Ricky Martin

Zenei irányzat: Latin
Albumok: 2 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 7170 alkalommal

Bemutatás:

Ricky Martin (született Enrique Martín Morales, Puerto Rico, San Juan; 1971. december 24. –) Grammy és Latin Grammy-díjas Puerto Ricó-i énekes. Világszerte eddig több mint 55 millió albumot adott el, mára a latin könnyűzene egyik legkiemelkedőbb alakja lett.

Biográfia:

Ismertsége előtt, 1991-ig a Puerto Ricóban népszerű Menudo fiúegyüttesnek volt a tagja. Ezt követően elköltözött először az USA-ba, utána Mexikóvárosba, ahol elkészítette első lemezét Ricky Martin címmel, az albumból 500 ezer példányt adtak el. 1993-ban adta ki második albumát Me Amarás címmel. 1994-ban Los Angelesbe költözött, rövid ideig szerepelt a General Hospital című amerikai sorozatban. Világszerte az 1998-as labdarúgó világbajnokságra írt, The Cup of Life / La Copa de la Vida című dalával vált ismertté. A dal 60 országban volt listavezető.
Az UNICEF (Egyesült Nemzetek Nemzetközi Gyermek Szükségalapja) nagyköveteként Ricky Martin 2002-ben megalapította a Ricky Martin Alapítványt és a People For Children nevű alapítványt. 1999-ben részt vett a Pavarotti and Friends nevű zenés találkozón Modenában.
A szexuális irányultságára vonatkozó találgatások végére 2009. júniusában tett pontott, amikor a TV Aqui magazinnak nyilatkozva megerősítette biszexualitását.[1] 2010. március 29-én saját honlapján közzétett egy nyilatkozatot, mellyel bevallotta homoszexualitását a nyilvánosság előtt: „Büszkén mondhatom, hogy én egy szerencsés homoszexuális férfi vagyok. Boldog vagyok, hogy az lehetek, aki vagyok.”[2]

Ricky Martin dalszövegek (32 db):

A Medio vivir video

Asi es la vida video

Asignatura Pendiente video

Bambù video

Bella video

Casi un bolero video

Come With Me video

Con Tu Nombre video

Copa De La Vida

Corazonado video

Gracias por Pensar en Mi video

Hagamos el amor video

Jamás video

Juramento video

La bomba video

Livin video

Lola Lola video

Marcia Baila video

Maria video

Maria (Spanish Version) video

No importa la distancia video

Nobody wants to be lonley hun

Pégate video

Perdido sin ti video

Por Arriba, Por Abajo video

She bangs video

Tu recuerdo video

Volverás video

Vuelve video


Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

galmo Hozzászólás ideje: 2011-05-29 09:51:51

Utolsó bejelentkezés:
2015-05-02 16:21:34

Véleménye a(z) "Ricky Martin" előadóról:

Valaki küldje be a forditást :D lécci :)

Ice girl Hozzászólás ideje: 2009-11-27 19:25:56

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-06 08:25:06

Véleménye a(z) "Ricky Martin" előadóról:

Imadom a szamait! Nagyon jo hangja van! Csak dicserni tudom!:*:X

selenababy Hozzászólás ideje: 2009-08-28 04:56:40

Utolsó bejelentkezés:
2012-01-02 02:28:36

Véleménye a(z) "Ricky Martin" előadóról:

De kár, hogy nincs fent a La copa de la vida zeneszövege

© 2017 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább