Miranda Lambert

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 7 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 3266 alkalommal

Bemutatás:

KEZDETEK
Miranda Leigh Lambert 1983. november 10.-én született a texasi Longview-ben, de Lindale-ben nőtt fel. Édesapja Richard Lee "Rick" Lambert rendőrtisztként dolgozott, majd nyugdíjazása után magándetektívként kezdett dolgozni Miranda édesanyjával, Beverly June Lamberttel. Egészen kiskorában megtanult bánni a fegyverekkel, majd később elszántan járt vadászni is. Kilenc éves korában a szülei elvitték egy Garth Brooks koncertre, ekkor kezdett el érdeklődni a country zene iránt. Édesapja country dalokat írt és adott elő, Miranda pedig hamarosan tehetségkutatókon találta magát.

Tizenhat éves korában kezdett el Airlingtonba járni, ahol rendszeresen szerepelt a Johnny High Country Music Review-ban, melynek LeAnn Rimes is köszönheti karrierjét. Ezáltal hamar lehetősége nyílt egy nashville-i stúdióban dalokat felvenni, de nem tetszett neki a pop-os hangzás, ezért fogta magát és hazament Texasba, ahol megkérte apját, hogy tanítsa meg gitározni, így saját dalokat kezdett szerezni. Még gimis volt, mikor első igazi fellépésére sor került; a helyi zenekar elé állhatott ki énekelni az airlingtoni Reo Palm Isle Ballroom-ban, ahol korábban Elvis Presley és Willie Nelson is felléptek. 2001-ben adta ki első lemezét, melyet kiadó hiányában saját maga jelentetett meg. A korong egyszerűen a Miranda Lambert címet viseli.

NASHVILLE STAR ÉS KEROSENE (2003-2006)
2003-ban jelentkezett a Nashville Star című tehetségkutató versenybe, melyen végül is a harmadik helyet szerezte meg. Még abban az évben az Epic Recordshoz szerződött, első kislemeze pedig 2004 nyarán jelent meg Me And Charlie Talking címmel, mely debütáló albumának előfutára volt. A Kerosene című korong tizenkét dalt tartalmazott, melyből tizenegy írásában közreműködött. A lemez megjelenését követően rögtön a Billboard Top Country Albums lista első helyén landolt, később pedig elérte a platina minősítést. Az album összesen négy olyan kislemezt produkált, mely bekerült a top 40-be, ezek közül az album címét adó dal a top 20-ban is szerepelt. 2006 elején Miranda Keith Urban-nel és George Straittel turnézott, 2007-ben pedig Dierks Bentley-vel és Toby Keith-el. Nem csak szakmai sikereket ért el ekkoriban, ugyanis 2006-ban Blake Shelton country énekessel kezdett randizgatni.

CRAZY EX-GIRLFRIEND (2007-2008)
Lambert második albuma, a Crazy Ex-Girlfriend 2007. május 1-én jelent meg, a rajta található tizenegy dalból nyolcat ő írt, beleértve a négy kislemezt is. A Gunpowder & Lead nagy része, mely az album harmadik és legjobb helyezéseket elért maxija, akkor íródott, mikor kézifegyver használati órán volt szülővárosában. Az évente megrendezésre kerülő Academy of Country Music és a hasonló Country Music Association díjátadókon 2005 óta minden évben jelölték valamilyen díjra, és legtöbbször nem is tért haza üres kézzel. A Crazy Ex-Girlfriend például Az év albumáért járó díjat kapta a 2008-as ACM-en. A Country Universe által készített 100 legnagyobb női előadó (country zenében) listán a 90. helyet kapta ugyanabban az évben. Saját albumának promocioja mellett 2008-ban időt szakított barátja, Blake Shelton első lemezének munkálataira is, a Home című dalban háttérének, a Bare Skin Rug esetében duett formájában, melyek az énekes Startin' Fires című albumán hallhatóak.

REVOLUTION (2009-2010)
2009 februárjában újra stúdióba vonult, hogy felvegye harmadik nagylemezét, mely szeptember 29-én jelent meg Revolution címmel. Az énekesnő együttesével öt nappal a korong megjelenése előtt előadta az összes dalt a Ryman Auditoriumban. Lambert négy dal kivételével az összes szám írásából kivette a részét az albumon található tizenöt track közül, melyek megírásában Blake Shelton, (aki három dal írásában segédkezett, illetve a Maintain the Pain című dalhoz háttéréneket vett fel) Dave Haywood és Charles Kelly is közreműködtek. Szeptember 8-án egy EP is megjelent Dead Flowers címmel, mely exkluzívan csakis a Best Buynál volt megvásárolható, és amely az első kislemezt illetve három bónuszdalt tartalmazott, amik előtte a Crazy Ex-Girlfriend limitált kiadásán voltak csak hallhatóak.

Miranda 2009. április 5-én mutatta be legújabb kislemezét, a Dead Flowerst a 44. ACM Awards keretében, a country rádiókhoz pedig május 4-én került. A listákon szerényebb sikereket könyvelhetett el, a top 40-be bekerült kis időre. A második maxi White Liar címmel jelent meg augusztus 17-én és a U.S. Billboard Hot Country Songs lista 50. helyén nyitott. Ez a dal lett a legsikeresebb kislemeze, ugyanis 2010 februárjára a lista 2. helyéig tornázta fel magát. A harmadik kislemez, The House That Built Me, mely 2010 március 8-án jelent meg, még az előző sikereit is felülmúlta, ez lett ugyanis az első number-one maxija. Negyedik single-ként az Only Prettier követte az első hármat 2010 júliusában. A Revolution albumot március 10-es kezdéssel egy több, mint 22 várost érintő nagy turnéval népszerűsítette az Egyesült Államokban, mely magában foglal egy fellépést is a Bonnaroo Music Festivalon.

2009-ben két másik énekesnővel együtt Miranda a Cotton Inc. "The Touch, The Feel of Cotton" nevű kampányának reklámarca lett, így reklámokban és hirdetésekben tűnt fel pamutot reklámozva, a kampány hivatalos weboldaláról pedig teljes egészében ingyen letölthető Fabric of My Life című dala. 2010 májusában Blake Shelton négy év együtt járás után, miután megkapta Miranda édesapjának engedélyét, megkérte az énekesnő kezét, aki boldogan mondott igent, 2011 tavaszán össze is házasodtak.

FOUR THE RECORD - PISTOL ANNIES (2011-2012)
Miranda 2011-ben két új projekttel is megörvendeztette rajongóit, ugyanis együttesével, a Pistol Anniesszel kiadták debütáló albumukat Hell on Heels címmel, mely a Billboard country lista első helyén nyitott. Emellett Miaranda a nagy sikerű mozifilm, a The Hunger Games hivatalos filmzenéjén is közreműködött a Pistol Anniesszel a Run Daddy Run című dalban. A negyedik, nagyon frappánsan Four The Record címre hallgató album, mely év végén jelent meg, megosztotta a rajongókat, ugyanis merőben más lett, mint az énekesnő eddigi próbálkozásai. Ennek ellenére a kritikusok nagyon jól fogadták, egyesek legjobb albumának tartják. Az énekesnő egy duettet is felvett férjével Better in the Long Run címmel, illetve Blake édesapjának halálát is dalba öntötte Over You címmel. Legújabb klippjében, a Fastest Girl In Townban autóüldözéses jeleneteket is forgathatott, mely nagy meglepetést és tetszést váltott ki a rajongók körében.

Az album elérte az első helyet a Billboard Top Country Albums listáján, valamint a harmadik helyet a Billboard 200-on. Az évben hat neves díjra is jelölték, melyből kettőt vihetett haza: a CMA Az év énekesnőjének járó díját, valamint Az év dala díját az Over You-ért.

PISTOL ANNIES - ANNIE UP (2013)

A csapat második albuma 2013 májusában-ban jelent meg, melyet az első kislemez a Hush Hush előzőtt meg. Közreműködtek Blake Shelton Boys 'Round Here című dalában is, mely Shelton 2013-as Based On a True Story című albumán szerepel. Az album megjelenését követően a lemezkiadó "előre nem várt körülmények" miatt törölték a csapat turnéját, de Miranda szólóban további fellépéseket vállalt.

Biográfia:

Tagok:

Miranda Lambert dalszövegek (47 db):

All Kinds of Kinds video

All That's Left video

Bathroom Sink video

Bring Me Down video

Crazy Ex-Girlfriend video

Dead Flowers video

Desperation video

Dry Town video

Famous in a Small Town video

Girls video

Gravity Is a Bitch video

Greyhound Bound for Nowhere video

Gunpowder & Lead video

I Can't Be Bothered video

I Wanna Die video

Kerosene video

Little Red Wagon video

Love Is Looking For You video

Love Letters video

Love Your Memory video

Mama, I'm Alright video

Me and Charlie Talking video

Mess with My Head video

More Like Her video

New Strings video

Nobody's Fool video

Old Sh!it video

Only Prettier video

Over You video

The house that built me hun video

There's a Wall video

Two Rings Shy video

We Should Be Friends video

What About Georgia video

White Liar video

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább