Flo Rida

Zenei irányzat: Rap
Albumok: 15 db
Megtekintve: Ma 3, összesen 22297 alkalommal

Bemutatás:

Tramar Dillard, a művészneve által jobban ismert Flo Rida, egy amerikai rapper, aki 1979. december 16-án született.
Tizenévesként egy helyi rap-csoporttal lépett fel (2 Live Crew). Később több népszerű rap-mixtape-ben és stúdióalbumban jelent meg, leginkább a We the Best-ben 2006-ban. A Mail on Sunday volt Flo Rida bemutatkozó albuma. Ezt követte a Low című kislemeze T-Pain-el, ami az első volt tíz héten keresztül 2008-ban. Két másik kislemeze is készült a Mail on Sunday-ról, az Elevator és az In the Ayer. 2009-ben, a második albuma, a R.O.O.T.S. is megjelent; erről a Right Round hat egymást követő hétben volt a Hot 100-as lista elején.

Biográfia:

Miami Gardens-ben született egy nyolcgyermekes családban; a Flo Rida nevet szülőhelye miatt vette fel. Mikor tizenéves volt, Dillard egy helybeli rap csoporttal dolgozott (2 Live Crew) és alakította meg az ő saját amatőr csoportját néhány barátjával, amit "The Sugar Hill Gang"-nak neveztek. Debütáló albumán olyan neves előadók segédkeztek, mint Timbaland, Yung Joc, J.R. Rotem és The Runners. Diszkográfia: Stúdióalbumok: 2008: Mail on Sunday 2009: R.O.O.T.S. 2010: Only One Flo (Part 1.) 2012: Wild Ones  Kislemezek: 2008 Low (featuring T-Pain) 2008 Elevator (featuring Timbaland) 2008 In the Ayer (featuring will.i.am) 2009 Right Round (featuring Kesha) 2009 Sugar (featuring Wynter Gordon) 2008 Birthday (featuring Rick Ross) 2008 Roll (featuring Sean Kingston) 2009 Shone (featuring Pleasure P) 2009 Be On You (featuring Ne-Yo) 2009 Jump (featuring Nelly Furtado) 2009 Available (featuring Akon) 2008 Move Shake Drop (DJ Laz featuring Flo Rida, Casely and Pitbull) 2008 Running Back (Jessica Mauboy featuring Flo Rida) 2009 Feel It (DJ Felli Fel featuring T-Pain, Sean Paul, Pitbull, & Flo Rida) 2009 "Cause A Scene" (Teairra Mari featuring Flo Rida)

Flo Rida dalszövegek (56 db):

21 (feat. Laza Morgan) video

Ack Like You Know

All My Life video

American Superstar video

Availabile (feat. Akon) video

Be on You

Birthday

Come With Me video

Don't Know How to Act

Elevator (feat. Timbaland) video

Finally Here

Fire

Forever

Freaky Deaky (feat. Trey Songz)

Good feeling hun video

Gotta Get It (Dancer)

Gotta Get Ya

Hello Friday

How I Feel video

In the Ayer (feat. Will.i.am) video

In The Ayer (Instrumental)

Jump (feat. Nelly Furtado) video

Kiss the sky video

Let It Roll video

Low (feat. T-Pain) video

Low (Instrumaental)

Me & U

Mind On My Money

Ms. Hangover

Ms. Hangover video

Never

On and On video

Priceless

Princeless

R.O.O.T.S.

Respirator video

Rewind

Right Round video

Roll (feat. Sean Kingston)

Run video

Shone

Still Missin'

Sugar (feat. Wynter Gordon) video

TBA

Touch Me video

Turn Around (5,4,3,2,1) video

Up In The Sky

Water

Whistle hun video

Who Did You Love video

Who's With Me

Why You Up In Here video

Wild Ones hun video

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

tujuesz Hozzászólás ideje: 2012-07-05 16:09:14

Utolsó bejelentkezés:
2012-07-05 16:17:15

Véleménye a(z) "Flo Rida" előadóról:

Flo Rida vorever!!!!!

MC. Sophie Hozzászólás ideje: 2011-05-13 18:23:20

Utolsó bejelentkezés:
2012-05-15 20:10:55

Véleménye a(z) "Flo Rida" előadóról:

az a hey baby (mármint amiben pitbullal van) és a turn around száma a legjobb! téma lezárva.

Zeusz1001 Hozzászólás ideje: 2010-11-15 17:09:04

Utolsó bejelentkezés:
2013-11-09 20:00:20

Véleménye a(z) "Flo Rida" előadóról:

Ez a legjobb száma.Meg a Right round és a Still missin.De a Right roundba Kesha is énekel FloRida meg egy vasat se adott neki.(Popcorn magazin)Na ezt kapja ki minden FloRida rajongó...

Evicus7 Hozzászólás ideje: 2010-06-10 12:34:13

Utolsó bejelentkezés:
2022-09-11 17:49:06

Véleménye a(z) "Flo Rida" előadóról:

Nem tudjátok, mi annak a számnak a címe, amelyikbe Pitbullal van? Mert nagyon tetszik, és kellene a szövege, csak nem tom a címét :S Köszi =)

rekice Hozzászólás ideje: 2010-06-04 18:58:49

Utolsó bejelentkezés:
2012-09-02 10:37:18

Véleménye a(z) "Flo Rida" előadóról:

Jó ez a szám !!!! De az Ke ????? Én elsőre rá sem ismertem !!!! Jéééé....Most esett le ?!

Kicsi D. Hozzászólás ideje: 2010-05-27 14:45:29

Utolsó bejelentkezés:
2010-07-28 18:20:20

Véleménye a(z) "Flo Rida" előadóról:

Nagyon jó ez a száma!!! Egyik kedvencem tőle!

Mágika309 Hozzászólás ideje: 2010-05-17 17:23:27

Utolsó bejelentkezés:
2010-06-24 17:15:31

Véleménye a(z) "Flo Rida" előadóról:

Imádom Keshát!Meg ezt a számot is főleg hogy Kesha is benne van!!Jó ez a szám!!

liliána 01 Hozzászólás ideje: 2010-01-23 09:01:46

Utolsó bejelentkezés:
2017-05-19 09:13:47

Véleménye a(z) "Flo Rida" előadóról:

Right round a legtutibb!Csak ajánlani tudom mindenkinek!

Joshukam Hozzászólás ideje: 2010-01-18 16:37:17

Utolsó bejelentkezés:
2010-02-10 16:11:19

Véleménye a(z) "Flo Rida" előadóról:

Ez király. A Mail on Sunday-ról. A cd-t vegyétek meg. Ez is rajta vaN. Birdmannal nyomja. Ez egy zseni szá.

sajt 972 Hozzászólás ideje: 2009-12-29 18:37:53

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-21 19:18:18

Véleménye a(z) "Flo Rida" előadóról:

annyi jó száma van és a fele sincs fönnt... kár

Richi Hozzászólás ideje: 2009-12-01 16:01:38

Utolsó bejelentkezés:
2020-03-08 21:57:56

Véleménye a(z) "Flo Rida" előadóról:

nekem nem műkszik a video

lehokrisz Hozzászólás ideje: 2009-11-06 20:18:53

Utolsó bejelentkezés:
2018-01-02 01:11:40

Véleménye a(z) "Flo Rida" előadóról:

ez az egyik legjobb száma a többi:Elevator, Sugar,Right Round

katt@97 Hozzászólás ideje: 2009-10-27 11:05:39

Utolsó bejelentkezés:
2009-10-27 11:49:43

Véleménye a(z) "Flo Rida" előadóról:

nektek se jó a video??

tektonik Hozzászólás ideje: 2009-08-15 13:57:11

Utolsó bejelentkezés:
2012-03-31 19:38:39

Véleménye a(z) "Flo Rida" előadóról:

nekem a kedvenc számom a right round tök cool

bratyo94@freemail.hu Hozzászólás ideje: 2009-07-07 11:49:31

Utolsó bejelentkezés:
2009-07-07 13:47:22

Véleménye a(z) "Flo Rida" előadóról:

nem jó a szöveg!!!! ezt írja "Louie Bag, fit, Gucci fin-dy and her money"(ez rossz) jó: "Louis bag, rich, gucci, fendi and armani

tamara0 Hozzászólás ideje: 2009-06-09 14:08:04

Utolsó bejelentkezés:
2012-09-29 20:02:49

Véleménye a(z) "Flo Rida" előadóról:

hát én utálom Flo-rida-t de a right round az jó

xXBABIXx Hozzászólás ideje: 2009-04-28 12:43:48

Utolsó bejelentkezés:
2011-01-07 13:47:44

Véleménye a(z) "Flo Rida" előadóról:

imádom !!!főleg az elevator-t!:)arra léptünk fel

alexa the best Hozzászólás ideje: 2009-04-19 08:48:58

Utolsó bejelentkezés:
2009-11-20 16:27:59

Véleménye a(z) "Flo Rida" előadóról:

szerintem is nagyon szupi ez a szám és most ez a kedvencem

f.j.b Hozzászólás ideje: 2009-04-17 13:51:27

Utolsó bejelentkezés:
2011-09-13 22:04:11

Véleménye a(z) "Flo Rida" előadóról:

én még csak ezt az egy számát hallottam de ez KIRÁLY!!!!!!

szabynácska Hozzászólás ideje: 2009-03-30 18:44:48

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-11 19:59:59

Véleménye a(z) "Flo Rida" előadóról:

szentem egész jók... sőt egyik kedvencem!imáááááááádom!!!!(L)(L)(L)

abi77 Hozzászólás ideje: 2008-10-23 21:58:32

Utolsó bejelentkezés:
2011-02-01 02:15:11

Véleménye a(z) "Flo Rida" előadóról:

Imádom Flo Rida-t! (L) Kedvencem a Low és az Elevator! =)

timuska Hozzászólás ideje: 2008-07-06 13:19:44

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-26 20:54:33

Véleménye a(z) "Flo Rida" előadóról:

szerintem nagyon jó számai vannak ;) s-z-e-r-e-t-e-m

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább