Ayumi Hamasaki

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 4469 alkalommal

Bemutatás:

Születési dátum: 1978. október 02

Biográfia:

1978 október 02-án, Fukuoka-ban született. Édesapja elhagyta amikor 3 éves volt, utána a nagymamája nevelte, mert édesanyja szinte mindig dolgozott. Fiatalon kezdett modellkedni egy helyi ügynökségnél.. A munkája révén kapcsolatokra tett szert Tokióban is, és odaköltözött. Majd alacsony költségvetésű sorozatokban és filmekben is szerepelt, de ezek nem lettek sikeresek. Végül ott hagyta a szórakoztatóipart, mert sok képét nem használták fel, illetve a tévében forgatott anyagaiból sem mind került bemutatásra. Ezzel egy időben kilépett a középiskolából is, mert nem akarta többet látni társait és a tanárait, ezen kívül úgy érezte, kilóg a többiek közül feltűnő megjelenésével. 1995-ben közreműködött egy rap albumon, de az album elbukott. Ez után találkozott a jelenlegi producerével, aki zenei karriert ajánlott neki, de Ayumi ezt először elutasította. 1998-ban megjelent a debütáló kislemeze a 'Poker face' Albumai: - A Song for xx (1999) 5 hétig vezette a toplistákat - Lovepperars (1999) - Duty (2000) legsikeresebb albuma, 3millió példányban kelt el - I am (2002) - Rainbow (2002) - My story (2004) - (Miss)understood (2006) - Secret (2006) - Guilty (2008) - Next Level (2009) - Rock 'n' Roll Circus (2010) - Love songs (2010) - Party Queen (2012) - Love again (2013) - Colours (2014)

Ayumi Hamasaki dalszövegek (33 db):

Blossom video

Connected video

Crossroad video

Dearest hun video

Do it again video

Endless Sorrow hun video

Evolution

Fated hun

Free & Easy hun video

Game video

Glitter hun video

HEAVEN hun video

Hope or Pain video

Jewel hun video

Last Angel video

Like a doll video

Love Song video

M video

Memorial address

Missunderstood video

Moon video

November video

Part of Me video

Pride hun video

Replace hun video

Sending mail video

STEP you hun video

Sweet Season video

Talkin' 2 myself video

Teens hun

Thank U

Trauma video

Virgin Road video

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Kitsuki Hozzászólás ideje: 2011-05-20 12:06:21

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-01 09:06:07

Véleménye a(z) "Ayumi Hamasaki" előadóról:

Ezt a számot szeretem leginkább. A többi is jó, de nem ennyire. Különben én is rajongok a japánokért és imádok MAJDNEM mindent a mi a japánokhoz kapcsolódik :P

Kitsuki Hozzászólás ideje: 2011-05-20 12:04:00

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-01 09:06:07

Véleménye a(z) "Ayumi Hamasaki" előadóról:

Imádom a hangját és a számait ! Tök jók :)

Fatka-chan Hozzászólás ideje: 2010-01-08 18:44:12

Utolsó bejelentkezés:
2016-05-10 17:19:28

Véleménye a(z) "Ayumi Hamasaki" előadóról:

Én rajongok a japán kultúráért, ezért is nagy kedvencem Ayumi Hamasaki. Csodás hangja van, és a számai is nagyon jók.

saruwatari chiaki Hozzászólás ideje: 2008-10-05 13:11:20

Utolsó bejelentkezés:
2012-02-02 09:53:00

Véleménye a(z) "Ayumi Hamasaki" előadóról:

Arigatou Gozaimasu a válaszokért! Én nem tanulok japánul én csak egyszerűen animéket nézek japán hanggal magyar felirattal és azé nehogy ne ragadjon rám valami már a nyelvből.

harukichi94 Hozzászólás ideje: 2008-09-19 18:12:31

Utolsó bejelentkezés:
2009-02-25 15:39:59

Véleménye a(z) "Ayumi Hamasaki" előadóról:

Imádom főleg a Trauma c.dala!Az a legjobb:D uhhh a nagy japán tudásxDLÁtom nemcsak én tanulok japánul:D Saionara!^^

Hondatohru Hozzászólás ideje: 2008-09-12 17:18:17

Utolsó bejelentkezés:
2010-05-06 22:01:19

Véleménye a(z) "Ayumi Hamasaki" előadóról:

Szia! Ayu j-popot játszik! Igaz vannak sötétebb, rockosabb számai is!

saruwatari chiaki Hozzászólás ideje: 2008-08-07 10:10:15

Utolsó bejelentkezés:
2012-02-02 09:53:00

Véleménye a(z) "Ayumi Hamasaki" előadóról:

Konichiwa!(Sziasztok!) Örömmel látom hogy itt más is szereti a japán zenét rajtam kívül :D:D:D Csak azt nem tudom, hogy Ayumi j-popot játszik? Ha erre tudnál válaszolni azt nagyon megköszönném. Előre is Arigatou Gozaimas!(Nagyon köszönöm)

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább