás:

A Papa Roach egy amerikai nu metal együttes, amely 1993-ban alakult a kaliforniai Vacaville-ben.

Biográfia:

A Papa Roach korai formációja 1993 januárjában alakult, mikor Jacoby Shaddix és Dave Buckner találkoztak a Vacaville High School futballpályáján és elkezdtek zenéről beszélgetni.Később csatlakoztak a Will James és Alan Dan Pease által alkotott formációhoz, megteremtve ezzel a Papa Roach legelső formációját. Elhatározták, hogy fellépnek az iskola Ki mit tudjában, ahol Jimi Hendrix Fire című számát adják majd elő. Az előadásuk nem is lett olyan rossz, ahhoz képest, hogy egyelőre gitáros híján játszottak. De ettől még sajnos nem nyertek.



1993 márciusában Ben Luther helyét Jerry Horton gitáros vette át aki a közeli Vanden High Schoolból jött. A barátnője révén jutott a csapatba, aki nagy rajongójuk volt. Eleinte Jerry tétovázott, hogy csatlakozzon-e, mert Jackoby, Dave és Will más középiskolába járt. Ebben az időben az együttes rengeteget gyakorolt Dave garázsában. Megpróbáltak rátalálni a környék stílusára.



1994-ben az együttes felvette első 7 számát és Potatoes for Chistmas címmel ki is adták. David Bucknert ezután Ryan Brown váltotta fel, aki Seattle-ben töltötte az évet. ahol művészettörténetet tanult. Egy év múlva felvettek még két nótát a Sound Farm Studióban, Caca Bonita címmel. Dave Buckner ekkor tért vissza. Ebben az időben Will Jamest váltották fel Tobin Esperance-val, mert az előbbi egy katolikus nyári táborban „jó útra tért” és hiánya gátolta a csapat fejlődését és a nyári turnéjuk gördülékenységét. Ahogy Esperance az együttesbe került, mint „átmeneti megoldás”, az átmenet simán ment.



1997-ben vették fel az első teljes albumukat Old Friends from Young Years címmel. Továbbra is keményen turnéztak és olyan együttesekkel léptek fel, mint a Incubus, Powerman 5000, (həd) pe, Snot, Far és a Static-X. 1998-ban egy 5 számos 5 Tracks Deep című rövid korongot jelentettek meg. A megjelenése utáni hónapban több mint 1000 másolat fogyott el belőle. A siker felkeltette a Warner Brothers figyelmét, aki hajlandó volt finanszírozni a CD terjesztését. A CD-n helyt kapott a Last Resort, a Broken Home és a She Loves Me Not is. Az első kettőt a későbbi Infesten, a harmadikat a lovehatetragedy-n használták fel. Miután a Warner felbontotta szerződését velük, Shaddix 1999-ben kapcsolatba lépett a Dreamworks Records-szal és szerződést kötött velük, miszerint ők az új partnereik. A Papa Roach akkor került a fősodrásba, mikor kiadta a legelső nagy sikert aratott, Infest című albumokat 2000-ben. A legismertebb nótájuk a Last Resort lett.



A siker évei (2000-2004)



Miután 2000. április 25-én a boltokba került, már az első héten 30 ezer másolat kelt el az Infestből. Az album 4 régi, ill. újrafeldolgozott és 7 új nótát tartalmazott. Miután a Last Resort videoklipje a tv csatornákra került, elkezdték az igazi nagy turnézást (pl: Vans Warped Tour).



A világkörüli turnéjuk után ami főleg az Egyesült Államokban, Angliában és Japánban volt, újra stúdióba ültek. Ennek eredménye lett a 2002. június 18-án megjelent másik nagy sikerű album a LoveHateTragedy. Bár nem haladta meg az egykori Infest sikerét, az album mégis előkelő pozíciót harcolt ki magának az USA és az angol album ranglistákon. Ez volt a zenei hangváltásuk is.



2003 végén ültek neki felvenni a harmadik nagy albumukat, melynek prototípusát Dancing in the Ashes címmel látták el. Ezt később megváltoztatták Getting Away With Murderre. Sokan kritizálták őket, hogy sablonzenét írnak. Ugyanolyanok, mint az előzőek. Nos a rosszalló tekintetek ellenére a harmadik album 2004-ben túlszárnyalta a lovehatetragedy-t és mivel több, mint 1 millió példányban kelt el, platinát is kapott. 2005-ben olyan nagyszabású turnét indítottak, ami az egész USA-t és Európát érintette. Olyan zenekarokkal léptek fel, mint a Slipknot, Dead Poetic, Trust Company, Chronic Future, Skindred, 311 és Unwritten Law.



2006: a negyedik nagy, a Paramour Sessions



2006. szeptember 12-én került a boltokba a negyedik nagy album a Paramour Sessions. A címet a felvételek helyének, a Paramour kastélynak a tiszteletére választották. Ez a mű jobban ötvözte a rock-pop és rock formációt. 16.-ként nyitott az eladási listán, de mindössze 250 ezer volt az eladások száma az első héten.



2008: új album és tagváltás



2008 februárjában a zenekar visszatér a Paramour Mansion kastélyba, hogy elkészítsék 5. stúdióalbumukat. Ezzel egyidőben egy szomorú hír is nyilvánosságra került, miszerint a zenekar dobosa, Dave Buckner magánéleti problémái miatt lehet hogy kilép az együttesből. Amíg nem volt dobosuk, akusztikus számokat kezdtek írni. Jacoby Shaddix énekes azt mondta, hogy semmi nem állíthatja meg őket, a Papa Roach ezentúl is fennmarad és elkészül az új album. Dave Buckner 2008-ban már véglegesen kilépett, helyére pedig Tony Palermot állították, aki régebben a Pulley és az Unwritten Law dobosa volt. Az úja albumot Metamorphosis névre keresztelték és 2009. március 24-én került a boltokba. Már készül a Scars albumuk, amelyben dob nélküli, akusztikus számok lesznek.



2010. augusztusában megjelent lemezük a Time for Annihilation on the record and on the road címmel,melyen 5 stúdió felvétel és 7 élő felvétel kapott helyet.







Forrás:Wikipédia

Papa Roach dalszövegek (118 db):

...To Be Loved hun video

829 video

Alive (N' Out Of Control) video

American Dreams

Anxiety With Bep video

As Far as I Remember video

Be free hun video

Before I Die hun video

Between Angels And Insects video

Binge

Black-Clouds video

Blanket of fear video

Blood hun video

Blood Brothers video

Born For Greatness

Breathe You In

Broken As Me

Broken Home hun video

Burn hun video

Cant get no satifaction

Carry Me hun video

Cheez-Z-Fux

Code of Energy video

Coffee Thoughts

Crash

Crooked Teeth

Dead Cell

Decompression Period

Dendrilopis

Devil video

Done With You hun video

Even If I Could video

Face Everything and Rise video

Falling Apart

Fear Hate Love

Forever hun video

Give Back My Life hun video

Gouge Away

Gravity

Had Enough

Help

Hollywood Whore hun video

Hope for the Hopeless

I Almost Told You That I Loved You hun video

I Love Babies

Infest

Into the Light video

Kick in the teeth video

Last Resort hun video

Leader Of Broken Hearts hun

Lenny's

Life As A Bullet

Lifeline hun video

Live This Down

Love Me Til It Hurts

Lovehatetragedy

Lulu Espidiachi

Mama's Dress

March Out Of The Darkness

Never Enough

Never Have To Say Goodbye

Never Said It

Nights Of Love

No Matter What hun video

None Of The Above

Not Coming Home video

Not Listening video

Not That Beautiful hun

One Track Mind video

Periscope

Reckless

Revenge

Roses On My Grave hun video

Scars hun video

She Loves Me Not hun video

Silence Is The Enemy hun

Skeletons

Snakes

SOS

State of Emergency hun

Still swinging video

Take me hun video

The enemy hun video

The Fire hun video

Thrown Away

Tightrope

Time and Time Again hun video

Time is running out hun video

Tyranny Of Normality video

Walking Dead hun video

Walking Through Barbed Wire

War over me video

Warriors

What Do You Do?

Where Did The Angels Go hun video

Where Did The Angels Go? video

Wish You Never Met Me hun

Won't Let Up


Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

pinky5 Hozzászólás ideje: 2012-04-10 18:20:22

Utolsó bejelentkezés:
2014-08-26 21:20:57

Véleménye a(z) "Papa Roach" előadóról:

2004-ben ismertem meg a Papa Roach-ot, és egyből megszerettem. Fantasztikus együttes, elképesztő dalokkal és klipekkel. Jacoby zseniálisan egyben tartja a dolgokat, és a hangja egyszerűen tökéletes. Nagyon energikus és összeszedett a színpadon, és sok előadóval ellentétben tud élőben énekelni. A Methamorphoses és a Time for Annihilation a kedvenc albumom az együttestől, de a többit is imádom.

enyim0421 Hozzászólás ideje: 2011-07-04 22:27:13

Utolsó bejelentkezés:
2013-04-15 12:52:11

Véleménye a(z) "Papa Roach" előadóról:

Tökéletes pasi Jacoby de a hangjára képes is vagyok elaludni

Kobus Hozzászólás ideje: 2010-12-26 23:48:03

Utolsó bejelentkezés:
2012-05-19 14:54:59

Véleménye a(z) "Papa Roach" előadóról:

Nekem nagyon bejön a Papa Roach zenéje főleg a legújabb számai atom jók lettek szerintem de azok közül is a két nagy kedvencem a One track mind és a Burn

ati-1975. Hozzászólás ideje: 2010-12-15 14:15:53

Utolsó bejelentkezés:
2011-07-14 15:20:27

Véleménye a(z) "Papa Roach" előadóról:

Másik nagy kedvencem ez a dal-lifeline-szintén zsír!

ati-1975. Hozzászólás ideje: 2010-12-15 14:11:52

Utolsó bejelentkezés:
2011-07-14 15:20:27

Véleménye a(z) "Papa Roach" előadóról:

számomra ez a dal valami hihetetlen erővel bír.1 órán át is tudnám hallgatni,mert annyira jó! KIRÁLY!!!

Riri Shaddix Hozzászólás ideje: 2010-12-13 23:29:54

Utolsó bejelentkezés:
2012-04-29 04:33:04

Véleménye a(z) "Papa Roach" előadóról:

Ez az 1ik kedvencem tőlük,1szerűen imádom ezt a dalt!!!Mágikus ereje van!!!

phonix15 Hozzászólás ideje: 2010-11-20 12:40:10

Utolsó bejelentkezés:
2013-03-20 18:28:18

Véleménye a(z) "Papa Roach" előadóról:

A Last Resort nem azt jelenti hogy a végső esetben??

bo$$ Hozzászólás ideje: 2010-09-17 15:34:59

Utolsó bejelentkezés:
2017-01-14 16:41:28

Véleménye a(z) "Papa Roach" előadóról:

KEEEEEEERLLLLLLLLLLLLLLLeeeeeeeeeeeeeKKKKKKKKKKKK Szepen,valaki forditsa le a szamokat,mert nagyon jOOOOOOOOOO Most hallok rola,de nagyon tetszik :D Addig is sok sikert a probalkozoknak,es annak is akinek sikerult :D!!!

pinky5 Hozzászólás ideje: 2010-09-16 13:22:09

Utolsó bejelentkezés:
2014-08-26 21:20:57

Véleménye a(z) "Papa Roach" előadóról:

Én angolos vagyok és Pr fan, de mégsem megy olyan jól a fordítás. Elég nehéz magyarosítani. A Sziget volt a legeslegjobb eddigi élményem. Imádom ezt a számot, remélem hamar le lesz fordítva.

Doody Hozzászólás ideje: 2010-08-18 20:26:16

Utolsó bejelentkezés:
2013-09-06 16:59:58

Véleménye a(z) "Papa Roach" előadóról:

szerintem is nagyon jó volt!!Nagyon jó fejek! :) jó lenne valami jó angolos PR fan frdítgatná a szövegeket! :D

Pisszi Hozzászólás ideje: 2010-08-17 21:10:30

Utolsó bejelentkezés:
2011-02-08 18:20:46

Véleménye a(z) "Papa Roach" előadóról:

Élőben nagyvolt Szigeten :P(L)

xXxIceGirlxXx Hozzászólás ideje: 2010-08-15 16:28:47

Utolsó bejelentkezés:
2011-05-22 16:22:18

Véleménye a(z) "Papa Roach" előadóról:

Imádom ezt a számot... és élőben még jobb volt... :D Csak a fordítás lett egy cseppet gagyi...

edua5 Hozzászólás ideje: 2010-07-27 15:20:53

Utolsó bejelentkezés:
2012-01-04 13:46:31

Véleménye a(z) "Papa Roach" előadóról:

fasza dal! :D

qus Hozzászólás ideje: 2010-06-21 14:41:38

Utolsó bejelentkezés:
2015-09-13 13:00:21

Véleménye a(z) "Papa Roach" előadóról:

last resort ezt a számot kurvára szeretem

pinky5 Hozzászólás ideje: 2010-05-13 12:37:20

Utolsó bejelentkezés:
2014-08-26 21:20:57

Véleménye a(z) "Papa Roach" előadóról:

A Papa Roach a világ legjobb zenekara, minden számuk cool rem ez is le lesz fordítva, carry me, és a had enough (L)(L)

Gabee29 Hozzászólás ideje: 2010-04-20 20:01:51

Utolsó bejelentkezés:
2014-02-13 20:33:37

Véleménye a(z) "Papa Roach" előadóról:

[*** moderálva ***] Andi3819: Már itt van. :) Jó kis szám, akárcsak a legtöbb tőlük.

volfx Hozzászólás ideje: 2010-03-05 20:38:03

Utolsó bejelentkezés:
2010-05-26 20:42:30

Véleménye a(z) "Papa Roach" előadóról:

veszek egy gitár-t

volfx Hozzászólás ideje: 2010-03-05 20:35:01

Utolsó bejelentkezés:
2010-05-26 20:42:30

Véleménye a(z) "Papa Roach" előadóról:

én eztaszámot szeretem a legjobban tőle

Nickyet Hozzászólás ideje: 2010-02-05 15:53:11

Utolsó bejelentkezés:
2013-04-09 22:26:05

Véleménye a(z) "Papa Roach" előadóról:

Én is imádoom ojan jok a számaik!!

Nyikita18 Hozzászólás ideje: 2010-01-15 22:53:48

Utolsó bejelentkezés:
2012-05-30 21:14:27

Véleménye a(z) "Papa Roach" előadóról:

Imádomm a világ legjobb száma és leges legjobb zenekara!!!

Sakura_chan Hozzászólás ideje: 2009-08-18 12:51:43

Utolsó bejelentkezés:
2011-07-24 16:54:08

Véleménye a(z) "Papa Roach" előadóról:

Imádoom!! Jacoby Shaddix :D:D A világ egyik legjobbja számomra :D:D

Orsibaby Hozzászólás ideje: 2009-05-07 15:19:01

Utolsó bejelentkezés:
2009-07-04 11:15:08

Véleménye a(z) "Papa Roach" előadóról:

?? nem értem :S beküldő: muuu ? ezt én fordítottam :O

Andi3819 Hozzászólás ideje: 2008-11-15 19:30:22

Utolsó bejelentkezés:
2009-03-10 16:05:36

Véleménye a(z) "Papa Roach" előadóról:

Nekem az a bajom ezzel, hogy nincs itt a Last Resort...:'(

© 2017 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább