Annie Lennox

Zenei irányzat: Pop-Rock
Albumok: 6 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 13504 alkalommal

Bemutatás:

Annie Lennox 1954. december 25-én született a skóciai Aberdeen városában. Gyerekkorában zongorázni és furulyázni tanult, majd később ösztöndíjat kapott a Londoni Királyi Zeneakadémiára. A végső vizsgák előtt azonban kirúgták az akadémiáról, így az ifjú Annie nappal dolgozott, és éjszakánként bárokban énekelt.
A hetvenes évek végén találkozott Dave Stewarttal, aki éppen egy zenekar alapításán fáradozott Peet Coombes társaságában. The Tourists néven 1979 és 1980 között három albumot adtak ki, legismertebb daluk egy Dusty Springfield feldolgozás volt.

Időközben Annie és Dave egymásba szeretett, és a zenekarban egyre nőttek az ellentmondások a tagok között. 1980 végén a pár kivált az együttesből és megalapították a nyolcvanas évek egyik meghatározó new wave zenekarát, Eurythmics néven. Bő tíz éves pályafutásuk alatt a duó egyre inkább a rockosabb hangzás felé húzott. 1990-es We Too Are One lemezük viszonylagos kudarca után Lennox bejelentette, hogy két év „szülési” szünetet tart. Valóban megszületett első gyermeke, de ezzel egyidejűleg a csapat is feloszlott, és Lennox hozzálátott első szólólemeze felvételeihez.

A Diva című korong 1992-ben jelent meg, és a közönség egy érettebb Annie Lennox-szal ismerkedhetett meg. A lemez a három Grammy-jelölés mellett a Brit Awards-on elnyerte az év albumának járó elismerést. Egy évvel később az énekesnő népszerűségét tovább növelte a Drakula filmzenéjén szereplő Love Song For A Vampire című dal.
Következő nagylemeze Medusa címmel 1995-ben látott napvilágot, és feldolgozásokat tartalmazott. Az album külön érdekessége, hogy csak férfi előadók szerzeményeit dolgozta fel az énekesnő, köztük a "No More I Love You’s" című dalért Grammy-díjat kapott.

Bár következő szólólemeze csak 2003-ban jelent meg Bare címmel, Annie addig sem tétlenkedett: 1998-as koncertlemeze után 1999-ben újra összeállt Dave Stewarttal, hogy felvegyék a Peace című nagylemezt, és közösen vehessék át a Brit Awards életműdíját (Annie hat alkalommal is elnyerte a legjobb női előadó díját a Brit Awardson).
Az ezredforduló előtt a duó reneszánszát élte és turnézni is elindult az új dalokkal, a koncertsorozat azonban hirtelen abbamaradt Annie hátsérülése miatt. A rajongók legnagyobb bánatára azóta nem hallani a Eurythmicsről, bár sokan még egy új lemezben reménykedtek. Lennox újra visszatért a családi élethez, és csak évente pár fellépést vállalt el. Ezek közül kiemelkedik az angol királyné 50. születésnapján elénekelt két dal. 2002-ben Lennox újabb fontosabb szakmai elismerést vehetett át: a Billboard magazin is életműdíjjal jutalmazta.

Az énekesnő karrierjének egyik legutóbbi állomása A Gyűrűk Ura harmadik részében felcsendülő Into The West című betétdal volt, amiért Lennox a Golden Globe-díj mellett az Oscar-díjat is megkapta.

Biográfia:

Annie Lennox dalszövegek (73 db):

A Thousand Beautiful Things video

Angels From The Realms Of Glory

As Joseph Was A Walking (The Cherry Tree Carol)

As Joseph Was A Walking (The Cherry Tree Carol)

Big Sky video

Bitter Pill

Cold hun video

Coloured Bedspread video

Dark Road video

Don't let it bring you down video

Downtown Lights video

Erased

Fingernail Moon video

Georgia On My Mind

Ghosts In My Machine video

Go Rest Ye Merry Gentlemen video

God Bless The Child

God Rest Ye Merry Gentlemen

Heaven video

Honestly

I Can Dream, Can't I?

I Cover The Waterfront

I Put A Spell On You

Il Est Ne Le Divin Enfant

In The Bleak Midwinter

Into the West hun video

Keep young and beautiful hun video

Legend In My Living Room video

Little Bird hun video

Loneliness

Lost video

Love Is Blind video

Love song for a vampire hun video

Lullay Lullay (The Coventry Carol)

Memphis In June

Money can buy it video

Mood Indigo

No more (I Love You's) hun video

O Little Town of Bethlehem

Oh God

Pavement Cracks video

Precious hun video

Primitive video

See Amid The Winter's Snow

September in the Rain video

Shining Light video

Silent Night

Sing video

Smithereens video

Something so right video

Stay By Me video

Strange Fruit

Summertime

Take Me To The River video

The First Noel

The Gift video

The Holly And The Ivy

The Hurting Time

The Nearness Of You

The Saddest Song

The Thin Line Between Love And Hate

Through The Glass Darkly video

Train in Vain video

Twisted

Universal Child

Waiting in Vain hun video

Walking on broken glass hun video

Why? hun video

Womankind video

Wonderful video

You Belong To Me

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

lyly84 Hozzászólás ideje: 2011-05-04 17:40:13

Utolsó bejelentkezés:
2021-05-01 20:08:49

Véleménye a(z) "Annie Lennox" előadóról:

Köszönöm Bababum,hogy lefordítottad.

lyly84 Hozzászólás ideje: 2011-01-22 16:05:33

Utolsó bejelentkezés:
2021-05-01 20:08:49

Véleménye a(z) "Annie Lennox" előadóról:

Annie Lennox kiváló énekesnőnek tartom,ez a szám a Drakula című film betétdala szerintem gyönyörű.

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább