Selena Gomez

Zenei irányzat: Pop
Albumok: 9 db
Megtekintve: Ma 3, összesen 42260 alkalommal

Bemutatás:

Selena Marie Gomez (Grand Prairie, Texas, USA, 1992. július 22.) mexikói származású amerikai színésznő, énekesnő. Karrierjét a Disney csatorna indította be a Wizards of Waverly Place című sorozattal, ahol ő alakítja Alex Russo karakterét. Jelenleg őt tartják a legnépszerűbb Disney sztárnak.

Biográfia:

Apja Ricardo Gomez, anyja Mandy Cornett-Teefey. Szülei 1997-ben (amikor Selena 5 éves volt) elváltak. Selena édesanyjával él Los Angelesben. Nevelőapjával, Brian Teefy-vel mára nagyon jó a viszonyuk. Karrierjét a Barney & Friends (Barney és barátai) című gyerekeknek szóló sorozatban kezdte, ahol két évadon keresztül játszotta Gianna szerepét. Ennek a sorozatnak a szereplőválogatásán ismerkedett meg Demi Lovatoval, akivel a legjobb barátnők voltak,amíg Demi össze nem omlott. 2003-ban egy kis szerepet kapott a Kémkölykök 3D - Game Over-ben, majd a Walker, a texasi kopó filmváltozatában. 2006-ban megkapta Emily Grace García szerepét a Brain Zapped nevű mozifilmben. 2007-ben kezdődött a Varázslók a Waverly helyből című Disney-sorozat, amelyben Selena játssza az egyik főszereplőt Alex Russo-t. 2008-ban két filmben is szerepelt. Az egyik a Horton című animációs film, ahol az ő hangján szólalt meg a polgármester lánya. A másik a Los Angeles-i tündérmese folytatása, az Another Cinderella Story, ahol Drew Seeley volt a partnere. A történet Hamupipőke meséjét mutatja be, csak modern környezetben. 2009-ben elkezdődött a Hercegnő védelmi program forgatása, amiben Demi Lovatoval együtt szerepel. Szintén 2009-ben jelent meg a Varázslók a Waverly helyből filmváltozata is. 2010. július 23-án az amerikai mozikban bemutatták Selena új filmjét a Ramona And Beezus.Ramonát Joey King, a 11 éves szinésznő, Selena pedig Beezus szerepét kapta. 2010-ben forgatta Monte Carlo című filmjét, melyet 2011. július 1-jén mutatnak be.

Selena Gomez dalszövegek (115 db):

A Year Without Rain hun video

As a blonde hun video

B.E.A.T. hun video

Bad Liar hun video

Bang A Drum hun video

Bang Bang Bang hun video

bidi bidi bom bom video

Birthday hun video

Body Heat video

Brain Zapped video

Camouflage hun video

Cologne video

Come & Get It hun video

Come & Get it hun video

Come and Get It hun video

Congratulations to me (MTV EMA 2011 Promo) hun video

Crazy Funky Junky Hat hun video

Cruella De Vil hun video

Cruella De Vil hun video

Crush hun video

Dices hun video

Disappear hun video

Do It video

Everythign Is Not What It Seems hun video

Falling down hun video

Fetish (ft. Gucci Mane) video

Fly To Your Heart hun video

Ghost Of You hun video

Ghost Of You hun video

Good For You video

Good For You (ft. A$AP Rocky) video

Hands To Myself video

Head first hun video

Hit the lights hun video

Hurry Up And Save Me hun video

I don't miss you at all hun video

I got you hun video

I promise you hun video

I Want You To Know (ft. Zedd) video

I Won't apologize hun video

I'm gonna arrive (ft. Sears Arrive Lounge) hun video

If Cupid Had A Heart (Hannah Montana) hun video

Intuition hun video

Intuition hun video

It Ain't Me (ft. Kygo) hun video

Kiss and tell hun video

Like a Champion hun video

Live like there's no tomorrow hun video

Live Like There’s No Tomorrow hun video

Love Will Remember hun video

Love You Like A Love Song hun video

Lover In Me video

Magic hun video

Magical hun video

Make It Happen hun video

Más (More - Spanish Language Version) video

Middle Of Nowhere hun video

More hun video

Music Feels Better hun video

My Dilemma hun video

Naturally hun video

No More Tears hun video

Nobody

Nobody Does It Like You hun video

Off The Chain hun video

Off The Chain video

One And The Same hun video

Only You video

Outlaw hun video

Perfect

Red Light hun video

Revival video

Rise

Rock God hun video

Round & Round (Dave Aude' Radio Remix) video

Round and Round hun video

Rule The World hun video

Sad Serenade hun video

Same Old Love video

Save the Day hun video

Shake It Up! hun video

Sick Of You hun video

Slow Down hun video

Sober

Spotligth hun video

Stars Dance hun video

Stop and erase hun video

Summer's Not Hot hun video

Survivors video

Take this chance video

Tell Me Something I Don't Know hun video

The Heart Wants What It Wants hun video

The way I loved you hun video

Trust in me hun video

Trust Nobody (feat. Cashmere Cat & Tory Lanez) video

Un Año Sin Ver Llover hun video

Undercover hun video

We Don't Talk Anymore (ft. Charlie Puth) hun video

We own the night hun video

When The Sun Goes Down hun video

Whiplash hun video

Who Says hun video

Whoa oh (ft. FTSK) video

Wolves video

Won't apologize hun video

Write Your Name hun video


Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

lili0922 Hozzászólás ideje: 2012-08-15 16:33:53

Utolsó bejelentkezés:
2016-08-01 03:40:55

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

De lehet utálni Selt is . Én nem vagyok oda érte . jó fej meg minden de nem. Bella Thorne sokkkkal jobb.

NikolettBest Hozzászólás ideje: 2011-11-04 09:26:14

Utolsó bejelentkezés:
2015-04-04 00:21:00

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Ki az aki utálja Selena Gomezt mert azt kinyírom?
Őt nem lehet utálni!!!

lili0922 Hozzászólás ideje: 2011-09-27 19:26:26

Utolsó bejelentkezés:
2016-08-01 03:40:55

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

igen a harmadik.

bellsiam Hozzászólás ideje: 2011-07-01 18:46:45

Utolsó bejelentkezés:
2012-04-05 21:47:26

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Csak úgy szólok, hogy nem egy albuma van. Most jelent meg a harmadik.

Edina2001 Hozzászólás ideje: 2011-05-27 16:44:12

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-25 11:17:20

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

SELENANAK EZ A LEGJOBB SZAMA!!!!!!!!!!!!!:D

lumen99 Hozzászólás ideje: 2011-05-08 17:13:33

Utolsó bejelentkezés:
2012-11-30 19:19:18

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

lili0922 Hozzászólás ideje: 2011-05-04 16:55:36

Utolsó bejelentkezés:
2016-08-01 03:40:55

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

nagyon jó zene

lili0922 Hozzászólás ideje: 2011-05-04 16:54:16

Utolsó bejelentkezés:
2016-08-01 03:40:55

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

tudom hogy mit írtam és pont ugyanilyenre gondoltam.

Zeusz1001 Hozzászólás ideje: 2011-04-23 07:46:50

Utolsó bejelentkezés:
2013-11-09 20:00:20

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

De jó,Imádom ezt a számot!Szinte természetes ahogy énekel,és annyi benne az energia! HAJRÁ SELENA

chace. Hozzászólás ideje: 2011-04-19 13:21:05

Utolsó bejelentkezés:
2013-03-11 14:39:07

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

lili0922 te tudod h mit írtál??? ha 1000 évbe 1-szer születik ilyen "tehetség" akkor pl. rihannát, katy perryt meg michael jacksont minek neveznéd attól függetlenül h nem szeretem justin biebert szerintem neki is van tehetsége ja és mielőtt vki félreértené szerintem is van hangja de vannak tőle tehetségesebbek ha nem iis az előbb említettek akkor más és nem selenát támadom hanem a tehetségeket védem

lili0922 Hozzászólás ideje: 2011-04-19 07:33:36

Utolsó bejelentkezés:
2016-08-01 03:40:55

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Szerintem Selena egy nagyon jó csaj. :) Szerintem ilyen tehetség csak ezer évben egyszer születik. minden majdnem minden száma tetszik. Ajánlom a legnagyobb rajongóknak hogy nyomtassák ki a szövegeke:)

dream.zene Hozzászólás ideje: 2011-04-08 16:49:55

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-23 12:51:17

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Nekem nagyon tetszik ez a szám, mint mindegyik Selena szám! Főleg azt szeretem benne, hogy nem szállt el magától ugyanolyan mint volt :D <3 Nagyon szeretem. Azt vettem észre,hogy régebben nem volt annyira jó a hangja mint most, sokat fejlődött-akárki akármit mond!-. Hallgattam a régi Naturally élő felvételeket, mit ne mondjak eléggi irritáló volt élőben és ahogyan egyre többet foglalkozik a zenével egyre jobb a hangja! Ez most komoly! :D Ha nem hiszed csak hallgasd meg élőben a who says c. számát! <3 Klassz HajráSely <3

Owner13 Hozzászólás ideje: 2011-04-07 18:41:54

Utolsó bejelentkezés:
2011-05-02 18:56:03

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Nekem sel-nek az összes száma tetszik nektek ? ;)

musiclov Hozzászólás ideje: 2011-03-26 18:02:38

Utolsó bejelentkezés:
2012-03-20 17:27:15

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

nagyon jó ez a szám, igazán klasszul van megfogalmazva a szövege

chace. Hozzászólás ideje: 2011-03-24 15:52:30

Utolsó bejelentkezés:
2013-03-11 14:39:07

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

szerintem ez asz egyik legjobb száma de a sorozat vagy nem tom mi sztem nagyon gáz nem is tudnak táncolni...

chace. Hozzászólás ideje: 2011-03-24 15:50:51

Utolsó bejelentkezés:
2013-03-11 14:39:07

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Kristen98 Hozzászólás ideje: 2011-03-24 14:24:45

Utolsó bejelentkezés:
2015-07-21 18:35:26

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Köszikeeeee, brávádydorottya!!!! :D:D <3

LULUCACA Hozzászólás ideje: 2011-03-23 18:26:11

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-29 19:34:32

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

szerintem selenának nincs hangja.nem is színészkedik jól.szépnek szép.de semmi tehetsége,őt leginkább egy szakmunkásképzőbe tudom elképzelni.

Ádám20010228 Hozzászólás ideje: 2011-03-19 10:51:40

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-19 20:59:25

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Ti is szeretitek?

Ádám20010228 Hozzászólás ideje: 2011-03-19 10:48:33

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-19 20:59:25

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Én imádom Selena összes számát!

brávádydorottya Hozzászólás ideje: 2011-03-12 20:03:19

Utolsó bejelentkezés:
2011-05-15 17:33:18

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

szerintem nagyon jó let a Who Says!Kristen98!

Kristen98 Hozzászólás ideje: 2011-03-12 13:23:34

Utolsó bejelentkezés:
2015-07-21 18:35:26

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Sziasztok! Beküldtem Selena új számát, a Who Says-t... :D Remélem tetszik majd... :D

Rendszer3 Hozzászólás ideje: 2011-03-06 07:45:46

Utolsó bejelentkezés:
2014-04-02 19:57:05

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Szerintem nagyon jóóóó

Smiley66 Hozzászólás ideje: 2011-03-03 15:40:46

Utolsó bejelentkezés:
2013-06-17 14:56:03

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Imádom,imádom,imádom ezt a számot!!!

gabimusi23 Hozzászólás ideje: 2011-02-24 17:41:32

Utolsó bejelentkezés:
2015-01-02 12:18:02

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

hallottam már énekelni, de nem tetszett a hangja, láttam már színészként, szerintem nem tehetséges, nem is szép. miért lett ez sztár?

Zsuzsonc1998 Hozzászólás ideje: 2011-02-23 17:36:18

Utolsó bejelentkezés:
2015-03-22 19:11:56

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Sztem Sel legjobb számai: Shake it up és a Tell me something I don't know. Imádom!!!

niky941224 Hozzászólás ideje: 2011-02-20 20:15:53

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-06 16:04:19

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Nagyon jó ez a szám. Jó ritmusos és a szöveg is találó

Sacii_96 Hozzászólás ideje: 2011-02-11 16:03:47

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-25 14:50:38

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

nagyon-nagyon tetszik♥♥♥ nagyon jóóó♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

Dotti98 Hozzászólás ideje: 2011-02-07 13:47:25

Utolsó bejelentkezés:
2015-03-21 16:23:15

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

imádom ezt a számot!!!!

[i]Évica[/i] Hozzászólás ideje: 2011-02-01 14:41:19

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-21 14:00:14

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

sziasztok felraktam egy zenét lécci nézzétek meg..Selena Gomez Shake It Up..♥

pnikolett Hozzászólás ideje: 2011-01-25 18:45:01

Utolsó bejelentkezés:
2016-12-27 14:46:47

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

tetszik!nagyon jó!

Lara1999 Hozzászólás ideje: 2011-01-25 18:36:15

Utolsó bejelentkezés:
2011-07-21 08:34:17

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

I ♥♥♥♥♥ this sooong!!!!Imádommm!!!♥♥♥♥♥ Hajrá Selena nagyon király vagy !!!!!!!!!!♥♥♥

dyna♥ Hozzászólás ideje: 2011-01-10 14:53:57

Utolsó bejelentkezés:
2011-01-25 15:48:46

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

i love you selena 1*

Bettuss Hozzászólás ideje: 2011-01-01 12:01:58

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-15 16:45:41

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Selena nagyon jó vagy csak így tovább...!I LOVE SELENA GOMEZ!!!!!!!!!!!!:) XD

alicebella Hozzászólás ideje: 2010-12-31 12:05:17

Utolsó bejelentkezés:
2011-11-18 06:38:07

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Egyet értek mindenkivel aki csak jót írt selenáról én az összes számát imádóm de az alkonyat számok és a muse is a kedvencem

andi24andi Hozzászólás ideje: 2010-12-30 13:52:17

Utolsó bejelentkezés:
2015-12-21 10:57:43

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Selena a kedvencem:-bd:D

andi24andi Hozzászólás ideje: 2010-12-30 13:51:54

Utolsó bejelentkezés:
2015-12-21 10:57:43

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Nagyon teccik!!!:D

Rixey^^ Hozzászólás ideje: 2010-12-29 22:56:42

Utolsó bejelentkezés:
2012-04-16 16:19:29

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Nagyon jó ez a szám ! :)

Bettuss Hozzászólás ideje: 2010-12-26 15:26:02

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-15 16:45:41

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Imádom ezt számot meg Selenát is!:D

heni00 Hozzászólás ideje: 2010-12-15 14:43:25

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-11 20:23:42

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Szerintem Selena Gomez nagyon jó énekes és minden számát imádom.

Kristen98 Hozzászólás ideje: 2010-12-14 18:52:29

Utolsó bejelentkezés:
2015-07-21 18:35:26

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Ez a szám az egyik kedvencem... Simán előadnám valakinek, akinek semmi sem jó, amit csinálok!!!!!! I LOVE SELENA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

angikazita Hozzászólás ideje: 2010-11-27 14:55:43

Utolsó bejelentkezés:
2016-07-13 17:55:16

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

egyetértek alicebellával nagyin cool

alicebella Hozzászólás ideje: 2010-11-26 17:15:52

Utolsó bejelentkezés:
2011-11-18 06:38:07

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Nagyon imádom.A dal csodálatos és az is aki énekli.

Suzumiya97 Hozzászólás ideje: 2010-11-18 19:29:24

Utolsó bejelentkezés:
2012-04-26 10:36:59

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Imádom ezt a számot:):):)és selenát is <3

szücsibebi Hozzászólás ideje: 2010-11-13 10:47:41

Utolsó bejelentkezés:
2017-10-30 12:39:20

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

fúúú, ez a kedvenc számom!!! Imádom!!!

ßoßó Hozzászólás ideje: 2010-11-12 20:21:49

Utolsó bejelentkezés:
2013-05-13 17:52:38

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Ez egy nagyon szép szám, és nekem ez a kedvenc számom!!!<3

SPfangirl888 Hozzászólás ideje: 2010-11-11 13:15:18

Utolsó bejelentkezés:
2011-09-23 19:53:55

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

ez a kedvenc számom tőle, és még magyarul és értelmes!!(: lááááwww

aragaz Hozzászólás ideje: 2010-11-07 17:38:47

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-07 18:37:02

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Nagyon vagany ez a zene es a tobbi is.Selena nagyon kiraly nagyon szeretem,persze lany vagyok nem fiu,es mindig szeretni fogom.

anime fan Hozzászólás ideje: 2010-11-06 07:56:39

Utolsó bejelentkezés:
2012-12-29 15:41:18

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Stella1998- legalább tudom h miért volt olyan ismerős a szám hihi ^^...Selanát annyira nem szeretem, de tehetséges színész az biztos :)

Stella1998 Hozzászólás ideje: 2010-11-04 15:46:00

Utolsó bejelentkezés:
2012-11-10 19:43:36

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Nagyon szép ez a szám, Selena is nagyon szépen énekli. De én úgy tudom,hogy ez Rihanna száma, legalábbis én eredetileg úgy ismertem meg. Habár lehet tévedek és a Selena változat volt előbb csak én úgy tudtam,hogy a Rihannás.

rozabori Hozzászólás ideje: 2010-11-03 13:01:45

Utolsó bejelentkezés:
2015-01-01 20:35:05

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

:)

SellyLove Hozzászólás ideje: 2010-11-01 16:15:47

Utolsó bejelentkezés:
2012-03-26 17:15:33

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Köszi szépen Regley! :)

disneyboy1994 Hozzászólás ideje: 2010-10-26 18:09:40

Utolsó bejelentkezés:
2011-01-27 18:08:12

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Denagy szám ez. Eddig ez tetszik nekem a legjobban. Én is annyira szerelmes vok Selenába hogy azt el sem tudom mondani, de tényleg:D

Regley Hozzászólás ideje: 2010-10-19 14:30:27

Utolsó bejelentkezés:
2017-11-05 23:52:11

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

SellyLove, én tudom és leírom ide neked: Spotlight = Reflektorfény, Intuition = Megérzés, Sick Of You = Rosszul vagyok tőled, de egyéként megvannak ezeknek a fordítás, melyet a Selena Gomez and the Scene dalszövegeinek listája-nál kered. :)

SellyLove Hozzászólás ideje: 2010-10-17 09:23:49

Utolsó bejelentkezés:
2012-03-26 17:15:33

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

bocs lemaradt a ?-jel :D

SellyLove Hozzászólás ideje: 2010-10-17 09:22:36

Utolsó bejelentkezés:
2012-03-26 17:15:33

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Nem tudja vki, hogy mit jelent magyarul a Spotligth, Intuition és a Sick of You című szám

dorikan Hozzászólás ideje: 2010-10-07 18:17:54

Utolsó bejelentkezés:
2010-10-26 17:29:17

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

hát ez noon jó azóta is eztb hallgatom..

boga0421 Hozzászólás ideje: 2010-10-03 10:53:16

Utolsó bejelentkezés:
2014-07-28 09:30:50

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

nagyon jó szám

Ladybaby00 Hozzászólás ideje: 2010-10-03 10:03:19

Utolsó bejelentkezés:
2010-10-03 11:54:23

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

This number is simply LOL!

Ladybaby00 Hozzászólás ideje: 2010-10-03 10:02:22

Utolsó bejelentkezés:
2010-10-03 11:54:23

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

This is the number one favorite! Selly I love it!

evyke9812 Hozzászólás ideje: 2010-10-02 15:58:48

Utolsó bejelentkezés:
2015-05-08 20:10:54

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Imádom ezt a számot!!!

Mariann95 Hozzászólás ideje: 2010-09-29 12:46:37

Utolsó bejelentkezés:
2016-07-17 13:12:48

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Úúúúú ez a szám pont azt fejezi ki amit érzek!! :D Ohh Istenem tökéletesen én vagyok! El is mondom a pasimnak :P

99999 Hozzászólás ideje: 2010-09-28 16:36:13

Utolsó bejelentkezés:
2012-09-02 17:27:48

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

imádom ezt a számot szerintem ez a legjobb száma és a klippje is nagyon szuper!!!!(L)

99999 Hozzászólás ideje: 2010-09-28 16:34:06

Utolsó bejelentkezés:
2012-09-02 17:27:48

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

ezt eredetileg én fordítottam!! de mindegy!!

cseni14 Hozzászólás ideje: 2010-09-22 17:33:51

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-12 18:34:39

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

E a kedvenc számom , folyton ezt péneklem olyan szép szám... , és sel hangja is gyönyörűűű :D imádom selt:Dnagyon aranyos...

ewii15 Hozzászólás ideje: 2010-09-19 20:25:50

Utolsó bejelentkezés:
2012-01-21 20:44:56

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

I love it very much! Good you are his Hungarian translation, smart one !

Hayley 94 Hozzászólás ideje: 2010-09-12 16:26:29

Utolsó bejelentkezés:
2016-01-21 14:19:36

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

szerintem tök jó ez a szám:) és a többi száma is jó:):)

kidrauhl fan Hozzászólás ideje: 2010-09-09 14:58:09

Utolsó bejelentkezés:
2013-03-20 18:57:27

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Ja és ez az új favouritom

kidrauhl fan Hozzászólás ideje: 2010-09-09 14:57:17

Utolsó bejelentkezés:
2013-03-20 18:57:27

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Remélem h annyira nem szörnyű a fordítás.

p-maya Hozzászólás ideje: 2010-09-07 12:05:13

Utolsó bejelentkezés:
2013-02-15 21:25:45

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

nem is tudtam, hogy ezt a számát BP-n forgatta :P

Dorinaa97 Hozzászólás ideje: 2010-08-31 10:52:21

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-11 16:21:09

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Fly To Your Heart nekem ez a kedvenc dalom nagy jó! (Erre kelek minden reggel) :D

Anciigirl Hozzászólás ideje: 2010-08-27 14:03:27

Utolsó bejelentkezés:
2013-09-12 00:11:17

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Ja és jobb lenne ha nem hordanátok el mindennek Hient mert nagyon jó hangja van neki is és Selenának is. És mégegyszer: NEM LOPOTT!

Anciigirl Hozzászólás ideje: 2010-08-27 13:36:48

Utolsó bejelentkezés:
2013-09-12 00:11:17

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Egyetértek! Elég vicces hogy ezen gondolkodtok hogy ki kitől lopott. Egyértelmű hogy senki senkitől mivel Hien száma előbb jelent meg és Selena meg nem tudna lopni Hientől mert nem is tud a létezéséről.Előbb ezt gondoljátok át mielőtt ilyen baromságokat terjesztetek!

* Gigi * Hozzászólás ideje: 2010-08-25 09:07:19

Utolsó bejelentkezés:
2013-10-20 20:21:15

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Selena stílusát nagyon szeretem, és kicsit hasonlít rám. :) Ja, és álljatok már le ezzel a témával, hogy ki kitől lopott! Megfogtok lepődni: de senki sem csórt, mert könyörgöm... Sel azt sem tudja, hogy Hien a világon van, Hien meg előbb adta ki azt a számot, mint Selena a Round and Round-ot, ebből pedig az következik, hogy totál pletyka az egész... a két szám csak véletlenül hasonlít, rohadt nehéz lehet mostanában számokat írni, mert már minden témát feldolgoztak, szóval...

♥Suzy♥ Hozzászólás ideje: 2010-08-23 11:55:09

Utolsó bejelentkezés:
2012-05-16 23:19:51

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Selnek annyira jó hangja van és nagyon csinos is :) <3 imádoooooooom.

DJ Emii Hozzászólás ideje: 2010-08-22 14:23:01

Utolsó bejelentkezés:
2010-12-18 20:56:26

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Sokan mondták előttem hogy ez meg az lopott! Selena 1000% hogy nem lopott mert azt se tudja ki az a Barbee és Hien mert Selly egy Amerikai énekes-színésznő! Hien meg Barbee lehet aki koppintott! Ja és egy másik oldalon volt arról vita hogy a If Cupid Had A Heart-ott Selena énekli és nincs meg mix-elve a hangja! Amúgy Az összes száma nagyon jó!

Gigike 24 Hozzászólás ideje: 2010-08-22 08:54:26

Utolsó bejelentkezés:
2014-01-04 18:51:36

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

becenév02 Persze hogy Selena énekli csak a Hannah Montana című sorozatban!!!

Sellyfan Hozzászólás ideje: 2010-08-16 12:47:49

Utolsó bejelentkezés:
2010-08-28 20:26:06

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Nagyon szeretem, sokkal jobb Mileynál.

annika2 Hozzászólás ideje: 2010-08-14 14:23:22

Utolsó bejelentkezés:
2014-08-27 22:27:18

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

MusicGirl-Cerol: hát igen barbee lopott de erre már sok példa volt pl.:kesha tik tok ritmusát kopintotta miley cyrus egyébként szeretem selenát

Enbeba Hozzászólás ideje: 2010-08-14 13:12:30

Utolsó bejelentkezés:
2012-08-08 19:08:04

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

nagyon jó ez a szám!!! Selena a legjobb!!!

kutyulimutyuli11 Hozzászólás ideje: 2010-08-13 11:13:25

Utolsó bejelentkezés:
2014-11-11 15:00:40

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Fantasztikus ez a szám!!!!!!!!! Selena nagyon klassz!!!! :)

becenév02 Hozzászólás ideje: 2010-08-12 06:46:20

Utolsó bejelentkezés:
2016-03-01 20:16:18

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

és eggyet kell értsek az elöttem szólokkal akik azt mondják h hien lopott! és h hien egy senki selenához képest!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

becenév02 Hozzászólás ideje: 2010-08-12 06:44:25

Utolsó bejelentkezés:
2016-03-01 20:16:18

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

ja és Ewóóó nem lopott selena senkitől!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ha már valaki lopot valakitől az hien lesz!!!!!!!!!!!!!

becenév02 Hozzászólás ideje: 2010-08-12 06:40:29

Utolsó bejelentkezés:
2016-03-01 20:16:18

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

az "If Cupid Had A Heart (Hannah Montana)" ezt a számot sel énekli csak még régebben!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ez az ő hangja!!!!!!!!!!!!!!!!

Réj Hozzászólás ideje: 2010-08-11 14:33:02

Utolsó bejelentkezés:
2012-11-29 18:59:59

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Az tök mindegy ki lopott kitől! Az a lényeg h Selena egy ász Hien meg Barbee egy Nagy senki a külföldiek szemébe. Ennyi am meg Az biztos hogy Barbee meg Hien öszes száma nem ér annyit eggyütt mint Selena eggyetlen száma =)

world Hozzászólás ideje: 2010-08-11 10:36:32

Utolsó bejelentkezés:
2012-11-22 15:40:39

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

az mindegy hogy kilopott kitől de az tuti hogy Selena jobb mint Hien vagy Babbee Selea a legjobb énekes a világon!!!!

Pelena Hozzászólás ideje: 2010-08-07 17:46:39

Utolsó bejelentkezés:
2015-01-06 18:25:02

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Imádom Selenát ő a kedvencem Hien nem tud se dobolni se énelelni csak nyávog semmi más Selena az új pop királynő. Ki ne szeretné?

klauia1997 Hozzászólás ideje: 2010-08-01 15:19:02

Utolsó bejelentkezés:
2013-06-05 17:53:49

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Szerintem Selena Gomez azt sem tudja ki az a Hien. Hiennek si vannak jó számai de Selenához képest egy NAGy SENKI! Szerintem ha már mindenáron lopásról akar bárki beszélni akkor Hien lopott és nem Selena. Ha meg Selena akkor sem ő hanm a rendező :)

Bettyy92 Hozzászólás ideje: 2010-07-31 20:53:52

Utolsó bejelentkezés:
2010-08-02 00:51:35

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Egyszerűen IMÁDOM Selenát, ő a kedvencem,meg a példaképem :)

MusicGirl-Cerol Hozzászólás ideje: 2010-07-31 12:17:55

Utolsó bejelentkezés:
2013-02-12 19:27:30

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Selena nem lopott attól a "senki sztár"-tól/Hien/,és egyet értek Kisszii-vel!Viszont Barbee lopott Selenától!A szívtörő ritmusát,és a klippet,és még a ruhát,és az egészet... ,Selena Don'Know című daláról,és klippjéből koppintotta!Túl messzire ment!!!

Kisszii Hozzászólás ideje: 2010-07-30 22:26:28

Utolsó bejelentkezés:
2016-09-17 00:09:33

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Hien klipjét hogy lopta volna ?:D Istenem ez egy szinte nagy sztár.. Hient meg alig ismerik.. pont egy nagy sztár lopná tőle szerintem azt se tudja ki az..:D

kakaoscsigaTM Hozzászólás ideje: 2010-07-29 19:20:26

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-17 23:56:17

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

nem hientől lopta a klippet szerintem ... manapság már annyi klipp szól egy titkosügynökről .. vagy egy olyasmiről mint Hien és Selena klippje . Akárkitől "lophatta" ..

memix Hozzászólás ideje: 2010-07-28 09:49:51

Utolsó bejelentkezés:
2016-09-26 16:09:52

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

egyet értek "Ronny9"-el hien összes száma nem ér annyit mit selena egy száma(és ezzel nem akarok megsérteni senkit de ha mégis akkor bocsi)

Ronny9 Hozzászólás ideje: 2010-07-26 10:44:01

Utolsó bejelentkezés:
2010-07-26 19:43:57

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Szerintem a Játék az egészre gondoltak (a paróka mitt) de nem hasonlít rá sőőt a Round &round 100000x jobb mint Hien összes száma...:)

MusicGirl-Cerol Hozzászólás ideje: 2010-07-25 16:07:53

Utolsó bejelentkezés:
2013-02-12 19:27:30

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

És melyik videoklippjéből Hiennek?Meg szeretném nézni...:) És egyet értek Ronny9-el,én is imádom az összes számát^^

Ronny9 Hozzászólás ideje: 2010-07-25 12:12:00

Utolsó bejelentkezés:
2010-07-26 19:43:57

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

lehet h Hientől lopta de sztem igy is szupi:D de az összes száma jóó szerintem

fulkitty Hozzászólás ideje: 2010-07-23 08:43:17

Utolsó bejelentkezés:
2017-01-29 14:03:35

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Nekem a Naturally a kevencem de sztem a Magic és a Tell me something is szupii!!ŁoŁ Selena Gomez

Ewóóó Hozzászólás ideje: 2010-07-21 14:06:29

Utolsó bejelentkezés:
2012-10-29 14:59:17

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Imádom ezt a számot Selenától a kedvencem:D Amnugy szerintem a klipet Hientől lopta ..

szally Hozzászólás ideje: 2010-07-21 10:42:09

Utolsó bejelentkezés:
2012-08-02 22:41:15

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

Na szóval én és az én fogalmazásom xD na akkor mégegyszer nekifutok :) ezt nem Selena énekli mivel itt nem lehet youtube linket küldeni azért keresetek rá youbeon: Tiffany Giardina - Hurry Up & Save Me

szally Hozzászólás ideje: 2010-07-21 10:40:47

Utolsó bejelentkezés:
2012-08-02 22:41:15

Véleménye a(z) "Selena Gomez" előadóról:

*Selena elnézést a helyes írásért:D

© 2017 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább