Teräsbetoni

Zenei irányzat: Epic Heavy Metal
Albumok: 4 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 4947 alkalommal

Bemutatás:

Biográfia:

Jarkko Ahola, Arto Järvinen és Viljo Rantanen 2002-ben találkoztak és eldöntötték, hogy együttest alapítanak. Jari Kuokkanen ideiglenes dobosként csatlakozott, de később hivatalos tag lett. A Teräsbetoni nevet Rantanen találta ki. Az együttes ez első számaikat 2003-ban készítette el. Ekkor még csak 3 számuk volt, a "Teräsbetoni", a "Teräksen varjo" ("Az acél árnyéka") és a "Maljanne nostakaa" ("Mondj köszöntőt"). Az együttes egyre népszerűbb lett underground körökben. 2004-ben a zenekar először koncertezett, és a honlapjukra felkerűlt a "Taivas Lyö Tulta" ("Az ég tűzzel bombáz") élő felvétele. Az első koncertjeiken játszották még a "Rainbow In The Dark" (Ronnie James Dio) és a "Metal Warriors" (Manowar) feldolgozását is. 2004 második felében aláírtak egy szerződést a finn Warner Music-kal, és 2004 decemberében elkezdték felvenni a "Taivas Lyö Tulta" című kislemezt. A lemez 2005 február 2-án jelent meg és egy hét alatt a finn zenei ranglista élére állt. Ezt követően egyre többet játszották a számaikat a rádiókban.[2] A "Metallitotuus" album felvételét 2005. januárjában kezdték meg és 2005. április 6-án jelent meg. Az első héten a finn zenei ranglista 2. helyén szerepelt és 29 hétig volt a listán. Az album egyik számához, az "Orjatar-hoz" (Rabszolganő) készült egy videoklip, amit 2005. április 16-án mutattak be a TOP40 show-ban. A Taivas Lyö Tulta-t később megválasztották a finn nemzeti hokicsapat hivatalos dalának a Karjala Kupa idejére. A "Metallitotuus" platinalemez lett (Finnországban, ami azt jelenti, hogy több mint 30000 darabot adtak el belőle) a kiadás évében majdnem 33000 eladott példánnyal, és ezzel Finnország harmadik legkedveltebb heavy rock albuma lett abban az évben. 2006 júniusában kiadták a második albumot, "Vaadimme metallia" (Metált követelünk) címmel. A kiadás napján majdnem elérte az aranlemez határát (,ami Finnországban 15000 eladott lemez). A Teräsbetoni iránt sok más országban is érdeklődtek, ahogy az együtes is érdeklődött a más országokban való fellépés lehetősége iránt, így 2005-ben felléptek a Wacken Open Air-en. A Teräsbetoni indult a 2008-as Eurovíziós Dalverseny finn válogatóján. Marcius 1-jén 38.9%-kal nyerték meg a válogatót. A "Missä miehet ratsastaa" ("Hol lovagolnak a férfiak") című dalukkal indultak a dalversenyen. Május 20-án az együttest a 8. (79 ponttal) helyen jutott a döntőbe. A május 24-ei döntőben a 22. helyen végzett 35 ponttal. 2008. március 19-én jelent meg a harmadik album "Myrskyntuoja" (Viharhozó) címmel, ami a finn zenei ranglisták élén nyitott. 2010. november 24-én jelent meg a negyedik album "Maailma tarvitsee sankareita " (A világnak szüksége van hősökre). Jarkko Ahola - ének, basszusgitár Arto Järvinen - gitár, ének Viljo Rantanen - gitár Jari Kuokkanen - dob Forrás: Wikipédia

Teräsbetoni dalszövegek (39 db):

Aika On

Älä Kerro Meille video

Älä kerro meille

Älä Mene Metsään hun

Huominen Tulla Jo Saa

Kirotut hun

Kotiinpalaaja

Kuninkaat

Kuumilla Porteilla

Maljanne Nostakaa

Metallin Voima

Metallisydän hun

Metallitotuus

Missä miehet ratsastaa hun video

Orjakaleeri

Orjatar hun video

Paha Sanoo

Paha Silmä

Painajainen

Saalistaja hun

Seiso Suorassa

Silmä Silmästä

Silmä silmästä

Sotureille

Taivas Lyö Tulta hun video

Taivas lyö tulta

Teräksen Taakkaa hun

Teräksen Varjo

Teräsbetoni hun

Tuonelaan

Ukkoshevonen hun

Vaadimme Metallia hun video

Vahva Kuin Metalli

Vahva kuin metalli

Varmaan Kuolemaan

Vihollisille

Viimeinen Tuoppi hun

Voiman Vartijat hun

Voittamaton hun

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Nightwish920 Hozzászólás ideje: 2010-12-31 21:06:00

Utolsó bejelentkezés:
2016-01-26 20:42:03

Véleménye a(z) "Teräsbetoni" előadóról:

az ossian együttesnek is van olyan című számja hogy acélszív, a különbség csak annyi hogy ez magyar zenekar, meg hát eléggé régi.

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább