Lacuna Coil

Zenei irányzat: Gothic metal
Albumok: 2 db
Megtekintve: Ma 3, összesen 7601 alkalommal

Bemutatás:

Az 1994-ben alapított együttes a gothic metal egyik neves képviselője. A zenekar milánói gyökerekkel rendelkezik és két névváltás után (Sleep of Right és Ethereal) döntöttek a végleges név, a Lacuna Coil mellett.
Középtempóban születő dalaik és a gitár központi szerepe mellett a kontrasztot alkotó női és férfi vokál harmóniájával érik el egyedi, melodikus hangzásvilágukat.
A 2006-os Karmacode albumnál már észrevehetőek stílusbeli változások, a keményebb hangzáshoz lejjebb hangolt gitár párosul, határozottabb basszussal és ezeket az elemeket próbálják számaikban elegyíteni.
A legutolsó megjelent Shallow Life című albumukkal pedig az alternatív metal stílusa felé közeledtek, a gothic metalt háttérbe szorítva. A Billboard 200-as listáján a Karmacode 28-ik, míg a Shallow Life a 16-ik helyen debütált.

Biográfia:

Története



Kezdetek és az első EP(1994–1998)



1994-ben Milánóban Andrea Ferro (vokál) és Marco Coti Zelati (basszusgitár és dalszerző) megalapították a Sleep of Right együttest, ekkor csatlakozott hozzájuk Raffaele Zagaria (gitár), valamint Michaelangelo (dobok) és két demót is felvettek (Bleeding Souls és Noise of Bolgia), majd Claudio Leo másodgitárosként, Leonardo Forti pedig a távozó Michaelangelo helyettesítve csatlakozott az együtteshez. Egy barátjukat, Cristina Scabbiát kérték fel háttérénekesnek, aki ezután hivatalos taggá vált. 1997-ben nevüket megváltoztatták (Ethereal) és a Century Media kiadóhoz szerződtek. Miután megtudták, hogy a nevet már egy görög zenekar is viseli, a Lacuna Coil mellett döntöttek és 1998-ban már ezzel a címmel jelent meg első EP-jük.

Távozások időszaka következett, Raffael Zagaria, Claudio Leo és Leonardo Forti is elhagyta az együttest, Cristiano Migliore (gitár) és Cristiano Mozzati (dobok) igyekezett a keletkező űrt betölteni. Már az új felállással indultak koncertkörútra a portugál Moonspell gothic metal együttessel.



In a Reverie (1998–2000)



Második európai turnéjukat követően, 1999-ben jelentették meg az első stúdióalbumukat In a Reverie címmel és Marco Biazzi másodgitáros csatlakozása is ebben az időben történt. Az Allmusic oldalán 4 csillagos értékelést értek el, ahol figyelemreméltónak találták az együttest és annak további tevékenységét.  Még több fellépést vállaltak. (Olyan zenekarokkal, mint a Skycald, Samael, Metallica, Lacrimosa)



Halflife EP-Unleashed Memories (2000–2002)



A HALFLife című EP 2000-ben érkezett és 5 számot tartalmazott. (A címadó Half Life, Hyperfast, Trance Awake. a Stars című Dubstar feldolgozás és egy demó verziója egy későbbi dalnak, a Senzafine-nak, ami a következő albumon kapott helyett) Az Unleashed Memories 2001-ben jelent meg és csupán tíz számot tartalmazott, egy később kiadására viszont már a Halflife dalai is felkerültek.



Comalies (2002–2006)



Az áttörést leginkább a 2002-es Comalies című albumukkal érték el, ami számos helyről pozitív kritikákat kapott. Jelentőségét főleg az adta, hogy ezzel az albummal értek el először sikereket Európán kívül. A Heaven’ Lie-t az Észak-Amerikában is előszeretettel adták le a tv- és rádióadók, amit a Swamped követett. (Ami bekerült a Resident Evil 2 (Kaptár 2) filmbe és a Vampire: The Masquearde – Bloodlines című játékba is) Az együttes amerikai turnéjának keretében az Ozzfesten is tiszteletét tette.

A Century Media addigi történetének legjobban fogyó albumává vált a Comalies. Egy bónusz változat is érkezett belőle, ami a Heaven's A Lie, a Swamped, az Unspoken, az Aeon és a Senzafine élő felvételeivel és akusztikus átdolgozásaival bővítette a repertoárt.



Karmacode (2006–2008)



Az együttes és a kiadó is az új album halasztása mellett döntött, ami lehetővé tette, hogy több munkát fektessenek bele és elkerüljék az amúgy is zsúfolt nyári szezont. 2005 decemberében jelentették be, hogy elkészültek az albummal, így a Karmacode 2006 áprilisában megjelenhetett. A lemezen két olyan szám is helyet kapott, ami már az előző évi európai turnék során is előadtak. (Az Our Truth és a Fragile, korábban Antonio és A2 néven) Megérte a várakozást, a Karmacode ugyanis még az előző albumnál is nagyobb sikereket könyvelhetett el.



A megjelenést követően csatlakoztak Rob Zombie koncertkörútjához Észak-Amerikában, ezt követően pedig az Ozzfest nagyszínpadán léptek fel, olyan előadókkal egyetemben, mint a System of a Down, Hatebreed vagy Ozzy Osbourne, majd pedig az angliai Download fesztivál követett, amire olyan együttesek voltak hivatalosak, mint a Guns N’ Roses, a Tool és a Metallica. Még ebben az évben felléptek az In Flames együttessel a egy újabb turné alkalmával az Egyesült Államokban.



Összesen négy kislemez érkezett az albumról: Our Truth, Closer, Within Me és az Enjoy the Silence című Depeche Mode feldolgozás. Az elsőként megjelenő Out Truth-ből videoklip is érkezett, valamint az Underworld: Evolution film zenei felhozatalába is bekerült. Az együttes, hogy tovább népszerűsítse legújabb albumát, még több fellépést vállalt 2007-ben, sok fesztivál meghívást kaptak az USA-ba, Japánba, Németországba és Ausztráliába. Az első DVD megjelenése már 2008-ban történt, Visual Karma (Body, Mind and Soul) címmel. A középpontban természetesen a Karmacode állt, a felvételek a németországi Wacken és a japán Loudpark fesztiválokon készültek 2007-es turné alkalmával.



Shallow Life (2008–2010)



Az ötödik, Shallow Life című albumuk bejelentésére is 2008-ban került sor, aminek produceri feladatait Don Gilmore vállalta és az új dalokon arab hatás is megfigyelhető lesz. Interjúikban azonban kifejtették, hogy alapvető stílusbeli változásokat nem szeretnének, a dalok azonban erőteljesebbek, intenzívebbek, befejezettebbek lesznek, a vokálra, refrénekre nagyobb hangsúly helyeződik, az új producer segítségével pedig az angol kiejtésükön is javítanak. [9] Végül 2009 áprilisában jelent meg Európában és Észak-Amerikában, ahol különösen jól debütált. 2009 elején ausztráliai turnéra indultak, hogy részt vegyenek a Soundwave fesztiválon, ami 5 nagyvárost érintett és az In Flames, Lamb of God, Nine Inch Nails és a DevilDriver is az előadók között volt. Itt játszották először a legújabb albumról megjelent Spellbound című kislemezt. Ismét meghívást kaptak a Download fesztiválra, ahol az Opeth és a Mötley Crüe előtt játszhattak. Az USA-ban és az Egyesült Királyságban is sok fellépést vállaltak a Shallow Life turné keretében.



Dark Adrenaline (2011-napjainkig)



2011-ben Facebookon közölték a rajongókkal, hogy már íródnak a legújabb számok, az új album hangzásvilága pedig keményebb és sötétebb lesz, mint a Shallow Life. Az előreláthatólag októberben érkező lemez a Dark Adrenaline nevet kapta.



Forrás: wikipédia

Albumok:

Lacuna Coil dalszövegek (45 db):

1.19 video

Circle video

Closer hun video

Cold video

Cold Heritage hun video

Current obsession video

Distant Sun video

Enjoy of silence video

Falling video

Falling again video

Halflife

Heaven's A Lie hun video

Heir of a dying day video

Honeymoon suite video

Hyperfast video

I burn in you video

I don't believe in tomorrow hun video

I Like It hun video

I Won't Tell You hun video

Intoxicated hun video

Kill the light hun video

Losing My Religion hun video

My wings video

No need to explain video

Our Truth hun video

Purify video

Reverie video

Senzafine video

Shallow Life video

Soul into hades hun video

Spellbound hun video

Stars video

Stately lover video

Swamped hun video

The Ghost Woman and the Hunter video

The secret video

This is my dream video

To live is to hide video

To myself I turned hun video

Trip the darkness hun video

Upside down hun video

Veins of glass video

Wave of anguish video

When a dead man walks video

Within me video

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább