Eluveitie

Zenei irányzat: Folk Metal
Albumok: 6 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 7072 alkalommal

Bemutatás:

Az Eluveitie (jellegzetesebb nevén El-vay-Tee) egy Svájcban alakult folk metal együttes.

Az ő zenei stílusuk hasonlít a régi kelta népi zenékre, egy kis melodic death metal-os hatással. Az együttes 2002-ben alakult, és meg is jelentette első EP-jét Vên címmel. Ezután felvettek egy teljes albumot Spirit néven 2007 novemberében. Az Eluveitie aláírt a Nuclear Blast kiadóval. Az első együttműködés terméke a Slania album volt, amit 2008 februárjában adtak ki. Az album a 35. helyet érte el a svájci zenei táblázaton és a 98. helyet Németországban.[forrás: wikipedia]

Az Eluveitie név jelentése: ez egy gael kifejezés, jelentése "Én, a helvéciai". A gael egy korai kelta nyelv, Helvétia pedig a mai Svájc területén volt fellelhető. Ez egy autentikus kifejezés; kb. 2500 éve egy gaul véste fel egy ásatás során előkerült korabeli agyagedényre.

Biográfia:

A zenekar 2002 végén, 2003 elején kezdte meg pályafutását Chrigel Glanzmann szervezésében, aki eleinte csak stúdió projektben gondolkodott. Ekkor jelent meg a Vên című EP, és a nagyszámú pozitív visszajelzésnek köszönhetően döntöttek amellett,[forrás?] hogy egy állandó zenekart hozzanak létre. Eleinte egy kisebb holland kiadónál adták ki a Spirit albumot, valamint a Vên átdolgozását, majd ezt követően a Nuclear Blast Records figyelt fel rájuk, akiknél a Slania került kiadásra. Zenéjük a göteborgi melodic death metal és a kelta népzene ötvözete. Ennek köszönhetően kerülnek elő sorra a dalokban tradicionális zeneszerszámok, mint például a tekerőlant, mandola, uilleann duda (jellegzetes ír duda) vagy éppen a gaita (ld. skót duda). Sokan előszeretettel sorolják őket az egyre gyorsabban növekvő, de ugyanakkor egyre színesebb pogány/folk zenekarok közé, vagy tekintik a göteborgi metal sajátos koppintásának, az állítás azonban korántsem állja meg a helyét.[forrás?] A fő dalszerző Chrigel, akinek szövegeiben túlnyomórészt a kelta témák dominálnak, valamint még előszeretettel ír a természetről és a sajátos emberi érzelmekről is. A 2008-ban megjelent Slania album sokkal komplexebb zenei világot tükröz. A Slania cím egy kb. 2500 éve, a kelta Alpokban élt nő neve volt, de a szövegek alapvetően nem róla szólnak, mivel meglehetősen kevés információ maradt fent róla. Az albumról az első klip az Inis Mona című számhoz készült, melynek refrénje egy tradiconális brit tengerésznótán alapszik. Az Inis Mona pedig egy sziget neve, a tudomány mai állítása szerint az észak-walesi Isle of Anglesey lehet ez, amit a walesiek Ynys Monának neveznek. Érdekessége az, hogy az akkori világ legjelentősebb druida-képzője volt itt (kelta törzsek kiválasztottjai kb. 20 éves képzés után váltak druidává). A nóta egy öreg gael druidáról szól, aki visszaemlékezik az ifjúkorára. Az albumon található másik jellegzetes nóta a Slania's Song, melyet a tekerőlantos Anna Murhpy énekel ősi gael nyelven. A Slania név egy, az Alpokban talált évezredes cserépdarabon fennmaradt nő neve.

Tagok:

Chrigel Glanzmann

akusztikus gitár

Albumok:

Eluveitie dalszövegek (30 db):

(Do)minition

(Do)minition video

A Rose For Epona hun video

Dessumiis Luge video

Druid

Everithing Remains As It Never Was video

Gray Sublime Archon video

Helvetios video

Home video

Inis Mona hun video

Kingdom Come Undone

Kingdom Come Undone video

lament

Lugdūnon video

Luxtos video

Nil video

Omnos video

Otherworld video

Otherworld video

Otherworld Set (Limited Edition bonus track)

Primordial Breath video

Prologue video

Quoth The Raven hun video

Sempiternal Embers

Sempiternal Embers video

The Essence Of Ashes

The Essence Of Ashes video

The Liminal Passage

Thousandfold

Thousandfold video

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

VampAngel Hozzászólás ideje: 2011-02-18 09:03:32

Utolsó bejelentkezés:
2012-09-10 13:07:14

Véleménye a(z) "Eluveitie" előadóról:

Üdvözletem! De jó, hogy feltettétek! :) Köszi Drága Inis Mona! :)

Grizly94 Hozzászólás ideje: 2010-08-09 09:03:51

Utolsó bejelentkezés:
2012-11-07 10:48:04

Véleménye a(z) "Eluveitie" előadóról:

nohat, bocsi az elobbiert, de amugy tenleg gyonyoru szam es tudjatok meg sracok nagyon elvezetes halgatni (legalabb is szerintem)de jatsznai a basszus reszet meg elvezetesebb mint halgatni:D

Grizly94 Hozzászólás ideje: 2010-08-09 09:02:15

Utolsó bejelentkezés:
2012-11-07 10:48:04

Véleménye a(z) "Eluveitie" előadóról:

Liena Hozzászólás ideje: 2010-01-12 14:29:06

Utolsó bejelentkezés:
2014-11-11 19:40:15

Véleménye a(z) "Eluveitie" előadóról:

Egyetértek. Én ráadásul nem is tanulok angolt, tehát azt sem tudom miről szól a szám, viszont meg kell hagyni, gyönyörű.

kariviki Hozzászólás ideje: 2009-11-23 22:24:39

Utolsó bejelentkezés:
2019-06-22 13:00:23

Véleménye a(z) "Eluveitie" előadóról:

Bár tudnám, h mi az a HTML...Annyian vagytok fordítsatok, én hülye vagyok hozzá. soha nem ennél szebb zene...

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább