Akon

Zenei irányzat: Hip-Hop
Albumok: 4 db
Megtekintve: Ma 0, összesen 14070 alkalommal

Bemutatás:

Aliaune Thiam (St. Louis, 1977. április 30.), ismertebb nevén Akon egy hip-hop és R&B énekes, dalszerző és lemezproducer.

Biográfia:

Szenegálból származó muszlim szülők gyermekeként született, édesapja Mor Thiam jazzdobos. Az első kislemeze Locked Up címmel 2004 elején jelent meg. Akon első stúdióalbuma 2004. június 29-én jelent meg "Trouble" címmel, második nagylemezéről az első kislemeze Smack That címmel 2006 szeptemberében jelent meg. A Smack That Akon "Konvicted" című albumán található, ami 2006. november 14-én jelent meg. December 2-án kibocsátotta új albumát "Freedom" névvel, ami már kiadott két új dalt a piacra: Right Now (Na Na Na), valamint az I'm So Paid (a dalban feltűnik Lil Wayne és Young Jezzy is).2009 elején kiadta Beautiful számhoz a klipet, miben feltűnik Colby O'Donis,Kardinal Offishall valamint A R Rahman is. Az R&B charton a 3. helyen található. Hamarosan megjelenik a Troublemaker számhoz is egy klip, amit Sweet Rush-sal együtt énekel. Van két lemezcége is: a Konvict Muzik és a Kon Live Distribution.

Albumok:

Akon -  Trouble

Trouble

2003

Akon -  Konvicted

Konvicted

2006

Akon -  Freedom

Freedom

2008

Akon -  Stadium

Stadium

2012

Akon dalszövegek (75 db):

Against The Grain video

Baby I'm back video

Bananza (Belly Dancer) video

Be With You video

Beautiful hun video

Birthmark video

Blame it on me hun video

Blown Away video

Clap Again video

Come back to me hun video

Conspiracy video

Dangerous (ft. Kardinal Offishall) video

Do It video

Don't Let Up video

Don't Matter video

Fair To You video

Freedom video

Gangsta video

Gangsta Bop video

Get High video

Ghetto video

Gringo video

Holla Holla video

Honey I'm Home video

Hurt Somebody video

I Can't Wait video

I can't wait (feat. T-Pain) hun video

I Just Had Sex hun video

I Wanna Fuck You ( ft Snoop Dogg ) video

I Wanna Love You video

I Won't video

I'm So Paid video

Journey video

Keep Up video

Keep You Much Longer video

Kill The Dance (Got Something For Ya) video

Locked Up video

Locked Up (Remix) video

Lonely hun video

Long Gone video

Make It In The City video

Mama Africa video

Miss Melody video

Mr. Lonely video

Never Gonna Get It video

Never took the time hun

Oh Africa (feat, Keri Hilson) hun video

Once In A While video

Over The Edge video

Right now hun video

Right Now (Na Na Na) video

Rush video

Searching For Love video

Self Made video

Shake Down video

Show Out

Smack that hun video

Smack That (ft. Eminem) hun video

So High video

Sorry, Blame It On Me hun video

Still A Survivor video

Still Alone video

Struggle Everyday

Sunny Day video

Survivor video

The Rain video

Time Or Money video

Tired Of Runnin' video

Top Chef video

Trouble Nobody video

Troublemaker video

We Don't Care

We talking over video

Weekend video

When The Time's Right video

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Vicky 93 Hozzászólás ideje: 2011-05-01 10:04:13

Utolsó bejelentkezés:
2011-07-15 12:04:23

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

Valaki nem tudja az eredeti magyar szöveget?? Imádom ezt a számot :)

__barbyy__ Hozzászólás ideje: 2011-04-04 17:09:23

Utolsó bejelentkezés:
2011-05-27 07:10:52

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

a szám ku@va jó de a fordítása nagyon ratyiii....teljesen más!!

MiBalY Hozzászólás ideje: 2011-02-22 15:34:57

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-06 16:21:40

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

Ez nem a fordítása... ez egy gagyi magyar utánzat volt erre a zenére más szöveggel. Abszolute teljesen más. Ez tiszta gagyi.

devilimay Hozzászólás ideje: 2011-01-29 14:33:22

Utolsó bejelentkezés:
2011-01-29 15:23:40

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

azt nem értem az eredetibe lamborghini gallardot mond de a magyarba rohattul nem szerepel a kocsi sőt teljesen más mint az eredeti szoval szar.

TerminatorSzily Hozzászólás ideje: 2010-12-28 15:58:16

Utolsó bejelentkezés:
2014-06-18 19:45:40

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

Ugyanazon a velemenyen vagyok , mint egomanoo, mert ez egy olyan kurva szar forditas , hogy na!

egomanoo Hozzászólás ideje: 2010-12-27 23:20:27

Utolsó bejelentkezés:
2011-12-17 22:21:04

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

ez kibaszott szar fordítás.. semmi köze nincs az angol szöveghez...(N)

angelwik Hozzászólás ideje: 2010-12-09 09:38:57

Utolsó bejelentkezés:
2012-05-29 23:56:04

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

a feds amit nem tudtál mit jelent FBI -t jelent csak más hogy van leirva

rapboy95 Hozzászólás ideje: 2010-12-04 19:03:42

Utolsó bejelentkezés:
2010-12-04 19:48:18

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

Már nem azért de a fordítása qrwa rossz. A magyarnak szövegnek semmi köze nincs az angolhoz.! Unlike

csajszika97 Hozzászólás ideje: 2010-11-03 09:06:17

Utolsó bejelentkezés:
2013-05-06 13:08:53

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

nagyon tetszik csak nem tom magyarul letölteni valaki segítsen kérlek nagyon kéne .:(

nemethevi Hozzászólás ideje: 2010-08-12 08:24:47

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-02 16:07:03

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

Szép szám....:(ez most pont hozzám való...sajnos:(:'(

kutyulikmutyulik Hozzászólás ideje: 2010-08-03 13:15:18

Utolsó bejelentkezés:
2012-05-14 00:26:43

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

.florcs. Hozzászólás ideje: 2010-06-27 08:31:59

Utolsó bejelentkezés:
2012-07-01 15:44:10

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

a Smach that fordításaa szaar. bászkielírtam.:D nademind1. <3

.florcs. Hozzászólás ideje: 2010-06-27 08:30:45

Utolsó bejelentkezés:
2012-07-01 15:44:10

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

Right now nanana.:)nagyonjószám.(Y)

.florcs. Hozzászólás ideje: 2010-06-27 08:29:09

Utolsó bejelentkezés:
2012-07-01 15:44:10

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

pont ezt akartam mondani hogy a fordítás egy kalap szar. a szám amúgy nagyon faszaa.:)szeretemAkont.<3

bandika1010 Hozzászólás ideje: 2010-05-05 12:33:53

Utolsó bejelentkezés:
2011-02-20 15:28:12

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

szedjék már le, hogy bírálták ezt el?

Omíí Hozzászólás ideje: 2010-04-16 17:05:56

Utolsó bejelentkezés:
2017-09-04 22:05:19

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

na ez a fordítás a világ legnagyobb fosa ha ezt látná Akon bőgne olyan szar szedjétekle mert ez Akon szégyene

Norcee- Hozzászólás ideje: 2010-04-13 14:16:55

Utolsó bejelentkezés:
2011-10-13 15:17:21

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

szeretem :D

szenyus Hozzászólás ideje: 2010-03-27 14:30:01

Utolsó bejelentkezés:
2011-10-19 16:19:04

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

de lehet hogy csak én tudom rosszul

szenyus Hozzászólás ideje: 2010-03-27 14:28:02

Utolsó bejelentkezés:
2011-10-19 16:19:04

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

szia csillag bocsika hogy ezt mondom de szerintem nem jó a forditás

WolfViky Hozzászólás ideje: 2010-03-10 10:54:45

Utolsó bejelentkezés:
2010-03-10 19:51:13

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

Sziasztok Na hát akkor el mondok egy pár dolgot Szeretek Dalszöveget írni PL: Szerelmest vagy bár milyet amit kérnek! Ha valakinek kellene bár milyen Dalszöveg írjon az email címemre: [*** moderálva ***] vegyen Fel msnre címem: [*** moderálva ***] meg beszélünk mindent Köszönöm a megértést Csoma Viktória

Csillag_06 Hozzászólás ideje: 2010-03-05 19:13:25

Utolsó bejelentkezés:
2020-07-22 18:58:01

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

Nah, meg is írtam a fordítást, már be is küldtem, remélem érthetőbb lesz egy picit. :) (nekem is vannak kérdéses részek, de remélem együtt összerakjuk tökéletesre. :) )

Csillag_06 Hozzászólás ideje: 2010-03-05 16:38:23

Utolsó bejelentkezés:
2020-07-22 18:58:01

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

Imádom ezt a számot, számomra eszmei értéke van, sokat jelent! De engedjetek meg egy ártatlan megjegyzést: nem tudom, hogy ki írta le így , ilyen formában a fordítását, de borzalmas. Nem zavarta, hogy teljesen értelmetlen?! A tükörfordítás nem azt jelenti, hogy értelmetlenül pakoljuk egymás után a szavakat. Én lefordítottam már nagyon - nagyon régen és ha lesz rá egy kis időm az egyetem és a meló mellett, akkor át is írom. Sok puszi Nektek! :)

picuri79 Hozzászólás ideje: 2010-02-20 10:40:23

Utolsó bejelentkezés:
2010-02-20 11:35:14

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

Sztem szép szám ez,jó lenne ha meglenne a fotrdítása is.

Dórika555 Hozzászólás ideje: 2010-02-18 18:56:53

Utolsó bejelentkezés:
2010-02-18 19:52:29

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

Gyönyörű :]

cukorbogár Hozzászólás ideje: 2010-02-16 19:24:42

Utolsó bejelentkezés:
2011-11-22 18:55:10

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

Szerintem ez a szám nagyon jó!!!!de a sexya bitch is :) kár hogy nem tom a Lonely egész szövegének a fordítását!!!:(

Zurka Hozzászólás ideje: 2010-02-11 15:10:20

Utolsó bejelentkezés:
2012-08-21 13:21:29

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

Az a probléma, h én tom milyen érzés Lonelynak lenni...

Painfull Hozzászólás ideje: 2010-02-04 20:26:57

Utolsó bejelentkezés:
2010-02-15 13:42:49

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

Szerintem akinek nem tetszik ez sexy bithc annak elég nagy izlés ficama van!

Gergő01 Hozzászólás ideje: 2009-12-09 15:03:18

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-09 15:47:08

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

Bocs nem igy akartam.

Gergő01 Hozzászólás ideje: 2009-12-09 15:01:46

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-09 15:47:08

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

szerintem sokan szeretnék ezt as szöveget:Yes, I can see her 'cause every girl in here wanna be her Oh! She's a Diva... I feel the same, And I wanna meet her They say: "She low down..." It's just a rumour I don't believe 'em! They say: "She needs to slow down..." The *baddest* thing around town! She's nothing like a girl you've ever seen before! Nothing you can compare to your neighborhood whore! I'm tryinna find the words to describe this girl without being disrespectful!!! The way, that booty movin' - I can't take no more Have to stop what I'm doin', so I can pull up her close I'm tryinna find the words to describe this girl without being disrespectful Damn Girl!!! Damn, you the sexy bitch, the sexy bitch! Damn, you the sexy bitch! Damn Girl!!! Damn, you the sexy bitch, the sexy bitch! Damn, you the sexy bitch! Damn Girl!!! Yes, I can see her 'cause every girl in here wanna be her Oh! She's a Diva... I feel the same, And I wanna meet her They say: "She low down..." It's just a rumour I don't believe 'em! They say: "She needs to slow down..." The *baddest* thing around town! She's nothing like a girl you've ever seen before! Nothing you can compare to your neighborhood whore! I'm tryinna find the words to describe this girl without being disrespectful!!! The way, that booty movin' - I can't take no more Have to stop what I'm doin', so I can pull up her close I'm tryinna find the words to describe this girl without being disrespectful Damn Girl!!! Damn, you the sexy bitch, the sexy bitch! Damn, you the sexy bitch! Damn Girl!!! Damn, you the sexy bitch, the sexy bitch! Damn, you the sexy bitch! Damn Girl!!! Damn, you the sexy bitch, the sexy bitch! Damn, you the sexy bitch! Damn Girl!!! Damn, you the sexy bitch, the sexy bitch! Damn, you the sexy bitch! Damn! You The Sexy Bitch! corrected by VIP-Corrector(c)

Gergő01 Hozzászólás ideje: 2009-12-09 14:53:41

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-09 15:47:08

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

Nekem is ez a kedvenc számom csak anibabának van igaza úgy írják hogy Sexy Bitch. De valamiért mindig a chick szóval helyettesítik a bitch szó jelentése miatt. Mennyi idő még elfogadnak egy szöveget?

Holly11 Hozzászólás ideje: 2009-12-07 13:40:56

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-23 14:24:45

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

Imádoma Sexy chick cimű dalt,most is azt hallgatom!

barbibaba14 Hozzászólás ideje: 2009-11-24 16:13:57

Utolsó bejelentkezés:
2014-06-07 17:33:37

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

Jah jó lenne ha fenn lenne am. sexy beach de mindegy:D Mostanában az a kedvenc zeném(L):)

anibaba0404 Hozzászólás ideje: 2009-11-08 11:07:19

Utolsó bejelentkezés:
2009-11-26 18:37:21

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

nekem meg van a Sexy Bitch már beküldtem már csak jóvá kell hogy hagyják!!!!!!!!!

E.M.Y.K.E. Hozzászólás ideje: 2009-10-28 14:53:47

Utolsó bejelentkezés:
2010-01-30 17:59:43

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

ft David Guetta.P

E.M.Y.K.E. Hozzászólás ideje: 2009-10-28 14:52:50

Utolsó bejelentkezés:
2010-01-30 17:59:43

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

tegye már fel vki a Sexy Bitch-et!!!!!!!!

Denny9 Hozzászólás ideje: 2009-10-11 17:16:51

Utolsó bejelentkezés:
2016-08-09 19:51:23

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

Kár , hogy nincs fennt a We Don't Care ...:(

b3ttu Hozzászólás ideje: 2009-08-14 21:13:53

Utolsó bejelentkezés:
2011-01-21 19:31:54

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

én nagyon szeretem Akont..:) ha rossz kedvem van mindig hallgatom..a hangja megnyugtat..:) csk kár,h nincs fent mind1ik szám..pl troublemaker,silver and gold,cross that line..na mind1..:) (L)

Korda Hozzászólás ideje: 2009-08-11 20:06:02

Utolsó bejelentkezés:
2010-05-22 20:26:39

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

ez a szám nekem is tök tecik és mikor valaki hiányzik vagy rossz kedvem van a kor ezt is szoktam hallgatni meg a right now na na-t

andicyyy Hozzászólás ideje: 2009-08-10 22:17:22

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-11 00:06:55

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

Imádom ezt a számot!És tök jó a magyar változata, habár nem az igazi...:P

l.andi90 Hozzászólás ideje: 2009-07-31 19:19:24

Utolsó bejelentkezés:
2009-11-07 21:43:53

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

Ezt a számot sosem unom meg!!! Mindig a kedvencem marad! :)

Stella1998 Hozzászólás ideje: 2009-07-23 11:39:21

Utolsó bejelentkezés:
2012-11-10 19:43:36

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

A Smack That fordítása tényleg nem az igazi. Ez egy szám amit valami hülye írt meg a Smack that dallamára magyarul.

orsii22 Hozzászólás ideje: 2009-06-16 10:49:38

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-26 13:27:54

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

Igazad van "dodoka96", nekem is a Right now a kedvencem.

andivivi1030 Hozzászólás ideje: 2009-06-04 11:14:45

Utolsó bejelentkezés:
2015-08-17 16:21:27

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

TE JÓ ÉG!!!!!!EZ A CSAJ ATTÓL A GÁZ SRÁCTÓL VETTE A FORDÍTÁST! AZ A VARGA SANYI VAGY KI A HM ÉNEKLI.....DE DURVA....TUDJÁTOK VANNAK OLYANOK AKIK MAGYAR DALSZÖVEGEKET ÍRNAK KÜLFÖLDI SZÁMKORA! NA EZ A VARGA SANYI TIPIKUS ILYEN.PFFFF SZÁNALOM....ÉS AZ IS AKI "LEFORDÍTOTTA NEKÜNK" BLEEE mindjárt hányok....

O_o Hozzászólás ideje: 2009-05-03 12:06:55

Utolsó bejelentkezés:
2009-05-03 15:34:03

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

eh....igazad van...teljesen másról szól....aki nem tud angolul az is észre veszi

bodzus Hozzászólás ideje: 2009-05-02 11:35:25

Utolsó bejelentkezés:
2012-10-07 15:38:43

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

imádom:)

PocakVacak Hozzászólás ideje: 2009-04-13 16:16:17

Utolsó bejelentkezés:
2012-10-28 20:24:53

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

jóólvan miezittkéremszépen???:D ez a fordítás.. csúcs!! még jó h nem is így van:P amugy meg jó szám:)

dkon1014 Hozzászólás ideje: 2009-04-12 11:07:28

Utolsó bejelentkezés:
2009-04-12 13:04:03

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

Nekem Akon a kedvenc előadóm 4.-óta ezt hallgatom most nyolcadikosvok!A kevencem:Troublemaker,Freedom,Akon feat sway silver and gold!űdw

dodoka96 Hozzászólás ideje: 2009-04-01 17:13:32

Utolsó bejelentkezés:
2009-04-01 19:09:47

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

A világ legeslegjobb számát hallgatjátok ha Akon-tól a Right now-t hallgatjátok!! Imádom Imádom!!!!!

Akon-Right Now<3. Hozzászólás ideje: 2009-03-21 16:47:10

Utolsó bejelentkezés:
2009-03-21 17:45:51

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

Legjobb szám a világon. Ajánlom figyelmetekbe Neyo-Miss Independent című számát.

Stella1998 Hozzászólás ideje: 2009-02-02 06:30:28

Utolsó bejelentkezés:
2012-11-10 19:43:36

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

Én szeretem Akon számait,de a legjobban a Troublemaker és a Right Now tetszik.

Encix Hozzászólás ideje: 2009-01-20 18:24:28

Utolsó bejelentkezés:
2009-01-20 19:23:25

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

Én szeretem Akon minden számát de legjobban a right now tetszik!

nagyi0208 Hozzászólás ideje: 2009-01-17 21:37:19

Utolsó bejelentkezés:
2012-03-23 16:03:32

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

Nekem nagyon tetszik az új száma(right now).Nem vagyok annyira nagyon Akonos de az a száma tényleg tetszik:D

€n!kő Hozzászólás ideje: 2009-01-10 16:17:33

Utolsó bejelentkezés:
2009-09-06 19:46:39

Véleménye a(z) "Akon" előadóról:

én egy számát szeretem akonnak, de annak sem tom a címét de isteni, de sajnos a többi szám nem az én izlésem

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább