Pink

Zenei irányzat: Rock
Albumok: 8 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 40775 alkalommal

Bemutatás:

Alecia Beth Moore, művésznevén Pink, háromszoros Grammy-díjas énekesnő, dalszerző és színésznő, 1979. szeptember 8-án a pennsylvaniai Doylestown-ban született.

Tehetségét 16 évesen fedezte fel Babyface és L. A. Reid R&B kiadója, a LaFace Records. Pinket 2000-től napjainkig a legsikeresebb énekesnők között tartanak számon, 5 albuma és egyéb kiadványai – koncertfilmek, válogatásalbumok – milliós példányszámokban kelnek el szerte a világon.

Biográfia:

Pink, azaz leánykori nevén Alecia Beth More a pennsylvaniai Doylestownban született, Jim Moore és Judy Moore lányaként. A zene szeretetét már kiskorában ragasztotta rá apja, aki mindig gitárkísérettel énekelt neki, így döntötte el, hogy ha felnő, rocksztár akar lenni. Mivel Alecia sokáig asztmától szenvedett, már gyermekkorában elkezdte képezni a hangját. Első zenekara a Middleground volt, mely egy Jetsists nevezetű banda konkurenciájának számított. A helyi bandák csatáját a Jetsits ellen veszítették el, melynek következményeként a csapat feloszlott, de Alecia tovább foglalkozott az énekléssel. Tizenévesen önkifejezés céljából dalszövegeket írt, 14 évesen már philadelphiai klubokban lépett fel. 16 évesen csatlakozott a Choice zenekarhoz, ami egy atlantai r&b zenekar volt. Pinket és társait a LaFace Records fedezte fel, nem sokkal később leszerződtették őket, ahol l is készítették első dalukat, a Key To My Heart-ot, ami a Kazaan című film betétdala ltt. Első albumuk is elkészült, de Pink elmondása szerint a bemutatója nem sikerült valami jól, így a Choice feloszlott, és a lemezt se jelentették meg. Alecia azonban maradhatott a Laface-nál szóló énekesként, ahol felvette a Pink (P!nk) művésznevet, és nekilátott első albuma munkálataihoz. 2000 áprilisában jelent meg Pink első albuma Can't Take Me Home címmel. Az album az USA-ban kétszeres platinalemez lett és világszerte 5 millió példányt adtak el belőle. 2001-ben Christina Aguilera, Mya és Lil' Kim társaságában énekelte fel a Lady Marmalade című dalt, amely világszerte az élvonalba juttatta, és amiért megkapta első Grammy-díját. Harmadik, Try This című lemezét kisebb siker fogadta, azonban az ezen szereplő Trouble című dallal szintén Grammy-díjat nyert. 2001-ben jelent meg második, már pop/rock stílusú albuma, Missundaztood címmel, ami az eddig legtöbb példányszámban elkelt albuma. Kis szünet után 2006-ban jelentette meg negyedik lemezét, I'm Not Dead címmel. Előző, kevésbé sikeres lemeze után ezzel ismét az élvonalba került. Számtalan díjat kapott érte, és olyan dalokkal célozta meg a slágerlistákat, mint a Stupid Girls, a Who Knew valamint a U + Ur Hand. Turnéja alkalmával kétszer is ellátogatott Budapestre. Ugyanebben az évben négyéves kapcsolat után összeházasodott a motorversenyző Carey Harttal, ám 2007 végén az újságok szakításukról cikkeztek. 2008 októberében jelent meg ötödik albuma, Funhouse címmel. Ezen hallható a So What, Pink első olyan száma, amellyel szólóban tudta vezetni az amerikai Billboard Hot 100 slágerlistát. Az album második kislemeze, a Sober is bekerült a Top 20-ba. Az albumból eddig négymillió példány kelt el világszerte. Stúdió albumok 2000: Can't Take Me Home 2001: Missundaztood 2003: Try This 2006: I'm Not Dead 2008: Funhouse 2010: Greatest Hits...So Far!!! 2011: Fuckin' Perfect

Tagok:

Eva Gardner

basszus gitár

Pink dalszövegek (116 db):

'Cuz I Can hun video

18 Wheeler hun video

All we all we are video

Are We All We Are hun video

Ave Mary A hun video

Bad Influence hun video

Beam Me Up hun video

Blow Me (One Last Kiss) hun video

Boring hun video

Bridge Of Light hun video

Can't Take Me Home video

Catch 22 video

Catch Me While I'm Sleeping hun video

Centerfold hun video

Chaos & Piss hun video

Conversations With My 13 Year Old Self

Conversations With My 13 Years Old Self hun video

Could've Had Everything video

Crystal ball hun video

Crystal Ball

Cuz I Can video

Dear Diary hun video

Dear Mr. President hun video

Do What U Do video

Don't hun video

Don't let me get me hun video

Eventually hun video

Family Portrait hun video

Feel Good Time hun video

Fingers

Fingers video

Free hun video

Fuckin Perfect hun video

Funhouse hun video

Get the party started hun video

Get The Party Started/Sweet Dreams video

Glitter In The Air hun video

God is a DJ hun video

Gone To California hun video

Good Old Days hun video

Heartbreak Down hun video

Heartbreaker

Heartbreaker hun video

Hell Wit Ya video

Here Comes The Weekend (feat. Eminem) hun video

Hiccup video

Hooker video

How Come You're Not Here hun video

Humble Neighborhoods hun video

I Can't Help It hun video

I Don't Believe You hun video

I Got Money Now

I Got Money Now hun video

I Have Seen The Rain

I Have Seen The Rain hun video

I'm Not Dead hun video

Is it love hun video

Is This Thing On? hun

It's All Your Fault hun video

Just Give Me a Reason hun video

Just like a pill hun video

Last to Know hun video

Leave Me Alone (I'm Lonely) hun video

Let Me Let You Know video

Lonely Girl hun video

Long Way To Happy hun video

Love Is Such a Crazy Thing video

Lovesong hun video

M!ssundaztood video

Me and Bobby McGee video

Mean hun video

Misery (feat. Steven Tyler) hun video

Most Girls video

My signature move hun video

My Vietnam hun video

Nobody Knows hun video

Numb hun video

Oh My God hun video

One Foot Wrong hun video

Please Don't Leave Me hun video

Private Show video

Raise Your Glass hun video

Respect (feat. Scratch) video

Run hun video

Runaway hun video

Save my life hun video

Slut Like You hun video

So What hun video

Sober hun video

Split Personality hun video

Stop Falling video

Stupid Girls hun video

The Great Escape hun video

The King Is Dead But The Queen Is Alive video

The One That Got Away video

The Truth About Love hun video

There you go video

This Is How It Goes Down video

This Is How It Goes Down video

Timebomb hun video

Tonight's the Night hun video

Trouble hun video

True Love hun video

Try hun video

Try Too Hard hun video

U + Ur Hand hun video

Unwind hun video

Waiting For Love hun video

Walk Away hun video

Walk of Shame hun video

Where Did The Beat Go? hun video

Who Knew hun video

Why Did I Ever Like You video

Word video

You and your hand hun video

You Make Me Sick video


Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

hisztike99 Hozzászólás ideje: 2011-07-08 16:56:10

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-12 16:00:04

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

én vagyok az 1.

robi@ Hozzászólás ideje: 2011-05-24 16:07:29

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-25 13:13:08

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Csáó!Ha ezt én fordítottam volna,megbántam volna mert biztos hogy nem ez a magyar szövege.Szerinted? XD igen nem

Sanca83 Hozzászólás ideje: 2011-05-22 19:44:46

Utolsó bejelentkezés:
2011-10-07 20:25:35

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Helló! Szerintem is örüljön mindenki annak ami van. Ha meg nem tetszik akkor lehet jobban csinálni,már ha megy. Mindenkinek aki foglalkozik a fordításokkal,nagyon köszönöm. Az viszont tényleg igaz,hogy nagyon jó ez a szám. Pink sosem fogy ki belőlük. Sziasztok!

M.Kittus14 Hozzászólás ideje: 2011-05-01 17:56:37

Utolsó bejelentkezés:
2012-10-04 20:12:32

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Egyet értek adyyy12-val. Ha itt mindenki ennyire tudja fikázni a dolgokat akkor mért nem szánja rá az időt és az olyan rettentő fordítást mért nem javítja ki?.... Fordítottam már dalszöveget, nem könnyű munka. Ebből is látszik, hogy aki itt leszólja más munkáját még egyszer nem próbálkozott meg vele...

marton.laura Hozzászólás ideje: 2011-04-25 14:36:10

Utolsó bejelentkezés:
2014-11-09 18:56:35

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Olyan rohadt jó ez a szám és mennyire igaz bár a fordítás egy enyhén szólva szar :)

adyyy12 Hozzászólás ideje: 2011-04-24 18:36:37

Utolsó bejelentkezés:
2012-02-20 18:55:13

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Nem én fordítottam! De ha itt mindenki ennyire le tudja szólni a fordítást,akkor arra lehet következtetni,hogy ennyire megy az angol.Aki leszólja a fordítást,és még azt is mellé írja,hogy valaki lefordíthatná....miért nem teszi meg ő? ha ennyire jól tudja az angol nyelvet. Akárki is fordította azt is meg kéne neki köszönni hogy legalább szánt rá időt, mert ha meg nem lenne itt fordítás akkor meg az lenne a probléma.

little-bunny Hozzászólás ideje: 2011-04-22 18:28:32

Utolsó bejelentkezés:
2013-04-30 22:42:31

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

istenem -.-" ez a fordítás katasztrófális

betty-bobe Hozzászólás ideje: 2011-04-10 18:54:25

Utolsó bejelentkezés:
2011-12-22 18:07:33

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

hat gyerekek ki volt az a gyoker aki ezt leforditotta???:O pffff...hogy ki ne maradjak szerintem ish kaosz:O

florabari Hozzászólás ideje: 2011-04-05 17:14:10

Utolsó bejelentkezés:
2012-04-10 19:27:20

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

sztem is kaosz a forditas

kristen92 Hozzászólás ideje: 2011-04-04 18:39:38

Utolsó bejelentkezés:
2011-07-13 19:54:40

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

ui.:a fordítás tégyleg káosz :S

kristen92 Hozzászólás ideje: 2011-04-04 18:38:35

Utolsó bejelentkezés:
2011-07-13 19:54:40

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

valahol meghallottam ezt a számot és azóta ezt hallgatom! ^.^ Imádom <3

lillucska Hozzászólás ideje: 2011-03-25 19:00:26

Utolsó bejelentkezés:
2011-09-18 11:41:34

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

NAGYON NAAAGY EZ A SZÁÁÁÁÁÁM!!!!*-* ahww

Dororesz Hozzászólás ideje: 2011-03-24 18:55:01

Utolsó bejelentkezés:
2011-10-30 09:23:41

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Imádom ezt a számot!!! :DD Már 2 hónapja ez hallgatom örökké...ezen alszom el *-*♥ IMÁDOM :DD♥

Jane Blond Hozzászólás ideje: 2011-03-24 17:27:33

Utolsó bejelentkezés:
2014-05-07 08:35:20

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

már napok óta ez a szám jár a fejemben IMÁDOM :)

pepyke97 Hozzászólás ideje: 2011-03-19 12:10:18

Utolsó bejelentkezés:
2011-10-23 13:34:03

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

A szám nagyonjóó<3 de a forditás katasztrófa.:'D

Chicaa Hozzászólás ideje: 2011-03-11 21:08:37

Utolsó bejelentkezés:
2014-03-12 17:54:09

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

széép : ) valaki nem tudja leírni rendesen a magyar szöveget?

Nyusziii_16 Hozzászólás ideje: 2011-03-05 09:09:37

Utolsó bejelentkezés:
2014-09-01 13:53:51

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Very very nice !(:

Ziozi Hozzászólás ideje: 2011-03-04 18:16:37

Utolsó bejelentkezés:
2014-11-16 10:35:04

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

rá vagyok kattanva erre a számra! :D

Bettuss Hozzászólás ideje: 2011-02-27 18:16:26

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-15 16:45:41

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

ez az szám egyszerűen gyönyörű... és a szövege is érthető és van jelentősége is O.o. xD

Vampire52 Hozzászólás ideje: 2011-02-26 20:17:22

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-11 16:39:59

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

nagyon jó szám . jó , hogy Pink erről a témáról énekel dalt ... hiszen minden fiatal a megfelelés miatt szenved . a fordítás meg ... xd m1

ErusS Hozzászólás ideje: 2011-02-24 13:30:46

Utolsó bejelentkezés:
2014-05-02 22:07:57

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

a fordítás katasztrófa:D ez a szám pedig egyszerűen tökéletes..:)

töci1 Hozzászólás ideje: 2011-02-19 22:29:32

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-01 20:06:44

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

áhh. csak egy pici eltérés van a fordításban :D de ettől függetlenül nagyon jó! :) minden tiszteletem Pinké!<3

Bernibebi199 Hozzászólás ideje: 2011-02-13 19:55:27

Utolsó bejelentkezés:
2012-12-11 12:43:11

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Jajj de imádom *.* <3 :D

cicamica12 Hozzászólás ideje: 2011-02-13 13:06:01

Utolsó bejelentkezés:
2011-05-30 19:06:30

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

nagyon jóóóóóóó egyszerűen lenyűgöztél P!NK

kesty Hozzászólás ideje: 2011-02-10 15:37:30

Utolsó bejelentkezés:
2013-04-26 22:43:39

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

nagyon jó ez a szám csak az a baj h nem így van magyarul:( nagyon szép szám nagyon szép amiről szól ez az eddigi ledjobb dala.

Barbi 15 Hozzászólás ideje: 2011-02-05 09:55:46

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-23 16:48:45

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Hát elég csúnya a magyar ! de nagyon cool! ez a legjobb pink szám! Hallottátok a r. your glass-t tok king nem?

MissGirl Hozzászólás ideje: 2011-02-05 09:16:47

Utolsó bejelentkezés:
2011-07-10 10:45:24

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

ahhw...*-* háát. ez a száám...uhh...<3<3<3<3

xenkebaba Hozzászólás ideje: 2011-02-02 13:21:28

Utolsó bejelentkezés:
2013-06-12 14:38:26

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

imadlak p!nk es ezt a szamot is

Vickee Hozzászólás ideje: 2011-02-01 21:47:46

Utolsó bejelentkezés:
2012-04-28 18:47:58

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Imádom!

Ancsucsu Hozzászólás ideje: 2011-01-28 20:19:16

Utolsó bejelentkezés:
2012-06-07 22:13:54

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Imádom ezt a számot! Mikor először meghallgattam... Hú, hát igen. Ez P!nk!! *-*

Fanni028 Hozzászólás ideje: 2011-01-25 18:04:53

Utolsó bejelentkezés:
2011-09-08 18:55:01

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Imádom.♥:)

bogyoka0608 Hozzászólás ideje: 2011-01-24 18:02:56

Utolsó bejelentkezés:
2013-10-01 14:29:25

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

ez a szám...fho kikésziiit :) imádom :)

Stacy Smith Hozzászólás ideje: 2011-01-23 19:04:28

Utolsó bejelentkezés:
2011-12-28 21:33:47

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

imádom ezt a számot :))*-*

rtcl Hozzászólás ideje: 2011-01-22 20:39:00

Utolsó bejelentkezés:
2014-08-01 02:45:24

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

imádom ezt a számot...

JB1991 Hozzászólás ideje: 2011-01-22 18:58:54

Utolsó bejelentkezés:
2014-12-15 17:57:07

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Annyira imádom ezt a számot!!! És a klip is nagyon jó....mondhatnám úgy is, hogy fuckin' perfect :P

Szandra:) Hozzászólás ideje: 2011-01-21 19:49:25

Utolsó bejelentkezés:
2012-08-17 19:18:55

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Úgy imádom ezt a számot!!!:)))

Szandyyyyy Hozzászólás ideje: 2011-01-21 14:12:05

Utolsó bejelentkezés:
2011-07-25 17:26:55

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Moncsi Cica Hozzászólás ideje: 2011-01-19 17:44:25

Utolsó bejelentkezés:
2013-07-02 20:53:18

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Sziasztok! Én egy 12 éves tanuló vagyok, és a sulimban mindig azt a nehéz feladatot kapom, hogy én találjam ki két barátnőmmel a farsangi bulin előadott táncot! :) Idén erre a számra esett a választásunk, és már szinte minden nap erre kelek és erre is fekszem! :)

AnnAlice Hozzászólás ideje: 2011-01-12 14:02:23

Utolsó bejelentkezés:
2014-12-13 13:17:24

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Én kollégista vagyok és ezena héten egyedül lennék, mert a szobatársaim betegek, de a barátnőm ( aki másik szobában lakik ) itt alszik. Reggelente mindig erre a számra kelünk, hajnali 7-kor felugrunk és az ágy tetjén ugrándozunk. :D Igaz már unjuk, de nagyon jó ez a szám... egyik legjobb ^^

Lufifej Hozzászólás ideje: 2011-01-08 15:56:23

Utolsó bejelentkezés:
2014-12-09 11:36:27

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Imádom Pinket. A Fucking perfect, pedig tényleg tökéletes!! :D

xenkebaba Hozzászólás ideje: 2011-01-07 19:43:54

Utolsó bejelentkezés:
2013-06-12 14:38:26

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

imadom ezt a szamot es kulonben is nem tok mindegy mi az uzenete Raise your glass

bogca7 Hozzászólás ideje: 2011-01-03 18:03:10

Utolsó bejelentkezés:
2014-01-27 16:00:32

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

ez a szám b*szottul tökéletes...Imádom! <3<3<3

Łexi Hozzászólás ideje: 2011-01-02 19:28:39

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-13 18:04:10

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Valaki le tudná fordítani a Fucking Perfect-et?

Ziozi Hozzászólás ideje: 2010-12-28 16:13:12

Utolsó bejelentkezés:
2014-11-16 10:35:04

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

ez a csengőhangom :D

Manáliácska Hozzászólás ideje: 2010-12-23 15:31:07

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-17 11:18:05

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Mi a véleményetek? Mi az üzenete?

alekssz Hozzászólás ideje: 2010-12-10 12:20:47

Utolsó bejelentkezés:
2010-12-10 13:02:25

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

nagyon tetszik ez a szám!!!!

Barci Hozzászólás ideje: 2010-12-06 12:42:42

Utolsó bejelentkezés:
2014-11-17 17:14:58

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Szép, szép. Inkább fájdalmasnak mondanám ezt a számot. Aki érti a dal üzenetét, annak régen rossz. :-(

Badgirl16 Hozzászólás ideje: 2010-12-04 13:27:47

Utolsó bejelentkezés:
2014-10-26 10:47:02

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Nagyon imádom!!!:D:DPink az örök kedvenc!!!YEAHH

´´sarah´´ Hozzászólás ideje: 2010-12-01 20:40:32

Utolsó bejelentkezés:
2011-10-19 19:13:15

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

iszonyú jó ez a szám!!!!!!!!!!! <3

just punk Hozzászólás ideje: 2010-11-14 14:17:30

Utolsó bejelentkezés:
2012-08-04 20:20:53

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

kurva jo :)) de a legjobb xerintem az eredeti videoklipje na az durva :)) birom nagyon =))

bogca7 Hozzászólás ideje: 2010-10-21 14:37:06

Utolsó bejelentkezés:
2014-01-27 16:00:32

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

RAISE YOUR GLAS!!!!!!!! IMÁDOM! mindenki hallgassa meg naon király P!NK FOREVER!!!!! <3

Ziozi Hozzászólás ideje: 2010-10-18 11:48:35

Utolsó bejelentkezés:
2014-11-16 10:35:04

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Nagyon szeretem ezt a szémot! és annyira igaz is! :D

xenkebaba Hozzászólás ideje: 2010-10-13 18:34:27

Utolsó bejelentkezés:
2013-06-12 14:38:26

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

imadom ezt a szamaot tok jo es igaz

bogca7 Hozzászólás ideje: 2010-10-03 17:14:57

Utolsó bejelentkezés:
2014-01-27 16:00:32

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

új szám:TO love me now <3

Miss Roxy Hozzászólás ideje: 2010-09-25 09:27:31

Utolsó bejelentkezés:
2014-01-31 14:00:45

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Jajj nagyon szép...imádom!!! ez az egész olyan igaz

bogca7 Hozzászólás ideje: 2010-09-12 18:21:18

Utolsó bejelentkezés:
2014-01-27 16:00:32

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

valki ismeri? P!nk ft. Travis Mccoy-This is how it goes down Mert ez egy jó szám és kéne a fordítása XD P!NK FOREVER

bogca7 Hozzászólás ideje: 2010-09-05 09:58:05

Utolsó bejelentkezés:
2014-01-27 16:00:32

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Ja! Tök jó fej, meg a koncertjei is királyak.Már nagyon várom az új lemezét, biztos az is jó lesz.P!NK FOREVER

brünhilda16 Hozzászólás ideje: 2010-09-05 06:35:35

Utolsó bejelentkezés:
2011-05-23 17:26:00

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

én azért is kedveltem meg pink-et mert ő róla eltudom képzelni hogy a számai jó részét át is élte(most a szomorúakra gondolok) elég nehéz volt a gyerekkora, és a béka feneke alól küzdötte fel magát, úgy hogy teljes tiszteletem az ővé, és a felfogása is remek, mert a turnéira mindig egy magán busszal szokott utazni a barátaival...:D PINK 4ever and ever......stb.

Vikiiih Hozzászólás ideje: 2010-08-25 18:56:49

Utolsó bejelentkezés:
2014-11-27 18:51:03

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Amikor szomorú vagyokm mindig Őt hallgatom. OO <3

WW95 Hozzászólás ideje: 2010-08-25 17:43:04

Utolsó bejelentkezés:
2014-09-01 22:23:56

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

többször volt már élőben Budapesten .) szeret itt koncertezni :) legalább is azt mondta :)

proximusz Hozzászólás ideje: 2010-08-03 12:45:23

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-27 08:54:32

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Ez a csaj valami hihetetlen!!!!! Eszméletlen zenéi vannak,egyszerűen IMÁDOOOOM ! ! ! Én is szeretném egyszer élőben látni!

Kata9 Hozzászólás ideje: 2010-07-24 19:09:04

Utolsó bejelentkezés:
2013-10-18 16:16:33

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Imádom P!nket bár még soha nem jutottam el koncertjére, minden számát imádom alig várom hogy kijuthassak koncertjére. ♥♥♥♥♥♥♥♥♥ P!NK FOREVER ♥♥♥♥♥♥♥♥♥

bogca7 Hozzászólás ideje: 2010-07-23 19:00:50

Utolsó bejelentkezés:
2014-01-27 16:00:32

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Ez egy nagyon jó száám! Imádom. P!NK FOREVER!!!

darnozseli Hozzászólás ideje: 2010-07-22 13:46:21

Utolsó bejelentkezés:
2010-07-28 22:47:54

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Istenem fantasztikus a nő...most láttam élőbe Lokarnoban!!!imádom...P!NK FOREVER

Avie27 Hozzászólás ideje: 2010-07-17 13:34:14

Utolsó bejelentkezés:
2013-07-29 17:52:06

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Ahányszor hallom, mindig elsírom magam..:(

Avie27 Hozzászólás ideje: 2010-07-17 13:33:21

Utolsó bejelentkezés:
2013-07-29 17:52:06

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Mintha ezt a számot nekem írta vna.. :'( rólam szól az egész.. >.<

bogca7 Hozzászólás ideje: 2010-07-17 10:00:40

Utolsó bejelentkezés:
2014-01-27 16:00:32

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

IIImádom P!nk-et...Az összes száma nagyon jó, a szövegei is királyak. Van pár vicces klippjei is... Nemrég lezuhant az egyik koncertjén a színpadról...nagyon nagyon sajnálom szegényt, de szerencsére nem lett komolyabb baja P!NK FOREVER!!!!!

kutyaimado1 Hozzászólás ideje: 2010-07-16 09:19:26

Utolsó bejelentkezés:
2014-10-27 13:49:38

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Atya jó ég ez a szám nagyon szomorú:'( Régen nem szerettem Pinket... De mostmár imádom Sírni tudtam volna ezen a számon

nagyteso Hozzászólás ideje: 2010-07-07 18:25:49

Utolsó bejelentkezés:
2012-09-03 18:03:59

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

klafa

Bettuskaa Hozzászólás ideje: 2010-07-06 12:08:49

Utolsó bejelentkezés:
2011-12-21 21:38:46

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Az álmom vált valóra azzal hogy végre láttam élőbe ♥♥♥

Bettuskaa Hozzászólás ideje: 2010-07-06 12:07:50

Utolsó bejelentkezés:
2011-12-21 21:38:46

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Egyszerűen IMÁDOM Pink-et ♥♥♥ Mindegyik száma nagyon jóó :) Nincs olyan ami ne lenne jó ..:D Voltam koncerten is .. és nem is gondoltam volna hogy ekkkora buli lesz :O Rohadt jó volt ♥ Pink a legjobb az egész világon ♥

tefnut Hozzászólás ideje: 2010-06-28 17:07:09

Utolsó bejelentkezés:
2013-11-01 19:53:28

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Ez a fordítás tökéletes...Na igen.

MissGirl Hozzászólás ideje: 2010-06-26 19:16:08

Utolsó bejelentkezés:
2011-07-10 10:45:24

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Gyönyörű...Imádom!(L)

Gabor_girl Hozzászólás ideje: 2010-06-11 14:55:37

Utolsó bejelentkezés:
2012-05-20 19:12:17

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

ez a kedvenc dalom..amióta csak ismerem..egyszerűen megunhatatlan...van benne valami..:)

lollipoppy Hozzászólás ideje: 2010-06-07 19:10:17

Utolsó bejelentkezés:
2011-09-02 22:56:05

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

amikor először hallottam+láttam a klipjét, elsírtam magam. a végén... amikor átlép a tv-be... ráadásul anyummal mi is így cigánykerekeztünk régen...

lollipoppy Hozzászólás ideje: 2010-06-07 19:06:12

Utolsó bejelentkezés:
2011-09-02 22:56:05

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

egész nap ez zúgott a fejemben... ♥ ♥ ♥ gyönyörű

zsizsibaba Hozzászólás ideje: 2010-05-15 09:36:26

Utolsó bejelentkezés:
2013-11-29 20:32:43

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

király

violacska Hozzászólás ideje: 2010-05-01 17:17:46

Utolsó bejelentkezés:
2011-11-11 23:04:53

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

erre a szamra tancoltam eloszor lassut a baratommal:) szep szam szeretem:D

lücyen Hozzászólás ideje: 2010-04-28 10:06:08

Utolsó bejelentkezés:
2010-05-20 11:35:40

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

sziasztok èn nagyon szeretem ezt a dalt emlèkszem ez volt az elsö ènek amit ènekeltem a kifutòn ès elsö lettem köszönöm neked pink hogy megìrtad ezt a dalt szeretlek benneteket

zsandy1982 Hozzászólás ideje: 2010-04-19 14:35:32

Utolsó bejelentkezés:
2012-03-08 11:55:02

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

osztom hetty7 véleményét Eleinte minden jó aztán meg.... Ez a szám szinte mege az élet. És még marha jó is.

vikocah Hozzászólás ideje: 2010-04-14 14:50:33

Utolsó bejelentkezés:
2013-02-24 21:58:29

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

ez az eggyik legszebb szám ami létezik*.* markokával nagyon nem értek eggyet

jakibori:) Hozzászólás ideje: 2010-04-08 12:49:20

Utolsó bejelentkezés:
2013-06-17 12:40:31

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

markoka en nem mondanek ilyet mert te P!nk nyomaba se lephec!!!! best:X

skate-girl29 Hozzászólás ideje: 2010-03-29 17:03:31

Utolsó bejelentkezés:
2012-08-14 21:41:52

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

markoka te 1 hülye vagy!!!P!nk naggggyyyon jóóó! imádom

hetty7 Hozzászólás ideje: 2010-03-26 06:00:21

Utolsó bejelentkezés:
2010-05-09 19:57:53

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

hát...nem is tudom mit írjak nagyon jó ez a szám és azért szeretem mert mintha rólam szólna tudom milyen érzés....amiről énekel sose szeretnéd hogy vége legyen....

PaPaRaZzI Hozzászólás ideje: 2010-03-06 20:08:37

Utolsó bejelentkezés:
2010-09-08 16:49:01

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Ez nagyon de nagyon jó szám....kedvencem.Ám Pinknek minden száma jó(általában):P:P:D:D

e.rencsus Hozzászólás ideje: 2010-03-06 15:47:28

Utolsó bejelentkezés:
2012-08-27 22:34:30

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

markoka27 ásd el magad!!-.-'' Pink nagyon jó énekesnő!(L)

HurryKhane Hozzászólás ideje: 2010-03-01 17:48:24

Utolsó bejelentkezés:
2014-01-27 20:08:32

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Michael Jackson FOREVER!! ♥♥ I love you so much! ONE MAN, ONE DREAM, ONE CHANCE ♥♥

nerocat Hozzászólás ideje: 2010-02-26 13:50:49

Utolsó bejelentkezés:
2010-02-26 14:48:54

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Nagggggyyyyon jóóóó!!!! :)

Lottika Hozzászólás ideje: 2010-02-16 17:36:25

Utolsó bejelentkezés:
2014-12-14 21:15:16

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

imádom.(L) annyira rohadt jóó. majdnem mentem koncertre de én hülye elköltöttem a pénzem másra úúgy megnbántam áááááá. :'( pink.^^(LLL)

bettusbaba Hozzászólás ideje: 2010-02-06 21:28:17

Utolsó bejelentkezés:
2014-09-26 21:01:42

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

olyan széép ez a dal,és annyira illik rám és a volt barátomra.:) :(

sunciii Hozzászólás ideje: 2010-02-03 20:43:50

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-10 22:40:35

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

hát markoka vagykivagy..:D stem tevagy egy nagy szar:DDDDD(N)

markoka27 Hozzászólás ideje: 2010-02-02 18:26:47

Utolsó bejelentkezés:
2011-12-09 13:42:32

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

ez egy nagy kalap szar hányadék fos geci buzi ez a szar!

Tayra Banks Hozzászólás ideje: 2010-01-29 19:43:01

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-12 16:40:21

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Wíííí P!nk a kedvencem !!! És ez nagyon-nagyon jó zene!!!

jakibori:) Hozzászólás ideje: 2010-01-26 16:01:08

Utolsó bejelentkezés:
2013-06-17 12:40:31

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

best P!nk:*

jakibori:) Hozzászólás ideje: 2010-01-26 16:00:00

Utolsó bejelentkezés:
2013-06-17 12:40:31

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

IMADOM olyan szep :)

Blueeszter Hozzászólás ideje: 2010-01-22 17:47:53

Utolsó bejelentkezés:
2010-09-18 16:21:13

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Pink mindent visz :)

sotika Hozzászólás ideje: 2010-01-06 16:25:50

Utolsó bejelentkezés:
2013-01-26 17:08:01

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

nagyon szeretem ezt a számot =)

tu¢sok Hozzászólás ideje: 2009-12-29 15:23:39

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-16 22:43:59

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Egyszerűen imádom!!!

Mónyika Hozzászólás ideje: 2009-12-20 14:22:12

Utolsó bejelentkezés:
2010-06-11 06:27:13

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

ZSENIÁLIS a szöveg!!!

Mónyika Hozzászólás ideje: 2009-12-20 14:08:38

Utolsó bejelentkezés:
2010-06-11 06:27:13

Véleménye a(z) "Pink" előadóról:

Pont ilyen vagyok!!!:):):)

© 2014 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább