Maroon 5

Zenei irányzat: Pop
Albumok: 5 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 26657 alkalommal

Bemutatás:

Amerikai rock együttes Los Angelesből. Tagok: Adam Levine (ének, ritmusgitár), James Valentine (szólógitár, vokál), Jesse Carmichael (szintetizátor, ritmusgitár, vokál), Michael Madden (basszusgitár), valamint Matt Flynn (dobok, ütőhangszerek).

Biográfia:

A Los Angeles-i banda 1995-ben kezdte működését Kara's Flowers néven. Az ekkor még ismeretlen együttes nem sok sikert könyvelhetett el, majd miután 2001-ben átestek egy névváltáson és Maroon 5-vá alakultak, ismeretlenségük is megfordulni látszott. Maroon 5 néven megjelentetett első albumuk, a 2002 júniusában kiadott Songs About Jane című lemeznek is két teljes évbe telt, amíg eljutott a nagyközönséghez, de onnantól kezdve nem volt megállás, és főként a This Love és a She Will Be Loved című slágereknek köszönhetően a lemez először arany-, majd platina-, végül pedig tripla platinalemez lett a világ valamennyi országában. A megjelenés után turnéra indultak és ezalatt az idő alatt rögzítették egy másik albumukat a Live- Friday the 13th-et. Egy alapító tag Ryan Dusick gerincfájdalmai miatt a turné után kiszállni kényszerült a csapatból, őt Matt Flynn váltotta fel. Ezt követte 2007-ben, 5 évvel az első korong megjelenése után az It Won't Be Soon Before Long című második album, amely ugyan a Billboard 200-lista csúcsán kezdett, az első héten közel fél milliót adtak el a lemezből és a világ több országában is platinalemez lett. Ennek ellenére észrevehetően kevesebb fogyott belőle, mint az elsőből, és nem is voltak akkora slágerek rajta, mint az elsőn. A 2010-ben megjelenő Hands All Over dalai a zenekar frontemberének, a 16 éve a szakmában lévõ Adam Levine-nek a kezei nyomán születtek. A korong elsõ száma a Magyarországon is nagy sikerrel debütáló Misery, amely azóta is tartja a frontot a játszási listákon. Míg a It Won't Be Soon Before Long-on Rihannával dolgoztak, a mostani stúdióalbumuk utolsó számában, az Out Of Goodbyes-ban Lady Antebellum mûködik közre.

Tagok:

Adam Levine

ritmus gitár

Maroon 5 dalszövegek (74 db):

Animals hun video

Back at Your Door

Coming Back For You video

Daylight hun video

Doin' Dirt

Don't know nothing video

Feelings video

Goodnight Goodnight hun video

Harder to Breathe video

How hun video

I can't lie video

I won't go home without you hun video

If I Never See Your Face Again

In Your Pocket video

Just a feeling video

Kiss hun

Kiwi

Last chance video

Let's Stay Together

Lost Stars hun video

Lucky Strike video

Makes Me Wonder hun video

Misery hun video

Must Get Out video

Never Gonna Leave This Bed hun video

New Love

Not Coming Home video

Nothing Lasts Forever hun video

One more night hun video

Runaway video

Sad hun video

Secret hun video

She Will Be Loved hun video

Shiver video

Stutter video

Sunday Morning hun video

Sweetest Goodbye video

Tangled

Tangled hun video

The man who never lied

The Sun video

This Love hun video

This Summer's Gonna Hurt hun video

Three Little Birds video

Through With You video

Unkiss Me video

Wake Up Call hun video

Wasted Years

Woman video

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Camila Hozzászólás ideje: 2011-12-09 19:47:57

Utolsó bejelentkezés:
2017-02-24 15:07:17

Véleménye a(z) "Maroon 5 " előadóról:

Nagyon jók Imádom!

pöpec Hozzászólás ideje: 2011-07-25 13:42:07

Utolsó bejelentkezés:
2014-09-12 13:59:30

Véleménye a(z) "Maroon 5 " előadóról:

nagyon kellenek néha!!!! )

robi@ Hozzászólás ideje: 2011-05-24 16:49:11

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-25 13:13:08

Véleménye a(z) "Maroon 5 " előadóról:

rohadtul jó zenekar kb. 1 milliárd rajongó. LOL

JB1991 Hozzászólás ideje: 2011-05-02 12:33:13

Utolsó bejelentkezés:
2023-04-01 18:54:13

Véleménye a(z) "Maroon 5 " előadóról:

Annyira imádom ezt a számot...megunhatatlan :P

Bencush Hozzászólás ideje: 2011-04-26 07:24:05

Utolsó bejelentkezés:
2020-02-28 10:44:14

Véleménye a(z) "Maroon 5 " előadóról:

ez nagyon jó főleg a csaj

tombeck Hozzászólás ideje: 2011-01-19 17:55:49

Utolsó bejelentkezés:
2016-12-30 15:17:40

Véleménye a(z) "Maroon 5 " előadóról:

Imádom...:P(L)

moncsii.. Hozzászólás ideje: 2010-11-13 18:20:54

Utolsó bejelentkezés:
2012-07-04 20:13:36

Véleménye a(z) "Maroon 5 " előadóról:

(L)

Franciska97 Hozzászólás ideje: 2010-11-12 17:29:04

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-12 18:24:53

Véleménye a(z) "Maroon 5 " előadóról:

kívülről fújom a szövegét!!! persze angolul!!

Franciska97 Hozzászólás ideje: 2010-11-12 17:28:38

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-12 18:24:53

Véleménye a(z) "Maroon 5 " előadóról:

Imádoooom!!! Kedvenc!!!

Láva02 Hozzászólás ideje: 2010-10-08 15:14:30

Utolsó bejelentkezés:
2012-11-15 19:17:01

Véleménye a(z) "Maroon 5 " előadóról:

Nagyon,nagyon klassz zene, szöveg, nem utolsósorban jó a videoklip!:)

Reira55 Hozzászólás ideje: 2010-09-12 11:40:56

Utolsó bejelentkezés:
2016-08-25 21:00:24

Véleménye a(z) "Maroon 5 " előadóról:

Naon szeretem a Maroon5-ot!Régen a This Love volt a kedvenc számom.

Totika 5023 Hozzászólás ideje: 2010-09-08 11:23:32

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-20 12:15:03

Véleménye a(z) "Maroon 5 " előadóról:

Sztem naon jó szám.

lokbaby Hozzászólás ideje: 2010-08-28 16:04:06

Utolsó bejelentkezés:
2011-12-10 00:32:33

Véleménye a(z) "Maroon 5 " előadóról:

Kösszy a fordítást

22devilgirl Hozzászólás ideje: 2010-08-26 22:12:05

Utolsó bejelentkezés:
2010-12-09 16:38:39

Véleménye a(z) "Maroon 5 " előadóról:

tök jó ez a szám!!!de kár hogy a magyar fordítása még nincs meg.....:/

catbaby93 Hozzászólás ideje: 2010-08-14 15:43:14

Utolsó bejelentkezés:
2014-12-02 18:19:33

Véleménye a(z) "Maroon 5 " előadóról:

*.*imádom(L)(L)

KKriszta92 Hozzászólás ideje: 2010-07-16 20:09:56

Utolsó bejelentkezés:
2014-07-17 17:34:19

Véleménye a(z) "Maroon 5 " előadóról:

ez a száám*-* kösznet a fordításért

smiley_ Hozzászólás ideje: 2010-07-07 17:53:19

Utolsó bejelentkezés:
2012-05-25 19:55:46

Véleménye a(z) "Maroon 5 " előadóról:

imádom:D

szobi07 Hozzászólás ideje: 2010-07-06 17:05:03

Utolsó bejelentkezés:
2013-10-27 18:17:41

Véleménye a(z) "Maroon 5 " előadóról:

Tessék itt a fordítás remélem hasznotokra vált

Csirkeke Hozzászólás ideje: 2009-07-14 16:51:25

Utolsó bejelentkezés:
2009-08-24 19:12:30

Véleménye a(z) "Maroon 5 " előadóról:

imádom ezt a számot, egyszerűen gyönyörű *-* cappy_11 : köszi, legalább nem vagyok egyedül :D

cappy_11 Hozzászólás ideje: 2009-05-23 12:50:57

Utolsó bejelentkezés:
2009-05-23 14:40:52

Véleménye a(z) "Maroon 5 " előadóról:

Csirkeke nem vagy egyedül, énis imádom. xd (L)Adam. (L)

zytus Hozzászólás ideje: 2009-02-13 21:11:03

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-11 20:20:33

Véleménye a(z) "Maroon 5 " előadóról:

tök johh

roland5 Hozzászólás ideje: 2009-01-30 20:42:38

Utolsó bejelentkezés:
2013-09-08 15:59:38

Véleménye a(z) "Maroon 5 " előadóról:

ja egész jo szám de ha a forditás kel fordisd le magad:)

anettke Hozzászólás ideje: 2008-12-26 21:06:47

Utolsó bejelentkezés:
2009-10-18 20:51:47

Véleménye a(z) "Maroon 5 " előadóról:

Nagyon megkerek mindenkit h ha tudja plsplslpls forditsa le azt a szoveget es kuldje el mert nagyon nagy szuksegem lenne ra (iskolai rendezveny) elore is koszikeeee :*:*:*:X:X:Xpuszkooo

Csirkeke Hozzászólás ideje: 2008-12-13 18:28:20

Utolsó bejelentkezés:
2009-08-24 19:12:30

Véleménye a(z) "Maroon 5 " előadóról:

szerelmes vagyok az énekesbe ^^ <3 XD XD komolyan... olyan... =P

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább