legtöbben nézték

 

Guns N' Roses

Zenei irányzat: Hard Rock
Albumok: 10 db
Megtekintve: Ma 0, összesen 39661 alkalommal

Bemutatás:

A Guns N’Roses egy amerikai hard rock együttes, amelyet 1985-ben alapítottak Los Angelesben.

Biográfia:

A rocktörténelem egyik legsikeresebb zenekara, az 1980-as évek végének, 90-es évek elejének meghatározó együttese. Világszerte több mint 100 millió albumot adtak el, ebből csak az Egyesült Államokban 46 milliót.

Az 1987-ben a Geffen kiadónál megjelent első nagylemezük az Appetite for Destruction a rock legsikeresebb debütálása lett, világszerte több mint 38 millió eladott példánnyal.Az albumról három dal is bekerült a Top 10-be, közülük a Sweet Child o' Mine listavezető lett. Az 1988-ban kiadott G N' R Lies a Billboard lista 2. helyén nyitott, így a Guns N’ Roses volt az egyetlen olyan csapat a 80-as években, melynek egyszerre két albuma szerepelt a Top 5-ben.

1991-ben kiadott Use Your Illusion I és Use Your Illusion II albumokkal újabb rekordokat döntöttek, mivel a II. rész a lista első, míg az első rész a lista második helyén debütált a megjelenés hetében. A Beatles óta ez egyetlen előadónak sem sikerült. A két nagylemez világszerte több mint 35 millió példányban kelt el. Az Use Your Illusion világturné az egyik legsikeresebb turné volt a rock történelmében és bővelkedett botrányokban is. A zenekar 192 koncertet adott 27 országban, több mint 7 millió ember előtt.

A következő saját dalokat tartalmazó nagylemez, csak 2008-ban jelent meg Chinese Democracy címmel, mely a világ legdrágább lemeze címet érdemelte ki, 15 millió dolláros költségvetésével.

A zenekar „fénykora” az 1980-as évek végétől a 90-es évek közepéig tartott, ameddig nem bomlott szét az ún. klasszikus felállás. Azóta számos személycsere és jogi viták jellemzik ténykedésüket, nagyrészt az egyetlen eredeti tag és társalapító Axl Rose diktatórikus és egoista jellemének köszönhetően.

A jelenlegi felállást Axl Rose énekes mellett Dizzy Reed billentyűs, Tommy Stinson basszusgitáros, Chris Pitman billentyűs, Richard Fortus gitáros, Bumblefoot gitáros, Frank Ferrer dobos és DJ Ashba gitáros alkotja.

Zenéjükben legfőképp a hard rock, a blues, a stadion rock, a glam metal és a punk rock egyesül. Feltűnésükkel új színt hoztak az akkori zenei életbe, hozzáállásukat hedonista lázadás és punk attitűd jellemezte. Így sokan hasonlították őket a korai Rolling Stoneshoz. Továbbá hírhedtek voltak még az állandó botrányok és a mértéktelen drog- és alkoholfogyasztás révén.

A zenekart 1985-ben alapította Axl Rose énekes és Izzy Stradlin gitáros, akik a Hollywood Rose tagjai voltak. A többi tagot az L.A. Guns zenészei tették ki: Tracii Guns - gitár, Ole Beich - basszusgitár és Rob Gardner - dob).[13] 1985 márciusában vették fel a Guns N' Roses nevet, miután elvetették a Heads of Amazon és az AIDS ötleteket.[14] Ole Beich-et közös megegyezéssel kirúgták, helyére Duff McKagan került, aki korábban a Road Crew tagja volt. 1985 júniusában Duff Seattle-béli kapcsolatai révén leszervezett néhány fellépést a zenekarnak, de Tracii és Rob különösebben nem volt oda a fellépésekért. Egy időre Tracii helyét Slash vette át, aki korábban már zenélt Duffal a Road Crew-ben, de Izzy oldalán is a Hollywood Rose-ban. Majd végül Duff kérésére Slash-sel fejezték be a többi koncertet is, aki magával hozta jó barátját, Steven Adler dobost is. Így alakult ki az első stabil, klasszikusnak is nevezett felállás:
Axl Rose - ének
Slash - gitár
Izzy Stradlin - gitár
Duff McKagan - basszusgitár
Steven Adler - dob

Néhány nap gyakorlás után megkezdték saját szervezésű The Hell Tour turnéjukat Seattle-be. Az út nem volt sikeresnek nevezhető. Minimális felszerelésükkel indultak útnak egy autóval, mely száz mérföld után lerobbant. Végül eljutottak Seattle-be, de az érdeklődés hiánya miatt lemondják a legtöbb fellépésüket és az ígért pénznél is kevesebbet kaptak. Az első fellépésük az Omni Roomban volt 13 néző előtt. Ezt követően a zenekar visszamegy Los Angelesbe és folytatják a próbákat, Sunset Boulevard-on. 1985 végén Los Angeles-i klubokban léptek fel (Whiskey A Go-Go, the Roxy, the Water Club, the Troubadour, Scream) és demókat készítettek. A fellépéseken már játszották olyan későbbi dalaik korai verzióit, mint a Reckless Life, az It's So Easy, és a Don’t Cry. Emellett feldolgozások tették ki a műsort olyan előadóktól, mint az Aerosmith, a Rolling Stones vagy Elvis Presley.

Tagok:

Duff McKagan

basszus gitár

Izzy Stradlin

ritmus gitár