The Exploited

The Exploited
Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 3837 alkalommal

Bemutatás:

Biográfia:

1977-ben kitört a punkhullám, az egész világ tombolt, a The Sex Pistols, a The Clash, és a Ramones örökre beírta nevét az egyetemes rock történelmébe. Azonban minden csoda három napig tart, nem volt ez másként a punkkal sem. A 80-as évek elején feltörõ második hullám intenzitásában, jelentőségében messze elmaradt a 77-es évfolyamtól, de azért tartogatott kellemetlen perceket a nyárspolgároknak. Eme második hullám kétségkívül vezető zenekara az 1979-ben, Edinburgh-ben alakult The Exploited. A Wattie Buchan énekes, Hayboy gitáros, Mark Patrizio basszusgitáros és Jim Park dobos által létrehozott társaság jobban megbotránkoztatta a konzervatív embereket, mint bármely társuk, és a punkokról kialakult képet is a saját képmásukra formálták. 1981-ben első lemezükkel rögtön egy alapművet tettek le az asztalra: a Punk's Not Dead válasz volt, egy szlogen. A punk, mint stílus, mint életérzés nem halt meg a 77-esek eltűnésével, leépülésével, csupán némileg átalakult. Bár a szakadt külső már Johnny Rottenéknél megjelent, a The Exploited tökélyre fejlesztette: biztostűk, bakancsok, felvarrók, szakadások, és a punk azóta védjegyévé vált kakastaréj-frizura. A debütáló album hatalmas siker lett, hála az olyan, azóta klasszikussá vált tételeknek, mint a címadó Punk's Not Dead, a Mucky Pup, vagy épp a Sex & Violence. Ezt a lemezt már nem az alapító társulat rögzítette, egyedül Wattie, a frontember maradt közölük. az együttes azóta is rengeteg tagcserén ment keresztül, 1-1 tag gyakran még az első közös évfordulóját sem ünnepelhette meg. 1982-ben jött a folytatás, a Troops Of Tomorrow, ami kétségkívül egy remekmű. Ez a lemez a banda zeneileg legkifogástalanabb lemeze, rövid, lényegre törő antislágerekkel, mint a katonaság-ellenes himnusz, az Alternative, vagy épp a U.S.A., ami óta szokás a punkok körében az amerikai zászló rituális elégetése. Ezt követően még született egy klasszikus, a 83-as Let's Start A War, majd a The Exploited, akárcsak a második hullám többi alapzenekara, a Discharge és a GBH, földbe állt. Jött a hardcore, és ezek a zenekarok zeneileg sokat átvettek innen. Rosszabbat nem is tehettek volna, utóbbi kettő szinte el is tűnt a színtérről (az utóbbi években bukkantak csak fel újra), és Wattiék is megszenvedték ezeket az éveket. Két, kifogásolható színvonalú nagylemez után a 90-es Massacre ismét egy tökéletes mű lett, bár a szélsebes hardcore-darálás megmaradt. A 90-es évek főleg koncertezéssel telt, 1996-ban hazánkba is eljutottak, maradandó emlékeket hátrahagyva Győrben, a koncert helyszínén, ahol évekig nem rendezhettek punkkoncerteket, hála a buli utáni rendbontásoknak. Ebben az évben újabb lemez is érkezett, a nem kevésbé remek Beat the Bastards, majd 2003-ban a Fuck the System. Ebben az évben ismét felléptek Magyarországon, majd 2005-ben visszatértek. A Massacre utáni két lemez meglepetést nem, agressziót, gyűlöletet annál inkább tartalmaz, antiszociális elemeknek kötelező darabok. 2006-ra a zenekar mindent elért, amit ebben a műfajban ellehet: telt házas bulik mindenfele, a kis koszos külvárosi kluboktól kezdve a nagyobb multikulturális fesztiválokig mindenfelé lelkesen ropja a közönség a kívülállók táncát, a pogót. A kérdés jogos, van-e létjogosultsága 2006-ban egy ilyen zenekarnak? Hogyne lenne. A politikusok ugyanolyan korruptak, mint 1981-ben, az USA ugyanazt teszi, mint 20 éve, és bár ezeket a dolgokat rengeteg zenekar tolmácsolja nekünk azóta is, a The Exploited abszolút hiteles, bármi is történt az elmúlt negyedszázadban, legutóbbi lemezük egyik nótája hirdeti: "I never changed". És ez így van jól. Bár a punkzene remek biznisz, és a The Exploited hatványozottan az, sosem köpték szembe magukat, meglepő módon 25 éve ugyanannál a kiadónál (ne tévesszen meg senkit a sok név, csak névváltozások történtek) jelenteti meg lemezeit, és képes fellépni sokad rangú, a régi időket idéző klubokban, amire sokan már nem lennének képesek. Csak a miheztartás véget: a The Sex Pistols stadionokban lép fel mostanában, iraki katonáknak énekel. Forrás: www.rockerek.hu

The Exploited dalszövegek (5 db):

Cop cars video

Fuck The USA hun video

Mucky Pup

Punk's not dead video

Sex And Violence

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább