Lucio Dalla

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 843 alkalommal

Bemutatás:

Lucio Dalla, OMRI (1943. március 4.- 2012. március 1.)
Olasz énekes-dalszerző, zenész, színész.
Klarinét és zongora voltak a kedvenc hangszerei.
Legnagyobb sikerét a Caruso című dalával aratta (1986).

Biográfia:

Dalla Bolognában született. Már fiatalon csatlakozott a helyi jazz együtteshez - Rheno Dixieland Band - klarinétosként. A '60-as évek elején több jazz-fesztiválon nyertek díjakat az együttessel. Az énekes-dalszerző, Gino Paoli, javasolta neki, hogy próbálja ki magát, mint énekes szólista. A kezdeti próbálkozásai a '70-es években mérsékelt sikert hoztak, mert bár a szakma felfigyelt rá, a nagy közönségnek úgy látszik kissé elvont volt a stílusa. Nem fogytak a lemezei, talán ezért?!? Nem adta fel, és másfél évtizedes fáradozás után 1986-ban a Caruso című dalával elérte, amire vágyott, a sikert. Ezt a dalt átvette például Luciano Pavarotti is, aki az ezt a dalt is tartalmazó albumából több, mint 9 millió példányt adott el világszerte.

Lucio Dalla dalszövegek (6 db):

Attenti al lupo

Canzone video

Caruso video

Lei (non è per me) video

Piazza Grande video

Quando ero soldato


Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2017 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább