Perfume

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 6 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 2910 alkalommal

Bemutatás:

Biográfia:

2000-ben Nishiwaki Ayaka, Kashino Yuka (Kashiyuka), és Kawashima Yuka (Kawayuka) alapították az együttest. Mivel mindhármuk nevében szerepelt a kó (香 - ’illat’) kandzsi, Perfume-nek nevezték el önmagukat. Mielőtt azonban a nyilvánosság elé állhattak volna, Kawashima kilépett, mert tanulmányaira kívánt jobban koncentrálni. Nishiwaki sürgősen új tag után nézett, így került be a megüresedett helyre Ómoto Ayano (Nocchi). Mindhárom lány a hiroshimai színészképzőbe járt, az 1999-ben kezdett évfolyam tagjai voltak. 2002-ben mutatkoztak be Hirosimában az Omadjinai Perori című dallal, amit még ugyanezen év novemberében a Kareshi Boshuchu követett. A kislemezeket a Momiji Label kiadó jelentette meg, és csak Hiroshimában árulták. E lemezek ma gyűjtők féltett kincsei, és horribilis árakon cserélnek gazdát. Egyik tanáruk, Mikiko felfigyelt a lányokra. Szoros együttműködés szövődött közöttük, és innentől a Perfume összes tánckoreográfiája Mikiko nevéhez fűződik. 2003-ban a végzett lányok Tokió lakosai lettek, több, azóta ismertséget szerzett formációval együtt a Bee-Hive project részeként pedig szerződést kötöttek az Amuse-zal. Ekkor ismerkedtek meg Nakata Jasukatával, aki azóta egy személyben felelős zenéért, és szövegért.

Perfume dalszövegek (31 db):

Baby Cruising Love video

Butterfly video

Ceramic Girl video

Chocolate Disco video

Computer City video

Computer Driving video

Electro World video

Foundation video

Game video

Imitation World 2015 video

Inryoku video

Linear Motor Girl video

Macaroni video

Monochrome Effect video

Night Flight video

Perfect Star Perfect Style video

Perfume video

Pick Me Up video

Plastic Smile video

Polyrhythm video

Puppy Love video

Relax in the City video

Secret Secret video

Sweet Donuts video

Toumei Ningen video

Twinkle Snow Powdery Snow video

Vitamin Drop

Wonder2 video

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább