Diana Ross

Zenei irányzat: Disco
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 8783 alkalommal

Bemutatás:

Diana Ernestine Earle Ross (Detroit, Michigan, USA, 1944. március 26.) amerikai énekesnő, színésznő.

Biográfia:

Detroitban született 1944. március 26-án. Szülővárosát a soul, a rhythm and blues bölcsőjének tartották, és itt alakult a fekete előadók legjelentősebb kiadója, a Tamla Motown is, amely Diana első lépéseire is ügyelt. Még 16 éves sem volt, amikor barátnőivel létrehozta a Primettes együttest, amely Supremes néven aratott világra szóló sikereket. A fekete lánytriót egy idő után Diana Ross és a Supremes néven emlegették. A trió a soulzene lágyabb vonalát követte, olyan slágerekkel lopták be magukat a fekete és fehér közönség szívébe, mint a Stop! In The Name of Love, a Baby Love vagy az I Hear The Symphony. A saját produkciók mellett gyakran társultak más formációkkal, leggyakrabban a Temptations, s olykor a Four Tops együttessel. Amerikában több mint tíz kislemezük került a lista élére, de Angliában is legalább féltucat éllovas daluk volt, s több albumuk került az élre tengeren innen és túl. Hiába volt sikeres a Supremes, Diana 1970-től szólóként folytatta. Az Ain't No Mountain High című dallal vezetett először listát, s több mint 2 évtized leforgása alatt további 8 dalt juttatott a csúcsra. Filmekben is szerepelt az 1970-es években. A Billie Holiday életéről szóló Lady Sings the Blues című filmben nyújtott alakításáért Arany Glóbusz-díjat kapott és Oscar-díjra is jelölték. 1975-ben a Mahoganyban és 1978-ban a The Wizben is szerepelt. Az 1980-as években háttérbe szorult, de az 1990-es évekre újra a régi fényében ragyogott. Budapesten 1996-ban José Carreras, Plácido Domingo és Rost Andrea társaságában lépett fel a Népstadionban. Michael Jackson volt az egyik legjobb barátja.

Tagok:

Diana Ross dalszövegek (60 db):

Ain't No Mountain High Enough video

All Night Lover video

All of My Life video

All Of You

Come In From The Rain video

Did You Read the Morning Paper video

Don't Give Up On Each Other

Don't Knock My Love video

Endless Love

Forever Young

Friend to Friend video

Gettin' Ready for Love video

Girls video

Give Up

Have Fun (Again)

I'll Settle for You video

I'm Coming Out video

I'm Still Waiting video

Just Say, Just Say video

Last Time I Saw Him video

Let's Go Up

Mirror, Mirror video

Missing You

More And More

Muscles

My Mistake (Was To Love You) video

My Old Piano video

Now That There's You video

Now That You're Gone

Pieces of Ice video

Pledging My Love video

Reach Out And Touch (Somebody video

Remember Me video

Rescue Me video

Stop, Look, Listen (To Your Heart) video

Surrender video

Swept Away video

Tenderness

The Same Love That Made Me Laugh

These Things Will Keep Me Loving You video

Too Shy to Say

Touch Me In The Morning video

Upside Down video

We Need You video

Why Do Fools Fall in Love video

Work That Body

You Are Everything video

You Got It

You're All I Need To Get By video

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább