James Blunt

Zenei irányzat: soft rock, pop rock, folk rock
Albumok: 6 db
Megtekintve: Ma 3, összesen 17197 alkalommal

Bemutatás:

James Blunt, eredeti nevén James Hillier Blount (Tidworth, 1974. február 22. –) brit énekes, zenész és dalszerző. Gyermekkorában több hangszeren tanult játszani, azonban egyetemi tanulmányai után családi hátterének köszönhetően a katonai pályát választotta. A Brit Hadseregnél szolgált 2002-ig, ahol egészen a századosi rendfokozatig jutott. Röviddel leszerelése előtt kezdte el építeni zenei karrierjét. Első albuma 2004-ben jelent meg Back To Bedlam címmel. A lemezen hallható You're Beautiful című számával vált világszerte ismertté. A dal többek között két Brit Zenei- és két Ivor Novello Díjat nyert el, valamint öt Grammy-jelölést is kapott. Második szólóalbumát All The Lost Souls címmel 2007 őszén adta ki, amely már a megjelenés első hetében aranylemez lett. Az album első kislemeze, a 1973 2007 októberében a földkerekség első helyezett dala lett, maga mögé utasítva ezzel a You're Beautifult, amely csak a második helyre jutott a United World Chart-on.

Biográfia:

James Blunt dalszövegek (67 db):

1973 hun video

2005

Always hate me hun video

Annie video

Bartender video

Best Laid Plans video

Billy video

Blue On Blue video

Bones video

Bonfire Heart hun video

California

Carry you home hun video

Courtney's Song video

Cry hun video

Dangerous video

Face the Sun hun video

Fall At Your Feet video

Give me some love video

Goodbye my lover hun video

Heart of Gold hun video

Heartbeat

Here We Go Again video

Heroes video

High hun video

Hollywood video

I can't hear the music video

I really want you video

I'll Be Your Man video

I'll Take Everything video

If time is all I have hun video

Kiss this love goodbye video

Lose My Number video

Love Love Love video

Love Me Better video

Make Me Better video

Miss America video

Next Time I'm Seventeen video

No bravery hun video

No tears hun video

OK

One Of The Brightest Stars video

Out of my mind video

Over

Paradise video

Postcards video

Same Mistake hun video

Satellites video

Shine on hun video

So Far Gone video

So long, Jimmy video

Someone Singing Along

Stay the night hun video

Sun on Sunday video

Superstar video

Tears and rain hun video

Telephone video

The only one video

This Love Again hun video

Time Of Our Lives video

Turn me on hun video

When I find love again hun video

Wisemen video

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Evieee Hozzászólás ideje: 2011-11-22 19:41:57

Utolsó bejelentkezés:
2011-11-22 19:52:05

Véleménye a(z) "James Blunt" előadóról:

AHHHHHHHBlunty!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! *imádom*

luca.ildy Hozzászólás ideje: 2011-05-18 00:30:02

Utolsó bejelentkezés:
2011-05-18 02:24:26

Véleménye a(z) "James Blunt" előadóról:

WISEMEN a kedvencem. Nem tudná valaki leforditani??????Elöre is nagyon köszönöm. A többi számait is szeretem James Blunt-nak.

tombeck Hozzászólás ideje: 2011-04-11 14:15:45

Utolsó bejelentkezés:
2016-12-30 15:17:40

Véleménye a(z) "James Blunt" előadóról:

ohhh,hogy én mennyire imádom ezt a számot! azt szeretem James Blunt-ban ,hogy nem olyan semmit mondóak a számai hanem van jelentésük,mondanivalójuk és érzelemmel teliek!!!

szecsenyi.juli Hozzászólás ideje: 2011-03-19 12:06:32

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-12 12:45:58

Véleménye a(z) "James Blunt" előadóról:

legjobb. *-* ♥

dyjjus0802 Hozzászólás ideje: 2011-02-13 19:47:02

Utolsó bejelentkezés:
2011-02-18 12:49:13

Véleménye a(z) "James Blunt" előadóról:

imádooooooooommmm.... (L) különleges szerelem ez... :-)

tombeck Hozzászólás ideje: 2011-01-19 17:52:50

Utolsó bejelentkezés:
2016-12-30 15:17:40

Véleménye a(z) "James Blunt" előadóról:

Imádom James Blunt-ot!!

Angelcicája Hozzászólás ideje: 2011-01-08 17:05:48

Utolsó bejelentkezés:
2012-09-11 15:48:42

Véleménye a(z) "James Blunt" előadóról:

I love this song...

davidsk888 Hozzászólás ideje: 2010-12-05 15:13:20

Utolsó bejelentkezés:
2020-10-10 14:32:35

Véleménye a(z) "James Blunt" előadóról:

Ez a szám teljes igazabol a szerelmet tukrozi :)

just a dreamer. Hozzászólás ideje: 2010-12-04 15:19:37

Utolsó bejelentkezés:
2010-12-04 16:13:23

Véleménye a(z) "James Blunt" előadóról:

enélkül nem tudnám elviselni...

RnBmania Hozzászólás ideje: 2010-06-23 08:03:24

Utolsó bejelentkezés:
2017-04-06 20:28:34

Véleménye a(z) "James Blunt" előadóról:

My favourite song.

V.Noncs Hozzászólás ideje: 2010-06-14 16:04:00

Utolsó bejelentkezés:
2010-09-29 18:16:31

Véleménye a(z) "James Blunt" előadóról:

nem találom a klipp mellett azt a un-t vagy mit hogy beküldjem...van magyar fordításom(az 1973-hoz) is majd ha lesz időm azt is beküldöm!! :D (l)

zoff Hozzászólás ideje: 2010-06-13 12:40:22

Utolsó bejelentkezés:
2010-06-13 14:23:56

Véleménye a(z) "James Blunt" előadóról:

Ez az egyik kedvenc számom!

tombeck Hozzászólás ideje: 2010-06-07 18:00:17

Utolsó bejelentkezés:
2016-12-30 15:17:40

Véleménye a(z) "James Blunt" előadóról:

Imáádom James Blunt-ot!!(L)(L)(L) És imádom perszee a dalait is!<33 A kedvencem a Same Mistake! Káár h nincs forditáása!!.(:( (L)(L)

Mamoka Hozzászólás ideje: 2010-05-18 19:08:56

Utolsó bejelentkezés:
2015-03-05 09:42:08

Véleménye a(z) "James Blunt" előadóról:

Annyira szeretem ezt a számot,nagyon szép emlékeim fűzödnek hozzá,bár szakítottunk akkor,azzal a sráccal mégis jó visszaemlékezni!!!

MEGYKÓ Hozzászólás ideje: 2010-05-18 15:58:18

Utolsó bejelentkezés:
2013-08-10 21:06:06

Véleménye a(z) "James Blunt" előadóról:

Gyönyörű ez a dal,akárhányszor hallom libabőrös leszek!

picur7878 Hozzászólás ideje: 2010-03-08 18:58:53

Utolsó bejelentkezés:
2010-09-20 23:22:49

Véleménye a(z) "James Blunt" előadóról:

ILYEN HANGOM LENNE ,A LÁBAIM ELÖTT HEVERNE MINDEN NŐŐŐ.NAGYON JÓ EZ AZ OLDAL.

Evelin140416 Hozzászólás ideje: 2009-10-27 08:58:32

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-21 01:42:57

Véleménye a(z) "James Blunt" előadóról:

Amúgy meg tök jók a zenék!!

Evelin140416 Hozzászólás ideje: 2009-10-27 08:57:49

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-21 01:42:57

Véleménye a(z) "James Blunt" előadóról:

Sziasztok!!Valaki nem tudna nekem mondani egy olyan oldalt ahol James Blunt zenéit le lehet tölteni csengőhangként.Ha valaki tud akkor kérlek írj nekem ere a [*** moderálva ***] keressen meg az iwiw-en:Barta Evelin vagyok Vasmegyerről.Előre isköszönöm.Várom leveleiteket.

Evelin140416 Hozzászólás ideje: 2009-10-24 17:56:12

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-21 01:42:57

Véleménye a(z) "James Blunt" előadóról:

James Blunt zenéi közül az egyik nagy kedvencem.Nagyon szép!Imádom.

k1724 Hozzászólás ideje: 2009-05-17 20:20:06

Utolsó bejelentkezés:
2013-02-02 15:40:23

Véleménye a(z) "James Blunt" előadóról:

gyönyörű....

Kingike Hozzászólás ideje: 2009-03-01 17:42:40

Utolsó bejelentkezés:
2015-10-23 15:24:47

Véleménye a(z) "James Blunt" előadóról:

Én már beküldtem a forditást de még mindig nem fogadták el...:/

lin18da Hozzászólás ideje: 2008-11-09 18:52:04

Utolsó bejelentkezés:
2011-02-21 10:21:57

Véleménye a(z) "James Blunt" előadóról:

kár h nincs egy fordítás sem :(

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább