Ace Of Base

Zenei irányzat: Pop
Albumok: 2 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 9649 alkalommal

Bemutatás:

A főként new romantic és punk zenét játszó G Konrad nevű formációban való pár éves próbálkozását követően Jonas Berggren úgy döntött, hogy új együttest alakít 1987-ben. Az együttesbe bekerült két iskolai barátja Johnny Lindén és Niklas Tränk, valamint két húga Malin és Jenny Berggren énekesként. Az új együttesnek számos neve volt kezdetben, így például Kalinin Prospect (egy moszkvai utca után), CAD (Computer-Aided-Disco, azaz Számítógép alapú diszkó), és Tech Noir ("Fekete technológia" franciául, éjszakai szórakozóhely a Terminátor című filmből) A svéd klubokban léptek fel új - saját maguk által írt - technó alapú dalaikkal, melyeket főként a The KLF, és a Snap! együttesek ihlettek.

Johnny 1989-ben kilépett a csapatból. Niklas akkor került ki az együttesből, amikor 1990 augusztus 6-án egy - a Bältesspännarparken-ben rendezett - fellépés helyett a Rolling Stones koncertjét választotta a város másik végében. Jonas megkérte egyik barátját, Ulf Ekberget, hogy ugorjon be Niklas helyett. A kvartett új nevet keresett a megújulás jegyében. Linn egy interjúban azt mondta, hogy senki nem tudta kiejteni az együttes korábbi nevét és senki nem emlékezett ránk.

Végül az Ace of Base név mellett döntöttek, amelyben az "Ace" arra utalt, hogy ők voltak a saját stúdiójuk mesterei, a "Base" pedig arra, hogy a stúdiót egy autójavító-műhely alagsorában rendezték be.

A formáció továbbra is küzdött az elismertségért, amely többnyire azért volt "nehéz ügy", mert Göteborgban akkoriban elsősorban a heavy metal és a techno volt népszerű - állította Jenny. 1991-ben John Ballard zenei producer új tehetségeket keresett egy újsághirdetésben, melyre aztán az együttes jelentkezett. Ballard nem volt biztos az Ace of Base későbbi sikereiben, ugyanakkor átadta őket Klas Lundingnak, a Telegram Records producerének, aki segített nekik a Wheel of Fortune című dalukhoz egy demo elkészítésében. A demo még így sem tudta meggyőzni a Telegram kiadót, sem pedig más svéd lemeztársaságot. Végül 1992-ben a befejezetlen demo egy kisebb összegért átkerült egy független dán lemezkiadó, a Mega Records tulajdonába. A dalt újra felvették stúdióban, és kislemezként piacra dobták, azonban nem sikerült slágerlistára juttatni. Szeptemberben egy alacsony költségvetésű videoklipet forgatott és rendezett Viking Nielsson a dalhoz, amely aztán kétszeri bukás után végül listás helyezést ért el.

Biográfia:

Albumok:

Ace Of Base dalszövegek (45 db):

All for You video

All that she wants hun video

Always have, always will video

Angel eyes hun

Beautiful life hun video

Blooming 18

C'est la vie (Always 21) hun video

Cecilia video

Dancer In A Daydream

Don't turn around hun video

Dr. Sun

Edge of heaven video

Experience pearls video

Fashion Party

Happy Nation hun video

He Decides

Hear Me Calling

I Pray

Just 'N' image video

Life is a flower video

Living in Danger hun video

Lucky love hun video

Lucky love (Ace Of Base)(Acoustic version)

My Deja vu

My Mind (Mindless Mix)

Never

Never gonna say I'm sorry hun video

Perfect World

Que sera video

Ravine video

Strange ways

The Sign hun video

Tokyo girl

Travel to Romantis video

Unspeakable video

Voulez-Vous Danser

Waiting for magic hun video

Wave wet sand video

Wheel of fortune hun video

Whispers in blindness

You And I video

Young And Proud

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

mathos75 Hozzászólás ideje: 2011-03-15 09:55:28

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-15 10:30:58

Véleménye a(z) "Ace Of Base" előadóról:

Nekem a fordítás tetszik, ellenben a magyartalanság nem annyira. Túlságosan az angol szerkezet érvényesül a szórendben pl: " A reggel jelenti a búcsút" . A "reggel a búcsút jelenti" szebben hangzik :)

ritcsi Hozzászólás ideje: 2010-08-31 16:23:51

Utolsó bejelentkezés:
2010-09-03 21:47:55

Véleménye a(z) "Ace Of Base" előadóról:

A magyar fordításban a "vad nyár" helyett a kegyetlen nyár jobban illene a szövegbe.az ó mit is mondtad is érdekes mivel a did they say egyértelműen mit mondtak -ot jelent :).

M:E:I:S:T:E:R Hozzászólás ideje: 2010-01-23 15:42:24

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-15 19:14:38

Véleménye a(z) "Ace Of Base" előadóról:

A kedvencem!!!!!

jessica2335 Hozzászólás ideje: 2009-08-14 16:03:14

Utolsó bejelentkezés:
2010-09-14 00:38:32

Véleménye a(z) "Ace Of Base" előadóról:

Még most is nagyon szeretem őket! A beautiful life a kedvencem!

muhaddib Hozzászólás ideje: 2008-06-14 19:34:50

Utolsó bejelentkezés:
2013-12-01 15:10:49

Véleménye a(z) "Ace Of Base" előadóról:

Figyelembe véve, hogy milyen egyszerű a dalszöveg - nincs túl sok bonyolult kifejezés - tehát nehéz szebben kifejezni magunkat, szerintem tökéletes a fordítás. Mindegy milyen jól próbálja az ember egy dal szövegét teljesen hűen visszaadni nem lehet. A fordítás rész csak egy kis segítség azoknak akik egyáltalán nem értik miről is szól, és ezt a célt ellátja. Aki kicsit is - vagy inkább teljesen - érti a dalszöveget, az meg ne kritizálja, mert örülhet, hogy érti. Egyébként is érezni kell nem csak érteni, úgy lehet élvezni a dalt. Szerintem jó a fordítás, csak így tovább!

RollR Hozzászólás ideje: 2008-02-12 04:46:38

Utolsó bejelentkezés:
2014-08-25 16:34:07

Véleménye a(z) "Ace Of Base" előadóról:

Pedig szerintem határozottan jó, az összes eddigi beérkezett pályaművek közül ez a legjobb, lássuk be. Köszönöm a figyelmet, szép napot!

admin Hozzászólás ideje: 2008-02-12 04:20:57

Utolsó bejelentkezés:
2022-02-24 12:30:30

Véleménye a(z) "Ace Of Base" előadóról:

Na jó, nem is olyan rossz! :)

admin Hozzászólás ideje: 2008-02-12 04:18:04

Utolsó bejelentkezés:
2022-02-24 12:30:30

Véleménye a(z) "Ace Of Base" előadóról:

Szerintem kicsit gyenge a fordítás. :)

RollR Hozzászólás ideje: 2008-02-12 04:15:15

Utolsó bejelentkezés:
2014-08-25 16:34:07

Véleménye a(z) "Ace Of Base" előadóról:

Köszönöm a lehetőséget, igyekeztem az elsők közé kerülni. Csak így tovább!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább