Chris Martin

Chris Martin
Teljes név: Chris Martin
Együttes: Keressük!
Hangszer, szerep: Keressük!
Szerző: Szövegíró, Zeneszerző
Megtekintve: Ma 1, összesen 2556 alkalommal

Bemutatás:

Chris Martin , teljes nevén Christopher Anthony John Martin (született Exeterben, 1977. március 2 -án ) a Coldplay nevű angol alternatív rock együttes frontembere, énekes, zeneszerző, szövegíró, zongorista és gitáros.

Biográfia:

Chris Martin egy tanárnő és egy könyvelő első gyermekeként jött a világra. Négy testvére van. Egy csak fiúknak fenntartott sherborne-i magániskolába járt. Mélyen vallásos, kispolgári, kisvárosi környezetben élt, amely bizony nem segítette a felnőtté válásban. Majd ókori történelmet tanult a londoni egyetemen és mellette utcatáblafestőként is dolgozott. Az egyetemen ő volt az egyik jégkorongcsapat kapitánya. Kiválóan tanult. 1996-ban az egyetemen ismerte meg Guy Berrymant, Jonny Bucklandot és Will Championt, akikkel megalapította a Coldplay nevű együttest.

2003-ban feleségül vette Gwyneth Paltrow Oscar-díjas amerikai színésznőt. Eddig egy leány, (Apple Blythe Alison: London, 2004. május 14.) és egy fiú gyermekük (Moses Bruce Anthony: New York City, 2006. április 9.) született.

Nagyon fontos számára a közélet.
Elutazott Ghanába és Haitiba, ahol személyesen győződött meg az igazságtalan kereskedelem pusztító gazdasági-társadalmi következményeiről. Támogatja az Oxfam segélyszervezetet, a Make Poverty History ("Tedd a szegénységet történelemmé!")-, valamint a Make Trade Fair ("Tedd a kereskedelmet igazságossá!")-mozgalmat is. Bal kézfején a Coldplay koncerteken egy egyenlőségjel látható: kifejezi, hogy egyetért a fenti mozgalmak célkitűzéseivel. Zongoráját is hol egyenlőségjel, hol a mozgalom rövidítése (MTF) díszíti. Vegetáriánus.

Testvéri erejű barátság fűzi Jonny Bucklandhez, a Coldplay gitárosához, leánya keresztapjához.

Chris Martin dalszövegek:

'Til Kingdom Come (Coldplay) video

1.36 (Coldplay) video

42 (Coldplay) hun video

A Head Full Of Dreams (Coldplay) video

A Message (Coldplay) hun video

A Rush Of Blood to the Head (Coldplay) hun video

A Sky Full of Stars (Coldplay) video

A Spell a Rebel Yell (Coldplay) video

A whisper (Coldplay) hun video

Adventure of a Lifetime (Coldplay) hun video

Ain't No Other Man (Christina Aguilera) hun video

Amsterdam (Coldplay) video

Animals (Coldplay) video

Atlas (Coldplay) hun video

BEP Empire (Black Eyed Peas) video

Better (K'naan) video

Bigger Stronger (Coldplay) video

Brothers & Sisters (Coldplay) video

Careful Where You Stand (Coldplay) video

Cemeteries of London (Coldplay) hun video

Charlie Brown (Coldplay) video

Christmas Lights (Coldplay) hun video

Clocks (Coldplay) hun video

Crests of Waves (Coldplay) video

Daylight (Coldplay) video

Death And All His Friends (Coldplay) hun video

Death Will Never Conquer (Coldplay) video

Don't Let It Break Your Heart (Coldplay) video

Don't Panic (Coldplay) video

Easy to Please (Coldplay) video

Everglow (Coldplay) hun video

Every Day's Like Christmas (Kylie Minogue )

Every Teardrop is A Waterfall (Coldplay) hun video

Everything (Coldplay) video

Fix You (Coldplay) hun video

Fix You (Glee Cast) hun video

For You (Coldplay) video

Glass of Water (Coldplay) video

God Put A Smile Upon Your Face (Coldplay) hun video

Gravity (Coldplay) video

Green Eyes (Coldplay) hun video

Guilt Trip (Kanye West)

Help Is Round The Corner (Coldplay) video

High Speed (Coldplay) video

Homesick (Dua Lipa ) video

How You See The World (Coldplay) video

Hurts like heaven (Coldplay) video

Hymn for the Weekend (Coldplay) hun video

I Bloom Blaum (Coldplay) video

I Ran Away (Coldplay) video

In My Place (Coldplay) hun video

Intro (Christina Milian ) video

Intro (Back to Basics) (Christina Aguilera) hun video

Life In Technicolor II (Coldplay) hun video

Life Is For Living (Coldplay) hun video

Lost! (Coldplay) hun video

Lovers In Japan (Coldplay) video

Low (Coldplay) video

Magic (Coldplay) video

Major Minus (Coldplay) video

Miracles (Coldplay) video

Moses (Coldplay) hun video

Moving to Mars (Coldplay) video

Murder (Coldplay) video

No More Keeping My Feet on the Ground (Coldplay) video

Now My Feet Won (Coldplay) video

O (Fly On) (Coldplay) video

One I Love (Coldplay) video

Only Superstition (Coldplay) video

Parachutes (Coldplay) video

Paradise (Coldplay) hun video

Politik (Coldplay) hun video

Pour Me (Coldplay) video

Princess of China (Coldplay) hun video

Proof (Coldplay) video

Prospekt (Coldplay) video

Rainy Day (Coldplay) video

Reign of Love (Coldplay) video

See It In A Boy's Eyes (Jamelia) video

See You Soon (Coldplay) hun video

Shiver (Coldplay) video

Sleeping Sun (Coldplay) video

Something Just Like This (The Chainsmokers) hun video

Sparks (Coldplay) video

Speed Of Sound (Coldplay) hun video

Spies (Coldplay) video

Square One (Coldplay) video

Still Dirrty (Christina Aguilera) hun video

Strawberry Swing (Coldplay) hun video

Such a Rush (Coldplay) video

Swallowed In The Sea (Coldplay) video

Talk (Coldplay) hun video

Thank You (Dedication To Fans...) (Christina Aguilera) hun video

The Escapist (Coldplay) video

The Goldrush (Coldplay) video

The Hardest Part (Coldplay) hun video

The Scientist (Coldplay) hun video

The World Turned Upside Down (Coldplay) video

Things I Don't Understand (Coldplay) video

Trouble (Coldplay) hun video

True Love (Coldplay) hun video

Twisted Logic (Coldplay) video

U.F.O. (Coldplay) video

Up In Flames (Coldplay) hun video

Up With The Birds (Coldplay) video

Up&Up (Coldplay) video

Us Against The World (Coldplay) video

Violet Hill (Coldplay) hun video

Viva la vida (Coldplay) hun video

Viva la vida (Darin) video

Viva la vida (One Direction) hun video

Warning Sign (Coldplay) hun video

We Never Change (Coldplay) hun video

What If (Coldplay) video

White Shadows (Coldplay) video

X & Y (Coldplay) hun video

Yellow (Coldplay) hun video

Yes (Coldplay) hun video

Your Love Means Everything (Coldplay) video



Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2019 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább