Cyndi Lauper
Bemutatás:
Cynthia Ann Stephanie Lauper (New York, 1953. június 22.)
Amerikai énekesnő, dalszövegíró, zeneszerző, színésznő,
melegjogi aktivista.
Művészneve: Cyndi Lauper
Kétszeres Grammy díjas, Emmy és Tony díjas.
Azon kevés előadóművész egyike, akiknek GET-je van
(Grammy-Emmy-Tony díj).
12 évesen kezdett a nővérétől kapott akusztikus gitáron
zenélni, és dalokat írni. Már akkor elkezdett különféle rikító
színű, illetve különös fazonú ruhákat hordani, és a haját is
akkor kezdte szinezni. Ez egész pályája során végigkísérte,
és mintegy védjegyévé vált.
A 70-es években indult a zenei pályája, amelynek során több
együttesben is énekelt (pl.: Flyer). Ezek a csak feldolgozásokat
játszó zenekarok nem tették boldoggá... 1977-ben elvesztette
a hangját, de egy hangképző szakember segítségével hosszas
edzésekkkel sikerült helyre állítani egy bő év alatt.
Azután végre rámosolygott a szerencse. Előbb 1978-ban John
Turi szaxofonossal találkozott, akivel létrehozták a Blue Angel
nevű bandát, ahol már végre jól érezte magát.
Azután a szólókarrierje 1980-ban kezdődött el. Az első albuma
bár minden szempontból kifogástalan volt, mégsem volt sikeres.
Ismét elvesztette a hangját (most egy ciszta miatt), ráadásul a
Blue Angel zenekarral, akikkel a lemezt felvette, perbe keveredett,
amit elvesztett. E két ok csődbe vitte... Innen állt fel és adta ki a
She’s So Unusual című 1983-as albumát, amely hatalmas kritikai
és közönség siker lett. Az album dalai pedig örökzöldekké váltak.
Az album szerepel a "Minden idők 500 legjobb lemeze" listán.
Legsikeresebb dalai a Girls Just Want to Have Fun, a Time After
Time, a She Bop, és az All Through the Night.
A 21. században is nagy figyelem övezi a karrierjét, számos
albuma mellett az első albumát is többször, többféle verzióban
kiadták (legutóbb 2014-ben).
Az amerikai zenei élet meghatározó alakja lett, aki az éneklés
mellett az élet számos területén alkotott maradandót.
A könnyűzene történetében ő volt az első olyan előadó,
akinek egy nagylemezéről (She's So Unusual) kislemez
formájában négy dal is felkerült az amerikai slágerlisták
első öt helyére. Ezt a rekordját azóta sem döntötte meg
egyetlen női előadó sem.

Biográfia:
Tagok:
Albumok:
1983
1986
1989
1993
1996
2002
2003
2010
2016
Zeneszöveg hozzászólások
Utolsó bejelentkezés:
2014-08-27 22:27:18
Véleménye a(z) "Cyndi Lauper" előadóról:
nekem jobban tetszik ahogyan Miley énekli! az meg még jobban Patai Anna énekli!!!