Nicki Minaj

Zenei irányzat: Pop
Albumok: 3 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 31141 alkalommal

Bemutatás:

Igazi neve:Onika Tanya Maraj.

1982 december 8-án született trinidadi szülők gyermekeként.

Biográfia:

Ötéves koráig Trinidadon éltek nagyanyjával, ekkor Queensbe költöztek (New York), Apja alkoholista és kábítószeres volt, és egyszer felgyújtotta a házat, hogy megölje a feleségét. Minaj az Elizabeth Blackwell középiskolába járt, majd a LaGuardia High Schoolban érettségizett. A LaGuardia zenei és előadóművészeti jellegű iskolában Minaj dráma tagozatra járt. Egy időben a bronxi Red Lobster étteremben dolgozott.A Vibe magazinnak adott interjújában Minaj ezt nyilatkozta: „Miközben felnőttem, láttam, miket csinálnak a nők, és azt hittem, nekem is ezt kell tennem. Abban az időben a női rapperek sokat beszéltek a szexről, és azt hittem, ahhoz, hogy olyan sikeres legyek, mint ők, nekem is ezt kell képviselnem, mikor valójában nem kell.”[17] Az Interview magazinban adott interjújában ezt mondta: „Tudatos döntést hoztam, hogy megpróbáljam kicsit levenni a hangsúlyt a szexualitásról. Szeretném, ha az emberek – főleg a fiatal lányok – tudnák, hogy az életben semmi nem fog a szexuális vonzerőn múlni, kell hozzá valami más is.”[18] Gyerekkorában sokszor volt tanúja szülei veszekedésének, emiatt álomvilágba menekült: szerepeket talált ki és ezeken keresztül élte az életét.[ A New York magazinban elmondta, hogy „hogy elmeneküljek mindattól a veszekedéstől, elképzeltem, hogy másvalaki vagyok. „Cookie” volt az első új egyéniségem, aki mellett egy darabig kitartottam. Utána jött „Haradzsuku Barbie”, aztán „Nicki Minaj”. A képzelet volt a valóságom. Kurva idegesítő kislány lehettem.” Első albumához létrehozott még egy alteregót, „Roman Zolanski”-t. Kijelentette, hogy az olyan dalokban, mint a Trey Songzzal közös Bottoms Up, valójában nem Nicki rappel, hanem Roman Zolanski, de az olyan dalokban,mint az All I Do Is Win (Remix), Nicki az. Kijelentette, hogy az albumán a rajongók találkozhatnak Nickivel, Romannal és Onikával is. Saját bevallása szerint zenei stílusára többek közt Lil Wayne, Lauryn Hill és Lil' Kim volt hatással. Bár némelyik dala és egyes interjúk azt sugallják, hogy biszexuális,[23][24] Minaj elmondta, hogy nem szokott járni vagy nemi kapcsolatot létesíteni más nőkkel.[25] Az OUT magazinnak adott interjújában azonban elmondta, hogy férfiakkal sem jár.[26] A Vibe magazinnak adott interjúja szerint: „Én elfogadok minden embert, bármilyen is az életvitele, és nem mondom nekik, hogy rosszak. És azt mondom, hogy a lányok gyönyörűek és szexik és ezt tudniuk kell, és ha senki nem mondja nekik komolyan, akkor majd én. De mindig azt érzem, hogy az emberek definiálni akarnak, én pedig nem akarom, hogy definiáljanak.”[27] Az OUT-nak adott interjújában is megismételte, hogy nem szereti, ha felcímkézik. „Nem mindenki fekete vagy fehér. Annyi árnyalat van, és el kell érni, hogy az emberek nyugodtan elmondhassák, amit akarnak és amikor akarják.”[26] A Details magazin 2010 májusi számában szereplő interjúban megkérdezték tőle, úgy érzi-e, hogy a hiphop kezd elfogadóbbá válni a melegekkel szemben. Válasza: „Szerintem az egész világ kezd elfogadóbbá válni a melegekkel szemben, így a hiphop is. De azt már nehezebb elképzelni, hogy egy nyíltan meleg rappert elfogadnak. Az emberek úgy érzik, a melegek nem elég kemények. De szerintem még életemben látni fogunk egyet.

Nicki Minaj dalszövegek (130 db):

40 Bars video

Anaconda hun video

Autobiography video

Automatic video

Baddest Bitch video

Barbie World (Intro) video

Beam Me Up Scotty video

Beautiful Sinner video

Bedrock video

Beez in a trap video

Best I Ever Had (Remix) video

Blazin' video

Blow Ya Mind video

Boss ass bitch

Can Anybody Hear Me video

Can't Stop Won't Stop video

Catch Me video

Champion video

Check it out video

Click Clack video

Come On A Cone video

Cuchi Shop video

Curious George video

Dang A Lang video

Dead Wrong video

Dear Old Nicki video

Did It On 'Em video

Dilly Dally video

Doin It Well video

Dreams '07 video

Easy video

Encore '07 video

Envy video

fefe video

Fire Burns video

Firm Biz '08 video

Five-O video

Fly video

Freedom video

Fuck The BS video

Fuck You Silly video

Get Silly video

Get Your Money Up (Remix) video

Getting Paid video

Girlfriend video

Girls Fall Like Dominoes video

Go hard video

Grindin video

Gun Shot video

Handstand video

Hell Yeah (feat Parker) video

Here I Am video

High School video

Higher Then A Kite video

Hood story video

HOV Lane video

I Am Your Leader (ft. Cam'ron & Rick Ross) video

I Feel Free video

I Get Crazy video

I Just Borrow video

I'm Legit video

I'm the Best video

Im Cumin video

Intro video

Itty Bitty Piggy video

Jump Off '07 video

Keys Under Palm Trees video

Kill Da DJ video

Last Chance video

Letcha Go video

Lil' Freak

Lollipop (Remix) video

Love Me video

Make A Baby video

Massive attack video

Mi Casa video

Mind On My Money video

Moment 4 Life video

Muny video

N.I.G.G.A.S. video

Nicki Minaj Speaks #1

Nicki Minaj Speaks #2

Out Of My Mind (ft. B.o.B.) video

Outro video

Playtime Is Over video

Ponytail video

Right By My Side (ft. Chris Brown) hun video

Right Thru Me video

Roger That video

Roman Holiday video

Roman In Moscow video

Roman Reloaded video

Roman's Revenge video

Save Me video

Saxon video

Set it off video

Sex In Crazy Places video

Sex In The Lounge video

Shake It For Daddy video

Shopaholic video

Slumber Party video

Starships hun video

Sticks In My Bun video

Still I Rise video

Stupid Hoe hun video

Sunshine video

Super Bass video

Sweetest Girl video

Take It Off video

The Boys video

The Cypher video

Touchin', Lovin' (ft. Trey Songz) video

Turn Me On video

Up in Flames video

Up Out My Face video

Va Va Voom hun video

Wanna Minaj video

Warning video

Wave Ya Hand video

We Miss You video

Whip It video

Whos Ya Best MC? video

Womp Womp video

Wuchoo Know video

Your love video

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

menyus1 Hozzászólás ideje: 2013-06-14 16:27:38

Utolsó bejelentkezés:
2013-08-01 17:19:48

Véleménye a(z) "Nicki Minaj" előadóról:

Szerintem Nicki Minaj nagyon jól nyomja és a kinézete sem túlzás sehol!! Nagyon jól reppel jók a számai! nekem ő a kedvencem!

Alex_1992 Hozzászólás ideje: 2011-07-14 12:33:45

Utolsó bejelentkezés:
2012-09-30 01:58:32

Véleménye a(z) "Nicki Minaj" előadóról:

Imádom Nicki-t

schallersacy Hozzászólás ideje: 2011-04-29 16:24:33

Utolsó bejelentkezés:
2013-03-23 20:21:09

Véleménye a(z) "Nicki Minaj" előadóról:

ez nagy lett:D egy szőke fekete, aki kínainak öltözött..:DD

Avril4ever Hozzászólás ideje: 2011-04-20 16:22:41

Utolsó bejelentkezés:
2012-09-15 19:42:16

Véleménye a(z) "Nicki Minaj" előadóról:

a strucc szerint nő vagyok

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább