Anggun

Zenei irányzat: Keressük!
Albumok: 6 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 1673 alkalommal

Bemutatás:

Anggun Cipta Sasmi, vagy művésznevén Anggun, de ismert úgyis, mint Anggun C. Sasmi (Jakarta, 1974. április 29. — ) indonéz–francia énekes-zeneszerző, aki már hét évesen énekelni kezdett, majd két évre rá megjelent első gyereklemeze. Ian Antono segítségével elkészült 1986-ban első stúdióalbuma, a Dunia Aku Punya. 1989-ben jelent meg első nagysikerű dala, a "Mimpi", melyet az amerikai Rolling Stone magazin "Minden idők 150 legnagyobb indonéz slágere" listába is jegyzett. Ezt követte még három album, és az 1990-es években a legjelentősebb indonéz pop-rock sztárok között tartották Őt számon. 1994-ben Indonéziában maradt, hogy folytassa nemzetközi karrierjét. Két év harc után kijutott Londonba, ahol találkozott a híres francia producerrel, Erick Benzivel, akivel aláírt egy lemezszerződést a Sony Musicnál. Így 1998-ban kiadhatta első nemzetközi lemezét, mely a Snow on the Sahara (magyarul: Hó a Szaharában) címet viselte. Ugyanezzel a címmel kislemez jelent meg az albumról, melyet harminchárom országban adtak ki, többek között az Amerikai Egyesült Államokban is. Nemzetközi debütálása óta öt albumot jelentetett meg angol és francia nyelven, és 2002-ben elénekelte a Nyitott szívek című dán film betétdalát. Együttműködött számos nemzetközi művésszel, mint például Julio Iglesias-szal, Peter Gabriellel és Pras Michel-lel a Fugees-ből. A 2012-es Eurovíziós Dalfesztiválon Franciaország színeiben lépett színpadra. Dala az "Echo (You and I)" címet viselte, amivel 22. helyet ért el a döntőben.

Biográfia:

Tagok:

Anggun

zeneszerző

Anggun dalszövegek (4 db):

Echo (You And I) hun video

Only Love video

Saviour video

What We Remember video

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább