Blog 27

Blog 27
Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 4127 alkalommal

Bemutatás:

A Blog27 egy lengyel tini együttes. Két tagja volt: Ala (Alicja) és Tola. Ma az együttest csak Tola alkotja, mert Ala kilépett. Ala azt nyilatkozta, azért szállt ki, mert a folyamatos turnézás és az együttessel való dolgok nagyon lefoglalják, és nem marad ideje tanulmányaira.Erre rácáfol az,hogy azóta már megjelent Higher című szólóalbuma,ami mérsékelt sikereket aratott.

Tola új albuma viszont a megjelenés napján aranylemez lett. Nevük onnan jött, hogy mindketten 27-én születtek és mindketten szeretnek blogolni.

Biográfia:

Tola és Ala 1992. november 27-én születtek. Első kislemezük, az Uh La La La listavezető lett a németországi Bravo slágerlistán.[forrás?] Első nagy európai turnéját a Blog 27 a Tokio Hotel kísérő csapataként tette meg. Első albumuk, a LOL éppen Tola és Alicja születésnapján jelent meg. Uh La La La, Hey Boy és Wid Out Ya című klipjeik Magyarországon is sikert arattak.2006 végén elkészült Tola első önálló klipje, a Who I Am? 2008. április 18-án megjelent az új album Before I'll Die címmel. A megjelenés napján aranylemez lett.[forrás?] Az album első klipje, a Cute (I'm Not Cute) igazi EMO videó lett.[forrás?] 2008 április 10-én volt a klippremier, a legnagyobb videómegosztó portálon azóta már több, mint 3 millióan megnézték. Ezt követte a Fuck U!!! című dal, amely 2008 szeptemberében debütált, és szintén EMO stílusú. Forrás:Wikipédia

Blog 27 dalszövegek (9 db):

Generation video

Hey Boy video

I Still Don't Know Ya video

I Want What I Want video

Life Like This video

Stay Outta My Way

Uh la la la video

Who I am hun video

Wid Out Ya hun video

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

petuka93 Hozzászólás ideje: 2010-07-24 19:40:20

Utolsó bejelentkezés:
2011-09-17 21:41:04

Véleménye a(z) "Blog 27" előadóról:

Kár h kivált Ala. Sztem jók voltak.

Tünke12 Hozzászólás ideje: 2010-06-21 18:10:59

Utolsó bejelentkezés:
2011-07-17 13:52:47

Véleménye a(z) "Blog 27" előadóról:

bár ez a számuk tök jó

Tünke12 Hozzászólás ideje: 2010-06-21 18:09:17

Utolsó bejelentkezés:
2011-07-17 13:52:47

Véleménye a(z) "Blog 27" előadóról:

háát őszinte legyek nem leszek az mert gondolom nem akarjátok tudni de azért van náluk rosszabb PL : flowers amúgy jók csak kicsit rondák

Kincsőenikő Hozzászólás ideje: 2010-06-12 19:34:50

Utolsó bejelentkezés:
2010-08-30 15:24:24

Véleménye a(z) "Blog 27" előadóról:

Hello! én is imádom őket, de az a baj, hogy nem túl ismertek... Blog27 4ever

kidrauhl Hozzászólás ideje: 2010-05-10 18:29:51

Utolsó bejelentkezés:
2014-01-15 19:12:49

Véleménye a(z) "Blog 27" előadóról:

én naon szerizem ezt a számot ^^ Blog 27 best 4 ever!! (L)

FaneeKa^^ Hozzászólás ideje: 2010-04-15 15:06:50

Utolsó bejelentkezés:
2012-04-08 22:02:43

Véleménye a(z) "Blog 27" előadóról:

jájde imáásom^^az össezs számotx)

XxX.Nikky.Idiot.XxX Hozzászólás ideje: 2010-04-11 19:11:30

Utolsó bejelentkezés:
2011-07-14 17:27:35

Véleménye a(z) "Blog 27" előadóról:

gyóóóó*.*nemvagyegyedül:D énis imádom őket:D(LLL)

Kokuszkaaa Hozzászólás ideje: 2010-03-16 15:56:59

Utolsó bejelentkezés:
2010-03-30 19:20:32

Véleménye a(z) "Blog 27" előadóról:

BlogX27 LLL de imádolomm<33 www.blog27fanoknak.mlap.hu nézzétek megg^^én csiniztemm

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább