Amy Winehouse

Zenei irányzat: Soul
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 4, összesen 10857 alkalommal

Bemutatás:

Amy Jade Winehouse angol énekesnő és dalszövegíró. Eddig öt Grammy díjjal rendelkezik. Első albuma 2003-ban jelent meg. Két Ivor Novello-díjat is ítéltek neki 2004-ben és 2007-ben.

Biográfia:

A brit énekesnő 1983. szeptember 14-én, Londonban született, Amy Jade Winehouse néven, zsidó család gyermekeként: édesapja, Mitchell Winehouse taxisofőr, édesanyja, Janis gyógyszerész. Zeneszeretetét szüleitől örökölte, előbb bátyja gitárján játszott, később, 13 éves korában saját hangszert kapott. 10 évesen Sweet 'n' Sour néven rap-együttest alapított, természetesen ő volt a fanyar „tag”. Tetoválásait és testékszereit látva nem meglepő, hogy Winehouse lázadó kamasz volt: 14 éves korában kicsapták a londoni Sylvia Young Theatre Schoolból, mert piercinget tetetett az orrába. Ekkor készültek első tetoválásai is. Zenei karrierje 16 éves korában indult: alkalmanként klubokban énekelt és kis költségvetésű demókat készített. 19 éves volt, amikor első, jazzes hangzású lemeze, a Frank megjelent (2003-ban). Második - egyben utolsó - korongja, a 2006-os a Back to black életének fájdalmas momentumai köré épült: se veled, se nélküled kapcsolata Blake Fielder-Civillel, akivel egyébként 2007-ben házasságot is kötött, majd két évvel később elvált. A korongot az NME zenei magazin az évtized legjobb albumai közé sorolta. Winehouse beceneve - a brit bulvárlapok előszeretettel hívták így - Wino volt. Az alacsony, törékeny, mindössze 160 centis lány teste drogfüggősége és bulimiája miatt évről évre csontosabb lett. Életvitele és magánéleti botrányai miatt nem kapta meg az amerikai vízumot, így nem vehetett részt a 2008-as Grammy-díjátadón Los Angelesben, noha öt kategóriában díjazták. Övé lett az év legjobb popalbuma, az év albuma, a Rehab az év dala, Amy pedig az év legjobb női előadója pop kategóriában, emellett őt választották a legjobb új előadónak. Alicia Keys és Lauryn Hill mellett Winehouse az egyetlen női előadó - és az első brit -, aki a legtöbb elismerést zsebelte be egyetlen évben. A Grammy-malőr után viszont igencsak megtépázta hírnevét, hogy a második leggyűlöltebb személyiségnek választották Nagy-Britanniában. Keith Richards, a Rolling Stones gitárosa - aki egyébként maga is nagy kokainfogyasztó hírében áll - azt mondta róla akkoriban, hogy ha nem változtat életvitelén, nem lesz sokáig a pályán. 2008 júniusában tüdőtágulatot diagnosztizáltak Winehouse-nál, kórházi kezelésre szorult. A kezelések között viszont engedélyezett magának egy rövid kiruccanást: Rehab és Valerie című dalával fellépett Nelson Mandela 90. születésnapi partiján a londoni Hyde Parkban. Mandela tapsolt és gratulált az énekesnőnek. A dalaiban jazz, soul, pop, reggae és R&B hangzást ötvöző Winehouse magánfellépéseket is vállalt: Roman Abramovics orosz oligarcha moszkvai partiján például kétmillió fontot kapott egyórás műsoráért. Kevesen tudják róla, hogy 2004-ben jelölték az először 1992-ben kiosztott, Nagy-Britanniában és Írországban legjobb albumnak járó Mercury Music Awardra. Barátnője volt a botrányos életéről is ismert énekes, Ozzy Osbourne lányának, Kellynek. Férje, Blake pedig - aki egyébként néhány éve börtönbe is került: verekedéssel és hivatalos személy elleni erőszakkal vádolták - Lily Allen LDN című számának videoklipjében tűnt fel. Winehouse MIchael Jackson halála után azzal került az érdeklődés középpontjába, hogy kijelentette: „Sosem tudtam eldönteni, hogy Michael Jackson akartam-e lenni, vagy a felesége. Nem érdekel, mit mondanak róla az emberek, mert kib***tt nagy zseni volt.” Kudarcba fulladt belgrádi fellépése után menedzsere bejelentette, hogy az énekesnő teljes európai koncertkörútját törölték, így a 2011 augusztusi Sziget Fesztiválon sem lép fel. 2011. július 23-án este érkezett a hír, hogy londoni lakásában holtan találták Amy Winehouse énekesnőt. A brit rendőrség eleinte visszafogottan nyilatkozott, nem közölt nevet, ám néhány órával később megerősítették, hogy az évek óta alkohol- és drogproblémákkal küzdő, 27 éves énekesnő-dalszerző élettelen testét találták meg. Hivatalos Facebook-oldalára egyébként - melyet több mint 2 680 000 ember lájkolt - halálhírét követően egy fekete-fehér képet tettek ki, amihez eddig több mint 45 ezer hozzászólás érkezett, zömében búcsúüzenetek: „Hiányzol”, „Mindig szeretni foglak”, „Jó utat”.

Amy Winehouse dalszövegek (31 db):

(There Is) No Greater Love hun video

Addicted hun

Amy Amy Amy (Outro) hun video

Back to Black hun video

Fuck Me Pumps hun video

He Can Only Hold Her hun video

Help Yourself hun video

I Heard Love Is Blind hun video

In My Bed hun video

Just Friends hun video

Know You Now hun video

Love Is A Losing Game hun video

Me & Mr. Jones hun video

Me And Mr Jones (Fuckery) hun video

Moody's Mood For Love (Teo Licks) hun video

October Song hun video

Our day will come hun video

Rehab hun video

Rehab (Jay-Z Remix) - feat. Jay-Z hun

Some Unholy War hun video

Stronger Than Me hun video

Take The Box hun

Teach me tonight hun

Tears Dry On Their Own hun video

Valerie hun video

Wake Up Alone hun video

What It Is About Men hun video

Will you still love me tomorrow hun

You know I'm no good hun video

You Send Me Flying (Cherry) hun video


Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Ffruzsi11barca Hozzászólás ideje: 2012-03-07 02:16:24

Utolsó bejelentkezés:
2014-08-28 19:22:42

Véleménye a(z) "Amy Winehouse" előadóról:

nem értem mi értelme van felrakni érthetetlen webfordítós dalszövegeket?! ez senkinek se jó :/

kkittike91 Hozzászólás ideje: 2011-09-18 21:24:07

Utolsó bejelentkezés:
2011-09-18 21:38:08

Véleménye a(z) "Amy Winehouse" előadóról:

Hiányzol nekünk Amy :'(

vb Hozzászólás ideje: 2011-08-04 02:34:44

Utolsó bejelentkezés:
2014-10-05 11:16:14

Véleménye a(z) "Amy Winehouse" előadóról:

Úristen meghalt Amy és már pár idióta webfordítóval fordítja le a dalait.
Miért nem tettétek ezt, mikor élt?!

monkey13 Hozzászólás ideje: 2011-08-03 20:09:54

Utolsó bejelentkezés:
2014-04-13 11:35:48

Véleménye a(z) "Amy Winehouse" előadóról:

Nyugodj békében Amy Winehouse!

Norcee- Hozzászólás ideje: 2011-07-26 13:04:18

Utolsó bejelentkezés:
2011-10-13 15:17:21

Véleménye a(z) "Amy Winehouse" előadóról:

R.I.P. Amy

selena0408 Hozzászólás ideje: 2011-07-24 01:12:34

Utolsó bejelentkezés:
2011-10-31 13:00:14

Véleménye a(z) "Amy Winehouse" előadóról:

Szegény Amy!!
Nyugodj Békében!!!

butterflygirl Hozzászólás ideje: 2011-07-23 22:43:33

Utolsó bejelentkezés:
2014-07-17 13:49:45

Véleménye a(z) "Amy Winehouse" előadóról:

Istenem. Nyugodj békében Drága egyetlen Amynk.

kovi-027 Hozzászólás ideje: 2011-07-23 20:19:32

Utolsó bejelentkezés:
2014-10-20 10:49:27

Véleménye a(z) "Amy Winehouse" előadóról:

Nyugodjék békében!

mariska Hozzászólás ideje: 2011-06-07 13:18:07

Utolsó bejelentkezés:
2014-04-11 11:30:50

Véleménye a(z) "Amy Winehouse" előadóról:

jóóó

blackrosegirl Hozzászólás ideje: 2011-04-10 13:14:48

Utolsó bejelentkezés:
2014-07-19 05:09:28

Véleménye a(z) "Amy Winehouse" előadóról:

gondolom ez is egy "sikeres" google fordítás:S de maga a szám nagyon joo<3

Sahrazad Hozzászólás ideje: 2010-11-11 17:08:38

Utolsó bejelentkezés:
2014-03-19 15:17:40

Véleménye a(z) "Amy Winehouse" előadóról:

Fúú annyira jó! Kész vagyok! :D :D "fogsz soha kap nézetem szerint helyes" :D "különben bánya egy különböző út" Ááááááá! De vicces! Köszönöm!

Sahrazad Hozzászólás ideje: 2010-11-11 17:01:02

Utolsó bejelentkezés:
2014-03-19 15:17:40

Véleménye a(z) "Amy Winehouse" előadóról:

Na de! Még ez a fordítás! Én magyar lenni, de ezt nem érteni! :D Angol változatot jobban értem, pedig nem megy túl jól. Pfff! :)

Beecky Hozzászólás ideje: 2009-12-03 12:35:55

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-10 12:57:41

Véleménye a(z) "Amy Winehouse" előadóról:

Ez a kedvenc számom.Amy számait bírom,de szerintem kár tönkretennie magát...

Zsoltikaah Hozzászólás ideje: 2009-11-21 18:14:53

Utolsó bejelentkezés:
2010-02-06 17:48:22

Véleménye a(z) "Amy Winehouse" előadóról:

xD nem: igen eddig fekete voltam nem fekete lettem hanem: igen eddig feketén voltam de most visszajöttem ... de tök 8 xD

TheGiver Hozzászólás ideje: 2009-11-09 21:29:29

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-06 19:53:14

Véleménye a(z) "Amy Winehouse" előadóról:

az Yes I've been black: Igen eddig fekete voltam nem fekete lettem

Wino Hozzászólás ideje: 2009-04-28 15:59:00

Utolsó bejelentkezés:
2013-07-25 21:06:28

Véleménye a(z) "Amy Winehouse" előadóról:

S Mirike a hangja nem a cigitől meg a drogtól olyan amilyen.Mielőtt drogozott volna már a csúcsra tört.Egyszerűen csak Tehetséges!

Wino Hozzászólás ideje: 2009-04-28 15:56:56

Utolsó bejelentkezés:
2013-07-25 21:06:28

Véleménye a(z) "Amy Winehouse" előadóról:

Ha Amy egy hétköznapi életű énekesnő lenne,akkor most nem tartana ott ahol éppen van...(5 Grammy, Iro Novello),mert dalaibaban az érzéseit az életét énekli el.

Mirike Hozzászólás ideje: 2009-04-18 08:07:48

Utolsó bejelentkezés:
2009-04-18 10:02:37

Véleménye a(z) "Amy Winehouse" előadóról:

Figyu JeLo!Az lehet, hogy gallyra tette magát,de a hangja a cigitől ilyen (meg a drogtol).De amugy nagyon imádom ! Lécci rakja fel a You're Wondering Now címü számnak a szövegét !!! Ha fent van akkor bocsi na pá!

hoolibabyke Hozzászólás ideje: 2009-04-04 19:21:56

Utolsó bejelentkezés:
2009-05-12 18:36:32

Véleménye a(z) "Amy Winehouse" előadóról:

Én nagyon tisztelem amiket írt benne van az az összes rossz amit ő átélt.A dalokban benne van az a sok fájdalom és mindent amit csinál azt átéléssel csinálja.Fantasztikus.

reni_music Hozzászólás ideje: 2008-11-29 11:46:42

Utolsó bejelentkezés:
2008-11-29 12:43:39

Véleménye a(z) "Amy Winehouse" előadóról:

Sztm nagyon jo a szam! Van benne elet meg minden. En plul 5 eve gitarozok es mar volt hogy enekeltem club okbvban ezt a szamot giarral En nagyon birom ezt a szamot, ja es arrol h drogozik meg minden.. hat gyerekek ez az eet.. a sztarok nagyresze ilyen....

JeLo Hozzászólás ideje: 2008-10-07 05:20:12

Utolsó bejelentkezés:
2014-03-02 12:58:31

Véleménye a(z) "Amy Winehouse" előadóról:

Ez a kedvenc számom tőle. Annyira odavág. Imádom ezt a csajt, csak ne rakta volna így gallyra magát. Ez a hang túl értékes.

rebcsa Hozzászólás ideje: 2008-05-03 20:30:56

Utolsó bejelentkezés:
2012-03-04 15:27:15

Véleménye a(z) "Amy Winehouse" előadóról:

Háááááát szerintem amilyen jó a hangja amilyen híres egyre ,de egyre felejtjuk el mert már katasztrófa amit muvel csak alkoholt iszik és drogfuggo!!!!!!!!!!!

© 2014 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább