Tom Beck

Tom Beck
Teljes név: Tom Beck
Együttes: Tom Beck
Hangszer, szerep: ének
Szerző: Szövegíró
Megtekintve: Ma 1, összesen 3403 alkalommal

Bemutatás:

Tom Beck 1978. február 26-án született Nürnbergben, Nyugat-Németországban.

1999-2003 között a Bajor Színészakadémián tanult musical szakon, majd színészetet, éneket és táncot tanult. 2005-ben több musicalben is szerepelt. Több hangszeren is játszik például zongorán és gitáron. 2008 óta tagja a német sikersorozat, a Cobra 11 csapatának, Ben Jäger bűnügyi főfelügyelőként. A Cobra 11 jóképű "rosszfiúja" ezen kívül több német filmben is szerepet kapott. A színészkedés mellett rendszeresen fellép együttesével is.

Biográfia:

Életrajz:
Tom Beck 1978. február 26-án született Nürnbergben, Nyugat-Németországban. Német színész, legismertebb szerepe a Cobra 11 című sorozatban Ben Jäger, akit 2008 óta alakít. 1999-2003 között a Bajor Színészakadémián tanult musical szakon Münchenben. A képzés során komolyabban megismerkedhetett a tánccal a zenével és a színészettel is. Miután végzett, különböző színházi és musical előadásokban kapott kisebb-nagyobb szerepeket. Ezután nem sokkal belekerült a filmsorozatok világába. Olyan produkcókban láthattuk, mint a „Ein krasser Deal“ vagy a „Land der Sehnsucht“. Az igazi áttörést azonban Németország legnagyobb akciósorozata, a Cobra 11 jelentette számára. 2008-ban kapta meg Ben Jäger szerepét, s azóta is főszereplője a sorozatnak. Egy interjúban elmesélte, sok közös dolog van benne és az általa eljátszott karakterben. Például a zene. Tom Beck ugyanis a színészet mellett aktívan zenél is. A Cobra 11 ,,Schattenmann'' című epizódjában több olyan dalt is hallhattunk, amit Tom énekelt. Van egy bandája is, akikkel koncertezik is.Szereti a sportot. Kedvence a foci, a tennis és a sí. Több hangszeren is játszik: zongorán, gitáron, dobon, harmonikán és orgonán is. Mindezek mellett ráadásul több táncot is ismer: balett, jazz, modern, afro, Step.2011-ben jelent meg első albuma ,,Superficial Animal'' címmel, ami nagy sikert aratott Németországban.

Színészet:
Számos színházi darab után 2004-ben kapta meg legelső televíziós szerepét a ,,Küstenwache'' című sorozatban. Bár csak egy epizód erejéig láthattuk, Tomnak nagy sikere volt, így ebben az évben még több produkcióban is feltünt. Például a ,,Der Ermittler''-ben, majd ezután a ,,Ein krasser Deal''-ben már egy komolyabb mellékszerepet kapott. A ,,Csajok a csúcson 2''-ben csupán pár jelenet erejéig tűnt fel, viszont a ,,Eine unter Tausend''-ben már főszerepet kapott. Egy évvel később a ,,Rotkäppchen'' című családi filmben játszotta el a herceget, és feltünt a ,,Schulmädchen'' illetve az ,,Alles außer Sex'' sorozatokban is. A ,,Reblaus'' című drámában is jelentős mellékszerepet kapott. 2006-ban Tom színészi pályafutásában az epizódszerepeké volt a főszerep. Több produkcióban is feltünt, néhány rész erejéig. Láthattuk a ,,Der letzte Zeuge''-ben, ,,A rendőrség száma 110''-ben és az ,,In aller Freundschaft''-ban is. 2007-ben feltünt a magyar tévénézők számára is ismert, a ,,Mi Charlynk'' című sorozatban, majd ,,Die Frauen der Parkallee''-ben és a ,,Beim nächsten Tanz wird alles anders''-ben kapott jelentős mellékszerepet. 2008-ban epizódszerepet kapott a ,,Forsthaus Falkenau''-ban majd pedig a ,,FunnyMovie''-ban és az ,,Inga Lindström''-ben. Ebben az évben kapott főszerepet a Cobra 11 című akciósorozatban, ahol jelenleg is Ben Jägert alakítja. 2009-ben a ,,Donna Leon''-ban láthattuk majd a ,,Fülenincs nyúl 2.''-ben tünt fel. 2010-ben a ,,C.I.S. - Chaoten im Sondereinsatz ''-ban a Cobra 11 beli karakterét játszotta el. 2011-ben a ,,Geister: All Inclusive''-ben szerepelt, amelyben a Cobra 11 másik főszereplője, Erdogan Atalay is feltünt. Ebben az évben jelentős mellékszerepet kapott a ,,Ausgerechnet Sex!"-ben is. 2012-ben őszén felröppentek olyan hírek, melyek szerint Tom kiszáll a Cobra 11-ből. A színész ezt később megerősítette, ugyanis az elkövetkező években a zenei karrierére szeretne koncentrálni.

Zene:
Tom életében mindig is fontos szerepet töltött be a zene, de sokáig csak a színészettel foglalkozott komolyabban. Énekesi pályafutása azután indult meg, miután bekerült a Cobra 11 című sorozatba. Több epizódban is megmutatta tehetségét, saját számokat is adott elő. Ezek után döntött úgy, hogy saját lemezt készít. 2011-ben ki is adta ,,Superficial Animal''-t, ami nagy sikereket ért el Németországban. 2012 nyarán Tom Amerikába utazott, hogy ott készítse el második albumának anyagát. Szeptember utolsó napján jelentette meg legújabb klipjét ami az ,, Ain't got you'' című számhoz készült. A kisfilmben Tom mellett egy másik Cobra 11-es színész, Katrin Heß játszotta a főszerepet. Az ,,Americanized'' október 5.-én jelent meg és kizárólag Beck által írt dalokat tartalmaz.

Érdekességek:
- 5 évig volt együtt Shawna Sloan kanadai táncosnővel
- A Cobra 11 videojátékokhoz kölcsönözte a hangját

Autogrammcím:
Benameur Promotion
Stichwort: "Tom Beck Autogramm"
Wilhelm-Mauser Str. 55
50827 Köln

Zenekarai:

Tom Beck dalszövegek:

Ain't Got You (Tom Beck) video

Alive (Tom Beck) video

Almost You (Tom Beck) video

Carry on (Tom Beck) video

Dead Yet (Tom Beck) video

Drive my car (Tom Beck) video

Love You With My Eyes Closed (Tom Beck) video

Nice Guys Finish Last (Tom Beck) video

Perfect Day (Tom Beck) video

Sexy (Tom Beck) video

The Longing (Tom Beck) video

What Part Of Forever (Tom Beck) video

When You Go (Tom Beck) video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább