Gabriella Cilmi

Zenei irányzat: Pop, soul, rock, funk
Albumok: 3 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 6692 alkalommal

Bemutatás:

Gabriella Lucia Cilmi egy ausztrál énekes-dalszerző nő,
aki record producer is.
Melbourne-ben született 1991. október 10-én.

Az albán és olasz gyökerekkel rendelkező énekesnő a
szüleivel 15 éves korában Londonba költözött. Sokféle
zenei behatás érte. Leginkább Nina Simone, Janis Joplin,
és Suzi Quatro nevét említi, ha megkérdezik, hogy ki az
aki a legnagyobb hatást gyakorolta rá.

A kezdetek idején egy Foucault nevű zenekarban énekelt,
ahol többek között Led Zeppelin, Jet, és Silverchair dalok
feldolgozásait énekelte. Már ekkor is volt néhány saját dal
ötlete, illetve volt egy két kész dala is.

2008. május 10-én jelent meg a bemutatkozó albuma, a
Lessons to Be Learned, az Island Recordsnál az Egyesült
Királyságban, és a Mushroom Recordsnál Ausztráliában.
Az albumon a saját szerzeményei szerepelnek, amelyeket
Brian Higgins és a Xenomania produkciós csapat öntött a
végső formába.
A szakmai bírálatok középszerűnek minősítették ezt az
albumot, de a közönség mégis rákapott és Ausztráliában
hamar platina, Nagy-Britániában és Németországban meg
arany fokozatot ért el.
Ezzel megalapozta a jövőjét, mint énekesnő.
A másik két albuma, a 2010-es Ten, és a 2013-as The Sting
már sokkal mérsékeltebb sikert hozott neki.

Biográfia:

Albumok:

Gabriella Cilmi dalszövegek (25 db):

Boys video

Defender video

Echo Beach video

Glue video

Highway video

Invisible Girl video

Let Me Know video

On a Mission video

Sorry video

Symmetry video

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Amyfan Hozzászólás ideje: 2010-08-11 11:15:47

Utolsó bejelentkezés:
2011-05-11 13:02:42

Véleménye a(z) "Gabriella Cilmi" előadóról:

Jó szám. Arról szól, hogy akármilyen kedveskének, aranyoskának tűnik, ez a csaj egy rossz csaj. A cím is erre utal: Cseppet sem édes.

likeamusic Hozzászólás ideje: 2010-04-17 11:05:39

Utolsó bejelentkezés:
2011-12-11 21:33:48

Véleménye a(z) "Gabriella Cilmi" előadóról:

Bejju! Én a Cabosról szoktam letölteni a zenéket, ha rákeresel a Google-n, akkor le tudod tölteni ezt a programot!

Virág1996 Hozzászólás ideje: 2009-07-20 06:05:44

Utolsó bejelentkezés:
2013-07-28 02:47:31

Véleménye a(z) "Gabriella Cilmi" előadóról:

Ha valakinek kell a szám,jelezze iwiwen,Buka Virág,Debrecen.Ott a mél címem,de felőlem iwiwen is küldheted a levelet.Szívesen átküldöm.:) Amúgy meg....jó szám:D Jó a hangja,engem egy kicsit Sarah McLeodra emlékeztet.

mama_gold Hozzászólás ideje: 2009-02-21 10:41:56

Utolsó bejelentkezés:
2012-09-14 21:25:21

Véleménye a(z) "Gabriella Cilmi" előadóról:

Nagyon klassz a kiscsaj:) Jó a hangja, bár engem Amy Winhouse-ra emlékeztet. Nagyon bírom a zenekarban a bőgős srácot, az a raszta haj, frenetikus:D Sajnos nem tudok angulol, le van esetleg fordítva valahol a szám, hogy megtudjammiről is énekelnek?

boci1333 Hozzászólás ideje: 2008-09-13 17:12:56

Utolsó bejelentkezés:
2009-06-09 22:02:03

Véleménye a(z) "Gabriella Cilmi" előadóról:

Háát Bejju ehez program kell kérlek tudom h már a ..... tele van h mindenkinek van letöltőprogramja de szerintem csak azzal leht amugy tévedtem meg lehet unni

Bejju Hozzászólás ideje: 2008-08-31 14:54:41

Utolsó bejelentkezés:
2008-08-31 14:53:24

Véleménye a(z) "Gabriella Cilmi" előadóról:

Igen Boci1333 én meg az a barátnőd vagyok:DElőtted én írtam:D Amugy ha valaki tudja honna lehet letölteni írja már meg!Előre is kösz!

boci1333 Hozzászólás ideje: 2008-08-28 16:51:07

Utolsó bejelentkezés:
2009-06-09 22:02:03

Véleménye a(z) "Gabriella Cilmi" előadóról:

Imádom ezt a zenét először a tv-ben hallottam aztán rákeresett barátnőm és azóta (szinte) csak ezt hallgatom egyszerüen nem tudom megunni pedig a családban már mindenki unja hogy csak ezt hallgatom egyszerüen IMÁDOMM!!

Bejju Hozzászólás ideje: 2008-08-09 13:17:01

Utolsó bejelentkezés:
2008-08-31 14:53:24

Véleménye a(z) "Gabriella Cilmi" előadóról:

Fantasztikus!Imádom a Sweet about me-t!A Rexonra reklámban hallottam először utána ezt énekeltem a barátnőmmel!:D ImádoooOoo!

vikka Hozzászólás ideje: 2008-07-15 20:09:29

Utolsó bejelentkezés:
2008-09-16 17:05:25

Véleménye a(z) "Gabriella Cilmi" előadóról:

IMÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁDDDDDDDDDDDDDDDDOOOOOOOOOOOOOOOOOOMMMMMMMMMMMMMMMMM EZT A SZÁMOT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!:)SZERINTEM NAGYON JÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!!!!!!!!!!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább