Lenka

Zenei irányzat: indie pop
Albumok: 5 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 15746 alkalommal

Bemutatás:

Lenka Kripac ausztrál énekesnő, dalszövegíró és színésznő.
Zenei karrierje beindítása előtt tévésorozatokban szerepelt, illetve két lemezen
közreműködött a Decoder Ring zenekarral. Szólókarrierje 2008-ban kezdődött.

Lenka 1978. március 19-én született (Ausztrália, Új-Dél-Wales, Bega).
Édesapja a cseh születésű jazz trombitás Jiri Kripac, édesanyja ausztrál tanárnő.
Hétéves koráig a szülővárosában, a tengerparti Bega városban éltek. Ezután az
egész család Sydneybe költözött. Itt kezdte el iskoláit, zenei tréningeket, és itt
ismerkedett meg a színészettel is.
Színészképző iskolába járt, így már színházakban, televíziós sorozatokban és
filmekben is szerepelt a tanulmányai befejezése előtt is. Ezután kezdett lassan
a zenével is foglalkozni, először a Decoder Ring electronikus-rock crossover
zenekarhoz csatlakozott. Énekes és billentyűs volt a zenekarban és 2 stúdió
albumukon is szerepel, majd úgy döntött, hogy szólókarrierbe kezd.
2008-ban jelent meg a bemutatkozó albuma, a Lenka, amelynek első dala a
The Show címet viseli.
2011. április 19-én az Epic Records kiadásában második albuma is megjelent.
Ennek a címe: Two.
2013. június 2-án a Skipalong Records kiadásában a Shadows című albuma
jelent meg, majd 2015. június 16-án a negyedik, a The Bright Side, majd az
ötödik 2017.október 13-án, Attune címen.

Biográfia:

Albumok:

Lenka -  Lenka

Lenka

2008

Lenka -  Two

Two

2011

Lenka -  Shadows

Shadows

2013

Lenka -  Attune

Attune

2017

Lenka dalszövegek (48 db):

After the Winter video

Anything I'm Not video

Blinded by Love video

Blue Skies video

Bring Me Down video

Dangerous And Sweet video

Don't Let Me Fall video

Dreamer's Serenade video

Everything at Once hun video

Everything's Okay video

Faster with You video

Find a Way to You video

Force Of Nature video

Free video

Get Together video

Go Deeper video

Heart skips a beat video

Heart to the Party video

Hearts Brighter video

Here to Stay video

Honeybee video

It Gets Better video

Knock Knock video

Like a song hun video

Live Like You video

Maybe I love you hun video

Monsters video

My Love video

No Harm Tonight video

Nothing video

Nothing Here but Love video

Roll with the Punches video

Sad Song video

Shock Me Into Love video

Skipalong

The Bright Side video

The End of the World video

The Long Way Home video

The Show video

The Top of Memory Lane video

Trouble is a Friend hun video

Two video

Two Heartbeats video

Unique video

We Are Powerful video

We Will Not Grow Old video

Wrote Me Out video

You Will Be Mine video


Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2018 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább