HIM

Zenei irányzat: Love Metal
Albumok: 7 db
Megtekintve: Ma 3, összesen 17609 alkalommal

Bemutatás:

A HIM ( His Infernal Majesty ) egy finn rock-banda,három zenész Ville Valo vokalista,Mikko Lindström gitáros és Mikko Paananen basszusgitáros alapította 1991-ben. Ezidáig hét nagylemezük jelent meg. 2008-ig ők az egyetlen finn rock-banda, akik az USA-ban aranylemezt értek el az eladásaikkal.

A zenekar a szerelem és a halál témáit elegyíti dalszövegeiben, hangszerelésükre pedig a heavy metal-jellegű gitárstílus jellemző. Innen származik ennek a sajátos zenei stílusnak a neve is: Love metal.

A zenekar neve eredetileg a 'His Infernal Majesty' (Ő Pokoli Fensége) kifejezés szavainak kezdőbetűiből összeállított mozaikszó, de ezt a megjelölést hamar elhagyták azért,mert sátánistáknak vélték őket. Azóta a csapat egyszerűen HIM-ként szerepel, bár a régi név a mai napig félreértések forrása.

Biográfia:

A zenekar első kislemezét 1996-ban adta ki 666 Ways To Love: Prologue címmel, amely tartalmazza az egyetlen publikus fényképet Valo édesanyjáról, Anitáról. Mire az együttes kiadta a Chris Isaak-feldolgozás Wicked Game című dalt, már Finnország-szerte ismertek voltak. 1997-ben, mikor megjelent első albumuk, a Greatest Lovesongs Vol. 666, hosszú skandináv turnéra indultak. A második album, melyet Wales-ben vettek fel, 2000-ben jelent meg, és a Razorblade Romance címet kapta. A lemez, és az arról kimásolt Join Me In Death című dal hatalmas sikert aratott egész Európában. A fent említett dal a The 13th Floor címet viselő science fiction-film európai változatának betétdala lett, ami csak növelte az együttes népszerűségét (egy ideig elfoglalták a német toplista első helyét is). Ez az album néhány amerikai boltban is megjelent, de az együttesnek itt nem volt joga a HIM név használatához, mert ennek jogait egy másik zenekar birtokolta. Emiatt egy időre kénytelenek voltak felvenni a még le nem védett HER nevet, de ez a csere csak Amerikában, és csak ennek az albumnak a promóciója során valósult meg. Később aztán sikerült megvásárolni a jogokat a HIM név használatára, így a soron következő lemezeket már gond nélkül kiadhatták ezen a néven. 2003-ban látott napvilágot a harmadik, Deep Shadows And Brillant Highlights névre keresztelt album. A felvételek után a csapat három tagja, Linde, Ville és Migé Amour megalapították a Daniel Lioneye nevű rock'n'roll-együttest. A negyedik lemez, a Love Metal 2004-ben született meg, és ezt már az amerikai média (Kerrang és Rolling Stone-magazinok) is felkapta. Ennek köszönhetően a HIM 2004 februárjától egy éven keresztül turnézott az USA-ban. A következő album, a Dark Light 2005.szeptember 26-án került az üzletekbe. A csapat menedzsere Seppo Vesterinen, aki mellesleg a The Rasmus ügyeit is intézi, de dolgozott a Hanoi Rocks-szal, a 80-as évek nemzetközileg legsikeresebb finn glam rock-együttesével is. Hatodik nagylemezük a Venus Doom Németországban 2007. szeptember 14-én, világszerte 2007. szeptember 17-én, az USA-ban 2007. szeptember 18-án jelent meg. A "Give It A Name Festival '07"-n a HIM már eljátszotta a "Dead Lovers' Lane" című dalt a Venus Doom-ról, e szám videoklipje pedig már elérhető a YouTube-on. Új DVD-jük,"Digital Versatile Doom" címmel jelent meg 2008-ban. Hetedik nagylemezük Screamworks: Love in Theory and Practice 2010 február 8-án jelent meg, az USA-ban február 9-én, Japánban február 10-én, Németországban február 12-én. 

Új lemezzel ezután 2013. áprilisában jelentkeztek Tears On Tape címmel, melyet Ville így harangozott be: "Próbáljátok meg elképzelni, milyen lenne Rambo és az Angol beteg találkozása, akkor nagyjából tudjátok, miről beszélek.”

Közel másfél évnyi turnézás után 2014. végén a zenekar szünetre vonul, hogy nekikezdjenek az új nagylemeznek.
A turné végén megjelent a “Lashes To Ashes, Lust To Dust: A Vinyl Retrospective ’96-’03” címmel a várva várt limitált kiadású boxset is a The End Records kiadásában. 

2015. januárjéban Gas Lipstick, a HIM dobosa 16 év után úgy döntött, hogy búcsút int a bandának és új zenei utakra lép.

A heartagram A HIM manapság sajátos szimbólumáról, a heartagramról is ismert. Ezt a jelet maga Ville találta ki, egy szív és egy pentagramma egyesítésével, ami az élet és a halál, valamint a szerelem és gyűlölet kontrasztját hivatott szimbolizálni. A HIM és a heartagram gyakran jelenik meg különböző show-műsorokban, mint például a Viva La Bam-show-ban, valamint Bam Margera CKY-videóiban, ahol gyakran a HIM dalaiból veszik az aláfestőzenéket.

HIM dalszövegek (83 db):

( Don't Fear ) The Reaper

(Don't Fear) The Reaper hun

Acoustic Funeral (For Love In Limbo)

Again

And Love Said No hun video

Beautiful hun video

Behind The Crimson Door hun video

Beyond Redemption hun video

Bittersweet video

Bleed Well hun

Buried Alive By Love hun video

Bury Me Deep Inside Your Heart hun video

Circle Of Fear hun

Close to the Flame hun video

Dark Secret Love hun

Dead Lover's Lane

Death Is In Love With Us hun

Disarm Me

Don't close your heart

Drunk on shadows

Dying Song

Endless Dark

Face of god hun video

For You hun

Funeral of Hearts hun video

Gone With The Sin hun video

Heartache Every Moment hun video

Heartkiller video

Hearts at War video

Heaven Tonight

I Love you

In joy and sorrow hun video

In The Arms Of Rain

In Venere Veritas

It's All Tears hun

Join me in death hun video

Just for tonight(duett)

Katherine Wheel

Killing Loneliness hun video

Like St. Valentine video

Love in cold Blood

Love the Hardest Way

Love Without Tears video

Love you like I do

Love, the hardest way

Love's Requiem

Ode To Solitude

One Last Time hun video

Our Diabolikal Rapture hun

Passion's Killing Floor

Please Don't Let It Go hun

Poison Girl hun video

Pretending hun video

Razorblade Kiss hun video

Rendezvous With Anus Lyrics

Resurrection hun video

Right Here In My Arms hun video

Salt In Our Wounds

Scared To Death

Serpent Ride

Shatter Me With Hope

Sigilium Diaboli

Sleepwalking Past Hope video

Solitary Man

Song or Suicide video

Soul On Fire

Summer Wine(duett) hun video

Sweet Pandemonium hun video

The Beignning Of End

The Foreboding Sense Of Impending Happiness

The Heartless

The Kiss Of Dawn

The Path hun video

The sacrament hun video

This Fortress Of Tears

Under The Rose hun video

Vampire Heart hun video

Venus (In Our Blood)

When Love and Death Embrace

Wicked game hun

Wings Of A Butterfly hun video

You are the one video

Your sweet 666 hun

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Tomy87 Hozzászólás ideje: 2012-04-29 10:01:41

Utolsó bejelentkezés:
2023-10-25 20:45:42

Véleménye a(z) "HIM" előadóról:

látom itt azért többségébe lányok írnak kommentet a csapatról de azért én is fiú létemre szeretnénk hozzátenni hogy az egész csapat úgy ahogy van tökéletesen van felépitve. dalaik hihetetlen energiát és erőt képviselnek és akik ezekre a szövegekre azt mondják hogy sátánista érzűletű akkor az hallgasson meg tölük pár számot és ráfog jönni hogy a csapat semmiképp nem sátánista szellemű.az hogy szerelemről ,csalódottságról,boldogságról,és boldogtalanságról,életről és halálról énekel Ville Valo az az ő szuverén alkotói kiváltsága.én annyit tudok mondani hogy zseniális énekes Ville Valo és a zene is megy a hangjához és a rock zene hallgatást ált suli alatt az ő zenéjükkel kezdtem. és azóta nem tudom abba hagyni pedig azóta 9 év telt el de nem tudom megunni őket. egyszerűen zseniálisak.

nudlicsky29 Hozzászólás ideje: 2012-04-16 18:44:44

Utolsó bejelentkezés:
2020-05-18 10:10:46

Véleménye a(z) "HIM" előadóról:

Mi történt a fiúkkal! Eltüntek nagyon! Semmi hír róluk

lilikee* Hozzászólás ideje: 2011-09-01 20:49:46

Utolsó bejelentkezés:
2012-02-15 20:02:29

Véleménye a(z) "HIM" előadóról:

még egy finn együttes komolyan a finnek a legjobbak de most olvasom h sátánistáknak hiszik őket a név alapján, hát hallgassák meg egy számukat abból rögtön rájöhetnek h ez nem az. a dalszövegeik zseniálisak, a Love Metál az egyik legegyedibb és legjobb műfaj a világon. HIM 4ever!

Tomy87 Hozzászólás ideje: 2011-07-22 11:57:16

Utolsó bejelentkezés:
2023-10-25 20:45:42

Véleménye a(z) "HIM" előadóról:

a H-I-M a világon az egyik legjobb rockbanda.nem is tudok egy olyan számot se mondani tőlük ami ne lenne jó mert mindegyik nagyon jó és oda vág hallgatás közbe.az egész együttes úgy ahogy van jó.ők a királyok.

small emo bitch Hozzászólás ideje: 2011-05-05 13:06:15

Utolsó bejelentkezés:
2017-05-19 14:13:05

Véleménye a(z) "HIM" előadóról:

Ez gyönyör..nagyon szép egyszerűen folyamatosan tudnám hallgatnii..megunhatatlan.<3<3<3

small emo bitch Hozzászólás ideje: 2011-05-05 12:47:20

Utolsó bejelentkezés:
2017-05-19 14:13:05

Véleménye a(z) "HIM" előadóról:

A The Funeral Of Hearts c. szám a kedvencem. Igazából az összes leírhatatlanul jó. Nagyon szeretem őket. Olyan átérzéssel tudja énekelni, hogy hihetetlen.<3

frezia68 Hozzászólás ideje: 2011-03-24 05:24:31

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-24 06:08:32

Véleménye a(z) "HIM" előadóról:

ferdítés: "(Please let me stay)" = Engedd, hogy maradjak "love's name in vein..." in vain= hiába az angol szövegben feltételezhetően betűhiba van

S0ul Hozzászólás ideje: 2010-09-08 15:25:08

Utolsó bejelentkezés:
2016-04-15 13:35:35

Véleménye a(z) "HIM" előadóról:

most néztem meg ezt, de naon komoly

Suzan Cullen Hozzászólás ideje: 2010-08-01 15:28:06

Utolsó bejelentkezés:
2011-01-25 14:51:11

Véleménye a(z) "HIM" előadóról:

♥ HIM ♥

gabeeen@freemail.hu Hozzászólás ideje: 2010-07-29 13:09:51

Utolsó bejelentkezés:
2013-05-18 23:42:56

Véleménye a(z) "HIM" előadóról:

Nagyon jó ez a daluk is,nagyon tetszik.

cinka9 Hozzászólás ideje: 2010-02-28 13:59:59

Utolsó bejelentkezés:
2014-02-27 12:13:28

Véleménye a(z) "HIM" előadóról:

Megint én! Beküldtem az új album összes dalszövegét.Remélem hamarosan felkerülnek azok is.

cinka9 Hozzászólás ideje: 2010-02-23 18:10:48

Utolsó bejelentkezés:
2014-02-27 12:13:28

Véleménye a(z) "HIM" előadóról:

Na sziasztok! Az az igazság,hogy elbírálás után kerülnek ide a számok. Nem mindegyiket engedik a szövege miatt.Nem éppen azért mert mondjuk káromkodnak benne... Ha valameik számot nem találjátok az lehet,hogy pont azért mert nem engedik vagy épp azért mert még elbírálás alatt van. Mindenesetre én megpróbálom folyamatosan beküldeni a szövegeket Magyarul is.

BBetti Hozzászólás ideje: 2010-02-06 21:28:19

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-10 14:49:13

Véleménye a(z) "HIM" előadóról:

Annyira jó ez a szám meg a Buried alive by love-is Meg hát persze a többi is jó! xD

mefiszto Hozzászólás ideje: 2010-01-09 11:12:33

Utolsó bejelentkezés:
2010-07-20 17:01:29

Véleménye a(z) "HIM" előadóról:

:O vááá azt hittem mindegyik megvan itt magyarul XD

mefiszto Hozzászólás ideje: 2010-01-09 11:04:07

Utolsó bejelentkezés:
2010-07-20 17:01:29

Véleménye a(z) "HIM" előadóról:

óóó..a heartache every moment miért nincs fenn? az a legszebb szám..(:

megggy Hozzászólás ideje: 2009-12-20 18:15:20

Utolsó bejelentkezés:
2011-11-24 23:43:49

Véleménye a(z) "HIM" előadóról:

hu ez a szám nagyon jo !!!!!!!!! ez tény kva jol néz ki és a hangja sem mindennapi!!!!

vampire woman Hozzászólás ideje: 2009-09-29 10:46:06

Utolsó bejelentkezés:
2009-10-22 12:09:40

Véleménye a(z) "HIM" előadóról:

huh, ez a szám.....halálos!!!! és egyáltalán, hogy lehet valakinek ilyen kva jó hangja, amellett, hogy baromi jól néz ki?!

vampire woman Hozzászólás ideje: 2009-09-29 10:38:39

Utolsó bejelentkezés:
2009-10-22 12:09:40

Véleménye a(z) "HIM" előadóról:

Én személy szerint a Gone with the sin-be vok belezakkanva totálisan.....kva jó sztem!!!! Bár igazából az összes HIM-számtól képes vok enyhe transzba zuhanni. :-)

kockáslány. Hozzászólás ideje: 2009-08-04 22:53:43

Utolsó bejelentkezés:
2012-05-13 23:12:45

Véleménye a(z) "HIM" előadóról:

az 100.:$

Isabella Black Hozzászólás ideje: 2009-06-23 16:34:00

Utolsó bejelentkezés:
2012-03-31 17:08:18

Véleménye a(z) "HIM" előadóról:

Ville külseje... arra egyszerűen nincs szó... tökéletes :D Sőt, még annál is jobb :D Akárcsak a hangja... meg a dalszövegek... *.*

-FallenAngel- Hozzászólás ideje: 2009-03-16 19:13:04

Utolsó bejelentkezés:
2012-06-22 13:01:59

Véleménye a(z) "HIM" előadóról:

Imádom ezt a számot!!<3 és hát igen...Ville hangja mellett a külseje sem semmi ;) :D xD

Synerella13 Hozzászólás ideje: 2009-03-15 19:05:20

Utolsó bejelentkezés:
2014-10-23 12:35:23

Véleménye a(z) "HIM" előadóról:

Nem csak a legjobb énekes.....Hanem a legszexybb énekes is a világon!!!!! :D

cinka9 Hozzászólás ideje: 2008-10-09 20:23:18

Utolsó bejelentkezés:
2014-02-27 12:13:28

Véleménye a(z) "HIM" előadóról:

Imádom!! Ville a legjobb énekes a világon!!!!!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább