Within Temptation

Zenei irányzat: Gótikus metál
Albumok: 7 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 17091 alkalommal

Bemutatás:

A Within Temptation egy holland együttes. A csapatot 1996-ban alapította Sharon den Adel énekesnő, és a gitáros Robert Westerholt.

Zenéjüket leginkább gothic metalként lehet bekategorizálni, bár Sharon den Adel egy interjúban szimfonikus rocknak nevezte az együttes zenei irányát.
A csapat már rögtön első albumuk (mely az Enter címet viselte) kiadása után az underground zenei élet meghatározó formációjává vált. Ezt a pozíciót tartották egészen 2001-ig, mikor is a nagyközönség előtt is ismertek lettek a Mother Earth-albumról kimásolt Ice Queen című kislemezzel, amely második helyezést ért el a slágerlistákon.

Ezután négyszer nyerte el a 'Conamus export prijs' elnevezésű holland zenei díjat.

Következő albumuk, a The Silent Force első helyezettként indított a slágerlistákon. Legutóbbi, The Heart of Everything elnevezésű lemezükkel megismételték ezt a sikert.
Az együttest 1996-ban a régóta együtt dolgozó Robert Westerholt gitáros és Sharon den Adel énekesnő alapította, akik rögtön ezután felvették a csapat sorai közé a basszer Jeroen van Veent, a gitáros Michiel Papenhove-t, billentyűsként pedig Martijn Westerholtot. Ivar de Graaf dobosként csak rövid időt töltött az együttes kötelékében. Hamarosan lemezszerződést kaptak a DSFA Records lemezkiadótól, és még ebben az évben stúdióba vonultak, hogy felvegyék első albumukat.Első lemezük, az Enter 1997-ben jelent meg. Az album kiváló fogadtatásban részesült, országszerte turnéztak vele, ezután pedig meghívták őket a Dynamo Open Air-fesztiválra, Hollandia egyik legnagyobb metálfesztiváljainak egyikére Eindhovenbe. 1997-ben a csapat egy Németországot és Ausztriát is érintő turnéra indult. Szintén ebben az évben Ivar de Graaf elhagyta az együttest, őt Ciro Palmával helyettesítették.
Az Enter összességében igen melodikus hangzása a gyors billentyűszólamoknak és a súlyos gitárriffeknek köszönhető. Szintén jellegzetesek még az albumon a Robert Westerholt és az Orphanage együttes tagjai által előadott halálhörgések.
Az Enter Amerikában csak 2007. szeptember 18-án jelent meg.1998-ban a csapat folytatta az aktív koncertezést – ezúttal már az 1998-as Dynamo-fesztivál főszínpadán léptek fel. Miután ebben az évben az együttes tervezett új albumot kiadni, az év során csak egy EP-vel örvendeztették meg rajondóikat, amely a The Dance címet viselte.
Miután 1999-ben véget ért a nagyszabású turné, a csapat pihenőre vonult. Éltek a lehetőséggel, hogy végre saját stúdiót hozzanak létre, és ezt kihasználva csak a következő évben tértek vissza a színre.
A The Dance szintén csak 2007. szeptember 18-án jelent meg az Egyesült Államokban.A 2000-es év igen eseménydúsnak ígérkezett a csapat számára, hiszen a tagok újra turnézni kezdtek, útba ejtve három holland zenei fesztivált is. Ezután ismét stúdióba vonultak, hogy felvegyék második albumukat, mely a Mother Earth címet kapta, és 2000. december 1-jén jelent meg Hollandiában. A lemez csupa pozitív kritikát kapott, és hosszú időre biztosította a banda helyét a holland listákon.
Az albumról elsőként az Our Farewell címet viselő kislemezt másolták ki, ami nem jutott fel a listára. A második kislemez, az Ice Queen 2001-ben viszont egészen a lista negyedik helyéig jutott, Belgiumban pedig listavezető is lett. A Mother Earth összességében harmadik helyig jutott a holland albumlistán.
2001-es év ismét tagcseréket hozott a zenekar életébe: második gitáros poszton csatlakozott az együtteshez Ruud Adrianus Jolie, az új dobos Stephen van Haesregt lett, a betegeskedő Martijn Westerholtot pedig Martijn Spieerenburg helyettesítette. Westerholt később megalapította a Delain nevű együttest.
A csapat 2002 során egyre több felkérést kapott: először léptek fel Franciaországban, és Mexikóvárosban is koncerteztek.
Ebben az évben kapta meg a Within Temptation addigi legnagyobb elismerését: a holland Ezüst Hárfa-díjat. Ez az esemény szinte kötelezte a zenekart egy új, az eddigieknél nagyobb szabású turné megtartására. 2003-ban újra kiadták a Mother Earth-öt, ami ezúttal a több európai kiadót tömörítő GUN Records kiadó gondozásában jelent meg, és hatalmas sikert aratott Németországban és a Benelux-államokban is. (A benelux kiadású változaton szerepelt egy Kate Bush-dal, a Running Up That Hill feldolgozása is.) A Mother Earth-turnéről készült DVD kivívta az együttesnek a rangos Edison Award-díjat.A harmadik album terveinek gyümölcse 2004-ben jelent meg The Silent Force címmel, és több európai országban listás lett. A lemez nemzetközi promóciós turnéja 2005-ben indult, melynek során a csapat még Dubaj-ban is koncertezett. Az album első két kislemez-dala, a Stand My Ground és a Memories folytatta a csapat menetelését a listákon, amely összességében egy újabb, immár a második Edison Award-ot eredményezett. A Stand My Ground ráadásul a Blood and Chocolate című film betétdala is lett.
2006 januárjában a Within Temptation elnyerte a legnevesebb holland könnyűzenei díjat, a Dutch Pop Prize-t, és egyúttal a legjobb eladási statisztikával rendelkező holland előadónak járó díjat, a Dutch Export Prize-t is, melyet immár harmadjára tudhattak magukénak. Ebben az évben jelentették be, hogy már dolgoznak a következő albumon, amelyet őszre ígértek, s mely megjelenése után nagyszabású fesztiválturnéra indul a csapat.A The Heart of Everything címet viselő lemez 2007 márciusában jelent meg Hollandiában, július 24-én pedig az USA-ban. Két másik szám, a The Howling és a Sounds of Freedom egy videojáték promóciós anyagán kapott helyet. A csapat májusban első észak-amerikai turnéjára indult a Lacuna Coil társaságában.
A The Heart of Everything első helyen indított a holland albumlistán, mely immár másodszor fordult elő a zenekar történetében.
A lemez első kislemeze, a What Have You Done címadó dalához a klipet Londonban forgatták, amelyhez az együttes rajongói statisztáltak volna, de a csapat egyet nem értése nyomán végül egye teljesen új klip készült a dalhoz.
A második kislemez, a Frozen klipjét, mely a családon belüli erőszakkal foglalkozott, Romániában vették fel, és az ebből származó összes jövedelmet egy gyermekvédelmi alapítvány részére ajánlották fel.
A The Howling szólólemezt csak Amerikában lehetett kapni.
Az All I Need klipjében pedig azokkal a dolgokkal foglalkoztak, amik igazán fontosak. Ez a szám a Vámpírnaplók (Vampire Diaries) című sikersorozat egyik epizódjában is helyet kapott.
2008 februárjában pedig egy hatalmas koncertet adtak Amszterdamban, az Ahoy Arena-ban, melyben igazi szimfonikus zenekarral és csomó különleges vendéggel léptek fel. Ebből egy DVD született, ami a Black Symphony címet kapta.

Biográfia:

Tagok: Sharon den Adel – ének (1996-) Robert Westerholt – gitár (1996-) Ruud Adrianus Jolie – gitár (2001-) Jeroen van Veen – basszusgitár (1996-) Martijn Spierenburg – billentyűk (2001-) Stephen van Haestregt – dob (2002- 2009) Mike Coolen -dob (2011-) Stefan Helleblad - gitár (20011-)

Tagok:

Within Temptation dalszövegek (106 db):

A Dangerous Mind hun video

A Demon video

A demon's fate hun video

All I Need hun video

Angels hun video

Aquarius hun video

Are You The One? hun video

Behind Blue Eyes video

Believer (Ice Queen demo) video

Bittersweet hun video

Caged hun video

Candles hun video

Dark wings hun video

Deceiver of fools hun video

Deep Within hun video

Destroyed hun video

Dog days video

Don't You Worry Child video

Edge of the world hun video

Empty Eyes hun video

Enter hun video

Faster hun video

Final destination hun video

Fire and Ice hun video

Fire and Ice

Forgiven hun video

Forsaken hun video

Frozen hun video

Gatekeeper hun video

Grace hun video

Hand of sorrow hun video

Ice Queen hun video

In perfect harmony hun video

In the Middle of the Night video

In Vain video

Iron hun video

Iron

It's the Fear hun video

Jane Doe video

Jillian (I'd Give My Heart) hun video

Let Her Go

Living on Fire hun video

Memories hun video

Mother Earth hun video

Murder

Never-ending story hun video

Orff (Jillian demo) hun video

Our farewell hun video

Our Solemn Hour hun video

Overcome hun video

Pale hun video

Pearls of Light hun video

Perfect harmony hun video

Restless hun video

Running up that Hill hun video

Say my name hun video

See Who I Am hun video

Shot In The Dark hun video

Shot In The Dark video

Sinéad video

Somewhere hun video

Stairway To The Skies hun video

Stand my ground hun video

Summertime Sadness video

Tell me why hun video

The cross hun video

The dance hun video

The heart of everything hun video

The howling hun video

The last time hun video

The other half(of me) hun video

The promise hun video

The Swan Song hun video

The Truth Beneath The Rose hun video

Titanium video

Utopia hun video

What have you done? hun video

Where is the edge hun video

Why Not Me hun video

World of Make Believe hun video

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

bloody_angel Hozzászólás ideje: 2011-08-21 15:20:19

Utolsó bejelentkezés:
2012-12-30 14:11:04

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

imádom az új albumot! nagyon jól sikerült!

lilikee* Hozzászólás ideje: 2011-07-20 18:08:28

Utolsó bejelentkezés:
2012-02-15 20:02:29

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

hát az Amaranth egy Nightwish szám, agyba-főbe kerestem, de semmi köze a Within Temptationhoz, még csak fel se dolgozták soha. Mindegy, az a lényeg, hogy a Within Temptation, az Evanescence és a NIghtwish a legjobb goth bandák!

lilla301 Hozzászólás ideje: 2011-04-29 17:50:39

Utolsó bejelentkezés:
2012-09-12 21:45:06

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

kicsit félrerakták az Amaranth-ot xd- az Nightwish szám.. és még a hangjuk sem egyezik meg Sharonnak és Anettenek

Kepesdm Hozzászólás ideje: 2011-04-25 16:03:01

Utolsó bejelentkezés:
2014-02-10 19:05:36

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

király ez a szám. de am te lillakircsi szted kinek kellene írni? sztem a külföldiek nem gyakran látogatnak erre az oldira... -.-"

Altair Hozzászólás ideje: 2011-04-21 15:46:46

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-21 17:44:48

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

Ez a kedvencem tőlük. :) Jó lett a "magyarítás" is, csak lehetne kicsit... hogy is mondjam... kevésbé nyers a fordítás.

Milla8 Hozzászólás ideje: 2011-04-08 17:01:22

Utolsó bejelentkezés:
2013-06-27 23:18:09

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

ezt a dalt a Nughtwish énekli,nem a Within Temptation.

mocs4k Hozzászólás ideje: 2011-02-17 17:05:16

Utolsó bejelentkezés:
2011-02-17 18:01:02

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

Azért a magyar fordítástól kiugranék az ablakon...

Reila17 Hozzászólás ideje: 2011-01-23 10:55:53

Utolsó bejelentkezés:
2011-01-23 10:18:58

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

eperkeXX öhh de van még egy ilyen jó együttes a Nightwish na azok még ilyen jók :D

eperkeXX Hozzászólás ideje: 2010-12-10 13:09:11

Utolsó bejelentkezés:
2013-09-09 21:45:41

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

ez a szám GYÖNYÖRŰ...<3

eperkeXX Hozzászólás ideje: 2010-12-10 13:05:03

Utolsó bejelentkezés:
2013-09-09 21:45:41

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

Nincs ennél jobb együttes a világon. Talán az Evanescence... De ugyanolyan szuper! Imádom <3

virike04 Hozzászólás ideje: 2010-11-13 20:15:26

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-13 21:13:04

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

Imádom legjobbak imádom kész fantasztikusak ennyih

babaa17 Hozzászólás ideje: 2010-11-08 22:32:38

Utolsó bejelentkezés:
2012-01-29 12:58:52

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

Szeretem ezt a számot :) olyan szép =)

kalipa Hozzászólás ideje: 2010-09-30 19:32:35

Utolsó bejelentkezés:
2015-05-29 12:48:28

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

Ez a kedvenc számom tőlluk,utána a memories és az all i need.Jó kis együttes :)

lillakircsi Hozzászólás ideje: 2010-07-31 13:07:16

Utolsó bejelentkezés:
2016-09-18 21:50:19

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

Azért ennél a számnál láccik, h magyar írta le, mert magyarul van beleírva, hogy refrén :P

Holktim Hozzászólás ideje: 2010-07-05 22:52:34

Utolsó bejelentkezés:
2011-09-10 12:04:25

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

nagyon imádom a számait nagyon jók :)

wroneey Hozzászólás ideje: 2010-06-19 17:40:28

Utolsó bejelentkezés:
2011-07-28 10:36:42

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

Az Amaranath egy fantasztikus dal. imádom, szint úgy mint az előadóját. Éppen ezért kérném, hogy helyezzék át a Nightwish-hez, hiszen ezt a dalt nem a Within Temptation énekli, akik egyébként szintén nagyszerűek!!

narancska Hozzászólás ideje: 2010-05-08 15:54:54

Utolsó bejelentkezés:
2014-09-19 20:36:41

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

olyan jó ez a szám.... *a szava is elállt*

Romirara Hozzászólás ideje: 2010-04-24 08:56:33

Utolsó bejelentkezés:
2020-06-17 13:44:41

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

Beküldtem az Utopia magyar szövegét... =)

Romirara Hozzászólás ideje: 2010-04-18 16:49:56

Utolsó bejelentkezés:
2020-06-17 13:44:41

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

Nagyon szeretem ezt az együttest! =) Nagyon szép számaik vannak...

PantherPink Hozzászólás ideje: 2010-03-25 10:36:25

Utolsó bejelentkezés:
2010-03-25 11:32:32

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

[*** moderálva ***] édesanyjáé! Mielőtt hülyeségeket írnál egyszer nézzél utána. A dalt Robert Westerholt és Sharon Den Adel szerezték, 2004-ben a The Silent Force lemezen látott napvilágot. A Nightwishnek nulla köze hozzá. Van egy olyan verzió, ahol a Gatheringes Anneke van Giersbergennel éneklik, de még mindig nem Nightwish. Ja s magyarul sem ártana megtanulni írni helyesen...

R.Szilvia Hozzászólás ideje: 2010-02-16 21:55:40

Utolsó bejelentkezés:
2014-05-13 00:23:12

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

Nagyon érdekes / elgondolkoztató ez a daluk, ez az egyik kedvencem. Within Temptation 4ever!!!!

DarkDragon Hozzászólás ideje: 2010-02-07 10:19:26

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-24 19:52:54

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

Nagyon szeretném ha valaki segítene lefórditani a What heve you done now ? című számot mert már kb egy hete próbálkozok de nem megy :(

Fatka-chan Hozzászólás ideje: 2009-12-22 20:24:44

Utolsó bejelentkezés:
2016-05-10 17:19:28

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

Nagyon szívesen! Csak leírtam, ami rögtön az eszembe jutott az együttesről. ;-) És igen a zenéjükről nem is beszélve! Tudtam, hogy valami kimaradt XD

Suene Hozzászólás ideje: 2009-12-21 21:46:33

Utolsó bejelentkezés:
2010-05-02 12:08:53

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

ja és köszi hogy leírtad mindezt helyettem.XD (nekem ezt baromi sokáig tartott volna megfogalmazni)

Suene Hozzászólás ideje: 2009-12-21 21:42:49

Utolsó bejelentkezés:
2010-05-02 12:08:53

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

Ugyanaz a véleményem mint Fatka-chan-nek! (mondjuk nekem a zenéjük is legalább annyira tetszik, mint a dalszövegek)

Fatka-chan Hozzászólás ideje: 2009-12-21 17:47:54

Utolsó bejelentkezés:
2016-05-10 17:19:28

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

Szerintem nagyon szépek a számaik. Sharon hangja gyönyörű. Nekem a számok szövegei tetszenek igazán, és az, hogy a klipekben milyen jól tudják érzékeltetni az érzelmeket. Mindegyik számuk szól valamiről, és van mondanivalója. Ez a legjobb bennük. <3

Mónyika Hozzászólás ideje: 2009-12-20 12:16:25

Utolsó bejelentkezés:
2010-06-11 06:27:13

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

Az hagyján, hogy nem Within Temptation, de nem is ez a dal klipje.:) Különben Tarja nagyon hiányzik a Nightwish-ből! A fordítás viszont szuper, már amennyire meg tudom ítélni szerény nyelvtudásommal...Köszi!

nonóka513 Hozzászólás ideje: 2009-11-11 21:09:59

Utolsó bejelentkezés:
2019-06-06 20:57:25

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

Imádom a számaikat nagyon jók! Sharon hangja pedig nagyon gyönyörű:)

Czupi95 Hozzászólás ideje: 2009-10-03 11:46:16

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-16 16:05:04

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

Hát az biztos,hogy van külömbség,de a Within is és a Nightwish is nagyon jó.Mindkettőtt csak szeretni lehet.

lillakircsi Hozzászólás ideje: 2009-08-30 19:20:31

Utolsó bejelentkezés:
2016-09-18 21:50:19

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

Segáz, de a within temptation és nightwish között van némi különbség. de mind2 kib...ott jó.

mendyra Hozzászólás ideje: 2009-08-30 11:52:06

Utolsó bejelentkezés:
2009-10-14 15:28:34

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

IIIIIMÁDOM A WITHIN TEMPTATIONT!!!

Lilla Nóra Hozzászólás ideje: 2009-08-26 17:26:54

Utolsó bejelentkezés:
2011-12-17 09:26:51

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

Annyira fantasztikusak a számaik! Nagyon szeretem!És az Amaranth Tényleg Nightwish, a másik kedvencem:)

-szandi- Hozzászólás ideje: 2009-08-18 12:53:34

Utolsó bejelentkezés:
2009-08-18 14:42:30

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

Cassidy szégyelheted ám magadat..!XD Ez Nightwish! ˇˇ" ...nem akarlak agyba,főbe szidni,de azért ennyit illene tudnod...

Timcsike1994 Hozzászólás ideje: 2009-08-14 17:31:27

Utolsó bejelentkezés:
2011-05-07 11:58:18

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

Annyira szép ez a szám!Nagyon szeretem!(L):)

F i F i Hozzászólás ideje: 2009-08-02 12:03:07

Utolsó bejelentkezés:
2013-08-18 13:28:24

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

:)) ŁŁ

-FallenAngel- Hozzászólás ideje: 2009-07-26 12:33:34

Utolsó bejelentkezés:
2012-06-22 13:01:59

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

xD

pipacs125 Hozzászólás ideje: 2009-06-30 10:31:16

Utolsó bejelentkezés:
2011-01-01 16:35:07

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

Az igen!!!! Ki volt az az eszement, aki ide rakta az Amaranth-ot?????? Ez az egyik legjobb NIGHTWISH szám!!!! Na mindeggy,lényeg, hogy megtaláltam!!!

Black Rose Hozzászólás ideje: 2009-05-16 14:35:55

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-24 18:42:36

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

Imádom ezt a számot! Meg az összes többit is! Aki meg az Amaranth szövegét ide rakta, ki van röhögve, no de jól van, tévedni emberi dolog:)

lexander Hozzászólás ideje: 2009-04-23 20:17:12

Utolsó bejelentkezés:
2009-07-05 19:24:49

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

Milyen idióta írta be a Within Temptation dalszövegek közé az Amaranth-ot????? Az Nightwish!!!!!!!!!!!!!!!!

hangababa Hozzászólás ideje: 2009-04-10 17:27:46

Utolsó bejelentkezés:
2009-07-31 12:31:32

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

egyik kedvencem (: (: (L)Within Temptation(L)

Nusy Hozzászólás ideje: 2009-03-28 10:37:57

Utolsó bejelentkezés:
2011-02-05 07:02:39

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

Sziasztok! Az Amaranth nem a Within Temptation, hanem a Nightwish száma!

-FallenAngel- Hozzászólás ideje: 2009-03-27 18:21:34

Utolsó bejelentkezés:
2012-06-22 13:01:59

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

Sziasztok! Imádom a Within Temptation-t.^^

Fatka-chan Hozzászólás ideje: 2009-01-31 12:58:51

Utolsó bejelentkezés:
2016-05-10 17:19:28

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

Sziasztok! Imádom ezt a számot. Nagyon jó lett a fordítás! De az Amaranth nem Within Temtation szám hanem Nightwish! Amúgy szupi!

angee Hozzászólás ideje: 2009-01-03 11:00:15

Utolsó bejelentkezés:
2013-03-12 20:43:03

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

Imádom ezt a számot (: (mondjuk melyik Within szám nem jó?! ^^)

Synerella13 Hozzászólás ideje: 2008-12-30 12:23:48

Utolsó bejelentkezés:
2014-10-23 12:35:23

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

Ügyesen lefordítottad! Great!!! De az amaranth azt jelenti h bársonyvirág!!!

catsen Hozzászólás ideje: 2008-11-13 14:56:45

Utolsó bejelentkezés:
2013-09-24 22:44:11

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

2x is elküldtem a magyar fordítást, és elég régen... :S nem tudom miért nem fogadják el... :( És WT forever. :)

Mikes Hozzászólás ideje: 2008-11-11 20:42:10

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-01 11:59:23

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

Nem igen hallgatok rock zenét de ez egyszerűen tökéletes!

R.Szilvia Hozzászólás ideje: 2008-09-27 21:31:18

Utolsó bejelentkezés:
2014-05-13 00:23:12

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

Az Amaranth tényleg Nightwish, nem tudom ki a fene hitte róla, hogy WT dal.

Midori Hozzászólás ideje: 2008-09-22 23:41:59

Utolsó bejelentkezés:
2016-09-06 18:44:12

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

Jó szám, de nem WT, hanem Nightwish :-)

R.Szilvia Hozzászólás ideje: 2008-09-02 20:59:58

Utolsó bejelentkezés:
2014-05-13 00:23:12

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

WT 4EVER !!! Ez az egyik kedvenc dalom, marha jó, hogy itt van magyarul is, mert már nagyon kivi vagyok a dalszövegekre magyarul és angolul egyaránt.

catsen Hozzászólás ideje: 2008-08-19 22:42:31

Utolsó bejelentkezés:
2013-09-24 22:44:11

Véleménye a(z) "Within Temptation" előadóról:

A gótikus rock legjobb formációját alkotják! Ők a legjobbak! :)

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább