Roger Waters

Roger Waters
Teljes név: Roger Waters
Együttes: Pink Floyd
Hangszer, szerep: Ének, basszusgitár
Szerző: Szövegíró, Zeneszerző
Megtekintve: Ma 2, összesen 2906 alkalommal

Bemutatás:

George Roger Waters (1943. szeptember 6., Great Bookham) angol énekes, basszusgitáros és zeneszerző. Leginkább a Pink Floyd tagjaként ismert; 1965-től a zenekar basszusgitárosa, 1968-tól pedig fő dalszerzője és egyik énekese volt.

Biográfia:

1985-ös kiválását követően meglehetősen sikeres szólókarriert kezdett, melynek eredménye három stúdióalbum és az egyik legnagyobb koncert a rock történetében, a The Wall berlini előadása 1990-ben. 2005. július 2-án, a Live 8 londoni koncertjén újra együtt zenélt a Pink Floyddal, november 17-én, Rómában pedig bemutatták első, Ça Ira című operáját (az album már szeptember 26-án megjelent). 2006-ra egy nyári európai és egy őszi amerikai turnét szervezett; utóbbi a The Dark Side of the Moon Live Turné. Ezeken az előadásokon a teljes The Dark Side of the Moon mellett más dalok is elhangzottak, a Pink Floydtól és saját albumairól egyaránt. A turné kirobbanó siker lett, így 2007-ben Ausztráliában, Délkelet-Ázsiában, Dél-Amerikában, valamint Európában és az Egyesült Államokban folytatódott.

Forrás: wikipédia

Zenekarai:


Roger Waters dalszövegek:

"If" (Pink Floyd) video

A Pillow of Winds (Pink Floyd) video

A Saucerful of Secrets (Pink Floyd) video

A Spanish Piece (Pink Floyd) video

Absolutely Curtains (Pink Floyd) video

Alan's Psychedelic Breakfast (Pink Floyd) video

Another brick in the wall (Pink Floyd) hun video

Another Brick in the Wall Part 1 (Pink Floyd) hun video

Another Brick in the Wall Part 2 (Pink Floyd) hun video

Another Brick in the Wall Part 3 (Pink Floyd) hun video

Atom Heart Mother (Pink Floyd) video

Brain damage (Pink Floyd) hun video

Breathe (Pink Floyd) video

Bring the Boys Back Home (Pink Floyd) video

Burning Bridges (Pink Floyd) video

Cirrus Minor (Pink Floyd) video

Comfortably numb (Pink Floyd) hun

Corporal Clegg (Pink Floyd) video

Crying Song (Pink Floyd) video

Cymbaline (Pink Floyd) video

Dogs (Pink Floyd) video

Don (Pink Floyd) hun

Dramatic Theme (Pink Floyd) video

Echoes (Pink Floyd) video

Eclipse (Pink Floyd) hun video

Empty spaces (Pink Floyd) video

Fearless (Pink Floyd) video

Free Four (Pink Floyd) video

Get Your Filthy Hands Off My Desert (Pink Floyd) video

Goodbye blue sky (Pink Floyd) hun video

Goodbye cruel world (Pink Floyd) video

Grantchester Meadows (Pink Floyd) video

Grantchester Meadows (Ummagumma) (Pink Floyd) video

Green is the Colour (Pink Floyd) video

Have a Cigar (Pink Floyd) video

Hey you (Pink Floyd) hun video

Ibiza Bar (Pink Floyd) video

If (Pink Floyd)

In The Flesh? (Pink Floyd) hun video

Interstellar Overdrive (Pink Floyd) video

Is There Anybody Out There? (Pink Floyd) video

Let There Be More Light (Pink Floyd) video

Main Theme (Pink Floyd) video

Money (Pink Floyd) hun video

More Blues (Pink Floyd) video

Mother (Pink Floyd) hun video

Nobody Home (Pink Floyd) hun video

Not Now John (Pink Floyd) video

Obscured by Clouds (Pink Floyd) video

On the Run (Pink Floyd) video

One of my turns (Pink Floyd) video

One of the Few (Pink Floyd) video

One of These Days (Pink Floyd) video

Outside the Wall (Pink Floyd) video

Paranoid Eyes (Pink Floyd) video

Party Sequence (Pink Floyd) video

Pigs (Three Different Ones) (Pink Floyd) video

Pigs on the Wing (Part One) (Pink Floyd) video

Pigs on the Wing (Part Two) (Pink Floyd) video

Pow R. Toc H. (Pink Floyd) video

Quicksilver (Pink Floyd) video

Run like hell (Pink Floyd) video

San Tropez (Pink Floyd) video

Seamus (Pink Floyd) video

Set the Controls for the Heart of the Sun (Pink Floyd) video

Set the Controls for the Heart of the Sun (Ummagumma) (Pink Floyd) video

Several Species of Small Fury Animals (Pink Floyd) video

Several Species of Small Fury Animals (Ummagumma) (Pink Floyd) video

Sheep (Pink Floyd) video

Southampton Dock (Pink Floyd) video

Stay (Pink Floyd) video

Stop (Pink Floyd) video

Take Up Thy Stethoscope and Walk (Pink Floyd) video

The Final Cut (Pink Floyd) video

The Fletcher Memorial (Pink Floyd)

The Fletcher Memorial Home (Pink Floyd) video

The Gold It's in the… (Pink Floyd) video

The Gunner's Dream (Pink Floyd) video

The Happiest Days of Our Lives (Pink Floyd) video

The Hero's Return (Pink Floyd) video

The Nile Song (Pink Floyd) video

The Post War Dream (Pink Floyd) video

The Show Must Go On (Pink Floyd) hun video

The Thin Ice (Pink Floyd) hun video

The trial (Pink Floyd) video

Time (Pink Floyd) hun video

Two Suns in the Sunset (Pink Floyd) video

Us and Them (Pink Floyd) video

Vera (Pink Floyd) hun

Waiting for the Worms (Pink Floyd) video

Welcome To The Machine (Pink Floyd) video

Wot's… Uh the Deal (Pink Floyd) video

Young lust (Pink Floyd) video

Your Possible Pasts (Pink Floyd) video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2019 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább