McFly

Zenei irányzat: Rock
Albumok: 5 db
Megtekintve: Ma 5, összesen 7041 alkalommal

Bemutatás:

Az angol pop rock/pop punk együttes. Bandatag Tom Fletcher,Danny Jones, Dougie Poynter és Harry Judd

Biográfia:

Az együttes a nevét a Vissza a jövőbe c. film főszereplőjéről, Marty Mcfly-ról kapta. Az első két tag Tom és Danny volt. A Busted együttes válogatásán találkoztak először. Ebbe a bandába nem vették fel Danny-t, de mivel együtt akartak játszani így alapítottak egy együttes. Ez lett a Mcfly. Írtak dalokat, majd egy válogatás után csatlakozott hozzájuk Dougie és Harry. Tehát létrehozták a bandát. A Mcfly kiadta első számukat, a "Five Colours in her Hair"-t. A szám nagy sikert hozott Nagy-Britanniában, első helyen szerepelt a listákon, ezt követően jelent meg első albumuk a Room on the 3rd Floor, ami ugyancsak hatalmas sikert aratott a brit albumlistán és dupla platinalemez lett. Ezen albumról még a „Obviously” volt, ami 1. helyet érte el a brit listákon, de a többi kislemez is előkelő helyeken szerepelt. Ezután indult el első turnéjuk. Második albumuk a 2005-ös Wonderland, ami ismét 1. helyen nyitott a brit albumlistán, ezzel pedig elérte a platina lemez titulust. Ez a lemez is tartalmazott number 1 dalokat, melyek a „All About You” és a I’ll Be OK”. A fiúk második turnéja a „The Wonderland Tour 2005” amiből DVD is készült. 2006-ban megkapták azt a lehetőséget, hogy szerepeljenek a Lindsey Lohan és Chris Pine főszereplésével a „Just My Luck” (Cserebere szerencse) című fimben, amiben saját magukat alakították, mint feltörekvő banda. A filmben a Room on the 3rd Floor és a Wonderland albumok néhány számai és pár új szám található meg a filmzenés albumon, aminek címe Just My Luck. 2006 novemberében megjelent a banda harmadik stúdióalbuma a Motion in the Ocean, ami aranylemez lett. Ezen 3 number szám található a „Please, Please”, „Star Girl”, „Baby's Coming Back/Transylvania”. A „Friday Night” daluk szerepelt az Éjszaka a Múzeumban c. filmben. 2006-ben ismét turnéra indultak a „Motion In The Ocean Tour 2006”-ra. DVD változata is jelent meg, ami több új számot is tartalmazott. Ezután egy Greatest Hits albumuk jelent meg, amiről a ”The Heart Never Lies” jelent meg kislemezként és 3. helyet érte el a brit kislemez listán. Ennek is készült egy DVD változata az „All the Greatest Hits (The DVD)” és a „The Greatest Bits: B-Sides & Rarities”. Következő nagylemezük a Radio:Active 2008-ból. Ennek az albumnak már nem az Island Records, hanem a saját maguk által alapított,független Super Records. Készült DVD formája a „Radio:Active – Live at Wembley”, ami a turnéjuk alatti koncertfelvételt tartalmazza, és egy csak Brazíliában megjelent „Radio:Active Documentary” Az albumnak egy kibővített Deluxe változata is megjelent. A 2009-es évük inkább csak a turnézásról szólt, mert következő albumuk az Above the Noise csak 2010 novemberében jelent meg és első single róla a Party Girl. Egy kisfilmjük is megjelent a lemezről a „Nowhere Left to Run” és egy másik a „McFly: Behind the Noise”. Jelenleg az Above The Noise Tour keretein belül koncerteznek Európában. Nemrégen kezdődött a „McFly On The Wall” c. dokumentumsorozatuk.A fiúk azt is megerősítették, hogy lesz 6. albumuk és már el is kezdték az előkészületeket.

Tagok:

McFly dalszövegek (97 db):

5 Colours in Her Hair video

All about you hun

All About You

Baby's Coming Back

Broccoli hun

Bubble Wrap

Bubblewrap hun video

Chills in the evening hun

Corrupted

Do Ya hun video

Don't know why hun

Don't Know Why

Don't Stop The Now video

Down By the Lake video

Down goes another one hun

Dragon Ball hun

Easy way out hun

End Of The World

End of the World hun

Everybody knows hun

Falling in love hun video

Foolish hun

Friday night hun

Going Through The Motions

Here comes the storm hun

Home Is Where The Heart Is

Home is where the heart is hun

Hotel on a hill hun

Hypnotised hun

Hypnotized video

I need a woman hun

I wanna hold you hun

I Wanna Hold You

I'll be OK hun

I'll Be OK

I'll be your man hun

I've got you hun video

I've Got You

iF U C Kate

If you see Kate hun

Just my luck video

Little Johanna

Lonely hun

Love is Easy video

Memory lane hun

Memory Lane

Met this girl hun

Met This Girl video

No Worries hun

Not alone hun

Not Alone video

Nothing hun

Nowhere left to run hun

Obviously hun video

One for the radio hun video

Only the strong survive hun

Party Girl

Party girl hun video

Please, please

Pov hun video

Room on the 3rd floor hun video

Saturday Night video

She falls asleep hun video

She Falls Asleep Part 1

She Falls Asleep Part 2

She left me hun video

She Left Me

Shine a light hun video

Shine A Light video

Silence is a scary sound hun

Silence s a scary sound

Smile hun

Sorry's not good enough hun

Sorry's Not Good Enough

Surfer Babe

Surfer babe hun

Take Me There

Take me there hun

That girl hun video

That's the truth hun video

The Ballad of Paul K hun video

The end hun video

The heart never lies hun

The Last Song video

This Song

Too close for comfort hun video

Too Close for Comfort

Transylvania hun video

Ultraviolet

Unsaid Things video

Walk In The Sun

Walk in the sun hun

We Are the Young

You've Got a Friend video

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

kata4525 Hozzászólás ideje: 2011-03-15 19:01:15

Utolsó bejelentkezés:
2015-07-23 17:23:46

Véleménye a(z) "McFly" előadóról:

Annyira imádom őket ^^ Szerintem itt Magyarországon nem olyan sokan ismerik őket, pedig annyira jó a mostani és persze a régebbi zenéjük is! Nagyon jól el tudják találni a hangzást meg a szöveget. Engem egy életre megfogtak!

mosolyka9 Hozzászólás ideje: 2011-01-13 11:47:56

Utolsó bejelentkezés:
2011-02-01 18:19:48

Véleménye a(z) "McFly" előadóról:

Szerintem ez a legszebb szám az új albumon, és minél többször hallgatom annál jobban tetszik!

kicsimoha Hozzászólás ideje: 2011-01-12 20:02:43

Utolsó bejelentkezés:
2012-03-26 18:51:07

Véleménye a(z) "McFly" előadóról:

imaaadooom geccii legjobb<33333

Lillucykaa Hozzászólás ideje: 2011-01-05 13:52:29

Utolsó bejelentkezés:
2013-08-27 22:45:13

Véleménye a(z) "McFly" előadóról:

Ááhh imádom az én kis bátyáimat!!!^^. drágák hogy mit irnak nekem...:))) és milyen vicces ha ezt felolvassák..xd (nem igazi bátyáim hanem "fogadott bátyáim":D)

pete14 Hozzászólás ideje: 2010-12-06 16:44:41

Utolsó bejelentkezés:
2014-02-24 12:33:58

Véleménye a(z) "McFly" előadóról:

Már három éve ismerem a srácokat, és bevallom, kicsit féltem az új album miatt, ugyebár kicsit más stílus irányzata lett a számoknak. De nagyon jó, ahogy egyre többet hallgatom, egyre jobban megkedvelem az albumot, imádom! :) De jó lenne, ha végre ellátogatnának kicsi Mo.-ra is..:)

mosolyka9 Hozzászólás ideje: 2010-10-05 18:59:52

Utolsó bejelentkezés:
2011-02-01 18:19:48

Véleménye a(z) "McFly" előadóról:

Még szebb volt a The heart never lies, amikor a srácok koncerten a "The heart never lies" helyett azt énekelték: "Because Mcfly never dies"!

-bandika- Hozzászólás ideje: 2010-09-30 14:52:24

Utolsó bejelentkezés:
2011-07-18 17:32:16

Véleménye a(z) "McFly" előadóról:

áh...ez valami csodálatos:)annyira teccik:$

Mariann95 Hozzászólás ideje: 2010-09-22 15:01:06

Utolsó bejelentkezés:
2016-07-17 13:12:48

Véleménye a(z) "McFly" előadóról:

Imádom!!!!!!!!!!!!!! <3 Én teljesen véletlen találtam rájuk :D

mosolyka9 Hozzászólás ideje: 2010-08-20 15:58:41

Utolsó bejelentkezés:
2011-02-01 18:19:48

Véleménye a(z) "McFly" előadóról:

Imádom ezt az együttest! A Cserebere szerencsében figyeltem fel rájuk, de azóta teljesen a megszállottjuk lettem. Szeretem, hogy különlegesek a dalszövegeik, és mindig fel tudnak dobni. Hallgassátok ti is a McFly-t!!!

DevilGirl12 Hozzászólás ideje: 2010-08-06 13:19:24

Utolsó bejelentkezés:
2017-11-18 16:25:47

Véleménye a(z) "McFly" előadóról:

Én nagyon szeretem őket imádom a számaikat főleg a The way you make me fell-t. Elvileg most új lemezük fog kijönni. Youtube-on már fent van pár új számuk. I love McFLY (L) !!!

~Lily*_* Hozzászólás ideje: 2010-08-05 21:27:48

Utolsó bejelentkezés:
2013-12-28 14:46:46

Véleménye a(z) "McFly" előadóról:

Nem tudjatok, hogy a "Cserebere szerencse" cimu filmben mi a cimuk azoknak a szamoknak amiket enekeltek ?

KittiY Hozzászólás ideje: 2010-04-13 17:06:41

Utolsó bejelentkezés:
2012-01-15 15:10:00

Véleménye a(z) "McFly" előadóról:

Nagyon jók!!! Imádom őket!!! (L) Bárcsak Magyarországra is jönnének koncertezni. :P :) I love u MCFLY!!!!

Lucmatek Hozzászólás ideje: 2010-03-03 14:42:47

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-27 20:37:40

Véleménye a(z) "McFly" előadóról:

oan jók és naon helyesek <333

gwellner Hozzászólás ideje: 2010-02-05 15:22:51

Utolsó bejelentkezés:
2014-03-20 13:54:13

Véleménye a(z) "McFly" előadóról:

Szerintem tök jó ez a fiú bandaXD kár h nem olyan ismertek..

Lucuska09 Hozzászólás ideje: 2009-09-19 19:48:26

Utolsó bejelentkezés:
2011-02-04 19:31:34

Véleménye a(z) "McFly" előadóról:

jajj anyirra imádom <3 (Ł) meg a többi számot is <3 Do ya,One for the radio,The last song,The heart never lies (ŁŁŁ) meg a többi is nagyon jóh

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább