Gerard Way

Gerard Way
Teljes név: Gerard Way
Együttes: My Chemical Romance
Hangszer, szerep: ének
Szerző: Szövegíró, Zeneszerző
Megtekintve: Ma 1, összesen 4337 alkalommal

Bemutatás:

Gerard Arthur Way – 1977. április 9-én született Newarkban (New Jersey). A My Chemical Romance rockbanda frontembere, énekese és alapítótagja. Apja (Donald) skóciai, anyja (Donna) olasz származású. Először negyedikes korában énekelt, amikor részt vett a Peter Pan című iskolai előadásban. Az anyai nagyanyja, Elena Lee Rush tanította énekelni, rajzolni és előadni. A School Of Visual Arts nevű New York-i egyetemen tanult, majd egy rajzfilmet készített "Breakfast Monkey" címmel, ám a rajzfilm sosem került fel a Cartoon Network-re, ahová Gerard beküldte, mert abban az időben ment egy –állítólag– nagyon hasonló mesefilm, ezért visszautasították az ötletet.

Biográfia:

Gee skót és olasz családból származik. Először negyedikes korában énekelt, amikor részt vett a Peter Pan című iskolai előadásban. Az anyai nagyanyja, Elena Lee Rush tanította énekelni (akiről a Helena című daluk is szól), rajzolni és előadni. Ő csinálta Gerard jelmezét is melybe beletartozott a hagyományos zöld harisnyanadrág. Ezután Gee elfordult az énekléstől mondván „Hát, nem akarok ez a furcsa gyerekénekes lenni, jobban érdekelnek a képregények és az Iron Maiden”. Ezután eldöntötte, hogy grafikus rajzolást fog folytatni.

Gee-t mindig is érdekelte a rajzolás és a képregények, mivel a házuk, ahol gyermekkorában élt, „sötét és borúsan gótikus” kinézetű volt Belleville városában, New Jersey-ben. Gee azt mondta, hogy gyerekként nem nagyon engedték kinn játszani, mivel egy nagyon veszélyes környéken laktak. Helyette egy képzeletbeli világot alkotott meg a fejében és ez vezetett a művészet iránti szeretetéhez. Mint mindenki más, Gerard is eljutott gyerekként ahhoz a felfedezéshez, hogy előbb vagy utóbb mindenki meghal, a szerettei is. Egy idő után azonban mégis valamiféle gyönyörűséget fedezett fel a halálban és annak misztikusságában.

Tinédzser korában elkezdődtek a problémái. Állítása szerint sokan csak úgy ismerték, mint a "16 éves srácot, aki minden apróságért leissza magát". A gimiben töltött utolsó éveiben történt meg az az eset is, ami az "I'm Not Okay" című számukat isnpirálta. Gerardnak ugyanis titokban nagyon tetszett egy lány, de az a barátja által készített, Way szavait idézve "nagyon ízléstelen" pornóképeket jelentetett meg magáról. Gerard persze kiakadt és kiábrándult a lányból további alkoholhoz fordulva. Ekkoriban már drogproblémái is voltak.

Miután befejezte a középiskolai tanulmányait a Belleville High School-ban 1995-ben, a New York-i School Of Visual Arts nevű művészeti iskolába járt, ahol lediplomázott képzőművészként 1999-ben. Gerard képregény író akart lenni és igényt tartott kedvenc képregény csapatára ami a Doom Patrol volt. 2001-ben megpróbált eladni egy rajzfilmsorozatot a Cartoon Networknek, melynek neve The Breakfast Monkey. A Cartoon Network elutasította, mivel nagyon hasonlított az Aqua Teen Hunger Force című rajzfilmsorozathoz, ami már forgott akkor a csatornán.

2007. szeptember 3-án vette feleségül Lindsey Ann Ballato-t. 2009.május 27-én született kislányuk, Bandit Lee Way.

2010 novemberében megjelent a My Chemical Romance negyedik stúdióalbuma, "Danger Days: The True Lives of the Fabulous Killjoys" címmel. Miután felbomlott a My Chemical Romance (2013.03.22.) , Gerard egy képregénnyel kezdett foglalkozni, melynek alapja ez az album.

Zenekarai:

Gerard Way dalszövegek:

Ambulance (My Chemical Romance) video

Blood (My Chemical Romance) hun video

Boy Division (My Chemical Romance) hun video

Bulletproof Heart (My Chemical Romance) hun video

Burn Bright (My Chemical Romance) video

Cancer (My Chemical Romance) hun video

Cancer (My Chemical Romance)

Cemetery Drive (My Chemical Romance) hun video

Cemetery Drive (My Chemical Romance)

Cubicles (My Chemical Romance) video

Dead (My Chemical Romance) hun video

Famous last words (My Chemical Romance) hun video

I'm not okay ( I promise) (My Chemical Romance) hun video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább