Beyoncé

Zenei irányzat: R&B,Soul
Albumok: 6 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 51026 alkalommal

Bemutatás:

Beyoncé Giselle Knowles (Houston, 1981. szeptember 4.) tizenhatszoros Grammy-díjas amerikai R&B-énekesnő, dalszerző, zenei producer és színésznő.

Biográfia:

Gyermekkorában több művészeti iskolába járt, melyek versenyein gyakran fellépett énekes-táncos produkciókkal. Az 1990-es években robbant be a köztudatba a világ egyik legsikeresebb lánycsapata, a Destiny's Child tagjaként, amely napjainkig több mint 60 millió albumot és kislemezt adott el világszerte. A Destiny's Child 2003-ban egy időre feloszlott, ekkor jelent meg első szólóalbuma a Dangerously in Love, amelyen olyan sikerszámok hallhatók, mint a Crazy in Love vagy a Baby Boy. A lemez a 2004-es Grammy-díj-átadón öt díjat kapott. Miután a Destiny's Child végleg felbomlott, 2006-ban kiadta második nagylemezét, B'Day címmel. Az albumról hét kislemez került kiadásra, többek között a Jay-Z - vel közös Déjà Vu, az Irreplaceable és a Shakirával együtt rögzített Beautiful Liar. 2008 végén jelent meg harmadik stúdióalbuma, az I Am… Sasha Fierce. Az album kiadásával egyidőben több maxi lemez is megjelent. Elsőként még 2008-ban az If I Were a Boy, valamint a Single Ladies (Put a Ring on It) című dalok. A "Single Ladies" című szám lett karrierje során ötödik felvétele, amely egészen az első helyig jutott a Billboard Hot 100 listáján. 2009-ben további nem kevésbé sikeres kislemezek jelentek meg az albumról: a Halo, a Diva, az Ego és a Sweet Dreams dalok mind jól szerepeltek a listákon. Az I Am… Sasha Fierce végül a 2010-es Grammy díjátadón 6 díjat nyert. Beyoncé ezzel női előadóművészként elsőként egy éjszaka alatt 6 Grammy-t vihetett haza, megdöntve ezzel a korábbi rekordot. 2011 júniusában jelent meg 4. stúdióalbuma 4 címmel. Ez lett sorrendben a negyedik listavezető albuma a Billboard 200 slágerlistáján. Énekesi karrierje mellett több mozifilmben is szerepelt: 2006-ban a Rózsaszín párduc című vígjátékban és még ugyanebban az évben egy 1981-es Broadway-musical, a Dreamgirls filmes adaptációjában is ő játszotta az egyik főszerepet. A filmben nyújtott alakitásáért két Golden Globe-jelölést kapott. 2009-ben a Cadillac Records című musicalben Etta James-t alakította, amelyért szintén kapott egy Golden Globe-jelölést. Az Obsessed című thrillerével is sikereket könyvelhetett el. 2004-ben alapította meg saját divatmárkáját, a House of Deréont. Mindemellett pedig a Pepsi, a Tommy Hilfiger és a L'Oréal reklámarca volt. 2003 óta tart kapcsolata Jay-Z amerikai rapperrel, akivel 2008. április 4-én házasodtak össze, és 2012 januárjában született meg első közös gyermekük, aki az Ivy Blue Carter nevet kapta. Beyoncé első helyen szerepelt a Forbes Magazin által 2010-ben publikált "Legbefolyásosabb zenészek" listáján. Zenei pályafutása során eddig összesen 16 Grammy-díjat nyert. A Billboard magazin őt tartja 2000-es évek legsikeresebb női előadójának. Az RIAA adatbankja szerint a kétezres évek legtöbb lemezét és kislemezét eladó zenésze Amerikában. Stúdióalbumaiból 11,2 millió példány, míg kislemezeiből 30,4 millió darab kelt el csak az Egyesült Államokban. Világszerte 75 millió albuma és maxija került eladásra.

Albumok:

Beyoncé dalszövegek (129 db):

***Flawless (ft. Chimamanda Ngozi Adichie) video

***Flawless (ft. Nicki Minaj) video

1+1 hun video

6 Inch (ft. The Weeknd) video

7/11 hun video

A woman like me hun video

All Night video

Amor gitano video

Ave Maria hun video

B - day video

Baby Boy video

Back to Black video

Back up video

Be with you video

Beautiful liar hun video

Best Thing I Never Had hun video

Blue (ft. Blue Ivy Carter) video

Bonnie and Clyde video

Bow Down / ***Flawless video

Bow Down / I Been On video

Broken Hearted Girl hun video

Cards never lie video

Check On It video

Crazy in love hun video

Creole video

Daddy video

Daddy Lessons video

Dangerously In Love hun video

Déjà Vu hun video

Die With You hun

Dissapear hun video

Diva hun video

Don't Hurt Yourself (ft. Jack White) video

Drunk In Love (ft. Jay-Z) hun video

Ego hun video

End of Time video

Flaws and All hun video

Formation video

Forward (James Blake)

Freakum Dress video

Freakum dress video

Freedom (ft. Kendrick Lamar) video

Ghost video

Ghost / Haunted video

Gift from Virgo video

God Made You Beautiful video

Green Light video

Grown Woman hun video

Halo hun video

Haunted video

He Still Loves Me video

He's my man video

Heartbeat video

Heaven video

Hello video

Hip hop star video

Hold Up video

Honesty video

I Care hun video

I Miss You hun video

I Was Here hun video

If I Were A Boy hun video

Im leaving video

IRREPLACEBLE video

Jealous video

Kick him out video

Kitty Kat video

Lost yo mind video

Love Drought video

Love on Top hun video

Me, Myself & I hun video

Mine video

Naughty Girl hun video

New shoes hun video

No Angel video

Oye video

Party video

Poison video

Pray You Catch Me video

Pretty Hurts hun video

Radio video

Rather Die Young video

Resentment hun video

Ring Off video

Ring The Alarm video

Rocket video

Run The World (Girls) hun video

Runnin' video

Sandcastles video

Satellites video

Save the hero hun video

Scared of lonley hun video

Schoolin' life video

Should have (now i know) video

Si yo fuera un chico video

Signs video

Smash into you video

Sorry video

Speechless video

Stand up for love video

Standing On The Sun video

Start Over hun video

Still in love (Kissing you) hun video

Suga Mama video

Summertime video

Superpower video

Sweet Dreams hun video

That's how you like it video

That's Why You're Beautiful hun video

The closer I get to you video

Video Phone hun video

Welcome to Hollywood (ft. Jay-Z) video

What's it gonna be video

Why Don't You Love Me hun video

World wide woman video

XO video

Yes hun video

Yoncé video

Yoncé / Partition video

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

JB1991 Hozzászólás ideje: 2011-05-19 14:26:40

Utolsó bejelentkezés:
2023-04-01 18:54:13

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Who run the world? GIRLS!!!!!!! Imádom ezt a számot <3

gergelyem Hozzászólás ideje: 2011-04-06 14:27:53

Utolsó bejelentkezés:
2023-04-18 09:07:20

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Citera Hero, nem tudom mi a bajod, szerintem a Beautiful Liar fordítása nagyon is jól sikerült: pontos, nincsen benne félrefordítás. Igaz nem szó szerinti, hanem normális magyar nyelvre igyekezett átültetni a szöveget, és ez ritka pozitívum az itteni fordítások között. Nekem tetszik!!!

Mariee Hozzászólás ideje: 2011-03-24 16:56:36

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-24 17:47:24

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Én imádom ezt a számot! Ja és nem tudom hogy ki fordította de legalább ő vette a fáradságot rá és be küldte, nem úgy mint ti.

Citera Hero Hozzászólás ideje: 2011-03-13 14:06:32

Utolsó bejelentkezés:
2013-06-07 10:50:13

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Elégé el van b...........va a fordítás

SPfangirl888 Hozzászólás ideje: 2010-12-28 18:56:15

Utolsó bejelentkezés:
2011-09-23 19:53:55

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

ez nektek fordítás???? hát még ilyet se láttam. jó tudni h a magyar az ugyanaz mint az angol.:P

picasso789 Hozzászólás ideje: 2010-12-22 17:39:13

Utolsó bejelentkezés:
2013-08-08 17:44:33

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Aki küldte a fordítást az nézze meg mit művelt!!!

Noémi07 Hozzászólás ideje: 2010-11-30 19:21:43

Utolsó bejelentkezés:
2015-06-02 19:41:20

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Szeretem ezt a dalt!Az X-factorban Sodeinde Dorka olyan szépen énekelte.Igaz kicsit hamiskás volt,de tetszett. :)

Regley Hozzászólás ideje: 2010-11-03 12:39:14

Utolsó bejelentkezés:
2017-11-05 23:52:11

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Ez a legérzelmesebb száma, annyira jó imádom!!<3

Zeusz1001 Hozzászólás ideje: 2010-09-26 16:41:58

Utolsó bejelentkezés:
2013-11-09 20:00:20

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Sztem nagyom jó.Ez és a Video Phone a legjobb

obsessed Hozzászólás ideje: 2010-09-21 16:32:18

Utolsó bejelentkezés:
2010-09-21 18:24:49

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

És nem utolsó sorban nagyin közvetlen :) A Tv-ben is volt , hogy a 2 magyar rajongója is bemehetett hozzá , és egy ideje benn voltak , amikor a testőrök szóltak hogy lassan menniük kéne már , és beyoncé mondta hogy egy picit had maradjanak még :)))))))

Bius808 Hozzászólás ideje: 2010-09-10 12:26:50

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-30 13:30:12

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Imádom ezt a számot, és a táncot próbálgatom megtanulni az unokatesómmal, aki mindent tud Beyoncéról! Imádja! ahogy én is! puszi mindenkinek!

Dy84 Hozzászólás ideje: 2010-09-07 15:25:19

Utolsó bejelentkezés:
2016-04-13 14:04:56

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Bocsi, még találtam benne hibát: '...They will not be pushed aside on words Into your own all 'cause you won't...'

Dy84 Hozzászólás ideje: 2010-09-07 13:01:32

Utolsó bejelentkezés:
2016-04-13 14:04:56

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Egy-két helyen nem pontos a szöveg: '...Listen, I am alone at a crossroads...' '...But now I've gotta find my own...' Több oldalon is megnéztem, és így volt mindenhol. Nem [*** moderálva ***] akarok...

p-maya Hozzászólás ideje: 2010-08-20 20:09:43

Utolsó bejelentkezés:
2013-02-15 21:25:45

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

egyetértek az előttem szólóval, nagyon jó a fordítás.

Kata19 Hozzászólás ideje: 2010-08-19 19:58:18

Utolsó bejelentkezés:
2011-09-02 21:02:21

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Én ezt a számát szeretem legjobban.Gyönyörű a szövege,és természetesen a magyar fordítása is.Imádom és nagyon szép hangja van Beyoncénak.

Rebicó Hozzászólás ideje: 2010-08-04 08:28:51

Utolsó bejelentkezés:
2013-08-04 21:29:08

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Imádom.*.* sokat mondó,gyönyörű számai vannak,gyönyörű hanggal van megáldva és fantsztikus megjelenésű nő.

könyvesgréta Hozzászólás ideje: 2010-08-03 10:53:23

Utolsó bejelentkezés:
2011-01-16 09:26:53

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

ki nem tudja dodi ! -.-" én a sorozatot is láttam és a zenéjét szeretem a legjobban.:D♥♥♥♥

dodi97 Hozzászólás ideje: 2010-07-19 15:43:03

Utolsó bejelentkezés:
2013-08-23 15:41:12

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Nagyon jó szám! Egyébként tudtátok, hogy a Zorro című sorozat zenéje!

KamiMJ Hozzászólás ideje: 2010-06-29 11:29:38

Utolsó bejelentkezés:
2013-03-15 00:47:30

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Jó szám! Az egyik kedvencem Beyonce-től!

Perch Hozzászólás ideje: 2010-06-26 13:05:36

Utolsó bejelentkezés:
2012-06-23 15:52:51

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Komolyan mondom Beyonce egy istennő, az egyik kedvencem...imádom, de nagyon :) Mindegyik száma nagyon tetszik, nagyon jó hangú és jó a mozgása..

ewikeee Hozzászólás ideje: 2010-06-24 09:10:59

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-25 19:15:33

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Nem rossz számm.:D

Kavics<3 Hozzászólás ideje: 2010-06-03 13:38:13

Utolsó bejelentkezés:
2011-05-20 23:01:18

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

gyönyörűű(L)

Bodzané Hozzászólás ideje: 2010-05-15 20:13:31

Utolsó bejelentkezés:
2013-10-24 19:23:29

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

imádom(L) hihetetlen, tehetséges, és gyönyörű :)

pöpec Hozzászólás ideje: 2010-05-09 12:43:22

Utolsó bejelentkezés:
2014-09-12 13:59:30

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Beyonce...egy külön fogalom!Fantasztikus mind a karaktere mind a hangja...

supergirl95 Hozzászólás ideje: 2010-04-24 18:46:37

Utolsó bejelentkezés:
2010-06-07 13:32:54

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

imádooooom:) a halo az If i were a boy és a broken harted girl is nagyon jóóh:D de a többi is naon fasza. bár a telephonéban kicsit brutálul van kifestve deh attól még imádom azt a számát ish. és szuszhee igazad van a halo megunhatatlan.imádom pusz.ee

Szuszhee Hozzászólás ideje: 2010-04-22 17:27:54

Utolsó bejelentkezés:
2014-06-13 21:41:35

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Imádom ezt a számot :) Megunhatatlan :) De nem csak ez az egy száma :) Nagyon jó hangja van és egyszerűen IMÁDOM :)

Kaszásadrika Hozzászólás ideje: 2010-04-04 17:52:37

Utolsó bejelentkezés:
2013-10-18 19:58:49

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Annyira szép!! Órákon keresztül is el tudom hallgatni. :( Ha nem élnék át hasonló dolgokat nem is érteném meg miről is szól ez a dal. :( Egyszerűen csodaszép!!

cicuskababa Hozzászólás ideje: 2010-04-02 19:33:23

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-03 17:55:59

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

nagyon szép ez a dal!!!jó hangja is van beyonce-nak

Stacy Smith Hozzászólás ideje: 2010-03-17 22:05:25

Utolsó bejelentkezés:
2011-12-28 21:33:47

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

világ legjob énekesnője imádom

Noncsykaa Hozzászólás ideje: 2010-03-14 11:34:23

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-30 13:32:59

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

i'm broken hearted girl!!:'( nagyon szeretem ezt a számot!!=) de eszembe jutnak doolgok!:(

cseplill Hozzászólás ideje: 2010-03-14 11:05:55

Utolsó bejelentkezés:
2013-10-30 14:48:06

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Gyönyörü szám... Nehéz nem sirni rajta ha vannak mögöte érzelmek :(

*TuNđeRkE* Hozzászólás ideje: 2010-03-12 20:49:10

Utolsó bejelentkezés:
2011-07-01 00:33:53

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

annyira szééép^^

Andyyy20 Hozzászólás ideje: 2010-02-26 12:40:27

Utolsó bejelentkezés:
2010-02-28 20:26:53

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

háát igen..eléggé érzelemdús ez a száma,imádom az ilyeneket:D én is vkihez kötöm ezt a számot...remélem még lesznek ilyen jó számai...

daríí Hozzászólás ideje: 2010-02-13 22:06:30

Utolsó bejelentkezés:
2010-02-28 16:26:21

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

nagyon megszerettem :O

Bellalove Hozzászólás ideje: 2010-02-09 17:09:48

Utolsó bejelentkezés:
2010-12-24 15:17:47

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Imádom ezt a számot :) (L) olyan szomorú..de mégis yoo :)(L)

totyi12 Hozzászólás ideje: 2010-02-08 19:47:10

Utolsó bejelentkezés:
2011-02-16 14:59:59

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Én nagyon szeretem ezt a számot.mindig meghallagtom kb.:)

Lorcsy Hozzászólás ideje: 2010-02-05 17:22:32

Utolsó bejelentkezés:
2013-07-28 02:09:58

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Én is nagyon szeretem ezt a számot ...Főleg azért mert valakihez fűzöm!De a Leona Lewistől a Happy is nagyon szép szám...Azt is van valakihez :P!:S:)

enikeh Hozzászólás ideje: 2010-01-20 17:39:55

Utolsó bejelentkezés:
2012-01-30 20:36:12

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Nagyon szeretem ezt a számot:) haa depis vok, akkor kimondottan jó:) de elsö hallásra megszerettem.:) meg ez egy olyan Beyoncé szám, aminek szövegbe értelme is van..:)ŁŁŁ

mj- Hozzászólás ideje: 2010-01-10 19:41:42

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-19 19:07:26

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

hát igen,nagyon jó hangja van, jó neki!!! 2 legszebb száma a halo és a broken-hearted girl, szerintem!!!

pöpec Hozzászólás ideje: 2010-01-10 13:44:55

Utolsó bejelentkezés:
2014-09-12 13:59:30

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Szerintem Beyonce a legszebb torkú énekesnő a világon:) neki érdekes play back nélkül is megy :P

Brigee03 Hozzászólás ideje: 2010-01-02 20:05:35

Utolsó bejelentkezés:
2010-08-16 15:17:57

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

annyir aszép ez a szám...:( teljesen azt érzem amit ebben a dalban elmond...iszonyú

ancsi-pancsika Hozzászólás ideje: 2010-01-01 13:43:32

Utolsó bejelentkezés:
2011-12-10 15:13:39

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

annyira szép.nagyon szeretem.

dicu Hozzászólás ideje: 2009-12-31 14:44:51

Utolsó bejelentkezés:
2010-06-03 15:32:43

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

erre szokták mondani h megunhatatlan

linzi Hozzászólás ideje: 2009-12-29 11:02:56

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-26 18:00:06

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Annyira tetszik ez a szam, hogy soha nem fogom megunni!!Ez a dal emlekeztet valamire...ezert szeretem hallgatni:P

mymadoo Hozzászólás ideje: 2009-11-24 21:17:18

Utolsó bejelentkezés:
2009-11-24 21:49:36

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Bármikor ezt a videót látom(és az naponta többször előfordul),a szívem törik össze...Itt volt pár hónapig,enyém volt...Szeretett,imádtam,sőt imádom most is.Aztán olyan messzire ment tőlem,magával vitte a lelkemet.Lehet soha többé nem láthatom,de amíg élek,övé leszek!

Dönci44 Hozzászólás ideje: 2009-11-14 14:18:40

Utolsó bejelentkezés:
2012-02-27 21:55:59

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Gyönyörű ez a szám:) Imádom

Wonderful...<3 Hozzászólás ideje: 2009-11-11 19:54:13

Utolsó bejelentkezés:
2017-02-18 14:11:32

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Jajj ez aaaanyira szép szám!!! *-* és ráadásul egy olyan vki küldte nekem először aki nagyon tetszik!! ^^ :$

Erra Hozzászólás ideje: 2009-11-02 11:14:44

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-05 06:18:52

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

If i were a boy a legszebb dala és a legjobb szövege imádom.

pp995 Hozzászólás ideje: 2009-11-01 08:14:20

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-22 12:10:46

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

imádom!!oan szomorú... majdnem elsírtam magam először!!

Fancsi120 Hozzászólás ideje: 2009-10-30 16:52:48

Utolsó bejelentkezés:
2010-08-13 21:09:32

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Beyonce egyik legjobb száma a broken hearted girl. IMÁDOM

neeliy Hozzászólás ideje: 2009-10-23 19:49:53

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-07 08:29:21

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Imádom ezt a számot!Fűznek egy bizonyos, csodálatos emlékhez! :) :)

adrikerkeh*.* Hozzászólás ideje: 2009-09-06 12:46:04

Utolsó bejelentkezés:
2011-10-09 10:39:00

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Imádom ezt a számot Beyoncénak hihetetlenül jó hangja van. A koncert pedig egyenesen csodás volt!!!

Holly11 Hozzászólás ideje: 2009-08-31 14:49:48

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-23 14:24:45

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Jó szám

KingLizi Hozzászólás ideje: 2009-08-31 08:18:12

Utolsó bejelentkezés:
2012-07-23 11:49:39

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Beyonce komolyan már legenda! Fel vagyok háborodva, hogy olyan kis piti előadóval hozták egy szintre, mint a hirtelen felkapott kis Lady Gaga. Beyoncéra még talán sok évtizeddel később is fogunk emlékezni, arra a Gagára meg... lehet, hogy amint megbukik, el is felejtik, hogy volt egyszer... ő a Fényes Csillagocska, akit most ápolni kell... azért kíváncsi lennék, hogy a harminchat csatorna nélkül is így hangzana- e az "énektudása", mert azt tudjuk, hogy Beyoncénak igen... Azért szánalmas a mai világ ebből a szempontból:'(

Holly11 Hozzászólás ideje: 2009-08-24 13:12:43

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-23 14:24:45

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Ez tök szám.És a magyar szövege valójában nem is olyan értelmetlen,igenis van jelentése.

barby512 Hozzászólás ideje: 2009-08-23 19:03:43

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-04 16:03:24

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Nem vagyok Beyonce rajongó, de ez a száma nagyon király! :D Meg a Single Ladies és a Halo is nagyon jó.

Stella1998 Hozzászólás ideje: 2009-08-23 09:45:55

Utolsó bejelentkezés:
2012-11-10 19:43:36

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Tok jo ez a szam. Klassz hogy Sean Paul is kozremukodott benne.

Szűcs Dorina Hozzászólás ideje: 2009-08-19 20:37:07

Utolsó bejelentkezés:
2016-09-27 17:34:33

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

EZ NEM IS BEYONCE DALA HANEM ALEJANDRO FERNANDEZ-É. NAGYON JÓ SZÁM

Holly11 Hozzászólás ideje: 2009-08-18 12:14:58

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-23 14:24:45

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Nagyon jó szám,ez a kedvencem tőle,mert szerintem olyan.... megnyugtató

*Rebeka* Hozzászólás ideje: 2009-08-11 18:59:42

Utolsó bejelentkezés:
2014-07-01 14:20:42

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Nagyon jó ez a száma!Bár mindegyiket szeretem!Kár h nem lehettem ott a koncerten!:(

Myrtill98 Hozzászólás ideje: 2009-08-07 09:31:05

Utolsó bejelentkezés:
2009-10-09 19:05:56

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

En nagyon szeretem Beyonce-t.Nagyon jó a hangja!!!!

Eve Hill Hozzászólás ideje: 2009-08-05 14:17:09

Utolsó bejelentkezés:
2012-09-02 21:58:56

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Ez nagyon szép dal!! Igazi vérbeli nő!! Ez neki való dal!!

miss.alone Hozzászólás ideje: 2009-07-28 17:09:28

Utolsó bejelentkezés:
2009-07-28 19:04:16

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Gyönyörű ö is meg a számai is abszolúte favorite(:

klio Hozzászólás ideje: 2009-07-20 15:24:28

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-13 19:11:23

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Én imàdom Beyonce Knowles-t!!! Szuper hangja van szerintem az egész földön csak neki van ilyen hangja!

Dilibogyesz888 Hozzászólás ideje: 2009-07-17 19:08:35

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-18 19:17:12

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Imádom minden szánát..legalábbis amiket ismerek..gyönyörű hangja van(:

nikikeee07 Hozzászólás ideje: 2009-06-29 11:06:30

Utolsó bejelentkezés:
2009-07-02 12:28:41

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

gyönyörű szám!

Csibetti Hozzászólás ideje: 2009-04-22 15:57:17

Utolsó bejelentkezés:
2011-03-22 13:18:25

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Ki jön koncertre? :) Oltári buli lesz az tuti! Találkozunk a küzdőtéren :)

lolababy97 Hozzászólás ideje: 2009-04-19 08:37:41

Utolsó bejelentkezés:
2009-10-29 17:40:10

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

imádooooooommmm <3

ági 24 Hozzászólás ideje: 2009-04-15 20:08:56

Utolsó bejelentkezés:
2009-08-05 16:18:46

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

mi erre a dalra táncolunk az esztrádunkon és én imádom ezt a dalt ,és már küldtem az egyik barátomnak

ági 24 Hozzászólás ideje: 2009-04-15 20:06:29

Utolsó bejelentkezés:
2009-08-05 16:18:46

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

azt gondolom nagyon jók a szolgáltatások ezen az oldalon ezért azt mondom minden t0÷kéletes ,eddig mindent megtaláltam amit kerestem Puszika!

emese66 Hozzászólás ideje: 2009-03-06 12:44:58

Utolsó bejelentkezés:
2009-06-14 19:46:49

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

I love it!

chelios Hozzászólás ideje: 2009-03-02 15:40:10

Utolsó bejelentkezés:
2013-02-20 13:02:02

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Nagyon tetszik ez a szám, de még jobban a klippje!

Aguilera fan Hozzászólás ideje: 2009-02-27 14:08:26

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-07 19:57:39

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Nagyon jó ez a szám!Ezért is küldtem be xD

R&B-Girl Hozzászólás ideje: 2009-01-12 16:07:23

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-14 16:34:36

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Ezt is imádom XD Meg az összes többit is...:)

R&B-Girl Hozzászólás ideje: 2009-01-12 16:01:27

Utolsó bejelentkezés:
2009-12-14 16:34:36

Véleménye a(z) "Beyoncé" előadóról:

Király ez a szám! :)

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább